Tárgyi tévedések, abszurd ötletek, rossz megoldások – városkutatók a Budapest feldarabolásáról szóló Matolcsy-tervről

2021. december 16. – 06:35

Tárgyi tévedések, abszurd ötletek, rossz megoldások – városkutatók a Budapest feldarabolásáról szóló Matolcsy-tervről
Fotó: Rostás Bianka / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Tartalmatlan szlogenek egy botcsinálta geográfustól”. „Épeszű ember nem ír le ilyet ok nélkül”. „Tárgyi tévedések, abszurd elképzelések, valós problémafelvetések, rossz megoldások” – három városkutatót, urbanisztikai szakembert kérdeztünk Matolcsy György jegybankelnök Budapest feldarabolásáról szóló írásáról. Zubreczki Dávid, Ongjerth Richárd és Tosics Iván egyaránt úgy vélik: semmi szükség „történelmi igazságtételre” az 1950-ben Budapestbe olvasztott települések önállóságának visszaadásával, és Matolcsy javaslatai szó szerint szembemennek a kormány eddigi fejlesztéseivel is.

Matolcsy György a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában osztotta meg ötleteit Budapest átalakításáról. A jegybank elnöke szerint Budapest túlságosan nagy vízfej az ország méretéhez képest, nagymértékben centralizálja az ország anyagi és szellemi erőforrásait. Ezért akkor lenne ideális méretű és sikeresebb, ha az 1,7 milliós lakosság helyett csak 600 ezer körüli létszáma lenne.

Matolcsy javaslata szerint egyfajta történelmi igazságtételként lehetővé kellene tenni az 1950-ben Nagy-Budapestbe olvasztott 23 településnek az önállósodást, de a kerületek is népszavazásokon dönthetnének a kiválásról. A Budapest környékén önállóvá váló települések aztán inkább a Budapestet övező úgynevezett „patkóvárosokkal” (Székesfehérvár, Veszprém, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok, Eger, Esztergom, Győr) erősíthetnék a kapcsolataikat, és így kialakulna egy 4 millió főnél is nagyobb népességgel rendelkező központi városháló az országban. Három várostervezéssel foglalkozó szakembert kérdeztünk meg Matolcsy ötleteiről.

Abszurd elképzelések, tárgyi tévedések

„Nem venném túlságosan komolyan ezt az írást, mert vannak benne tárgyi tévedések, vannak olyan dolgok, amelyeket elvileg meg lehetne csinálni, de teljesen abszurd elképzelések, és vannak benne valós problémafelvetések, amelyekre viszont a Matolcsy György által leírtak nem adnak megoldást” – mondta a Telexnek Zubreczki Dávid építészeti szakíró.

Tárgyi tévedés például az az ideológiai alapú felvetés, hogy valamifajta történelmi igazságtételre lenne szükség a kommunista időkben megalkotott Nagy-Budapest felosztásával. Budapest mostani kereteit ugyanis nem az ötvenes években találták ki. Bárczy István, Budapest polgármestere és Harrer Ferenc várospolitikus már a XX. század elején kidolgozta a város bővítésének koncepcióját. A két világháború között folyamatosan terítéken volt a terv, amely még Dunakeszit is bevonta volna a bővítésbe. A Nagy-Budapest-koncepció alapján működött a két háború között a fővárost és környékét fejlesztő állami szervezet, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa is – mondta Zubreczki.

Zubreczki szerint Matolcsy állításával ellentétben szó sincs arról, hogy a 23 kerület egykor 23 önálló település lett volna. Voltak persze ilyenek is közöttük, például Újpest komoly iparváros volt. A kerületek többsége azonban soha nem volt igazán önálló település. A példaként felhozott „városok” – Zugló, Angyalföld vagy Kőbánya –, melyek a cikk szerint „önállóan képesek voltak a dinamikus fejlődésre”, valójában Pest külvárosaként népesültek be. Vannak kerületek, amelyek annyira nem voltak önállók, hogy a rendszerváltás után ki kellett találni nekik valami nevet. Így lett például a XVI. kerület Kertváros, ami egyébként öt különböző egységből állt össze.

Zubreczki Dávid szerint abszurd elképzelés, hogy a kerületek népszavazással döntsenek arról, hogy szeretnének-e Budapesthez tartozni. Ebből szerinte egész estés stand upot lehetne csinálni.

