Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel

2021. december 24. – 18:10

Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel
Áncsán Aranka Tiszadobon, a rászoruló családoknak vitt adományok kiosztása közben – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A gyermekotthonok nem képesek felkészíteni az állami gondozásban nevelkedő fiatalokat az önálló élettel járó kihívásokra, így a szülőségre sem. Sokszor szegénység és nélkülözés várja őket, miután kikerülnek az intézményből. Áncsán Aranka azon dolgozik a Tűzcsiholó Egyesülettel, hogy ez ne így legyen, mentorálással, életvezetési tanácsadással próbálják támogatni ezeket a családokat. Az átélt veszteségek ellenére az egykori állami gondozottak is vágynak saját családra, hogy gyerekeiknek megadhassák azt a szeretet, amiben nekik nem volt részük.

Tiszadobon a második világháború vége óta működik gyermekotthon: kezdetben a közelben található Andrássy-kastélyban szállásolták el az állami gondozott gyerekek százait, az intézmény egyike volt az akkoriban alapított gyermekvárosoknak, mint amilyen a fóti is. Később a gyermekotthon beköltözött a faluba, már jóval kisebb létszámmal. A nyolcvanas évek közepén került Tiszadobra Áncsán Aranka. Először nevelőként, 1992-től pedig igazgatóként dolgozott a gyermekotthonban. A mai napig több tucat egykori állami gondozottal tartja a kapcsolatot, annak ellenére, hogy 2012 óta az SOS Gyermekfalu Lakásotthon hálózatát vezeti Kecskeméten. A gyerekek azóta felnőttek, saját családot alapítottak, néhol már unokák is vannak. Áncsán Aranka karácsony előtt napokig járja az országot, hogy a Tűzcsiholó Egyesület önkénteseivel ruha- és élelmiszer adományokat, kisebb ajándékokat juttasson el ezekhez a családokhoz. Ilyenkor visszatér a szabolcsi faluba is, ahol több mint 25 éven keresztül próbálta egyengetni az állami gondozásban nevelkedő gyerekek életét.

Buborékban nőnek fel

A családokat nemcsak adományokkal, hanem adósságkezeléssel, gyereknevelési tanácsadással és háztartásvezetési ismerettel is próbálják segíteni. Három-négy családot vontak be eddig ebbe a munkába, de idővel szeretnék kibővíteni kört, mert erre a fajta támogatásra is hatalmas szükségük van az egykori gondozottaknak. Halmozottan hátrányos helyzetből vágnak neki az önálló életnek a gyermekotthon elhagyása után, és ezeket a hátrányokat később már nagyon nehéz ledolgozni. A gyermekotthonok nem képesek felkészíteni őket a felnőtt élet és a külvilág kihívásaira, magyarázta a gyermekvédelmi szakember. Így arra sem, hogyan legyenek jó szülők, ami akkor sem feltétlenül könnyű feladat, ha valaki családban és anyagi biztonságban nő fel. Ráadásul akit elhagytak a szülei vagy a kiemelés során elszakítottak tőle, az előtt nincs minta, hogyan kell felnevelni egy gyereket.

Áncsán Aranka sokszor visszahallja az egykori gondozottaktól, hogy mennyivel jobb volt a gyermekotthonban. Ez elsőre furcsán hangzik, mivel nem az a kép él a fejünkben, hogy annyira irigylésre méltó élete lenne a gyerekeknek ezekben az intézményekben.

„A gyermekotthonok világa nagyon sajátos, olyan mint egy buborék, ahol védve vannak a gyerekek. Kézhez kapják az ételt, a ruhákat, de amikor kikerülnek az intézetből, sokszor a nélkülözés vár rájuk, hiszen odakint nem járnak ezek a dolgok.”

Akik családban nőnek fel, többé-kevésbé megtanulnak gondoskodni magukról, megtanulják, hogyan kell háztartást vezetni, bevásárolni, és ha elakadnak az életben, mert például elveszítik a munkájukat vagy a lakhatásukat, akkor van egy családi háttér, ahová vissza tudnak menni.

Ancsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon egykori vezetője – Fotó: Huszti István / Telex
Ancsán Aranka, a tiszadobi gyermekotthon egykori vezetője – Fotó: Huszti István / Telex

Az állami gondozottaknak ez nem adatik meg, egyszer megcsúsznak és kész, padlóra kerülnek, mondta Áncsán Aranka. Hiába kapnak életkezdési támogatást az államtól (ennek összege 1,9 millió forint most), de az közel sem elég ahhoz, hogy stabil lakhatást teremtsenek maguknak, főleg az ország szegényebb részein. Ismernek olyan családot is, ahol állami gondozottak voltak a szülők, és nemrég kiemelték a gyereküket.

Szerencsére ritka az ehhez hasonló történet, de azért is dolgoznak, hogy mással se történjen meg. „Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekeik már ne állami gondozottként nőjenek fel.” Nyáron szeretnének egy több napos balatoni tábort szervezni a mentorált családoknak, ahol a szórakozást és a kikapcsolódást némi életvezetési tanácsadással kötnék össze. Negyven családot szeretnének elvinni, sokuk még életében nem volt a Balatonnál, és amúgy sem engedhetnék meg maguknak a nyaralást. Az is a céljuk a mentorprogrammal, hogy visszajelzést adjanak a gyermekvédelmi ellátásnak, hogyan érdemes felkészíteni az állami gondozottakat az önálló életre, miket kell nekik megtanítani.

A KSH adatai szerint 2020-ban közel 23 ezer gyerek és fiatal nevelkedett állami gondozásban, minden negyedik fiatalkorú élt gyermekotthonban. A törvény szerint minden 12 év alatti gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni, ehhez képest több mint 300, 0-2 éves gyereket helyeztek el gyermekotthonokban tavaly. Az 1990-es évektől kezdve kisebb megszakításokkal ugyan, de folyamatosan csökkent az állami gondozottak száma. Ez a trend 2014-ben torpant meg, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebben tudják igénybe venni az utógondozói ellátást, ami a 18 évnél idősebbeknek jelentene segítséget.

Amikor Áncsán Aranka még Tiszadobon dolgozott, akkor is törekedett arra, hogy a lehetőségekhez képest felkészítsék a gyerekeket az intézeten túli életre. Alapvetés volt nála, hogy dolgozzanak vagy tanuljanak a fiatalok, de lehetőleg mindkettőt csinálják egyszerre. Talán ahhoz volt tehetsége, hogy a fiatalokkal is elfogadtassa ezt a mentalitást. Így sem lett mindenkiből sikertörténet, minden erőfeszítésük ellenére egy kezén meg tudja számolni, hány fiatal jutott el az egyetemig Tiszadobról.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egyébként is nehezített pálya állami gondozott gyerekekkel foglalkozni: sokkal kevesebb pénzből gazdálkodhattak, mint egy budapesti vagy vidéki nagyvárosi intézmény, arról nem beszélve, hogy milyen lehetőségek várták a Tiszadobról kikerülő fiatalokat. Hozzájuk eleve nagyrészt olyan gyerekek kerültek, akik szegénységben élő, aluliskolázott családokból érkeztek, és a szülő anyagi helyzete miatt emeltek ki őket. (A gyermekvédelmi törvény ugyan tiltja, hogy egy gyereket anyagi vagy lakhatási okok miatt elvegyenek a szüleitől, mégis gyakran ez áll a kiemelések hátterében, még ha nem is ez a hivatalos indoklás.)

Kalandos úton került a gyermekvédelembe Áncsán Aranka: eredetileg bölcsésznek készült, de nem vették fel az egyetemre, és egy véletlennek köszönhetően kezdett el dolgozni a tatabányai gyermekotthonban mint nevelő. Tizennyolcéves volt ekkor, vele egykorú lányokkal kellett foglalkoznia. „Úgy mutattak be neki, hogy itt van az Aranka néni. Nagyon udvariasak voltak, mert csak akkor nevettek ki, amikor kimentem a szobájukból.” Az ott töltött egy év alatt jött rá, hogy neki a gyermekvédelemben kell dolgoznia, ez a neki való pálya. Tiszadobot pedig azért választotta a főiskola befejezése után, mert megtetszett neki a táj, és hogy sok gyerekkel foglalkozhatott.

