Telex Neked #147: Új év, régi gondok, kegyetlen kollégák

2024. január 5. – 05:02

Telex Neked #147: Új év, régi gondok, kegyetlen kollégák

Másolás

Vágólapra másolva

Ez itt a Telex heti hírlevele a december 28. és január 4. közötti fontosabb történésekről. Aki már csütörtökönként szeretné megkapni a Telex Neked hétösszegző hírlevelet, netán szívesen tudna meg titkokat a telexesekről az Ezek vagyunk mi interjúsorozatban, az kicsit lejjebb megtalálja a linket, amire kattintva feliratkozhat.

Sziasztok, kedves Olvasók, Aradi Hanga vagyok. Amikor a legutóbbi hírlevelemet írtam, még gyakornok voltam, most pedig már főállású újságíróként koptatom a klaviatúrát. Ha épp nem híreket írok, akkor kritikákat, életmódcikkeket láthattok a tollamból a Telexen, de a mindenféle hülye trendekről való megemlékezésekért is én szoktam felelni. És karácsony előtt azt is kihasználhattam, hogy nem vetem meg a bűnös élvezeteket, ezért az ügyeletes Igazából szerelem szakértő szerepében is tetszeleghettem egy kicsit. Egyébként egyike vagyok azoknak a szerencsés újságíróknak, akik a két ünnep közötti napokat szinte végig pihenéssel tölthették, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a függőségemet leküzdve végre tényleg alig olvastam híreket. Szóval ennek a hírlevélnek az összeállítása jó kis évkezdő gyorstalpaló volt nekem is. A fenti képen én vagyok egy lila majommal, ami sajnos nem az enyém, hanem a kislányomé, de remek kiegészítő, amikor éppen nem akarja cipelni.

Ez volt 2023

Nyilván lehetetlen egy egész évet néhány cikkbe sűrítve bemutatni, de mi azért megpróbáltuk.

Ez lesz 2024

December 31-én éjfélkor mindenki koccintott (vagy petárdázott és szemetelt) – oké, nem mindenki, én például, bevallom, békésen átaludtam az egészet –, és sokan sóhajthattak is egy nagyot, arra gondolva, mi jöhet még a nyakunkba 2024-ben.

Kezdjük a praktikus dolgokkal: ebben a cikkben azt szedtük össze, mi minden változik a mindennapokban 2024-ben, ebben pedig azt, hogy mibe érdemes fektetni a megtakarításainkat idén. Ebből pedig azt is megtudhatja, mi értelme a háztartási biohulladék szelektív gyűjtésének, kiket és hol érint a gyűjtés januártól, mi kerülhet az új kukákba, és kinek jó ez az egész. És persze azt is összefoglaltuk, hogy indul az év a pénzügyekben.

Mozgalmas lesz ez az év az Európai Unióban is, magyar szempontból különösen, hiszen nemcsak egy európai parlamenti választást és intézményi fejcseréket, hanem többek között korábban blokkolt pénzeket is hoz az új év.

Kevésbé praktikus tudnivaló: biztos sokan várták lélegzet-visszafojtva, de január elseje se hozott régóta ígérgetett Pesty László-leleplezést.

Új emberek kellenek

Lett Szuverenitásvédelmi Hivatal, és december végén az is kiderült, hogy ki vezetheti: Lánczi Tamás, az Orbán-kormány egykori helyettes államtitkára, a közpénzmilliárdokból alaposan megtámogatott kormányközeli Századvég korábbi igazgatója, a kormánypropaganda legfontosabb platformjának számító közmédia egyik vezetője. De a decemberi tisztogatás után kaptunk új országos kórházi főigazgatót is. Révész János szakmai pályafutásában voltak érdekes fejezetek, ezekről ebben a cikkben írtunk bővebben.

De nem csak jönnek, mennek is az emberek, a Beatricéből például kilépett Nagy Feró fia.