„Képzeljük csak el azt a helyzetet, hogy minden belső kerület Budapest része akar maradni, csak a VII. kerület szeretne kiválni. Vagy fordítva. Mindenki kilép, önállósodik, csak a XVI. kerület marad Budapest. Akkor onnantól az lesz Magyarország fővárosa?”

A közigazgatási határok átszabására utoljára a rendszerváltás után volt esély. Akkor egyedül annyi történt, hogy 1994-ben a magát jogosan elnyomottnak érző Soroksár kivált a XX. kerületből. Ott sem merült fel azonban, hogy elszakadjon Budapesttől és önálló település legyen, hanem így jött létre a főváros XXIII. kerülete.

Ami a valós problémafelvetést illeti: tényleg minden nagyváros esetében fontos az, hogy a külvárosoknak legyenek önálló központjai, és az ott élőknek ne kelljen bemenniük a belvárosba az iskolák, az egészségügy, a bevásárlás vagy a hivatali ügyintézés miatt. Így kevesebb lesz a dugó, jelentősen csökkenthető a környezetszennyezés. Ilyen értelemben valóban fejleszteni kell a peremkerületeket, de ehhez Zubreczki szerint semmiképpen nem kell leválasztani azokat a fővárosról. Az építészeti szakíró elképzelhetetlennek tartja azt is, hogy ha leválasztanák Budapestről a külső kerületeket, akkor onnantól az ott élők inkább a környező vidéki városokhoz kezdenének el kötődni.

„Matocsy koncepciója ráadásul szembemegy azzal, amit az elmúlt években a kormány is képviselt”

– mondta Zubreczki. A Budapest Fejlesztési Központ pont hogy egységben, sőt egy fővárosnál is nagyobb egységben dolgozik, ahogy egykor a Közmunkák Tanácsa. De ez teljesen természetes, hiszen az agglomeráció és a belső kerületek közlekedési problémáit például csak egységes koncepció alapján lehet megoldani. Ha most elkezdenék leválasztani a kerületeket, az pont egy ellentétes folyamatot indítana el.

Megalapozatlan elképzelés, hogy a kerületek ki akarnak válni

„Ilyen dolgokat épeszű ember nem ír le valamilyen konkrét ok nélkül” – fogalmazta meg sommás véleményét Tosics Iván szociológus, városkutató. Tosics vitatja Matolcsy György szinte összes állítását. A jegybankelnök például azt igyekszik bizonygatni, hogy Budapest a többi hasonló városhoz képest nem versenyképes, miközben számos nemzetközi felmérés
szerint Budapest előkelő helyen van a nagyvárosok rangsorában, és semmiben nem marad le régiós versenytársaitól.

Tosics számára teljesen érthetetlen, miért kellene szétválasztani a várost egy kisebb centrumra és a peremkerületekre. Ahhoz hogy sport-, startup- vagy egyetemi központ legyen Budapest, nincs szükség szétválasztásra, ez a jelenlegi rendszerben is megvalósítható. „Ez a város a 100. születésnapjára metrót, irodaházakat, új lakóövezeteket kapott 1973-ban. Matolcsy javaslata szerint a 150. születésnapra az lenne az ajándék, hogy szétszedik darabokra” – fogalmazott a szociológus. Franciaországban közben éppen Grand Paris létrehozásán dolgoznak, hogy metróvonalakkal és megfelelő infrastruktúrával lássák el a 7-8 milliós, funkcionális
városterületet, biztosítva a külvárosok jobb kapcsolódását a fővároshoz.

Tosics Iván szerint megalapozatlan elképzelés, hogy egyes kerületek ki akarnának válni Budapestből. Ez már az 1950-es egyesítés után néhány évvel sem működött. Az ötvenes évek második felében a Politikai Bizottság foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy esetleg Békásmegyert vagy a Rákosokat mégiscsak újra önálló településsé kellene tenni, de kiderült: már ekkor sem akart egyik városrész sem kiválni Budapestből. 1993-ban Csepel polgármestere szervezett helyi népszavazást a kiválásról, miután oda tervezték a főváros központi szennyvíztisztítóját. A népszavazás érdektelenségbe fulladt, akik pedig szavaztak, azok többsége a maradás mellett foglalt állást.

A politika próbálkozik?

Tosics szerint szintén észszerűtlen felvetés, hogy a peremkerületek kapcsolatait inkább a környező városokkal erősítsék. „Érdemes lenne megkérdezni, mondjuk, a rákoskeresztúri lakosokat, hogy az életükben jelenleg mekkora problémát jelent az, ha nem tudnak elég gyorsan eljutni Maglódra, Ecserre vagy Pécelre – a többség valószínűleg nem is értené, mit akarunk tőle” – mondta Tosics Iván. A szakember szerint annak ugyanakkor van racionalitása, és

ilyen koncepció már a kilencvenes években is létezett, hogy kezeljék egységben Budapestet, Pest megyét és azokat a nagyobb, a fővárostól 60-80 kilométerre lévő városokat, amelyek a repülőtérről 1 órán belül elérhetők (csapágyvárosok).

Egy befektető ugyanis nem a közigazgatási határokat, hanem csakis a megközelíthetőséget és az infrastrukturális feltételeket tartja szem előtt. Ezt a 4 milliós városi térséget együtt kellene fejleszteni, és nem kellene szétválasztani semmit Budapesten – hangsúlyozta Tosics Iván, aki szerint az egészséges országos városhálózat érdekében a főváros és vonzáskörzete mellett természetesen fejleszteni kell Debrecent, Győrt, Miskolcot, Pécset és Szegedet is.

Tosics Iván szerint Matolcsy sorait olvasva az jut az ember eszébe, hogy ezekkel az elképzelésekkel már megint az országos politika próbál valamilyen módon Budapest ellenében fellépni.

A magyar politikában kevés a közvetlenül választott, erős felhatalmazással bíró szereplő: ezek közül az legfontosabb a főpolgármesteri pozíció, amit a kormány láthatóan most is minden eszközzel gyengíteni igyekszik.

Lengyelországban részben hasonló folyamatok zajlanak. A jobboldali kormány azzal próbálta gyengíteni az ellenzéki vezetésű Varsót, hogy a fővárost egyesíteni akarta a környező településekkel, ahol inkább jobboldali érzelmű szavazók élnek. A kísérlet nem sikerült, mert a Varsó környéki települések nem akartak beolvadni a fővárosba.

Budapest esetében is fel-felmerül, hogy szükség lehet bizonyos változásokra a kerületek és a főváros viszonyában. Akár bizonyos kerületek összevonása sem ördögtől való, mondta Tosics Iván. Volt már olyan elképzelés, hogy gördülékenyebb működést tenne lehetővé, ha a belvárost alkotó V–IX. kerületeket egységként kezelnék. Vannak példák hasonló reformokra más nagyvárosokban is. Berlinben például a korábbi 23 kerületet 12 egységbe vonták össze. Meglévő és jól funkcionáló nagyváros szétdarabolására azonban eddig nem volt még példa – és remélhetően nem is lesz.

Tartalmatlan szlogenek egy botcsinálta geográfustól

„Matolcsy György botcsinálta geográfusként összevissza halmoz egymásra tartalmatlan szlogeneket, megalapozatlan állításokat. Szakmailag alig értelmezhető, amit leírt” – mondta a Telexnek Ongjerth Richárd várostervező, városkutató. Nincsenek például olyan szabályok, amelyeket Matolcsy emleget, hogy egy városnak mekkora az ideális mérete, milyen lakosságszám mellett tud jól fejlődni – hívta fel a figyelmet a szakember.

Budapestet gyakran nevezik a mérete miatt „vízfejnek”, de ugyanígy van ezzel London, Párizs vagy a Matolcsy György által pozitív példaként emlegetett Bécs is. Béccsel kapcsolatban ráadásul Matolcsy téved, hiszen az osztrák főváros 1,8 milliós lakossága egyrészt nagyobb, mint Budapesté, másrészt az agglomerációval együtt ott csaknem 4 milliós a lakosság, miközben Ausztria népessége kisebb Magyarországénál, azaz a főváros arányosan még nagyobb méretű az országhoz képest. Rendkívül viszonylagos ugyanakkor, hogy Budapest „hogyan teljesít”. Erre nincsenek egzakt mérőszámok, de így is látható, hogy a város GDP-je messze meghaladja az ország más területeiét, és az EU-s átlag másfélszeresére rúg.

