Mások az omikron tünetei, és a lappangási ideje is rövidebb

2021. december 23. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva


Bár a koronavírus novemberben azonosított variánsáról, az omikronról még mindig nem tudunk túl sokat, néhány dolog biztosnak tűnik. Az omikron az előző változatoknál, az alfánál és a deltánál is jóval könnyebben, gyorsabban terjed, így a negyedik hullám lecsengése után borítékolható az ötödik hullám. Már száznál is több országban mutatták ki a jelenlétét (most épp 106-ról tudunk), és több helyen már halálos áldozatai is voltak, az Egyesült Királyságban például 18. Szinte nincs olyan olyan európai ország, ahol ne azonosítottak volna omikronos fertőzöttet, és valószínűtlen, hogy nem lenne jelen minden minden országban.

Az érintett államok egy részében komoly korlátozásokat vezettek be, például a 80 százalék feletti átoltottsággal rendelkező spanyoloknál már a kültéri maszkviselést is bejelentették a drámaian növekvő esetszámok miatt. Az Egyesült Királyságban 75 ezer esetről tudnak, az omikron ezzel a fertőzések háromnegyedét adja, bár két hete még az 50 százalékot is csak év végére várták. Mitől terjed ilyen gyorsan ez a variáns?

Az Independent szerint az egyik ok, hogy míg az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint az első koronavírustörzzsel fertőzött embereknél a tünetek megjelenése két naptól két hétig tartott, addig

az omikron változat lappangási ideje sokkal rövidebb, három és öt nap közötti.

A lappangás rövidsége miatt a vírusfertőzés gyanújának felmerülése után sokkal hamarabb betegszik meg az ember, így kevésbé valószínű, hogy időben pozitív teszteredményt produkálhasson, ezért karanténba sem kerül a beteg, és sokkal több embert fertőz meg, tehát megfékezni is sokkal nehezebb ezt a változatot.

Az omikron felismerését nehezíti, hogy míg az eddigi variánsok egymáshoz hasonló tüneteket okoztak, amit már mindenki fejből fúj, az új variánsnál ez változott. Az eddigi köhögés, láz és szaglásvesztés kombó helyett az omikronosok fő tünetei a

  • torokkaparás,
  • hátfájás,
  • orrfolyás vagy orrdugulás,
  • fejfájás,
  • izomfájdalom,
  • fáradtság,
  • tüsszögés és az
  • éjszakai izzadás.

A Nagy-Britanniában elemzett esetek szerint a betegek átlagosan öt–hét nap alatt gyógyulnak fel, bár egyes tünetek, mint a köhögés és a fáradtság, hosszabb ideig is megmaradhatnak. És hogy meddig fertőzőképesek az omikronosok?

Jellemzően az első tünetek megjelenése előtt két nappal már továbbadják másoknak is, majd utána körülbelül tíz napig maradnak fertőzőképesek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!