A szürke zóna, ahol nem egyértelmű, hogy két tasli belefér-e a versenyző motiválásába

• A magyar úszósportot több nagy bántalmazási botrány rázta meg az utóbbi években, de nemcsak itthon, szerte a világon és más sportágakban több hasonló esettel találkozni.
• A szakértők szerint az eszköztelenség és a kiégés is állhat amögött, hogy egy edző a sportolóját bántalmazza, és a sportvilág zártsága, a testi kontaktus és a hierarchikus viszonyok kedveznek a bántalmazó légkör kialakulásának.
• Az áldozatok gyakran félnek, újra át kell élniük a történteket, ezért sem szólalnak meg még évtizedekkel később sem.
• Az lenne az ideális, ha már gyerekkorban tudnák a sportolók, hogy mit tehet meg velük az edző, és ha elmondhatnák, ha rossz történt velük.
• Nem tudni pontosan, Magyarországon mennyire elterjedt az erőszak a sportban.
  
  

Kiss László 2016-ban felszínre került nemierőszak-ügye után újabb botrány rázta meg a magyar úszósportot. A négyszeres olimpiai ezüst- és háromszoros bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Cseh László a24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy korábbi edzője, Turi György lelki terrorban tartotta őt és versenyzőtársait, rendszeres volt a testi fenyítés az edzéseken. Szavai nem maradtak visszhang nélkül, egy sor másik úszó erősítette meg az állításait, egyre durvább történetek jöttek elő. Turi György nagyrészt értetlenkedvefogadta a korábbi tanítványai által felhozott vádakat, viszont elismerte, hogy nevelési célzattal néha felpofozta egyik-másik úszót.

A sportolók által elhangzottak fontos eleme, hogy a leírt testi-lelki bántalmazásokat jórészt kiskorúként élték át. Cseh például csak 14 éves volt, amikor bekerült abba a közegbe, ahol állítása szerint mindennapos volt a sportolók terrorizálása. Értelemszerűen a bántalmazás felnőttkorban is bántalmazás, függetlenül attól, hogy egy felnőtt sportoló elvileg kevésbé van kiszolgáltatva az edzőjének, mint egy gyerek. Mégsem lehet mentség, amire Turi is hivatkozott, hogy ha annyira kegyetlen lett volna, mint állítják róla, akkor otthagyták volna a versenyzői. Az úszóedző végig az olimpiai érmek számával védte a sportág és saját becsületét, azonban a most nyilvánosságra került történetek azt is megkérdőjelezik, hogy az eddig ünnepelt edző módszerei valójában mennyire voltak hatékonyak. Cseh Lászlóék szerint Turi rengeteg tehetséges úszó pályafutását tette tönkre, sokan kiégtek, abbahagyták az úszást.

Hasonló kérdések menetrendszerűen szoktak felmerülni az ehhez hasonló, bántalmazással összefüggő történetekben, legyen szó a színházak vagy az egyházi iskolák világáról: elszámoltatható-e valaki az évtizedekkel korábban elkövetett tetteiért, miért nem léptek ki az áldozatok a bántalmazói helyzetből, miért nem akkor szólaltak meg, amikor mindez történt, az elért (sport)sikerek mennyiben legitimálják a testi-lelki erőszakot. Egy-egy ilyen botrány arra is rávilágít, mit gondol a magyar társadalom a gyerekbántalmazásról, a szülők mennyire tartják elfogadhatónak a fizikai fenyítést vagy a verbális erőszakot, tisztában vannak-e azzal, hogy mit tehet meg a gyerekükkel az edző, maguk a sportszervezetek mit tesznek a versenyzők biztonságáért.

Összetett kérdés az is, hogy miért lehet gyakoribb a gyerekekkel szembeni erőszak a sportban, mint például az oktatásban. A sport eleve egy nagyon zárt világ, jelentős a hatalmi különbség az edző és a sportoló között, aminek a gyerekek ki vannak szolgáltatva, főleg ha a szülők is erősítik ezt a hierarchikus felállást, mondta Vaskuti Gergely pszichológus, kriminológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai vezetője. A sport azért is lehet veszélyes környezet, mert nehezen elkerülhető a testi kontaktus, hiszen az edző feladata a sportoló testének alakítása, formálása. Vagyis a sport magában hordoz csomó olyan helyzetet, ami alkalmat adhat a visszaélésre, a túlkapásra.

