Telex Neked #2021. december: van az egyik Zoli, a másik Zoli, a harmadik Zoli, a negyedik Zoli, de nem tudjátok, hova tűnt a fekete párduc?
2021. december 31. – 16:57
frissítve
Decemberben Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, a jegybankelnök Budapest feldarabolásáról fantáziált, felavattak egy 100 milliárdos sportcsarnokot, aminek nem volt neve, Novák Katalinból államfőjelölt lett, miközben egy ország tombolt egy tízezer forintos ruha miatt, az Alföldön pedig állítólag egy fekete párduc grasszált. Rákapcsolt az abszurd az év utolsó hónapjában. Év végi összefoglaló, december.
Omikron, csúszdapark, Novák Katalin, feldarabolt Budapest
Kezdjük a lassan két éve velünk élő koronavírus-járvánnyal, mert december közepén jelentette be Müller Cecília, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, ami csöppet sem volt meglepő, hiszen már hetek óta az omikron uralta a híreket, sok országban rendesen be is tett a karácsonynak, mert több ezer repülőjáratot kellett törölni miatta. Az omikron nálunk sem lassított, karácsony utánra már itthon is dominánssá válhatott, legalábbis egy magánlabor már 60 százalékra mérte az arányát a pozitív mintákban. Bár elsőre valamelyest megnyugtatónak tűnhet, hogy valószínűleg enyhébb tüneteket okoz, a probléma viszont az, hogy ugyanúgy megtöltheti a kórházakat, leterhelheti az egészségügyet. Jakab Ferenc erről is beszélt a Telexnek, na meg arról, hogy a harmadik oltás, valamint a járványügyi előírások betartása ezért is lehet fontos a továbbiakban is.
A hazai politikában is dübörögtek az események, a hónap egyik nagy híre az volt, hogy Novák Katalin lesz a Fidesz államfőjelöltje, ezt Orbán Viktor dobta be az év utolsó kormányinfóján. Novák jelöléséről megvolt a véleménye az ellenzéknek, a Budapest Pride szervezőinek, ő maga inkább kiosztott néhány díjat a holdudvarnak a miniszteri távozása előtt, de előtte még a babahordozó-ügyben is állást foglalt.
Ha már Orbán Viktor nyilvános szereplései: a jellemzően izzasztó Kossuth rádiós péntek reggeli fellépése úgy ment le a hónap elején, hogy közben egyetlen szó sem esett az év egyik nagy politikai botrányáról, hogy Völner Pál lemondott államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg. Hogy az igazi kérdésekkel a továbbiakban se legyen gond, a hónap azzal indult, hogy elkordonozták a Karmelita előtti közterületet, ahol időnként még érdemben lehetett kérdezni az arra járó minisztereket és államtitkárokat. Meg az egyéb váratlan figurákat.
Mi történt közben ellenzéki oldalon? Például Marki-Zay Péter karácsony előtt eltörte a kezét egy csúszdaparkban, meg is kellett operálni a baleset után. Bővebben mi történt az ellenzéki oldalon? Ezt Biró Marianna kollégám szedte össze elemzésében, amiről annyit árulok el, hogy a címében a bénázás szó is ott van.
Amúgy, hogy mennyire a párhuzamos valóságok országában élünk arra bizonyíték, hogy pár napon belül nyitott meg Ózdon az első McDonald’s, adtak át egy 100 milliárdos sportcsarnokot Budapesten, aminek akkor még ismert neve sem volt, és dobta be Matolcsy György jegybankelnök az ötletét, hogy Budapest 150. évfordulójára meg lehetne teremteni a lehetőséget arra, hogy feldarabolják a fővárost. Ha nem teljesen érthető a felvetés, ne érezze magát hülyén, cikkünkben szakértők is hüledeztek egy sort a feldarabolt Budapest vízióján.
A misztikus fekete párduc felemelkedése és eltűnése
Eközben Bács-Kiskun megyében szépen lassan bontakozott ki az év hazai vadállatdrámája: december első felében sompolygott be egy kishunhalasi biztonsági kamera látókörébe egy fekete állat, amit elsőre sokan egy téli testalkatot növesztett kóbor macskának néztek, mások a pannon puma legatyásodott verzióját vélték felfedezni benne. Az illetékes hatóságok hamar kiszálltak, és megállapították, hogy egy fekete párduc járt arra, szóval nem árt vigyázni, és nem jutalomfalatokat dobálgatni felé. A párducdili hamar felpörgött, nem sokkal később Kecskemét környékén észlelték, majd egy hét múlva egyszerűen felszívódott, nyoma veszett, és a hónap végéig nem is érkezett róla már hír. Egyéb állatos történések decemberből: több mint negyven tevét zártak ki egy teveszépségversenyről Szaúd-Arábiában, mert botoxszal ránctalanították az ajkukat. Azt hiszem, idetartozik az is, hogy a nagy nyári lovaglós öttusabalhé után felmerült egy olyan ötlet, sakkozással helyettesítenék a lovaglást az öttusában. Mit szólnak ehhez az érintettek? Nincsenek elragadtatva. Mutatom is Szarvas idevágó illusztrációját:
De forduljunk is rá az egyéb sportos témákra, mert a Forma-1-es szezon befejezése olyan volt, amit még évekig emlegetni fognak: Max Verstappen az utolsó körben nyerte meg a világbajnokságot a szezonzárón, miután egy biztonsági autós szakasz után még egy körre elengedték a mezőnyt, és ezalatt sikerült megelőznie a nagy rivális Lewis Hamiltont. Volt katarzis, balhé, fellebbezés, a végeredmény azonban maradt ugyanaz: Verstappen a világbajnok. Ezen túl a sportvilágban: a Fradi menesztette osztrák edzőjét, és hozott helyette egy oroszt, Norvégia nagy feltámadás után megnyerte a női kézi-világbajnokságot, a Honvéd edzője, Horváth Ferenc pedig egy mérkőzés után feltette a kérdést, hogy szüljön-e egy lovat (már megint a lovak).