Azt sem tudták, hogy kell megfogni egy csecsemőt

Hasonló tapasztalatokról mesélt Sanyi, aki szintén állami gondozásban nőtt fel. Vele úgy találkoztunk, hogy feleségével, Évával segítettek kiosztani az adományokat Tiszadobon. Van egy 23 éves lányuk, aki Budapesten egyetemista. Sanyi három évesen került gyermekotthonba, miután meghalt az apja, az anyja pedig egyedül nem tudta eltartani. Több intézményben is megfordult, volt, ahonnan megszökött, mert verték a nevelők. Egyik alkalommal Ferihegyen kapták el, Amerikába akart kiszökni.

Szerinte a gyermekotthon kicsit olyan, mint a börtön – egy nagyon zárt világ, saját szabályokkal. Az intézményen kívül teljesen más képességekre van szükség a talpon maradáshoz: bent inkább az erő dominál, kint viszont az ész számít. A gyermekotthonból kikerülve szembesült először a cigányokkal szembeni előítéletekkel is, bent nem volt téma, kinek milyen a bőrszíne. Kezdetben ő is nehezen boldogult, csak kereste a helyét, de büszke arra, hogy kitartó munkával végül sikerült leérettségiznie, később pedig elvégezte a főiskolát is, szociális munkásként szerzett diplomát.

Sanyi a feleségével, Évával – Fotó: Huszti István / Telex
Sanyi a feleségével, Évával – Fotó: Huszti István / Telex

Zsigmond és Erika Geszteréden élnek három gyerekükkel, a legidősebb tíz éves, a legfiatalabb másfél. Mindketten állami gondozottak voltak, Tiszadobon ismerkedtek meg. Erikát születése után otthagyták a kórházban, soha nem ismerte a vér szerinti szüleit. Zsigmondot 7 éves korában emelték ki, a mostohaapja rendszeresen verte, egyik idősebb testvére értesítette a gyermekvédelmet. Miután kikerültek a gyermekotthonból, összeházasodtak, és Geszteréden vettek közösen házat, az első gyerekük már odaszületett.

Azt sem tudták, hogyan kell megfogni egy csecsemőt, hogyan kell megfürdetni. Egymást tanítgatva jöttek bele a gyereknevelésbe. Hiába nem volt előttük minta, a szülői ösztönök csak működnek – mondták. „Erre sem készítettek fel minket. Ez olyan, mint egy valóságshow, megszokunk egy környezetet, szinte otthonunkká válik, de nincs semmiféle támasz, támogatás, ha már el kell hagyni az intézetet.”

Zsigmond viszont tudatosan készült a kinti életre, már akkor elkezdett spórolni, bútorokat venni, amikor még a gyermekotthonban lakott az utógondozói ellátásban. Eleinte nagyon szerény körülmények között éltek Erikával, lavórban fürödtek és mostak. Azóta másik házba költöztek, egy sokkal jobb állapotúba. A takaros, karácsonyi fényekkel feldíszített ház alapján senki meg nem mondaná, hogy néhány éve még olyan szegények voltak, hogy fürdőszobájuk sem volt. Zsigmond utólag már nem bánja, hogy állami gondozottként nőtt fel, úgy gondolja, ha a szüleinél marad, talán nem tartana itt az életben, nem lenne saját családja, háza.

Bepótolják a szeretet, amit ők nem kaptak meg

Az állami gondozásban nevelkedő gyerekeket rengeteg trauma és veszteség éri míg felnőnek. Elég csak arra gondolni, hogy elszakítják őket a szüleiktől, ugyanakkor sokszor az elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége, érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás vezet a kiemeléshez. Áncsán Aranka úgy látja, talán pont a gyerekkorban átélt veszteségek miatt vágynak arra, hogy nekik is legyen családjuk, hiszen egyik nevelő sem tudja pótolni azt a fajta gondoskodást és törődést, amit egy szülő nyújthat.

