Az omikron enyhébb tüneteket okozhat, de attól félnek, hogy ismét megtölti a kórházakat

Legfontosabb

2021. december 28. – 13:36

Az omikron enyhébb tüneteket okozhat, de attól félnek, hogy ismét megtölti a kórházakat
Koronavírussal fertőzött beteg a Párizs közelében lévő Clamartban, az Antoine Beclere kórház intenzív osztályán 2021. december 23-án – Fotó: Geoffroy van der Hasselt / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Jó hír egy állatkísérletből: a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa kevésbé képes megfertőzni a tüdőt, így várhatóan az embereknél is kevesebb tüdőgyulladásra kell számítani. A nagy számok törvénye miatt azonban így is több súlyos megbetegedés képzelhető el: az omikron által gerjesztett hullám az egészségügyet még úgy is túlterhelheti, hogy az oltott átlagember enyhébb otthoni betegséggel megúszhatja. Azt, hogy az oltások mennyire védenek az omikron ellen, Magyarországon is vizsgálják. Dr. Jakab Ferenc professzor, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője a Telexnek beszélt arról, hogy továbbra is a harmadik oltás és a járványügyi intézkedések betartása a kulcs.

Bár Magyarországon a legutolsó (karácsony előtti) hivatalos tájékoztatás szerint még mindig csak 61 kimutatott omikronos eset volt, a valóságban rendkívüli sebességgel terjed a világban a Dél-Afrikából származó variáns, egy magyar magánlabor tesztjei szerint már nálunk is minden negyedik fertőzés neki köszönhető. A Dél-Afrikában november elején kimutatott variáns bő másfél hónap alatt lett domináns Portugáliában, az Egyesült Államokban pedig az új eseteknek már a háromnegyedét adja. Az amerikai számok máris megdöntötték a nyári hullám csúcsait, a megbetegedések miatt világszerte 4500 repülőjáratot kellett törölniük a légitársaságoknak az ünnepek alatt.

A tömeges fertőzésszám az átoltottságban nem túl jól álló Egyesült Államokban (ott is a teljes lakosság 61 százaléka kapott legalább két oltást, ugyanúgy, mint Magyarországon) úgy is aggodalomra ad okot, hogy az eddigi kutatások megerősítették, amit már néhány hete is valószínűsítettek a kutatók: az omikron jó eséllyel enyhébb lefolyású megbetegedést okoz, mint a delta variáns. A trend egyértelműnek tűnik: az elmúlt egy héten világszinten 10 százalékkal nőtt a fertőzések száma, a koronavírushoz kötött haláleseteké azonban 12 százalékkal csökkent – ebben már az omikron gyors terjedésének is lehet szerepe. A kevesebb súlyos megbetegedés mellett azonban az omikron dominánssá válása könnyen azt eredményezheti, hogy az egészségügyi rendszer ismét jelentősen túlterhelődhet.

„Amikor ilyen hatalmas mennyiségben vannak új fertőzések, az felülmúlhatja a súlyosság tényleges mérséklődését”

figyelmeztetett vasárnap a tévében Anthony S. Fauci, Amerika első számú járványügyi szakértője. Fauci az ABC This Week című műsorában beszélt arról, hogy senkit nem tehetnek elbizakodottá az omikronnal kapcsolatos kedvező hírek. Noha az omikron által okozott fertőzés enyhébbnek látszik a delta variánsénál, a mérleg másik serpenyőjében ott van a sokkal gyorsabb terjedési sebessége, ami a védettség nélküliekre nézve különösen veszélyes. „Ők a legveszélyeztetettebbek, ha egy vírus olyan rendkívül hatékony az emberek elérésében és megfertőzésében, mint az omikron” – mondta az oltatlanokra utalva Fauci.

Az amerikai infektológus félelme, hogy a gyorsabb fertőzőképesség meghaladja az enyhébb lefolyás következményeit, és a kórházak és az egészségügyi ellátórendszer ismét rendkívül túlterhelődhet. Ugyanerre figyelmeztetett Nagy-Britanniában az NHS is: az omikron miatt egyszerre fog nőni a kórházi betegszám, és esnek ki a megfertőződő egészségügyiek. A folyamat már el is kezdődött: hétfő esti hír szerint Angliában egy hét alatt 36 százalékkal nőtt a koronavírusos kórházi ápoltak száma.

Koronavírus-tesztcsomagot osztanak a Los Angeles-i Martin Luther King Jr. Egészségügyi Központban 2021. december 27-én – Fotó: Robyn Beck / AFP
Koronavírus-tesztcsomagot osztanak a Los Angeles-i Martin Luther King Jr. Egészségügyi Központban 2021. december 27-én – Fotó: Robyn Beck / AFP

Kisebb veszélyben a tüdő

Hasonló helyzetképet vázolt fel a Telexnek dr. Jakab Ferenc professzor, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője, aki az elmúlt hetekben számítógépes szimulációk segítségével is vizsgálta, hogy miért lehet ennyivel fertőzőképesebb az omikron. „Az már biztos, hogy az omikron sokkal gyorsabban és könnyebben terjed, a terjedési sebessége meghaladja az idáig domináns delta variánsét. Ezzel párhuzamosan a klinikai tünetek súlyossági foka is kezd körvonalazódni. Ami mindenképpen kedvező hír: az eddigi adatokból az látszik, hogy várhatóan sokkal többen fogják átvészelni a megfertőződést egy enyhébb otthoni betegséggel” – foglalta össze a nemzetközi kutatások eddigi legfőbb tanulságát Jakab Ferenc.