Egy település súlyát nem a közigazgatási határok határozzák meg, és nem is az, hogy ott 600 ezres vagy éppen 1,5 milliós a lakosság. A lényeg az, ami benne és körülötte, az összefüggő települések rendszerében van, és hogy hogyan tudnak együttműködni ezen a területen az emberek, illetve a működtetésért felelős önkormányzatok, kormányzati szervek – magyarázta Ongjerth Richárd. Budapest 1,7 milliós lakossága mellett az agglomerációban további 800 ezer ember él nyolcvanegy településen. A budapesti agglomeráció egy nem kedvező és nem jól irányított folyamat eredményeként alakult ki. Az Orbán-kormány lakáspolitikája már a kezdetektől épp a szuburbanizációt támogatta: a támogatások segítségével nagyon sokan költöztek ki a családi házas övezetekbe, közben létrejött a Budapest környéki bevásárlóközpontok, logisztikai központok hálózata. Akár tetszik, akár nem, jelenleg ezen a területen jön létre a hazai GDP 40 százaléka.

Amit Matolcsy György „patkóvárosok” hálózatának nevez, az már csapágyvárosok néven 20 évvel ezelőtt szerepelt a fővárosi agglomeráció területfejlesztési terveiben. Ongjerth Richárd szerint ezekről lehet szép dolgokat leírni, nagyon szép térképeket rajzolni róluk, de nem sokat jelentenek. Annak idején egyeztettek a kerületi polgármesterekkel, hogy milyen együttműködéseket tudnának elképzelni Győrrel, Tatabányával, Kecskeméttel, de ennek sok gyakorlati eredménye nem volt. Talán egyedül Székesfehérvár tekinthető olyan városnak, amelynek az ingázók révén igazán aktív kapcsolata van a fővárossal. A gazdaság kapcsolatrendszere azonban nem igazán szorosabb itt sem, és ezen a földrajzi távolságok miatt nem is lehet érdemben változtatni.

A city-koncepció, amiből nem lett semmi

Újra és újra felmerül, hogyan lehetne jobb, hatékonyabb közigazgatási berendezkedést alkotni Budapestnek. Nem új dolog a Matolcsy György által emlegetett kisebb belváros kontra külső, önállóbb kerületek koncepciója sem. A city-koncepciót már a rendszerváltás idején megfogalmazta Szegvári Péter, Budapest egykori főjegyzője: a belső kerületekből legyen egy tömör városmag, a nagyobb külső kerületeket pedig önállósítsák. „Ez azonban soha nem lett meghatározó irány, főleg azért, mert az önállósodás általában csak egy jól hangzó, csillogó blöff. A mai kerületek jogosítványai nagyrészt megegyeznek az önálló városokéival, a fővárosi önkormányzatnak kezdettől fogva leginkább koordináló szerep jutott” – véli Ongjerth Richárd.

Egy város esetében a cél a minél jobb működtethetőség és fejleszthetőség. Olyan alapkérdéseket kell tisztázni, hogy ki a felelős a tömegközlekedésért, az utakért, a szennyvízhálózatért, ezek az igazán fontos szempontok. A bécsi kerületek az osztrák főváros összköltségvetésének 2-3 százalékával rendelkeznek, a budapestiek az 55 százalékával.

Egy bécsi kerületi polgármester, mondjuk, csak az 1000 négyzetméternél kisebb parkok ügyeiben intézkedhet, ehhez képest a budapesti kerületi polgármestereknek sokkal nagyobb önállóságuk van.

A Fidesz ráadásul éppen Tarlós Istvánnal szemben még erősítette is a kerületeket a később botrányossá lett parkolási rendszerrel vagy a turisztikai adóval. Budapest működése nagyon erősen a főváros és a kerületek közötti kompromisszumokon alapul. A szakember szerint nem oldana meg semmit, ha a mostani struktúrát a kerületek még nagyobb önállósításával át akarnák alakítani.

Az egész országot nézve természetesen szükség van megfelelő egyensúlyra a főváros és a nagyobb vidéki városok között. Ez azonban mesterséges eszközökkel nem megy. Ezt jól mutatta, hogy minden próbálkozás ellenére alig-alig valósult meg kormányzati hivatalok vidéki városokba költöztetése. „Amit a kormány a Modern városok programban csinál, az nem átgondolt fejlesztés, hanem a klientúra ad hoc javadalmazása. Nincsenek előzetes tervek. Amit a városok kérnek, azt jó esetben megadják nekik” – mondta Ongjerth Richárd. Gazdaságilag például Debrecen uralja Hajdú-Bihar megye felét, Kecskeméten nagyon hangsúlyos a Mercedes, de a környéken távolabb már alig van meghatározó munkaadó. Közben sok olyan elmaradott térség van Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Baranya megyében, ahonnan az embereknek adott esetben több száz kilométert kell utazniuk a munkalehetőségért.