Kecskeméten látni vélték a kiskunhalasi fekete párducot

2021. december 22. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon úgy néz ki, hogy a kiskunhalasi párduc néven elhíresült nagymacskát át kell keresztelni. A párducot most Kecskemét környékén vélték látni, szóval innentől kezdve jobb, ha kiskunsági párducként hivatkozunk majd rá.

A minap arról írtunk, hogy a nagymacskáról már napok óta nincs semmi hír, erre tessék, újra ember szeme elé kerülhetett a párduc. A Hírös.hu számolt be arról, hogy a kecskeméti Gábor Dénes utca környékén látták a jószágot. Ugrina Csaba először őznek vagy kutyának vélte a mozgó fekete foltot, de egy fényképezőgép objektívjén át nézve az állat fekete párducsága mellett foglalt állást. A párduc az M5-ös autópálya felé haladt.

Ugrina értesítette a rendőröket, akik át is fésülik a környéket, és a Kecskeméti Vadaskert szakemberei is kiszálltak a helyszínre. Az állatgondozók nem tartják valószínűnek, hogy eljutott volna Kecskemétig a kiskunhalasi párduc, de azért nem is zárják ki, hogy mégis sikerült neki.