Egy dél-afrikai tanulmány szerint az omikron variáns kevésbé súlyos megbetegedést okoz

2021. december 22. – 18:56

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új dél-afrikai kutatás szerint a koronavírus omikron variánsától megfertőződöttek mintegy 80 százalékkal kisebb valószínűséggel kerülnek kórházba vagy betegednek meg súlyosan, mint a vírus más variánsát elkapók. Ugyanakkor a szerzők szerint ez részben a lakosság magas immunitásának köszönhető, vagyis annak, hogy Dél-Afrikában már sokan átestek a betegségen – írja Reuters.

A szerdán közzétett új tanulmány – amelyet még ne bíráltak el – megállapította, hogy az omikron variánssal Dél-Afrikában október 1. és november 30. között diagnosztizáltak 80 százalékkal kisebb valószínűséggel kerültek kórházba, mint azok, akiket ugyanebben az időszakban egy másik variánssal diagnosztizáltak.

A kutatók azt is megállapították, hogy az omikron variáns miatt kórházba kerülteknél 70 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki súlyos betegség, mint azoknál, akik április és november között a delta variáns miatt kerültek kórházba Dél-Afrikában. „Meggyőző, hogy az adataink együttesen valóban azt a pozitív képet sugallják, hogy az omikron más variánsokhoz képest kevésbé súlyos megbetegedést okoz” – mondta Cheryl Cohen, a Fertőző Betegségek Országos Intézetének (NICD) munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

„Ami még nem világos, hogy hasonló lesz-e a kép azokban az országokban, ahol magas az átoltottság, és kevesebben estek át a fertőzésen” – mondta Cohen, aki szerint a tanulmány megállapításai valószínűleg a szubszaharai régió országaira is általánosíthatók, de Afrikán kívül már más eredmények is születhetnek. Szerinte Dél-Afrikában az emberek 60-70 százaléka már korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, ami növelhette az omikron variánssal szembeni immunitást. Michelle Groome, a NICD másik munkatársa is arra figyelmeztetett, hogy a dél-afrikai adatok nem feltétlenül vetíthetők ki más, eltérő népességi profilú országokra.

Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem orvosprofesszora fontosnak nevezte a dél-afrikai tanulmányt. Azt mondta, ez az első megfelelően elvégzett tanulmány, amely összehasonlította a omikron és a delta variáns okozta megbetegedéseket, azonban hozzátette, hogy az eredményt torzíthatják az időbeli problémák. „Bár az omikronos esetek kisebb valószínűséggel kerültek kórházba, mint a deltás fertőzöttek, nem lehet megmondani, hogy ez a virulencia inherens különbségeinek köszönhető-e vagy pedig annak, hogy novemberben a lakosság már nagyobb immunitással rendelkezik, mint az év korábbi szakaszában” – mondta Hunter.

Egy nemrég közölt brit kutatás szerint az omikron variáns valószínűleg kevésbé hatékonyan támadja a tüdőt, mint a korábbi változatok. A Cambridge Institute of Therapeutic Immunology and Infectious Disease (CITIID) kutatóintézet tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a legújabb variáns épp amiatt a tulajdonsága miatt terjed könnyebben, aminek köszönhetően kevésbé veszélyes az emberek tüdejére.

A londoni Imperial College múlt héten közzétett tanulmányának eredményei ugyanakkor azt mutatták, semmi jele annak, hogy az omikron enyhébb tüneteket okozna, mint a delta variáns, bár a kórházi kezelésekre vonatkozó adatok továbbra is nagyon korlátozottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!