Kimagasló és rettenetes búcsúévadok mellett 2023 több meglepetést is hozott a tévében

2023. december 30. – 10:03

frissítve

Kimagasló és rettenetes búcsúévadok mellett 2023 több meglepetést is hozott a tévében
Illusztráció: Török Virág / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Érdemes már most bespájzolni sorozatokkal a következő időszakra, mert amekkora streamingrobbanás volt az elmúlt pár évben a nemzetközi piacon, annyira vesznek vissza a pénzégetésből a stúdiók és a forgalmazók jövőre. Az idei évre viszont még mindig a túltermelés volt a jellemző, viszont már az is nagyon látszott, hogy egyre több helyen ment a minőség rovására a mennyiség. Ettől függetlenül 2023 is tele volt fantasztikus tévésorozatokkal, visszatérő nagy kedvencekkel és pár olyan meglepetéssel, amire senki sem számított.

Ez itt a Telex 2023 legjobb illetve legnagyobb csalódást keltő sorozatainak kategóriákra bontott listája. (A listában csak olyan produkciók jöhettek számításba, amelyek elérhetők 2023-ban a streamingoldalak magyarországi kínálatában is.)

Év vígjátéksorozata

  • Barry (HBO Max)
  • Gyilkos a házban (Only Murders in the Building; Hulu/Disney+)
  • Bezzegszülők (Breeders; Sky/HBO Max)
  • Hétköznapi vámpírok (What We Do In the Shadows; HBO Max)
  • Valaki valahol (Somebody, Somewhere; HBO Max)

Győztes: Gyilkos a házban

Selena Gomez, Martin Short és Steve Martin a Gyilkos a házban sorozatban – Fotó: Patrick Harbron / Hulu
Selena Gomez, Martin Short és Steve Martin a Gyilkos a házban sorozatban – Fotó: Patrick Harbron / Hulu

Mióta a sitcomok kimentek a divatból, a komédia/vígjáték műfaj nagyon keresi a helyét a streamingpiacon, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének így is kiemelkedő produkciók. A Barry például évek óta az HBO egyik húzósorozata, és az utolsó évadával is bizonyította Bill Hader zsenialitását. Ilyen még a Hétköznapi vámpírok is, ami a Taika Waititi társrendezésében készült 2014 áldokumentumfilm sorozatos folytatása, és jövőre jön belőle az utolsó évad.

De említhetjük Bidgett Everett keserédes, egészen zseniális karaktereket felvonultató dramedyjét is, a gyászról és életközepi válságról mesélő Valaki valahol második évadát is. Hiába dominált azonban ebben a műfajban idén az HBO, a legjobb vígjáték a Telex szerint mégis egy kakukktojás, a Gyilkos a házban lett, amiről azt írtuk még tavaly, hogy az elmúlt évek egyik legszerethetőbb sorozata.

Év drámasorozata

  • Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése (Winning Time; HBO Max)
  • Fleishman bajban van (Fleishman Is In Trouble; FX/Disney+)
  • The Last of Us (HBO Max)
  • Utódlás (Succession; HBO Max)
  • A mackó (The Bear; FX/Disney+)

Győztes: The Last of Us

Pedro Pascal és Bella Ramsey a The Last of Usban – Fotó: HBO
Pedro Pascal és Bella Ramsey a The Last of Usban – Fotó: HBO

Miközben az elmúlt években egyre hangsúlyosabb lett a stúdióknál, hogy márkázott, nagy költségvetű, már-már blockbuster sorozatokat kezdtek el gyártani, hébe-hóba azért becsúszott egy-egy igazi gyöngyszem. Ezeket jó ideje rendre az FX gyártja, és idén is hozzájuk köthető két remek dráma: a második évadával az előző szintjét talán még túl is szárnyaló A mackó, illetve a Jesse Eisenberg karakterének válását, és a szinglivé váló gyerekes családapák életét bemutató Fleishman bajban van.

A három nagyágyú a dráma műfajban azonban mégis az HBO-nál volt idén, hiszen az Utódlás sikersorozatnak lement az utolsó évada, illetve debütált a már megjelenése előtt hatalmas érdeklődést generáló videójáték-adaptáció, a The Last of Us. A Winning Time-ot viszont hiába imádtuk, az elmúlt évek legjobb sportsorozatából már nem készülnek új részek. Végül a Last of Us volt nálunk az idei év csúcspontja, és nemcsak azért, mert rácáfolt a videójátékos produkciókkal kapcsolatos előítéletekre, hanem azért is, mert elképesztően jó látni Pedro Pascal és Bella Ramsey párosát részről részre. Rég tudott már sorozat ennyire új értelmet adni a posztapokaliptikus, zombis alaphelyzetnek, mint a Last of Us.

Év scifi-sorozata

  • For All Mankind (Apple TV+)
  • Gen V (Amazon Prime)
  • A mandalóri (Mandalorian, Disney+)
  • Star Trek: Furcsa új világok (Star Trek: Strange New Worlds; Paramount/SkyShowtime)
  • Silo (Apple TV+)

Győztes: Silo

Rebecca Ferguson és Chinaza Uche a Silo főszereplőiként – Fotó: Apple TV+
Rebecca Ferguson és Chinaza Uche a Silo főszereplőiként – Fotó: Apple TV+

Az előző évtizedekben szinte ritkaságszámba ment, ha elkészült egy scifi-sorozat, hiszen ez egy kifejezetten drága műfaj. A streamingrobbanás viszont elhozta a kánaánt a műfajnak, a szolgáltatók ontják magukból az ilyen tartalmakat, amiben persze az is segít, hogy ide soroljuk a szuperhős műfajt is. Viszont hiába ontja magából a Paramount a Star Trek-produkciókat, hiába lett világszenzáció A mandalóri, vagy hiába tartja az elképesztő színvonalat a For All Mankind, a Silo volt egyértelműen a legeredetibb sztori idén. Aztán majd meglátjuk, hogy mekkora lesz a tematikai hasonlóság közte, és a jövőre megjelenő Fallout-sorozat között.

Év visszatérése

  • A mackó (The Bear; FX/Disney+)
  • Legyőzhetetlen (Invincible, Amazon Prime)
  • Utódlás (Succession; HBO Max)
  • A csodálatos Mrs. Maisel (Marvelous Mrs Maisel; Amazon Prime)
  • Utolsó befutók (Slow Horses; Apple TV+)

Győztes: Utódlás

Jeremy Strong, Sarah Snook és Kieran Culkin az Utódlásban – Fotó: HBO
Jeremy Strong, Sarah Snook és Kieran Culkin az Utódlásban – Fotó: HBO

Ebben a kategóriában azokat a sorozatokat gyűjtöttük össze, amelyek már legalább a második évadjukkal tértek vissza 2023-ban, és így is kimagaslóak tudtak lenni. Ide váratlanul befért egy animációs sorozat is, az Amazon kőkemény, véres és elképesztően eredeti szuperhőstörténete Robert Kirkman (Walking Dead) képregényéből, illetve a méltatlanul alulértékelt Utolsó befutók Gary Oldmannel. Viszont szinte semmi másnak nem volt akkora hatása az iparágra idén, mint az Utódlás utolsó évadának, így nem is annyira meglepő a végeredmény.

Év debütálása

  • Gen V (Amazon)
  • Balhé (Beef; Netflix)
  • The Last of Us (HBO Max)
  • Silo (Apple TV+)
  • A kékszemű szamuráj (Blue Eye Samurai; Netflix)

Győztes: The Last of Us

Nick Offerman a The Last of Usban – Fotó: HBO
Nick Offerman a The Last of Usban – Fotó: HBO

Az évente új évadokkal jelentkező sorozatokat is egyre nehezebb követni, nemhogy még a frissen debütálókat is. Pedig idén bőven akadtak figyelemreméltó debütálások, mint A fiúk-spinoff Gen V, az egyszerű közúti balesetből mániákus thrillerré váló Balhé, vagy a Netflix újabb animációs sikere, A kékszemű szamuráj. Mégse lehetett vita abban, hogy a hatását és színvonalát tekintve nem volt idén jobb új sorozat a már említett The Last of Usnál.

