Ahhoz képest, hogy Jeff Bezos milliárdokat fizetett azért, hogy az Amazonnak is legyen egy olyan erős popkulturális márkája, mint A Gyűrűk Ura, mégsem itt találták meg az aranytojást tojó tyúkot. Helyette Garth Ennis képregénylegenda szatirikus, egyértelműen felnőtteknek szánt képregényének adaptációja, a Boys (A fiúk) lett az a nagyon erős saját produkció, amire elkezdett építeni a cég.
Az amerikai popkultúrát, sztárkultuszt, szórakoztatóipart és általában a szuperhősműfajt parodizáló Boys az eddigi három évadával megmutatta azt, amit a Warner (DC) vagy a Disney (Marvel) talán el sem tudott képzelni. Milyen az a világ, ahol a szuperhősök valójában rettenetes emberek? Ahol minden szuperhős mögött ugyanaz az óriáscég áll? És milyen érzés ebben a világban különleges képességeket birtokolnia egy tinédzsernek? Utóbbira keresi a választ a Boys első spinoff sorozata, a Gen V, amiből rögtön három rész is felkerült az Amazon Prime-ra.
A Boys tényleg akkora siker, hogy csak idő kérdése volt, mikor kezd el erősebben építeni rá az Amazon. Az egyik első ilyen lépés volt, hogy a sorozat egyik főszereplője, Homelander, játszható karakter lett az új Mortal Kombatban, a másik pedig az, hogy az Amazon berendelte az első spinoffot a sorozatból Gen V címmel. A Gen V egy ismert képregényszálat dolgoz fel, és a Boys harmadik és negyedik évada között játszódik. Egy Marie Moreau (Jaz Sinclair) nevű fiatal lány van a történet középpontjában, akinek – sok gyerekhez hasonlóan – ugyanabból a szerből adtak a szülei, amitől másoknak is szuperképességeik lettek. Csakhogy Marie képessége jóval később fejlődött ki, és rögtön tragédiával végződött: véletlenül meggyilkolta a szüleit, amikor elvesztette a kontrollt a képessége felett.
Ez így önmagában nem túl különleges eredettörténet, de már itt látszik, hogy ez a világ mennyire őszintébb és nyersebb, mint a DC vagy a Marvel meseuniverzuma. A tragédia és a trauma nemcsak szomorú pillantásokban és könnycseppekben nyilvánul meg, hanem Marie minden egyes pillanatán érezhetjük, hogy itt egy fiatal, akinek a szülei olyannyira megpecsételték a sorsát, hogy abba ők maguk is belehaltak. Marie-nak minden vágya, hogy bizarr képessége (képes a vérmozgást manipulálni) ellenére a jók oldalán harcolhasson, és szuperhős lehessen, és a céljához még közelebb kerül, amikor felveszik a Godolkin Egyetemre, ahol a jövő szuperhőseit és szupersztárjait neveli az egész szuperhősbiznisz szálait mozgató Vought óriáscég, ami gyakorlatilag a Disney és a Fox News szatirikus összeolvasztása.
Ahogy a Boys, úgy a Gen V világa is korrupt, erkölcstelen, erőszakos, és nélkülöz bármiféle morális iránytűt. A szuperképességekkel megáldott fiatalok nagy része önimádó, cinikus, és nagy ívben tesznek az átlag civilek életére, sokkal jobban érdekli őket, hogy befutott filmsztárok legyenek, vagy bejussanak A Hétbe, ennek a világnak a szupercsapatába, ahová csak a legjobbak kerülnek. Aki látta a Boys harmadik évadát, tudhatja, hogy A Hétben most pont van üresedés, szóval itt dőlhet el az utánpótlás kérdése.
Ebben a világban tényleg az a legjobb, hogy aki nemcsak a mozikból ismeri a műfajt, végre azt érezheti, hogy itt egy sorozat, ami felnőttként kezeli. A felszínen a szuperhősök már-már félistenek, egyszerre szupersztárok és az ártatlanok védelmezői, de a háttérben az egész csak a pénzről, a sikerről és az egókról szól, és ahogy a Boysban, úgy a Gen V-ben is mindig tűpontos az ezzel kapcsolatos szatíra.
