Az omikron kevésbé lehet veszélyes a tüdőre, mint a korábbi variánsok

2021. december 19. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus omikron variánsa valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok – írja az MTI egy friss, brit kutatás alapján.

A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a legújabb variáns épp amiatt a tulajdonsága miatt terjed könyebben, aminek köszönhetően kevésbé veszélyes az emberek tüdejére. Kicsit tudományosabban fogalmazva arról van szó, hogy

„az omikron az immunválasz megkerülését lehetővé tévő tulajdonságokért cserébe alkut kötött a szaporodást és a patogenitást befolyásoló tulajdonságok terén.”

Vagyis, az omikron esetében kutatás szerint a koronavírus tüskefehérjéi úgy mutálódtak, hogy hatékonyabban tudják kikerülni az emberi szervezet védekező rendszerét. Ez a változás ugyanakkor a vírus tüdőbeli szaporodásának és súlyos megbetegítő képességének csökkenését is eredményezte.

Ez alapvetően jó hír, de azért túlzott örömre még nincs okunk. A kutatást vezető Ravi Gupta, aki a klinikai mikrobiológia professzora a Cambridge Egyetemen, arra hívja fel a figyelmet, hogy

a látszólag kedvező eredmények ellenére „az omikron jelentős terjedése nagy közegészségügyi kihívást jelent.”

Az új variánsról, amit először Botswanában, majd Dél-Afrikában azonosítottak november 11-én, itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!