A már említett Turi György sokszor hivatkozott arra, hogy szükség van a külső ráhatásra, hogy az eredmények érdekében a sportolók elviseljék az edzésmunkával járó fájdalmat. Harsányi Szabolcs Gergő sportpszichológust kérdeztük, hogy mennyi az igazság ebben, meddig mehet el az edző, hogy motiválja a versenyzőt. Harsányi azt mondta: való igaz, hogy egy versenysportolónak többet kell teljesítenie az edzéseken, mint amennyit magától megcsinálna, és az extra terhelés sokszor gyakran fájdalommal jár. Ezért is van szükség valamiféle külső motivációra, aminek széles skálán mozog a formája, a dicsérettől kezdve egészen a leszidásig. Minél inkább erőnléti sportágról van szó, annál inkább igaz ez. Ez azonban nem legitimálja a bántalmazás semmilyen formáját, hangsúlyozta a szakember.

Találkozott olyan sportolóval is, aki arról számolt be, hogy neki segítettek a „beavatási szertartások” és a kemény bánásmód, mert megedzették. Van, amikor a sportoló kifejezetten igényli, hogy bizonyos helyzetekben üvöltözzön vele az edző, mert ezzel fel tudja rázni, ha rossz passzban van. Olyat is látni, hogy egy meccs vagy verseny előtt az edző megrángatja vagy megpofozgatja a sportolót, hogy felpörgesse, feltüzelje. Mint például a tokiói olimpián a német Claudiu Pisu dzsúdóedző, aki adott két taslit tanítványának, mielőtt a tatamira lépett volna. Balhé lett a történtekből, a német szakembert figyelmeztetésben részesítette a Nemzetközi Dzsúdószövetség. Utóbbi példa is azt mutatja, hogy a sportban van egy „szürke zóna”, ahol nem fekete-fehér, hogy mi fér még bele a versenyző motiválásába. Ez függ az adott sportágtól és annak írott és íratlan szabályaitól, az ország kultúrájától, az edző és a sportoló kapcsolatától. Mindez nem jelenti azt, hogy a testi fenyítés, az érzelmi bántalmazás, a folyamatos megfélemlítés elfogadható lenne, csupán azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor határozottabb fellépésre van szükség az edző részéről, magyarázta a szakember. Az edző felkészültségén is múlik, hogy jól tudja kezelni ezeket a szituációkat, de kiskorúaknál akkor sem szabad ilyen eszközöket használni, ha esetleg maguk kérik.

Ezekkel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért nyúl egy edző egyáltalán erőszakhoz, mi játszódik le ilyenkor benne. A sportpszichológus szerint az egyik legkézenfekvőbb magyarázat, hogy olyan korban szocializálódott, amikor még elfogadottabb volt a testi fenyítés alkalmazása a sportban. Elképzelhető, hogy az agresszió, a versenyzők betörése egyetlen forgatókönyve arra, hogyan bánjon a sportolókkal, de az eszköztelenség is állhat a bántalmazás mögött. A kiégés is vezethet oda, hogy az edző a sportolókon vezeti le a frusztrációját. „Sokféle dimenzióban kell egy edzőnek jól teljesítenie, és könnyen lehet, hogy nem mindegyik területen ugyanolyan sikeres.”

Erre lehet példa Cseh László esete is, aki egy idő után maga is érezte, hogy váltania kell, különben Turi György edzésmódszerei fizikailag és mentálisan is tönkrevágják. 2014-ben ment át Plagányi Zsolthoz, akinél teljesen más edzői filozófiával találkozott. Nála az sem volt tragédia, ha nem úgy ment az edzés, ahogy eltervezték. Plagányi szerepe azért is érdekes, mert évekig Turi mellett dolgozott a Spartacusban, mégis radikálisan más szemlélettel állt a versenyzőkhöz. Sok mindent látott az ott töltött idő alatt, olyan módszereket is, amelyekkel nem értett egyet, és soha nem is alkalmazott, mondta Plagányi Zsolt a Telexnek. Más elképzelései voltak az edzői munkáról, a Spartacusnál a poroszos, alá-fölé rendeltségre alapuló szemlélet volt a jellemző, ő viszont jobban hisz az együttműködésre alapuló, partneri viszonyban. Ezt tartja hatékonyabb módszernek, és a társadalmi változások is egyre jobban megkövetelik az edzőktől, hogy ebben a szellemben dolgozzanak a sportolókkal. Azt vallja, hogy a rávezetés, a meggyőzés sokkal eredményesebb, mint például a büntetés. „Emberekkel dolgozunk, az edzői munka 20 százaléka a szakma, a többi pedagógia és pszichológia. A motiváció fenntartása a legnehezebb feladat, el kell tudnom végeztetni a versenyzővel a kijelölt feladatot.” Plagányi Zsolt 1989-ben végzett a Testnevelési Egyetemen, már akkor is ezt tanították neki, és a gyakorlat is ezt igazolta. Ezek alapján tehát már 30 éve sem azt tanították az edzőknek, hogy meg kell törni a sportolókat, mégis voltak olyan műhelyek, ahol ez volt a megszokott. Plagányinak gyakorlatilag egy megtört, kiégett versenyzőt kellett összeraknia, amikor átvette Cseh László felkészítését. Ez nem ment volna, ha ő maga nem az együttműködésre, bizalmi kapcsolatra alapuló szemlélettel dolgozik. A 2015-ös kazanyi világbajnokságon az egyik döntő előtt Cseh hirtelen abbahagyta a melegítést, mert úgy érezte, hogy képtelen lesz megnyerni a számot. Plagányi szerint ez is annak a következménye volt, hogy korábban évekig állandó feszültségben, nyomáskényszerben kellett úsznia

A legtöbb bűncselekménynek van elévülési ideje, nem biztos, hogy az évekkel korábban kiosztott pofonokért felelősségre lehet vonni egy edző. A gyerekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak kivétel, ott viszont a bizonyíthatóság a kérdéses. Vaskuti Gergely szerint attól függetlenül, hogy mit mond a jog, az ember felelősséggel tartozik a múltban elkövetett tetteiért. Senkit nem jogosít fel a bántalmazásra, hogy akkoriban mások voltak a normák. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni a mostanihoz hasonló ügyeket, mert szemléletformáló ereje van, ha beszélünk a múltban történtekről. Az áldozatoknak is fontos, hogy az elkövetők vállalják a felelősséget. Annak nyilvános kimondása is fontos, hogy ami velük történt, az nem volt helyénvaló. „Azáltal, hogy a közvélemény beszél erről, elismerjük a fájdalmukat.”

Az áldozatok gyakran félnek a másodlagos viktimizációtól, hogy újra át kell élniük a történteket, ezért sem szólalnak meg még évtizedekkel később sem, és a megbélyegzéstől, a hiteltelenítéstől való félelem is visszatartó erő lehet. Utóbbira jó példa, ami Szepesi Nikolett-tel történt: az úszó már a 2013-ban megjelent Én, a szexmániás című könyvében leírta, hogy milyen légkör uralkodott Turinál, és hogy az edző többször megütötte. Az úszótársadalom mégis az edző pártjára állt (köztük Cseh László és Kozma Dominik is), és sokan azzal próbálták hitelteleníteni Szepesi állításait, hogy ezzel akart ismertté válni a kevésbé sikeres pályafutása után. Vaskuti Gergely szerint senkit nem lehet presszionálni, hogy a nyilvánosság elé tárja a múltbéli sérelmeit. „Mindenki másképpen dolgozza fel az átélt traumákat, valakinek nem segít, ha kiáll és beszél róluk. A társadalmi hasznosságnál is fontosabb, hogy az áldozat jól legyen.” Az áldozathibáztató narratívák egyik jellemző eleme, hogy az áldozat miért maradt benne a bántalmazó kapcsolatban, miért nem lépett ki belőle. A sportban is lehetnek egzisztenciális okai, amiért a versenyző kitart az erőszakos edzője mellett, mondta Harsányi Szabolcs Gergő. Attól félhet, hogy ha edzőt vált, kikerülhet a csapatból vagy a válogatottból, amivel akár a megélhetése is veszélybe kerülhet. Cseh László maga is elmondta, hogy nem a közösen elért eredmények miatt tartott ki Turi mellett, hanem mert nem látott más alternatívát. Valószínűleg az sem véletlen, hogy Cseh csak a visszavonulása után állt elő a történetével.