Azt, hogy a gyakoribb tünetek valamivel enyhébbek lehetnek, az eddigi kutatások az omikron tüskefehérjéinek bizonyos mutációival hozták összefüggésbe: eszerint a vírus tulajdonságai úgy változhattak, hogy az egyidejűleg segíti a gyorsabb szaporodását és nagyobb fertőzőképességét, miközben csökkenti a súlyos tünetképző potenciálját. Bár az omikron tüskefehérjéi a korábbi variánsokéhoz képest hatékonyabban tudják kikerülni a szervezet immunválaszát, a vírus a tüdőben már kevésbé tud szaporodni. Ezt, mint Jakab hangsúlyozta, egy karácsonykor publikált állatos modellkísérlet is megerősítette. Ebben aranyhörcsögöket fertőztek meg az omikron variánssal – ez a mostani járványhelyzetben rutinszámba megy a virológiai kísérleteknél, az aranyhörcsög szervezete ugyanis hasonlóan működik a vírussal szemben, mint az emberé. Az omikronnal megfertőzött hörcsögök tüdejében ezúttal jóval kevésbé lehetett kimutatni a koronavírust, mint a korábbi variánsoknál.

„Bár teljesen biztosat még nem lehet mondani, a jó hír, hogy az omikron elsősorban a felső légúti sejteket érinti, a tüdőszövet sejtjeit kevésbé. Azt reméljük, hogy az omikron esetében kisebb eséllyel fog kialakulni tüdőgyulladás, mint a járvány korábbi hullámaiban, amiket más variánsok okoztak”

– mondta Jakab.

Enyhébb, de nem mindegy, hogy mennyivel

A pécsi virológus ugyanakkor a nagyobb terjedési sebesség miatt sokkal nagyobb fertőzésszámra számít, és ennek, mint mondja, így is komoly következményei lehetnek. „A nagy számok törvénye alapján, ha enyhébb tüneteket is okoz, lesznek fogékony fertőzöttek, és ebből összességében több súlyos fertőzés, több intenzív osztályra kerülő beteg és elképzelhető, hogy több halálozás is lehet. Ebben sem lehetünk még biztosak, de az egészségügyi rendszerre gyakorolt hatás várhatóan nem fog csökkenni” – fogalmazott.

Azt, hogy az omikron fertőzőbb, ugyanakkor valamivel kevésbé súlyos tüneteket okozó vírusvariáns, már dél-afrikai, londoni és skóciai adatok is megerősítették. Az edinburgh-i egyetemen folytatott kutatások szerint az omikronnal megfertőződöttek 60 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint akik a koronavírus delta variánsát kapták el. Az Imperial College London (ICL) némileg más számokra jutott, de a trend náluk is hasonló: az omikronosoknál 15-20 százalékkal kisebb valószínűséggel alakulnak ki sürgősségi ellátást igénylő tünetek. A kórházba kerülés esélye az ő adataik szerint 40 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi variánsoknál.

Fiatal fiúkat oltanak Pfizer-vakcinával a dél-afrikai Sandtonban, Johannesburgban 2021. december 15-én – Fotó: Luca Sola / AFP
Fiatal fiúkat oltanak Pfizer-vakcinával a dél-afrikai Sandtonban, Johannesburgban 2021. december 15-én – Fotó: Luca Sola / AFP

Kérdés azonban, hogy ez mennyire köszönhető a vírusmutációknak, és mennyire a változó társadalmi körülményeknek, például az átoltottságnak. Dél-Afrikában, ahol az omikron felbukkant, úgy tűnik, mostanra már tetőzött az újabb hullám, csökken az új fertőzések száma, és a szennyvizekben mért víruskoncentráció is mérséklődik. A koronavírusos halálozások száma az omikron megjelenése után bő egy hónappal ugyan elkezdett emelkedni, de népességarányosan a heti magyarországi koronahalálozás még mindig közel harmincszorosa az ottaninak. Ez az adat azonban részben a fiatalabb népességösszetétel miatt van, és amiatt, hogy Dél-Afrikában a lakosság 60-80 százaléka is áteshetett már korábban a koronavírus-fertőzésen, többen, mint Európában. A jó mutatók a gyanú szerint legalábbis részben a korábban megszerzett immunitásnak köszönhetők.

Ha a két tényezőt, a megszerzett immunitás hatását és a vírus tényleges „gyengülését” különválasztjuk, árnyalhatjuk a képet. Az ICL – még kevés esetszámmal dolgozó, ezért óvatosan kezelendő – becslése szerint az omikron önmagában mintegy 25 százalékkal lehet gyengébb a delta variánsnál, a kórházba kerülési arány csökkenésének ezenfelüli része a megszerzett immunitásnak köszönhető.