Év animációs sorozata

  • A kékszemű szamuráj (Blue Eye Samurai; Netflix)
  • Legyőzhetetlen (Invincible; Amazon Prime)
  • Pluto (Netflix)
  • Harley Quinn (HBO Max)
  • Rick és Morty (HBO Max)

Győztes: A kékszemű szamuráj (Blue Eye Samurai; Netflix)

A kékszemű szamuráj – Fotó: Netflix
A kékszemű szamuráj – Fotó: Netflix

Kezdjük is gyorsan a legfontosabb tisztáznivalóval: a listáról és a komplett idei gyűjtésünkből hiányzik a Scavengers Reign című animációs sorozat, ami joggal szerepel minden nemzetközi év végi listán, és mi is szerepeltettük volna szívesen, azonban hivatalosan ez még Magyarországon nem elérhető, így ki kellett hagynunk. Ez persze semmit nem vesz el A kékszemű szamuráj érdemeiből, ami ugyan papíron „csak egy újabb” japán szamurájtörténet, de azon belül egészen új aspektusból mutatja be, milyen volt a feudális japánban kevertvérű harcosként érvényesülni.

Animációs fronton egyébként különösen erős volt az idei mezőny, a Castlevania fel se fért az ötös listánkra például. Felfért viszont a készítője nélkül tovább futó Rick és Morty, ahogy az Astro Boy-spinoff Pluto is. Itthon talán kevésbé ismerik, de érdemes még csekkolni a Harley Quinnt is, ami a jól ismert DC-karakter ügyes-bajos dolgaival foglalkozó kvázi animációs sitcom, rengeteg szuperhősös poénnal és kikacsintással. (A cikk korábbi változatában szerepelt a Cyberpunk: Edgerunners, de mivel az tavalyi volt, korrigáltuk a Rick és Mortyra.)

Év csalódása

  • Loki (Disney+)
  • Szexoktatás (Sex Education; Netflix)
  • Ted Lasso (Apple TV+)
  • Ahsoka (Disney+)
  • Az idol (The Idol; HBO Max)

Vesztes: Ahsoka

Rosario Dawson Ahsokaként – Fotó: Suzanne Tenner / Lucasfilm
Rosario Dawson Ahsokaként – Fotó: Suzanne Tenner / Lucasfilm

Az ötös lista talán kevés is ahhoz, hogy igazán hitelesen vissza tudjuk adni, mennyi elképesztő nagy csalódás volt az idei évben, de az itt összeszedett öt produkció biztosan rászolgált erre a kifejezésre. A hatalmas felhajtással felvezetett Az idol már-már felháborítóan rossz volt az elsőtől az utolsó pillanatáig, ahogy a Szexoktatás is rossz irányba ment az utolsó évadára. A nemrég még körülrajongott Ted Lassóból kifacsartak mindent, ami annyira szerethetővé tette annak idején, a Loki fantasztikus első évada után pedig sovány vigasz volt az, hogy a második évad utolsó része jobb volt, mint az összes többi epizód idénről.

De az abszolút mélypont egyértelműen az Ahsoka, ami a Star Wars-univerzumnak egy nagyon fontos szeletét fedte le, de hiába volt ez már egyértelműen Dave Filoni projektje, az akció, a dialógusok, a sztori, és úgy igazából minden unalmas és jellegtelen volt. Ami azért óriási szó, mert az Ahsoka egy rakás fontos történetszálat hozott fel, folytatott vagy éppen varrt el, csak közben elfelejtette a legfontosabbat: szórakoztatni a nézőt.

(A lista összeállításában közreműködött: Aradi Hanga Zsófia, Bicsérdi-Fülöp Ádám, Bolcsó Dániel, Egyed Anna, Fillér Máté, Flachner Balázs, Iván András, Jenei Miklós, Kersner Máté, Király András, Koroknai Gergely, Lengyel-Szabó Péter, Nagy Nikoletta, Pusztay András, Sajó Dávid, Sarkadi Zsolt, Stöckert Gábor, Török Virág, Világi Máté)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!