Kiskorúaknál bonyolultabb a helyzet, bennük sokszor fel sem merül, hogy a verbális erőszak, a testi fenyítés helytelen. Azt hihetik, hogy a sport ezzel jár, főleg, ha tisztelik az edzőt, felnéznek rá. De ha érzik is, hogy rossz dolog történt velük, számos oka lehet, amiért hallgatnak róla: szégyellik, hogy bántották őket, gyakran magukat hibáztatják ilyen helyzetekben, úgy érzik, megérdemelték a büntetést. Itt jöhet a képbe, hogy tudják-e egyáltalán, kihez fordulhatnak, ha baj van. A gyerekkorban elszenvedett erőszak a sportolóknál sem múlik el nyom nélkül, negatívan befolyásolhatja személyiségfejlődésüket, depressziót, szorongást, önértékelési zavarokat okozhat később, és akár a sportolói teljesítményét is ronthatja. Speciális esetekben előfordulhat, hogy a korábban átélt traumák nem lesznek hatással a sportteljesítményre, mert a versenyző továbbra is meg akar felelni az elvárásoknak, sőt még jobban odateszi magát, annak ellenére, hogy nem érzi jól magát a bőrében, magyarázta a sportpszichológus.

A Telex által megkérdezett szülők egyetértettek abban, hogy nekik is felelősségük van az ilyen esetek megelőzésében. Fontosnak látják, hogy őszintén el merje a mondani a gyerek, ha valami rossz történt vele az edzésen, vagy ha nem akar tovább sportolni. Szerintük azokban a családokban mehet félre a sport, ahol ez nem működik, esetleg irreálisak a szülők elvárásai, és igazából ők erőltetik a sportot. Anita fia nyolcéves, igazolt úszó egy kisebb utánpótlással foglalkozó egyesületnél, rendszeresen jár versenyekre. Szerencsésnek tartja magukat abból a szempontból, hogy a fiának nem kell mindenáron a sportban sikeresnek lennie, addig csinálja, ameddig élvezi.

A szülők úgy gondolják, más sportágakból is bármikor előkerülhetnek az úszásban kirobbant botrányokhoz hasonló esetek. Anita úgy látja, hogy a fiatalabb edzőkre nem jellemzők az erőszakos módszerek, már a kisebbeket is partnerként kezelik. Kati fia korábban úszott, január óta egy budapesti sportegyesületnél atletizál. Örült, hogy végül ezt a sportágat választotta, az uszodában többször tapasztalt olyan hangnemet az edzők részéről, ami neki már túl durva volt, az atlétikában viszont csak jó szakemberekkel találkozott. Barbarának is volt rossz tapasztalata. Fia egy kisebb utánpótláscsapatban focizott sokáig, de annyira elvették a kedvét, hogy egy idő után már nem akart edzésekre járni. Barbara szerint az edzők elavult pedagógiai módszerekkel dolgoztak, folyton azt éreztették a gyerekével, hogy nem elég ügyes. A foci helyett dzsiudzsicuzni kezdett; ott teljesen más szemlélettel uralkodik, folyton dicsérik, biztatják a gyerekeket.

Egyébként egy nemrég közzétett nemzetközi kutatás szerint a sportoló gyerekek közel háromnegyede tapasztalta meg a bántalmazás valamelyik (szóbeli zaklatás, szexuális visszaélés, fizikai erőszak) formáját. A több mint tízezer fős online kutatásban már felnőtt, 18 és 30 év közötti sportolókat kérdeztek arról, miket éltek át gyerekként és tinédzserként. A felmérésben Ausztria, Belgium, Németország, Spanyolország, Románia és az Egyesült Királyság vett részt, de a problémák nem országspecifikusak, mindenhol jelen vannak, és hasonlóak az arányok is. Elég lesújtó az összkép: a válaszadók 44 százaléka szenvedett el fizikai erőszakot, 65 százalékuk tapasztalt pszichológiai bántalmazást, 37 százalékuk elhanyagolást, és 20 százalékuk élt át szexuális erőszakot. Különösen érintettek voltak az etnikai kisebbségek és az élsportolók.

Szintén beszédes az UNICEF 2014-es magyarországi felmérése, amiben közel 900, 18 és 63 év közötti felnőttet kérdeztek meg a sportban szerzett gyerekkori tapasztalatairól. A válaszadók háromnegyede élt át érzelmi bántalmazást, és 30 százalék körül alakult azok aránya, akik fizikai vagy szexuális erőszakot szenvedtek el. Igen magas százalékok ezek, amit az is magyarázhat, hogy a magyar társadalomban még mindig sokan tartják megengedhetőnek a gyerekekkel szembeni erőszakot, legyen szó verbális vagy fizikai bántalmazásról. Erről tanúskodik a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány friss kutatása is, ami szerint tízből csak két felnőtt lépne közbe, ha a szeme láttára megütnének egy gyereket.

Mindez annak ellenére van így, hogy 2005 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekbántalmazás minden formájával szemben. Herczog Mária szociológus, gyermekjogi szakértő szerint a jogszabályváltozást nem követték tájékoztató kampányok, képzések, ezért kevesen vannak tisztában ezzel. A zéró tolerancia célja elsősorban a prevenció lenne, „hogy eszközöket kapjanak a szülők az erőszakmentes kommunikációhoz, fegyelmezéshez, értsék és tudják, hogy semmilyen módon nem szabad a gyerekeket bántani”. A súlyos bántalmazás 2005 előtt is büntetendő volt, ezért nincsenek is szankciók rendelve a jogszabályhoz.

A Hintalovon az elmúlt években ezernél is több megkeresést kapott gyermekbántalmazással összefüggő ügyekben, körülbelül 10 százalékuk a sporttal volt kapcsolatos. Jellemzően olyan esetekben fordultak hozzájuk, amikor az edző megütötte, lökdöste vagy megalázta a gyereket, mondta Vaskuti Gergely.

Harsányi Szabolcs Gergő főleg vívókkal, úszókkal és kajak-kenusokkal foglalkozik. 2019 óta a Magyar Vívó Szövetség egyik sportpszichológusa. Olimpikonok és paralimpikonok mellett a tokiói olimpiára kijutott női tőrválogatott csapatpszichológusa is. Munkája során mindössze két-három olyan esettel találkozott, amikor a felnőtt versenyzővel túlzottan durván bántak. Egyik esetben sem volt szó büntetőjogi értelemben vett bántalmazásról, inkább arról, hogy olyan mérgező légkör alakult ki köztük, ami már hátráltatta a közös munkát. Ilyenkor abban kellett segítenie a sportolót, hogy minél reálisabban lássa a helyzetet, azonosítani tudja az edző problémás viselkedését, és amennyiben nem történik változás ezen a téren, ki tudjon lépni a helyzetből. Nagyrészt jó és felkészült edzőkkel találkozik, szerinte a Turi György-féle módszerek valószínűleg nem általánosak a sportban.

De nem csak Magyarországon pattannak ki hasonló ügyek, az utóbbi években világszerte egyre több példát találni a sportban átélt testi fenyítésről, abúzusról, szexuális zaklatásról és lelki terrorról szóló botrányos ügyekre. Ezek közös vonása, hogy általában gyerekek és nők az elszenvedői. Az Egyesült Államokban az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányát a női torna szállította. A válogatott orvosa, Larry Nassar évtizedekig zaklatta szexuálisan a hozzá kerülő tornászokat, köztük sok kiskorút is. A bántalmazások jó része az erdélyi származású Károlyi Béla és felesége, Márta által üzemeltetett edzőközpontban történtek. Tornászok beszámolói szerint a fizikai és érzelmi bántalmazás mindennapos volt a rengeteg olimpia érmest kinevelő házaspárnál, rendszeresen megszégyenítették őket a testsúlyuk miatt. Nagyon hasonló módszerekről számoltak be ausztrál tornászok, gyakran komoly sérülésekkel edzettek és versenyeztek. Az ausztráloknak van egy másik ügyük is, John Wright esetében a szexuális visszaéléseken van a hangsúly. Wrightot több egykori úszója vádolta meg azzal, hogy az 1980-as években abuzálta őket. Az áldozatok kiskorúak, 11–13 évesek voltak akkoriban. Egyikük, Shane Lewis az átéltek miatt követhetett el öngyilkossági kísérletet. A női futballban a bántalmazások nagy része szexuális jellegű, de verbális megszégyenítésről és fizikai büntetésről is hallani történeteket. Korábban a venezuelai válogatott 24 játékosa vádolta meg szexuális zaklatással Kenneth Zseremeta egykori U20-as szövetségi kapitányt. Az amerikai női ligában is szexuális zaklatás miatt tettek panaszt: a Courage edzőjét, Paul Riley-t két egykori játékosa vádolta meg szexuális zaklatással és kényszerítéssel. A japánok megszállottságát, munkaetikáját nem kell külön bemutatni, és ez a sportra is igaz. A Human Righs Watch 2020-as felmérése szerint a japán sportolók közül is sokan éltek át fizikai erőszakot. Ökölcsapás, pofon, rúgás, tárgyakkal való ütleges is szerepelt az edzők tárházában, és nem csak a küzdősportok voltak érintettek.

A Magyar Úszó Szövetség Turi György ügyében is vizsgálatot rendelt el, az ezzel megbízott öttagú bizottságban Ugrin Tamás ügyvéd, Danks Emese kommunikációs szakember, a MÚSZ gyermekvédelmi programjának vezetője, Tausz Katalin szociológus (aki szintén tagja a gyermekvédelmi programnak), az ELTE Szociális Tanulmányok Intézete és a Szociálpolitika Tanszék oktatója, Becsky András, a Magyar Úszó Szövetség általános alelnöke és Bohus Richárd világbajnoki ezüstérmes úszó, a MÚSZ sportolói bizottságának elnöke kapott helyet, tehát nagyrészt olyan szakemberek, akik ilyen-olyan módon kötődnek a szövetséghez. Mérő Vera emberi jogi aktivista a Telexnek adott interjújában azt mondta: ha komolyan gondolta volna a vizsgálatot a szövetség, akkor független szakértőket kérnek fel a feladatra.

A botrány hatására Turi időközben lemondott az úszószövetségben vállalt tisztségeiről. Kérdés, hogy ezek fényében mire jut majd a vizsgálóbizottság. Wladár Sándor azt közölte, hogy a bizottság ettől függetlenül folytatja a munkáját, nemcsak az aktuális ügyet vizsgálják ki, hanem olyan javaslatokat is tesznek majd, amelyek garanciát adnak a fiatal sportolók védelmére és az áldozatok megsegítésére. A most megszólaló úszók nyilatkozatait elnézve nehéz elképzelni, hogy a szövetségben senki nem tudott Turi György korábbi viselt dolgairól, ami felveti annak a kérdését, hogy miért maradtak következmény nélkül ezek, miért nem érezte senki úgy, hogy kezdeni kell ezzel valamit. Főleg annak fényében, hogy a Cseh Lászlóék által elmondottak egy része Szepesi könyve óta köztudott volt. Gyárfás Tamás 1993 és 2016 között vezette a szövetséget, ő azt állította, hogy egyetlen panasz sem érkezett hozzá ez idő alatt. Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó korábbi edzője, Selmeci Attila a Telexnek adott interjújában azt mondta, hogy amíg közvetlen kollégája volt Turinak, nem érkezett róla panasz, a nyilvánosságra került sérelmek 2000 utánra tehetők. Plagányi Zsolt szeretné, ha minél előbb lezárulna a Turi-ügy, hogy végre nyugodtan lehessen dolgozni. Sajnálja, ami ezekkel az úszókkal történt, „csúnya dolgok voltak”, de ideje lenne levonni a tanulságokat és továbblépni. Az úszásban mindig előjönnek hasonló történetek, de a BVSC-nél látják a szülők, hogy nem ilyen módszerekkel dolgoznak. Nem tudja, mi lenne a legjobb megoldása az ügynek, ezt majd vizsgálóbizottság eldönti, a nyilatkozgatás nem segít ezen.

A Kiss László-botrány kirobbanásakor Gyárfás Tamás volt az úszószövetség elnöke, őkérte fel Herczog Máriát az előbb említett gyermekvédelmi program kidolgozására. El is készültek a szakmai anyagok és az etikai kódex, tréningeket is tartottak volna, de nemcsak a gyerekeknek, szülők és az edzőknek edzőknek, hanem mindenkinek, aki valamilyen formában gyerekekkel foglalkozik a sportban, a masszőrtől a csapatorvosig. A tájékoztatás és az edukáció lett volna a célja a programnak: egyszerre szerették volna közérthetővé tenni a gyerekek, szülők és az edzők számára, hogy a sportsikerek sem legitimálják a bántalmazás bármilyen formáját, és eszközöket adni a kezükbe, hogy megelőzzék ezeket a helyzeteket. Az is felmerült az egyeztetések során, hogy a sporttörvénybe és a Testnevelési Egyetem tananyagaiba is bekerülnek a program alapelvei. A Gyárfás lemondása után felálló elnökség Danks Emesét, az UNICEF Magyar Bizottságának ügyvezető igazgatóját bízta meg a program vezetésével, Herczog már nem kapott szerepet abban. (Wladár Sándor a program elindulásakor aztmondta, hogy Herczog Mária anyaga nem volt alkalmas arra, hogy egy komplett programot szervezzenek köré.)