Orbán és a magyar sajtó is erősen kezdte az évet

Alig ocsúdtunk fel Novák Katalin újévi beszédéből, Orbán Viktor óévbúcsúztatója lovakkal, focival és Donald Trump győzelmi jóslatával máris padlóra küldte a teljes magyar internetet. De nincs megállás, egy nap sem telt el a meredeken indult évből, amikor szinte a teljes magyar sajtón végigsöpört, hogy „egy vatikáni szaklap szerint Erdő Péter a legesélyesebb utódja Ferenc pápának”. Ez totális félreértés, amit meg is írtunk, mire a lapok elkezdték egymásra kenni a bénázást, vagy egész egyszerűen nem vettek tudomást arról, hogy hülyeséget írtak. És hol van még a február!

Háború háború hátán

December 28-án körülbelül 110 rakétát lőttek ki az oroszok Ukrajnára, ez a háború kezdete óta az egyik legnagyobb ilyen jellegű támadás volt. Válaszul Ukrajna az orosz oldalon lévő Belgorod megye több települését támadta drónokkal. Így lépett az orosz–ukrán háború 2024-be.

Eközben az izraeli–gázai háború a harmadik szakaszába lépett, és egyelőre nem látszik a vége, sőt.

És még egy garancia arra, hogy 2024 sem a béke éve lesz: hónapok óta fokozódik a feszültség Észak- és Dél-Korea között, december végén Kim Dzsongun már gyorsított háborús előkészületekre szólította fel a Koreai Munkapártot.

Bérlet-saga

Miután kiszivárgott, hogy megszűnhet a Budapest-bérlet, a BKK december végén ünnepélyesen bejelentette, hogy mégsem szűnik meg, aztán a MÁV közölte, hogy de, megszűnik. Karácsony kijelentette, hogy nem ő és a BKK elnöke fúrta meg az egészet, a főváros a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumra mutogat. Fogalma sincs, miről van szó? Ebben a cikkben összefoglaltuk, amit tudni érdemes.

Be lettünk csapva

Még csak pár nap telt el az évből, de már meg is született a Telex legfontosabb idei cikke. Legalábbis a telexesek szemében mindenképp: lelketlen kollégáink titokban egy hétre megvonták tőlünk a koffeint egy kegyetlen emberkísérlet apropóján. Nem feledjük!

És még ez is

A hét egyik legolvasottabb cikke: A hét egyik legolvasottabb cikke: Titokban koffeinmentesre cseréltük a kollégáink kávéját. Aztán jött a feketeleves

A hét képe

Landolás után gyulladt ki a Japan Airlines egyik személyszállító gépe a tokiói Haneda reptéren, miután a leszállópályán összeütközött a japán parti őrség repülőgépével. A Japan Airlines közlése szerint gép fedélzetén 379-en tartózkodtak, de mindenkit sikerült kimenekíteni róla. A partiőrség gépéről a fedélzetén tartózkodó hat ember közül csak egy menekült meg, a másik öt ember meghalt.

Fotó: Issei Kato / Reuters
Fotó: Issei Kato / Reuters

A hét videója: 2023 volt a részeg rokon a lagziban, aki végigfogdossa minden nő fenekét

A Telex főszerkesztője, Német Tamás idén is megpróbálta előadni újévi köszöntőjét, de bezavart a képbe az a fránya óév. Nem baj, majd jövőre!

A hét podcastja: Mit tegyél, ha egy éhes puma néz rád a sötétből? – így járta végig két magyar a 4200 kilométeres amerikai túrát

Elindult a Telex Extra, az első részben az Egyesült Államok egyik legkeményebb túráját végigjáró magyarokkal beszélgettünk.

A hét túrája: Kajakkal evezett végig az elöntött budapesti rakpartokon a Kerékpárosklub elnöke

A Római-partnál ellapátoltak egy igazi hidegterápia-oktató mellett, aki épp a vízben hintázott.

Ha kíváncsi vagy arra, ezen a héten kit mutattunk be a Telex kollégái közül, akkor itt tudsz feliratkozni a Telex Neked hírlevélre!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!