Dél-Afrika elengedte, Európa szigorít

Ennek a pozitív olvasata, hogy a szerzett immunitás az omikron ellen is kimutatható mértékben érvényesül. Pécsen nemzetközi együttműködésben belga kutatókkal együtt jelenleg is vizsgálják az omikronnal szembeni vakcinahatékonyságot, azt, hogy a különböző, Magyarországon is elérhető oltások mennyire védenek ténylegesen az omikron ellen. Ennek csak néhány hét múlva várható az eredménye, de mint Jakab Ferenc a Telexnek mondta:

„Az már látszik a nemzetközi tanulmányokból, hogy bár az omikron elleni vakcinahatékonyság alacsonyabb, azért nem nulla. Az is kiderült, hogy az omikron esetében a harmadik oltás megléte különösen fontos. Nem véletlenül hívják ezt megerősítő oltásnak: az első kettő az alapimmunizálást adja, a harmadik pedig a védettséget erősíti”

Jakab szerint ha összeadjuk, hogy a harmadik oltás megléte jelentősen tudja növelni a védettséget, és közben a variáns a jelek szerint kevésbé súlyos tüneteket okoz, azt már jó hírnek tekinthetjük.

Dr. Jakab Ferenc professzor, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője – Fotó: Sóki Tamás / MTI
Dr. Jakab Ferenc professzor, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője – Fotó: Sóki Tamás / MTI

A másik oldalon azonban, a súlyos tünetekkel kapcsolatban feltételezett 25 százalékos vírusgyengülés csak mérsékelt javulást jelent, arról egyáltalán nincs szó, hogy az omikron már egy sima megfázással lenne egyenértékű. Roby Bhattacharyya, a Harvard Medical School kutatója szerint ez alapján az omikron lehet, hogy csak a deltához képest hoz enyhülést, a korábbi variánsokkal összehasonlítva már nem is annyira tűnik kedvezőbbnek (a delta a becslések szerint nagyjából kétszer akkora eséllyel juttatta kórházba a megfertőzöttet, mint az előtte domináns alfa). Ez a pesszimistább forgatókönyv, mely alapján az eddiginél sokkal gyorsabb terjedés és a deltához képest is csak mérsékelten csökkenő súlyosság együttesen durva túlterhelést okozhat az egészségügyi rendszerben mindenhol. Főleg ott, ahol még viszonylag sokan nem szereztek semmilyen védettséget, sem oltással, sem korábbi megbetegedéssel.

Közben az omikron miatt sokfelé dolgoznak az új járványügyi protokollon, de a változtatások iránya nem teljesen egységes. Míg Európában összességében az újabb szigorítások dominálnak a sokáig a laisser faire modellel azonosított Svédországtól a bezárkózó Hollandián és az éppen hétfőn új rendelkezéseket hozó Franciaországon át az oltások mellett már negatív tesztet is kérő Ausztriáig vagy az újból az utcákon is kötelező orvosi maszkot előíró Olasz- és Görögországig, az omikronnal a legtöbb tapasztalatot szerző Dél-Afrika éppen ellenkező irányú lépéseket tesz. Mint azt Dobson Szabolcs Koronavírus vakcináció oldala kiemelte, a dél-afrikai Fertőző Betegségek Nemzeti Intézete december 24-én adott ki egy frissített protokollt, ami már az omikronra adaptálja a járvány elleni védekezést. Ez helyenként a korábbi korlátozások teljes elengedéséről szól: abbahagyják a kontaktkutatások nagy részét, a kontaktszemélyeket már nem teszik karanténba, és csak tünetek esetén tesztelik őket. A változtatások mögöttes logikája, hogy úgy látják, az omikron dominálta járványhelyzetben tesztekkel a járványt már nem lehet kordában tartani: az eseteknek csak a kis arányát tudják időben diagnosztizálni, sok a tünetmentes fertőzött, illetve a tünetek megjelenése előtti fertőzés. „A járvány feltartóztatására irányuló stratégiák a továbbiakban nem megfelelőek – a járvány enyhítése az egyetlen életképes stratégia: ez különösen igaz az újabb, terjedőképesebb variánsokra, mint amilyen az omikron” – áll az új dél-afrikai protokollban.

Európában a jelek szerint nem így gondolják, és Jakab Ferenc szerint sincs szükség paradigmaváltásra. „Az omikron ugyanúgy cseppfertőzéssel, légúton terjed, mint bármilyen más koronavírus, nem szabad pánikolni, és nagy csodát sem érdemes tőle várni. Megfelelő járványügyi intézkedésekkel ugyanúgy kordában tartható, mint a többi variáns. Ugyanazt a három dolgot érdemes most is hangsúlyozni, mint az elmúlt hónapokban: a magasabb átoltottsági arány elérése, főleg a megerősítő oltás felvétele még mindig nagyon fontos, ahogy a járványügyi intézkedések betartása is, és az, hogy figyeljünk oda egymásra. Tartsunk távolságot, hordjunk maszkot, ügyeljünk a kézhigiéniára, ezek az alapdolgok minden légúti fertőzésnél.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!