Kihaló falvak és bántalmazó edzők
„Van a Lajos, a Géza, az egyik Zoli, másik Zoli, harmadik Zoli, negyedik Zoli, ő most horgászik, a virágkötő most Pesten van, ő nemrég költözött ide, van anyám, aki a másik nyugdíjas, Anett, aki német, nemrég egy hatvannégy éves is bejelentkezett a faluba, meg most beköltözött egy család, de ők nincsenek bejelentve, még nem is találkoztam velük. Most körülnéztem a faluban, itthon van anyám, Anett meg én”
– ezzel az idézettel kezdődik Presinszky Judit anyaga, ami a kihaló magyarországi falvak helyzetével foglalkozik. De nemcsak az ehhez hasonló idézetek miatt ajánlom, hanem azért is, mert elsőre talán nem is sejtjük, milyen sok hazai kistelepülést érint a kihalás veszélye az elöregedés és az elvándorlás miatt. Három olyan nyugat-magyarországi falun keresztül mutattuk be a jelenséget, mely pár évtizeden belül eltűnhet, ha semmi sem változik.
Egy hasonlóan fontos jelenséget és problémát járt körbe Mizsur András a Komplexben: az edzői bántalmazások lehetséges okait vizsgálta. Ősszel robbant az úszóknál a Turi-ügy, cikkből pedig kiderül, hogy akár az eszköztelenség és a kiégés is vezethet odáig, hogy egy edző bántalmazza a gondjaira bízott sportolót. A szakértők szerint az is fontos lenne, hogy a gyerekek merjenek arról beszélni, ha valami rossz történik velük az edzésen. Szintén András foglalkozott az állami gondozásban nevelkedő gyerekek helyzetével is.
Tízezres ruhán még nem akadtak ki ennyien
Nézzük meg azt is, hogy milyen témák pörögtek be leginkább decemberben, ha szigorúan a kattintásokat nézzük:
- Guy Ritchie-film Kelet-Magyarországon: Megverte munkaadóját, elvette az autóját, ütközött a kenyérszállítóval, azt is elvette, azzal is ütközött, ellopott egy másik teherautót, végre eljutott az anyukájához, de ott elfogták
- Egy tízezres ruha miatt még nem volt ekkora kiakadás: Senki nem érti, miért egy tízezer forintos Zara ruhában ment a Miss Universe-re a magyar szépségkirálynő
- A ráadás: Kényszermegoldásból hordott 10 ezer forintos Zara ruhát a magyar Miss Universe-versenyző Izraelben
- Bónusz Tóth Gabi és karácsony: Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett karácsonyi dalbűnözésen kaptuk Tóth Gabit
És azt hiszem, az lesz a legjobb, ha be is fejezzük ezt a listát.
Fellőtték az űrteleszkópot, de remélhetőleg minket közben senki sem figyelt
Seggpróbabábut keresek – ezzel a címmel indította Világi Máté kollégám a hónap legváratlanabb levelezését, aminek a végeredménye az alábbi cikk lett a sosem büdösödő bokszerről. Máté a tudomány és az emberiség érdekében több héten keresztül ugyanazt az öntisztuló alsónadrágot viselte, miközben a kollégái vég nélkül olyasmikről kérdezgették, hogy mitévő lenne, ha beszarna, képes-e emberek közé menni és a szemükbe nézni meg hasonlók. Seggpróbababábu amúgy végül lett, egy közeli fehérneműbolt adott nekünk kölcsön, a cikk pedig nagyon tanulságos.
Apropó tudomány: hosszas várakozás és izgalmak után végre fellőtték a James Webb űrteleszkópot karácsony első napján. Hogy ez mekkora dolog, és mi mindennel lehetünk okosabbak a 11 milliárd dolláros eszköznek köszönhetően, arról Koroknai Gergely kollégám írt egy lebilincselő cikket, amit azoknak is érdemes elolvasnia, akik csak ímmel-ámmal fogyasztják az űrkutatásról szóló cikkeket. Úgy fél év múlva várható, hogy eredményekkel is szolgál, abban pedig csak reménykedhetünk, hogy egy idegen civilizáció egy másik bazinagy teleszkóppal nem kémleli mondjuk a bolygónkat, esetleg Magyarországot ez év decemberében, mert valószínűleg sikítófrászt kapna, és megnyomná a bolygópusztító szuperlézer gombját.
Elindul a Telex gyakornoki programja, rögtön meg is lett a hónap képe
Több mint ötszázan jelentkeztek a felhívásunkra, és tíz tehetséges fiatalt vettünk fel a fizetett gyakornoki pozíciókra háromkörös válogatási folyamat végén. Fotóriporter-képszerkesztőnek több mint százan jelentkeznek, közülük ketten kezdhették el a képzést. A program idén indult, és kilenc hónapig tart – minden gyakornoknak egy tapasztalt telexes újságíró a mentora, aki szoros emberfogásban segíti fejlődését. A hónap képe csupán illusztrációs feladatnak indult, de annál jobban sikerült.
Én ezek után már tényleg csak azt tudom mondani, hogy boldog új évet mindenkinek, jövőre ugyanitt!