Gyorsabb lehet az omikron hazai felfutása, mint ami a kormányzati közlésekből látszik

2021. december 22. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban elképzelhetetlen sebességgel futhat fel az omikron variáns Magyarországon is – mondta a 444-nek Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. Ez az a magánlabor, ahol hivatalosan az első hazai omikronos esetet rögzítették, ráadásul a variánst olyan emberektől vett mintában találták, akik nem jártak előtte külföldön.

Nyíri elmondása alapján az azóta eltelt másfél hét alatt még jobban elterjedhetett a mutáció. A Neumann Labsban levett és omikronra újravizsgált 93 mintából 20 volt egészen biztosan omikronos volt, és volt még néhány, ami nagy valószínűséggel az volt. Ez azt jelenti, hogy az ő mintáik alapján már minden negyedik kimutatott új fertőzést az omikron okozhatja Magyarországon is.

A hivatalos állami kommunikáció alapján eddig azt gondolhattuk, az omikron elterjedtsége itthon alacsonyabb lehet, a kormányzati koronavírus-oldalon kedden azt közölték, hogy eddig 15 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!