Lehetsz te bármennyire jó indulatú, valódi hősnek való személyiség, ha a Vought azt gondolja, hogy a déli államokban nem annyira népszerűek az afroamerikai szuperhősök, akkor a fejed tetejére is állhatsz, sosem húzod magadra a köpenyt és a latexet. Ez a tripla csavar, hogy itt egy szuperhőssorozat, ami egyszerre mesél el több nagyon erős, drámai történetet a műfajon belül úgy, hogy közben a mai szuperhősfétisre is reflektál állandóan, még most is zseniális, és ugyanúgy frissnek hat, mint a Boys első epizódjai.
Ráadásul a Gen V nem egy szimpla spinoff, a harmadik évadban látottak nagyon komoly hatással vannak az új történetre is. A jól ismert karakterek nagyon rövid ideig bukkannak fel ugyan, de egy pillanatig sem érezni, hogy a Gen V csak egy szimpla árukapcsolás lenne egy népszerű termék mellé. A fiatalok persze fiatalok, szóval olyan dolgok érdeklik őket, mint a helyes pasik és csajok, a bulizás, a beilleszkedési nehézségek és a megfelelni vágyás, csak nekik még mindenféle fura képességeik is vannak. És ezeket az esetek többségében nem jó célra használják, hanem ingyenpiára a pultnál meg könnyű beengedésre a legmenőbb szórakozóhelyen. Marie nyilván kilóg a sok elvtelen feltörekvő közül, de valahogy mindig rosszkor van rossz helyen.
Az is parádés, hogy a készítők mennyire imádják a péniszes poénokat. Most már jó pár éve trend, hogy a tévésorozatokban a készítők mernek premier plánban férfi nemi szerveket mutatni, de a Boys egészen új szintre vitte ezt a műfajt, amikor az egyik epizódja úgy kezdődött, hogy egy apróra zsugorodó szuperszajha (?) felmászott a kuncsaftja péniszébe, hogy így szerezzen neki örömet. De véletlenül tüsszentett egyet, amitől visszanyerte az eredeti méretét, a kuncsaftja meg apró húscafatokra szakadt ettől.
A Gen V első részében még rá is dupláztak erre, az egyik mellékszereplő apró termetű szuperinfluenszerként ismert, és amikor összejön egy sráccal, arra kérik, hogy zsugorodjon össze kicsire, és himbálózzon alkalmi szexpartnere hímvesszőjén. És tényleg azt látjuk telibe az arcunkba, hogy egy hüvelykujj méretű nő két kézzel csimpaszkodik egy hatalmas falloszba.
De közben ennek megvan a maga drámai háttere is, mert kiderül, hogy a lány csak úgy tud összezsugorodni, ha minden alkalommal meghánytatja magát. Tehát súlyos lelki ára van annak, hogy tudja használni a képességeit, legyen az influenszerkedés vagy alkalmi szex. Ha ez nem lenne elég, az első epizód második felében van egy kulcsjelenet, ahol úgy sikerül megállítani egy őrjöngő, meztelen szuperhőst, hogy lassított felvételen izomból pöcsön csapják.
Tényleg bravúros, hogy a koncepció három évad után is működik teljesen új szereplőkkel. A legvagányabb, legbevállalósabb tévés írók most a Boys/Gen V-sorozatokon dolgoznak, és ez meg is látszik. A színészi játék még mindig nem az igazi ugyan, nincs egy arc sem, aki akár csak meg tudná közelíteni Karl Urban vagy Anthony Starr teljesítményét, de mivel mégiscsak klisék és archetípusok szatírájáról van szó, ez nem is annyira zavaró. Oké, pont a főszereplő nagyon vanília, nagyon naiv és jóindulatú a többi romlott karakterhez képest, de valamivel markánsabb személyiség jót tett volna neki.
A Gen V folytatja a Boys által megkezdett utat, hogy úgy tartson görbe tükröt a Marvelnek és a DC-nek, hogy sok szempontból szórakoztatóbb, izgalmasabb és igazibb (!), mint bármelyik milliárdos szuperfilm a mozikban. Valódi kérdéseket dolgoz fel, valódi érzelmekből táplálkozik és valódi drámákra építi a cselekményt. Egy pillanatig sem érezni, hogy a háttérben az Amazon ebből kívánja felépíteni az egyik első nagy tévés franchise-át, nem érezni, mint a Marvelnél, hogy minden epizód csak egy teaser a következő termékbemutatóhoz. A Gen V tényleg megpróbál elmesélni úgy egy történetet, hogy nem fogyasztóként és pénztárcaként kezeli a nézőt, hanem felnőtt emberként, és minden egyes epizód után azt érzem, hogy inkább ebből néznék háromhavonta valami újat, mint a következő súlytalan Marvel-történetet.