„Szoktam nekik mondani, hogy oké, szar volt a gyerekkorod, de te csináld úgy, hogy olyan családod legyen, ahol jól érzed magad és szeretve vagy. Dolgozz azért, hogy visszakapd azt a szeretet, amiben nem volt részed gyerekként.”

Nagyon változó, hogyan viszonyulnak a gondozásban felnőttek a vér szerinti szüleikhez. Ez még attól sem függ, mennyi rosszat kaptak tőlük gyerekkorukban. Van, aki soha többé nem akarja látni őket, más meg tud bocsátani nekik, de „az a seb, hogy nem kellettem, nem szerettek, akkor is ott van bennük”, mondta Áncsán Aranka. Ezzel a teherrel, fájdalommal sem lehet könnyű együtt élni, és jól funkcionálni szülőként. A legtöbben nem akarnak visszamenni a családjukhoz, nem akarják ugyanazt az életet élni, mint a szüleik, főleg, hogy a kiemeléshez vezető okok gyakran évekkel később is fennállnak.

Két egykori állami gondozott, Erika és Zsigmond a gyerekeikkel a geszterédi otthonukban – Fotó: Huszti István / Telex
Két egykori állami gondozott, Erika és Zsigmond a gyerekeikkel a geszterédi otthonukban – Fotó: Huszti István / Telex

Sanyinak nem volt kérdés, hogy akar-e családot, hiszen neki nem volt: nincsenek testvérei, az anyja nem tartotta vele a kapcsolatot. Nagykorúságáig nem is találkozott az anyjával, akkor tudta meg egyáltalán, hogy még él. Sosem érezte a szülői minta hiányát, aminek szerinte az lehetett az oka, hogy annyira tele volt szeretettel, amit át akart adni a saját gyerekének. Az az idilli családkép lebegett a szeme előtt, amit az amerikai filmekben látott. „Azt a szeretet, amit én nem kaptam meg a szüleimtől, mind rázúdítottam a gyerekemre.” Feleségének sem volt könnyű gyerekkora. Szegények voltak a szülei, ezért korán nevelőotthonba adták az ország másik felébe. Tizennégy évesen abbahagyta az iskolát, és inkább elment dolgozni, mert nem akart nélkülözni, mint a szülei.

„Nekem nem volt meg az, ami más gyereknek, hogy amikor haza mész, meleg van otthon, van mit enni. Azon vagyok, hogy az én gyerekemnek soha ne kelljen ezt megtapasztalnia.”

Zsigmond szerint ők százszor jobban kötődnek a gyerekeikhez, mint azok a szülők, akik családban nőttek fel. Erikával mindent megtesznek azért, hogy ők megkapják mindazt, ami nekik nem adatott meg annak idején. Számukra az a legnagyobb boldogság, hogy szülők lehetnek, van miért élniük, dolgozniuk. Felesége szerint mások is észre szokták venni ezt az erős kötődést, volt, hogy szóvá is tették, hogy túlságosan féltik a gyerekeiket.

Zsigmond mindig is vágyott családra, azért is utálta gyerekként a karácsonyt, mert eszébe juttatta, milyen lehet az ünnep egy igazi családban. Tizennyolc évesen egy rövid időre visszament az anyjához, mert honvágya volt és kíváncsi lett, milyen lehet családban, szülőkkel élni. „Sokan felteszik nekünk a kérdést, hogy szégyelljük-e, hogy intézetben nőttünk fel. Ez nem a mi szégyenünk, erről mi nem tehetünk. Ettől még örök nyomot hagy az emberben.” Apróság, de ez abból is látszott, hogy végig magázott minket, hiába beszéltük meg, hogy tegeződünk. Ezt is a gyermekotthonból hozta magával. A munkahelyén is mindenkit magázott.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom