Így ért véget a most futó legjobb sorozat

„Nullák vagyunk. Nulla vagy. Én is nulla vagyok, Shiv is az. Az egész egy nagy semmi. Azért mondom, mert tudom. Semmik vagyunk”

– mondja Roman Roy, törökülésben a Waystar egyik stílustalan irodájának asztalán, homlokából szivárog a vér, a szájából szivárog az igazság.

Az eredetiben bullshitet mond, ami egyszerre jelent kamut és értéktelenséget, valami hamist és valami szart. A Roy gyerekek ennek mind megfeleltek. Az Utódlás fő kérdése sosem az volt, hogy hogyan fognak nyerni, hiszen képtelenek rá. A kérdés mindig az volt, hogyan fognak veszíteni. Az utolsó rész pedig megválaszolta ezt a kérdést: úgy, hogy egymásra rakódik minden manipuláció, minden kis és óriási hazugság, és már képtelenek tovább játszani azt a kutyakomédiát, hogy ők egy család. Benyelte őket a bullshit, mint a futóhomok. Ketten tudtak csak fennmaradni, csak hogy végérvényesen összekuszáljam a költői képeket, két darab bullshit tudott a felszínen lebegni: Tom és Greg. Győzelemnek semmiképpen sem lehet nevezni.

Életben maradtak és élhetik az életüket, mint nagyobb erők lábtörlői. Azok voltak eddig is, csak talán most egy magasabb emelet küszöbéhez kerültek. Tomban Lukas Matsson fogja törölni a lábát, Gregben pedig Tom Wabsgams, a felvásárlás utáni Waystar-Royco vezérigazgatója. A különbség az, hogy ők ott akartak lenni, ahol végül kikötöttek. Ez nem mondható el Kendallról, Shivről és Romanról, akik négy évadon keresztül, kínkeservesen próbáltak küzdeni a karmával, az apjuktól kapott direktívákkal, a privilégiummal, és a saját homokozójuk kicsinyes körbebarikádozásával. Ők végül oda jutottak, ahova mindig is szánták őket: a kispadra. Kendall esetében szó szerint. A sorozat utolsó része pedig megmutatta, hogyan kerülnek le végérvényesen, visszavonhatatlanul, örökre a pályáról.

Persze ezt az elején nem tudják még. Kendall és Shiv is a saját csapatánál összegzi, hogy sejtésük szerint az igazgatótanács hogyan fog szavazni. A felvásárlás jogi procedúrája miatt nem kell aggódni, a Royoknak ez az egyetlen módja, hogy megakadályozzák az üzletet, ha befolyásolni tudják azt, hogyan szavaznak a tulajdonosok. Senkinek sem tuti a pozíciója, azért sem, mert Stewy talán ködösít, hogy mit szeretne, és mert például Romanról semmi hír, miután bekeveredett az előző részben a tüntetők közé. Matsson közben Shivnél tapogatózik arról, hogy mi legyen Tom sorsa. Megbízható? Lecserélhető? Kedvelt? Ezeket a szavak nem Lukas Matsson, hanem Shiv Roy száját hagyják el.

Aztán egy pici hír mégis van: ugyan a testvérek közösen elvetették, hogy elmenjenek Caroline karib-tengeri nyaralójába a temetésre menet, Romulus mégis ott kötött ki. Caroline először csak Shivnek szól, aki a felszállás előtt még beszél Tommal. Aki érthetően retteg, Matsson ugyanis harmadik alkalommal is szeretne dumázgatni vele. Mint minden szakmai beszélgetésnél Tom és Shiv között, itt is hamarosan a személyesre terelődik a szó, Shiv azt kérdezi, hogy volt-e bármi pozitív Tom számára „a közös rémálmukban”, mert az leegyszerűsítené a dolgokat. Nyilván azért, mert akkor nehezebb lenne ellene érvelni az új tulaj előtt. Tom pedig nem enged az érzelmeknek, még akkor sem, amikor a felesége bedobja, hogy érdekelné-e egy igazi kapcsolat.

Kendall is megneszelni (természetesen Gregtől és Patkánykúró Samtől), hogy Roman ott van a nyaralóban, és amikor a telefonon nem tud eleget megtudni édesanyjától, indul ő is Barbadosra. Az elvonulás akár el is kezdhetne megágyazni annak a szokásnak, hogy az évadzárók valahol máshol játszódnak, mint levegőtlen tárgyalók, és egy ideig úgy tűnik, hogy a sorozat is így fog véget érni.

Az előző évadban Kendall, most Roman van teljesen megtörve, méghozzá annyira, hogy pólóban fogadja Shivet, aki egész barátságos ahhoz a Kendallhoz képest, aki mint egy T-1000-es vágtat át a villán, hogy megtalálja az öccsét. Jelenetet is rendez azzal, hogy letorkolja Romant, hiszen rajta áll vagy bukik a világ sorsa, DEFCON-1-es a szituáció, és minden most egy bohócon múlik. Roman pedig ugyan tagadja, hogy törékeny, de egyértelműen az. Vagyis tényleg nem az, mert már összetört, és nem a sebeire gondolok, hanem arra a nihilizmusra, ami mindig is áradt belőle, de ami mögül kiveszett teljesen a cinizmus, a gonoszság és a perverzió. Roman Roy már a testvéreit sem bírja hallgatni, ahogy acsarkodnak, és inkább elhagyja az asztalt. De mindenki marad még vacsorára.

Vacsora előtt még tapogatózni is próbálnak arról, hogy Roman hogyan akar szavazni, bár Shiv annyira biztos a dolgában, hogy már odáig megy, potenciálisan munkát is ad (ráadásul a dicstelen véget ért The Hundrednél) a tesóinak, ha úgy fog kijönni a lépés. Shiv kárörvend, nem túl szépen, de jogosan: még mindig tüske benne, hogy apjuk halála után Kendall és Roman lettek a vezérigazgatók, őt meg kiszorították. Úgyhogy most igazán lenyelhetik azt, hogy ő nyert, amit valószínűleg rajta kívül senki nem hisz el száz százalékosan, talán még ő sem.

Tom pedig szenved, már nem bírja, hogy megint Matsson körül kell legyeskednie, amíg kegyeskedik dönteni a sorsáról. Onnan tudni, hogy tényleg veszélyben érzi magát, hogy megint Greget szekálja, ha ugyanis kirúgják, a világ legjobban fizetett asszisztensének is annyi. A vacsoránál Matsson előáll a farbával: pitchelje Tom magát neki. Ő pedig készségesen kifejti, hogy egyszerű ember, csodálatos talpnyaló, fantasztikusan nyeli a szart, ahogy az üdülőhajókkal is tette. Bírja a fájdalmat és a kényelmetlenséget. Teper és dolgozik. És az sem rendíti meg, hogy Matsson szívesen dugna Shivvel, és szerinte ez fordítva is igaz. Ki tudja, hogy igaz-e, de Tom átmegy a vizsgán. Ő lehet a fájdalomszivacs, amíg Matsson a háttérben machinál. És talán még Greget is meg tudja tartani. Azt a Greget, aki az utóbbi négy évadban elég jó képességeket növesztett magának, például most van annyi esze, hogy csőre töltött fordítóapp-pal hallgassa ki a felest rendelő GoJo-brigádot, és megtudja, hogy Shivnek annyi.

Mindeközben Barbadoson kibújik egy másik szög is a zsákból, Caroline-t nem feltétlenül az anyai szeretet hajtotta, amikor odahívta a gyerekeit, hanem egy családi barátnak van egy remek befektetési lehetősége, amivel talán egy új fejezetet nyithatnak, ha végre maguk mögött tudják ezt az egész felvásárlást, és mielőtt megtalálják őket a keselyűk. Kendallt szerencsére kimenti ebből a szuperkellemetlen közvetlen ajánlatból Greg telefonja, aki már nemcsak információkat tud profin szerezni, hanem azokkal hazardírozni is, és elmondja neki, amit megtudott. Kendall rövid kérdezősködés után pedig szembesíti húgát, aki először nem hisz neki, de valami megmagyarázhatatlan családi kötelék miatt mégis igen. Azért is, mert Lukas Matsson hirtelen nem veszi fel neki a telefont. És mert kihagyták a kiküldés előtti sajtóközleményből a nevét.

Shiv érthető módon a padlón van, és hirtelen ő a sérülékeny, bosszúálló és törékeny. Pont alkalmas arra, hogy Kendall berántsa a Matsson elleni szervezkedésbe, amire Shiv igent is mond, még úgy is, hogy tudja, csekélyek az esélyek. Telefonos segítséget kapnak Tellistől: most az kell, hogy az igazgatótanács előtt egységesen lépjenek fel, stratégiával, vízióval. De legfőképp: egy vezérrel. Kendall tudja is, hogy ki lehetne a legjobb választás: ő maga.

A három Roy testvér tragédiája az, hogy egyszerűen nincsenek érvek amellett, hogy jó vezetők lennének, az érvek csak és kizárólag ellenük szólnak. Az ellenük szóló érvek mértéke dönthet csak ilyenkor, aki a legkevésbé ciki, szánalmas, vagy sugárfertőzött egy adott pillanatban, ő lehet éppen a Waystar főnöke. Az apjuk egy adott pillanatban mindhármuknak odaígérte a céget, de Logan Royt ismerve ez talán húsz százalékban volt komoly ajánlat, és nyolcvan százalékban egy megoldás egy akkor éppen aktuális bizalmi problémára.

Shivvel Matsson a bolondját járatta, Roman összeomlott lelkileg, csak Kendall lehetne a megoldás. Kendall, aki lassan tényleg egy Logan Roy-cosplayben éli az életét, az apja modorával, kommunikációs eszköztárával, de a tekintélye és a tehetsége nélkül. Nem szól semmilyen érv mellette. Shiv és Roman viszont mégis beleegyeznek, bár előtte eljátszanak a gondolattal, hogy mi lenne, ha agyonvernék egy kókuszdióval. Helyette inkább készítenek neki egy királyhoz méltó lakomát, azaz összeturmixolnak egy csomó undorító dolgot a konyhában és megitatják vele. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy megint gyerekek, akik egy húron pendülnek. Talán utoljára.

De még nem. Az igazgatótanácsi szavazás előtt ugyanis még beugranak apjuk volt lakásába, ahol Connor és Willa már osztogatnák szét egy roppant bonyolult matricázási rendszer alapján Logan Roy tárgyait. Többek között azért is, mert Willa egy szép tehénmintás kanapét rendelt magának. Ha Mencken nyer, akkor Connor dobbant szlovén nagykövetnek, Willa pedig marad New Yorkban az új, minden bizonnyal katasztrofális darabján dolgozni, szóval távkapcsolat elébe néznek. Ami a valóságban azt jelentené, hogy Willa a tehenes kanapéjával élvezné New York egyik legpuccosabb helyén található lakását, de persze ki tudja, hogy mi lesz a fasiszta elnökjelölt sorsa majd a több hónapos jogi eljárás végén. Lehet, hogy Connor otthon ragad.

Amikor testvérek átmennek az ebédlőbe, meglepetés várja őket: egy hetekkel ezelőtt felvett videó egy vacsoráról, ahol ott van a komplett vezetőség, és az apjuk is. Nem a vállalatról beszélgetnek, hanem marhulás megy: Logan elsorolja az Egyesült Államok vesztes elnökjelöltjeit, Gerri disznóverset mond, Connor apjuk stílusában mond mondókát, Karl és aztán az egész asztal elénekel egy skót dalt. A Roy gyerekek hipnózisban, meghatódva nézik.

De meghatottságra és nosztalgiára nincs sem idő, sem lehetőség. Főleg akkor nem, amikor Shiv közli Tommal, hogy tudja, Matsson valaki mást választott helyette, Tom pedig ügyetlenül arra próbálja rávenni a feleségét, hogy akkor talán mégis lehetne a GoJo mellett szavazni. Tom lebukik, Greg lebukik, Shiv pedig a személyes és professzionális árulástól feltüzelve korbácsolja fel a fivéreit. Tom félrehívja Greget, és a sorozat történetében elég ritka testi kontaktusra kerül sor, amikor lekever neki egy pofont, Greg pedig gondolkodás nélkül viszonozza. Tom közel a célhoz, de még nem tudja átszakítani a szalagot, mert akit bokszzsáknak használt, egyszer visszaütött, a szó szoros és átvitt értelmében is.

Úgyhogy a Roy testvérek optimista hangulatban érkeznek az irodába, és habár nem tudják, hogy Stewy pontosan hogyan fog szavazni, biztosak abban, hogy le tudják gyúrni Matssont. Más is biztos benne: Karolina rögtön dörgölőzik Shivhez, hogy milyen pompás új korszak következik, és ebben az új korszakban akár meg is lehetne szabadulni Hugótól. Hugo, Kendall blökije már készül arra, hogy szövegezze a sajtóközleményt a GoJo-üzlet befuccsolására, Kendall pedig már ott tart az előkészületekben, hogy bele is ül édesapja székébe. A rég nem látott Stewy is megérkezik, aki a szokásos homoerotikus civakodás után bevallja, hogy mellettük áll majd a szavazásnál.

Kendall jól veszi, hogy a székben ülhet, feltett lábbal, és leszopott farkakról viccelődik, Roman viszont teljesen kiborul, amikor meglátja Gerrit, akit meggondolatlanul, dacból kirúgott nem olyan régen. Roman már nem a régi önmaga, az egyesült frontot sem biztos, hogy tudják vele képviselni, sőt, már bedobja azt is, hogy inkább telefonon fog szavazni, ami nem biztos, hogy jót fog tenni a családi imázsnak. Az ő imázsának viszont a jelenlegi állapot nem tesz jót, hiszen miért is nem ő lett az egész feje, csak nem megint összeomlott. Kendall pedig megfogja öccse fejét, és ráhajtja a vállára – látszólag. A fogás nem gyengéd, a hajtás nem óvatos és baráti és szeretteljes, a szorítás pedig olyan, mintha cselgáncsot látnánk, vagy birkózást, amikor valaki nem engedi a másikat, a másik pedig semmiképpen sem akar meghunyászkodni. Amit Kendall művel, az erőszak, családon belüli, szeretetnek álcázott fenyegetés. A Logan Roy-cosplay folytatódik.

Bár Logan Roy biztos nem mondana olyat, hogy szavazzanak a GoJo-üzlet ellen a tulajdonosok az édesapja emlékére, ahogy Kendall Roy teszi ezt. Kendall nem akarja húzni az időt, tudni akarja, hogyan tovább. A szavazatok pont úgy mennek, ahogy azt sejthetjük. Ewan egyértelmű nemet mond. Stewy nemet mond. Roman hezitál, de nemet nyög ki.

Shiv nem bír szavazni.

Az ő szavazatával 6-6 az állás, a döntő szavazat Siobhan Royé, aki gondolkodni akar. Kendall viszont már képtelen, és nem érti a hezitálást. „Olyan vagyok, mint egy fogaskerék, ami csak egy gépezetbe illik” – mondja Kendall Roy, a hangjából pedig egyértelmű, hogy maximálisan hisz magában.

A gond csak az, hogy Siobhan Roy egyáltalán nem hisz a bátyjában. Szerinte rossz lenne, rosszul végezné a munkáját, hiába ő a magától értetődő választás hármójuk közül, hiába ennek van egyedül értelme, ha az örökség és utódlás koncepcióját vesszük figyelembe. Siobhan Roy belátta, hogy közülük mindenki alkalmatlan, mindenki rossz választás. És nem tud megszavazni egy ilyet, ami rossz választás lenne. Kendall nem érti, nem is érheti. Hét éves korában apja neki ígérte a céget, és minden döntése, akármennyire fafejű, önző, borzasztó volt, ehhez a pillanathoz vezetett.

Kendallból előtör minden, ami előtörhet, a repkedő nyálas ordítozástól az érzelmi zsarolásig. Ha nem lehet vezérigazgató, belehal. Ő csak ehhez ért, ez az egyetlen dolog az életben, amiben jó. Kérlel. Könyörög. Üvöltözik. Hazudik. Shiv előrántja azt, hogy Kendall nem lehet a főnök, hiszen embert ölt. Kendall egy pillanatra zárlatos lesz. Letagadja. Hazudik. Nem is úgy volt. Nem is ült a kocsiban. Sőt, az egészet kitalálta, hogy összehozza őket egy nehéz időszakban – a harmadik évad végén Olaszországban, ami után egységbe kovácsolódtak.

„Én vagyok a legidősebb fiú!” – kiabálja magából kikelve a mondatot, amiről mindenki a teremben tudja, hogy nem igaz. A vérvonalra hivatkozik, amiről szintén tudja mindenki, hogy nem igaz, és Roman jóvoltából most már a nézők is: Kendall két gyerekéből az egyiket örökbe fogadták, a másik pedig Rava egyik korábbi kapcsolatából van. Kendall begőzöl, rátámad öccsére, birkóznak, Shiv pedig elhagyja a termet.

Kendall még manőverezne, de már nincs hova. Négy évadon keresztül minden egyes zsákutcából sikerült kitolatni, mindig volt egy kiskapu, egy telefonhívás, egy fenyegetés, egy erőfitogtatás. Elfogytak az eszközök. A család az család, még ha a Roy család csupa nullából is áll. Shiv nemmel szavazott. A Waystar-Royco hivatalosan a GoJo tulajdona lett, az amerikai divízió élén pedig Tom Wambsgans lesz. Kendall szó nélkül elsétál a lifthez, beszáll, arca mintha világháborút látott volna, tömegpusztítást, gonoszságot. Pedig valójában csak muszáj volt szembenéznie önmagával, és látni, hogy valójában micsoda: egy gyarló, gyenge, sebezhető, manipulatív gyerek.

Tom a csúcson. Fogadja a gratulációkat, elhessegeti a rekordgyorsan csókosba váltó Hugót, és elfogadja Greg kézfogását is. Gerrivel beszélni akar, de Karlnak és Frank annyi („Már a bölcsőben el kellett volna vágnunk a torkát” – mondják ketten, amikor érkezik az új góré). Gregnek pedig még húzza az agyát. Megjött Matsson, tehát ki lesz herélve. A fizetésének annyi. Egy szarcsimbók, aki elcseszte az egészet. De mégis, kegyes Tom Wambsgans talán meg tudja menteni. Hiszen mindig kell valaki, aki alatta van, akibe belerúghat, aki a zsámolya lehet, akit üthet-vághat, megalázhat. Akire rátehet egy matricát, hogy ezen az árverésen most ő a tulajdona. Greg pedig, a sorozat igazi, hamisítatlan kutyája, sőt ahogy Matsson hívja, Júdása, pedig mindvégig mosolyog.

A szerződést aláírják (a Waystar részéről Roman), a fotók elkészülnek, mindenki mosolyog. Tom pedig a ceremónia végével odasétál Shivhez, és szól neki, hogy húsz perc múlva jön egy autó, ha lenne kedve csatlakozni. Shiv egy olyan gesztussal válaszol, amiről többszörös visszapörgetésnél sem tudom elmondani, hogy egy bólogatás, fejrázás, vagy valahol a kettő közötti mozdulat úgy, hogy a felénél meggondolja magát.

Roman egyedül ül egy bárban. Rendel egy Martinit. Tudjátok, ki ivott mindig Martinit? Itt a megfejtés. Tom mellé beszáll az autóba Shiv, az új vezérigazgató kinyújtja a kezét középre, Siobhan Roy pedig ráteszi úgy az övét, hogy az a lehető legkevesebb érzelmi kötődést jelentse, mint egy kellékhulla keze egy próbababa tenyerén. Shiv épp ennyire fog közel maradni bármihez, a Waystarhoz, a születendő gyermeke apjához, mindenhez, ami ehhez a világhoz köti – a törődés látszatával.

Kendall Roy pedig, mint minden krízis vagy katarzis idején, a víz közelébe megy. Nincs az életének olyan eleme, ami az övé lenne. Nem tudta beteljesíteni azt, amire felhatalmazva érezte magát gyerekkorától. A családja nem vér szerinti. A húga elárulta. Az öccse megalázta. Nincsen senki, aki szeretné, nincsen senki, akihez fordulhat, nincsen senki, aki ezek után a lavírozások után komolyan fogja venni. Csak Colin van neki, és a csobogó víz, és feltehetőleg az az élet, amíg az előbbi folyton az utóbbitól fogja megmenteni.

Az Utódlás negyedik évadának, az egész sorozatnak ezzel a képpel van vége, ahogy Nicholas Brittel zenéje megáll, és pár másodpercre semmi mást nem hallunk, csak a vizet:

Ezzel pedig véget ért a Telex Utódlás-kibeszélője is, aminek a korábbi részeit ide kattintva lehet elolvasni.

Kósza megfigyelések:

• Jess helyére az utolsó részre jött egy új asszisztens, az Új Jess.
• Lawrence Yee végül nem evett meg senkit, de a neve legalább felmerült, mint lehetséges, de egyáltalán nem komolyan vehető CEO.
• Peter és Jonathan üzleti ajánlata: egy csóró Living+.
• Karl, majd aztán az egész asztaltársaság a vacsorás videón a Green Grow The Rashes, O című skót dalt énekli.
• „Nem bírom ezeket a fejben forgó zselégömböket. Arctojások” – Caroline minden második mondata arany. Az is, amikor arról panaszkodik, hogy az ő óriási kúriája az egyetlen pöcegödör a paradicsomban, vagy hogy Peter szörnyen unalmas, amikor a sajtjáról beszél.
• A második körös gyászolók között ott van Kerry és Colin is, az utóbbi éppen próbál szabad szemmel lemérni egy kanapét.
• Pompás volt Frank rohanása az irodában. Szintén pompás: Shiv arca, amikor Kendall és Stewy arról beszélnek, hogy Stewy szeret MDMA-zva férfiakkal smárolni.
• Imádom, hogy az igazgatótanácsban ott ül David Patrick Kelly, azaz Jerry Horne a Twin Peaksből, a nyolcvanas évek egyik állandó karakterszínésze, akit például Arnold Schwarzenegger lehajított egy szikla tetejéről a Kommandóban, de nem szól semmit.
• Muszáj megemlítenem, hogy az Utódlással egy időben vége lett szintén az HBO-n a Barrynek is, amit legalább ennyire érdemes volt nézni.