Herczog Mária úgy látja, létrehoztak ugyan egy emailcímet és egy telefonszámot, amin bárki anonim módon panaszt tehet, és az etikai kódexet is közzétették a MÚSZ oldalán, de nem sikerült valód tartalommal megtölteni a programot. Szerettük volna megszólaltatni Danks Emesét is, de megkeresésünket azzal hárította el, hogy a vizsgálat lezárultáig nem szeretne nyilatkozni. 2020-ban azt nyilatkozta a444-nek, hogy évente 15-20 alkalommal keresik meg edzők, gyerekek, szülők. Voltak ügyek, amelyek fegyelmi tárgyalásig jutottak. Azt nem mondta el konkrétan, milyen ügyek voltak ezek, mert ezek „a helyükön voltak kezelve”, de annyit elárult, hogy szexuális bántalmazásról egyáltalán nem kapott bejelentést. Danks szerint a programmal sikerült változást elérniük, sok gyerekbántalmazás már csírájában elfojtódott, egyszerűen azért, mert az edzők félnek a következményektől. A szövetségtől megpróbáltuk elkérni a gyermekvédelmi program működéséről készült éves jelentéseket, de nem kaptunk választ.

Herczog Mária nem tud olyan sportegyesületről vagy sportszövetségről, ahol hasonló gyermekvédelmi program működik. Számos országban ma már általánosnak számít, hogy a sportegyesületeknek van saját gyermekvédelmi szabályzatuk (safeguarding policy), ami az összes, gyerekkel kapcsolatba kerülő személyre vonatkozik. De ez a fejlettebb országokban sem volt mindig így, mindez az elmúlt tíz év eredménye, a gyermekjogi mozgalom fejlődése és a különböző botrányok hatására kezdtek el erőteljesebb fellépni a sportban is a gyerekekkel szembeni fizikai, verbális, érzelmi és szexuális erőszak ellen. Magyarországa egyébként is jellemző egyfajta társadalmi megkésettség, ezért is lehet, hogy az időről időre kipattanó botrányok ellenére miért nincsenek hasonló protokollok idehaza.

Ezen javítana a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kifejezetten a sport világára fókuszáló gyermekvédelmi programja. A NEMECSEK Program két éve fut, eredetileg óvodák, iskolák és más, gyerekekkel foglalkozó szervezetek gyermekvédelmi programjaként indult, prevenciós céllal. Segítenek a programban részt vevő szervezeteknek, intézményeknek kidolgozniuk saját gyermekvédelmi irányelveiket, segédanyagokkal látják el őket, képzéseket szerveznek számukra. Azt látták, hogy a sportban is szükség lenne hasonló programra, amit az UNICEF kutatása is igazolt. Többéves előkészítő munka után a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságával együttműködve dolgozták ki a NEMECSEK Sport nevű programot, ami már kifejezetten a sportszervezeteket célozza meg. Ehhez a külföldi jó gyakorlatokat és a témában elérhető szakirodalmat vették alapul, illetve sportolókkal beszélgettek. A figyelemfelhívó kampány mellett ingyenes tanácsadást, szakmai anyagokat és gyermekvédelmi kurzusokat tartalmaz a program, és később egy saját kutatásban fogják felmérni a gyerekek sporttal kapcsolatos élményeit. Munkájukat egy edzőkből, gyermekvédelmi szakemberekből, sportvezetőkből és ismert sportolókból álló tanácsadói testület segíti. Ennek többek között Cseh László is tagja, de a névsorban találjuk Csipes Tamara kétszeres olimpiai kajakozót és Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai bajnok úszót is.

Vaskuti Gergely szerint a gyakorlaton múlik, hogy egy gyermekvédelmi program mennyire lesz hatékony és sikeres, mennyire válik a mindennapok részévé az adott szervezetnél.