Példátlanul nagy orosz rakétatámadással és ukrán válaszcsapással lép át a háború 2024-be

Súlyos orosz rakéta- és dróncsapásokkal zárul Ukrajnában az év, legalább harminc ember meghalt, 160 megsebesült a számos nagyvárost, Odesszát, Harkivot, Lvivet és Kijevet ért támadásokban. Ilyen nagy területet egyszerre rég nem ért támadás, mint a pénteki csapássorozat során, amit az orosz megszállók iráni Sahid-drónokkal, siklóbombákkal és Kinzsal rakétákkal hajtottak végre. Válaszul Ukrajna az orosz oldalon lévő Belgorod megye több települését támadta drónokkal, az orosz kormány szerint 14 ember – köztük két gyerek – meghalt, 100-nál is többen megsebesültek. Az ukrán médiában hírszerzési forrásokra hivatkozva arról írtak, hogy több mint hetven drónt vetettek be, de csak katonai célpontok ellen.

Eközben, bár nagyobb elmozdulás nincs, de a frontvonalakon is inkább az orosz erők támadnak: a dnyeperi ukrán átkelés fontos, de Ukrajna délkeleti részén Marijinka is elesett – a lényegében megsemmisült település már március óta folyamatos orosz támadások célpontja volt –, és rengeteg áldozat árán folyamatosan támadják az oroszok Avgyijivkát is, amely nemcsak az Oroszország által 2022 februárjában indított invázió, de a háború valódi kezdete, a Moszkva-barát szakadár Donyecki Népköztársaság 2014-es létrejötte óta frontvonalban volt.

A Kreml a pótterveket sem valósította meg teljesen

Innen nézve Oroszország kezében van a kezdeményezés a 680 napja tartó háborúban. Erre az érzésre erősítenek rá a nyári események is: amilyen váratlanul eredményes volt az ukrán haderő 2022 őszén végrehajtott ellentámadása, amellyel jelentős területeket szerzett vissza az orosz megszállóktól az ország északkeleti részén, olyan túlzott várakozás előzte meg Ukrajna 2023-as nyári offenzíváját a Dnyepertől keletre. Ez végül nem hozott áttörést, és a háború vége nem került belátható közelségbe.

A képlet azonban ennél jóval árnyaltabb: 2023 végén is tartja magát Ukrajna, és olyan helyzetben van, amely az orosz invázió 2022. február 24-i indulása utáni első hetekben elérhetetlennek tűnt. Akkoriban sokan az ország heteken belüli katonai összeomlását jósolták, elvégre az orosz erők napok alatt elfoglalták délről Herszon megye nagy részét, északon gyorsan eljutottak Harkivig, Belarusz felől Kijev közelébe értek. (Valójában ekkor már elszenvedtek az oroszok egy kulcsfontosságú vereséget azzal, hogy a hosztomeli repülőteret nem tudták megszerezni, a deszantosok nagy veszteségeket szenvedtek el, így Kijev nem kapitulált, de akkoriban ez az ukrán siker kevésbé volt látványos, mint az oroszok ukrajnai előrenyomulása.)

Oroszország azonban 2023 végén sem került közelebb eredeti céljához – ez Ukrajna teljes meghódítása lett volna, elűzve vagy akár likvidálva is az ukrán vezetést, amely helyére egy Moszkva-barát bábkormányt helyeztek volna –, és nem teljesült a B-terv sem, az úgynevezett „Novoroszija” megszerzése. Ez Ukrajna teljes elvágását jelentette volna a Fekete-tengertől, amelynek egész partvidékét, Odesszával együtt orosz ellenőrzés alá akarta vonni a Kreml, elérve akár a moldovai oroszbarát szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságot.

Jött hát az orosz C-terv, azaz a 2014-ben létrehozott donyecki és luganszki népköztársaságok (DNR, LNR) kiszélesítése a két megye ukrán ellenőrzés alatt maradt része felé, valamint Herszon és Zaporizzsja megyék teljes megszerzése és egy formális népszavazással a négy megye Oroszországhoz való csatolása. Ez is csak részben sikerült.

A két utóbbi megye egy része Ukrajnánál maradt – Zaporizzsja megyeszékhely eleve nem is került Moszkva ellenőrzése alá, Herszon városát pedig még tavaly novemberben elveszítették az orosz megszállók, ráadásul Donyeck megye nyugati része sem került orosz kézre. Így a „népszavazással” Oroszország csak a 2014 óta lényegében ellenőrzött területeket és a csonka Herszon és Zaporizzsja megyéket csatolta magához. Igaz, a Krímmel együtt így is több mint százezer négyzetkilométer – ezt viszont a nemzetközi közösség nem ismeri el.

Putyin adatai is nagy orosz veszteségről árulkodnak

Ukrajna hatoda van orosz ellenőrzés alatt – körülbelül 5,5 millió emberrel –, ami nem kevés, de messze van a Kreml eredeti terveitől, ráadásul, amit elért, azt is súlyos veszteségek árán tette: a halottak és súlyos sebesültek száma orosz oldalon már meghaladhatta a 320 ezer főt. Hivatalos adat erre nincs, ám a nyugati becslések után Vlagyimir Putyin orosz elnök decemberi évértékelőjéből is ez volt kibogozható, ahogyan arra Anton Bendarzsevszkij Oroszország-szakértő felhívta a figyelmet.

A veszteség valójában még nagyobb, mert a 320 ezer mellé kell tenni a reguláris erőktől külön kezelt Wagner magánhadsereget, amelynek csak Bahmutnál 20 ezres vesztesége volt. És nagyon úgy tűnik, hogy Bahmuthoz hasonló, újabb vérszivattyúba terelték magukat Avgyijivkánál is az oroszok erők. (Az ukrán erők veszteségeiről sincsenek hivatalos adatok, a becslések szerint nagyságrendre azonos, de valamivel kevesebb az oroszokénál.)

Hogy Moszkvának is bőven vannak nehézségei a fronton, azt épp a Wagner-csoport jelezte a nyári események főszereplőjeként, amelyek megmutatták, hogy az orosz erők szervezettségének hiányosságai belpolitikai feszültséget is okoznak. A Wagner-csoport lázadása során a zsoldosok átvették az irányítást az Ukrajnához közeli orosz Rosztov-na-Donu városában, majd megindultak Moszkva felé, eközben orosz katonai gépeket semmisítettek meg, és 18 orosz katonát megöltek.

A bizarr – formálisan nem Putyint, hanem az orosz katonai vezetést és a védelmi minisztert kritizáló – lázadást vezető Jevgenyij Prigozsin ugyan nem tudta megingatni a Kreml hatalmát, de beszédes volt, hogy 600 kilométeren át érdemi ellenállás nélkül haladtak a wagneresek, mire végül – hivatalosan a belarusz elnök közvetítésével – megegyeztek az orosz vezetéssel, és Belaruszba távoztak. A Kreml végül megbosszulta a Putyin presztízsét romboló lázadást, a Wagner zsoldosait betagozták a hadseregbe és más magánhadseregekbe, Prigozsin pedig magánrepülőjével augusztusban lezuhant Oroszországban.

Több mint 10 ezer kilométert tett meg a Telex

A Telex a háború kezdete óta rendszeresen járja Ukrajnát, 2023-ban sem volt másképp, a háború első évfordulóján, február-márciusban és augusztusban is több mint 10 ezer kilométert tettünk meg.

Jártunk Odesszában, Mikolajivban, Herszonban, Zaporizzsjában; a déli frontszakaszon; majd Donyeck megyében, a vérszivattyúvá vált, majd az orosz erők által végül megszerzett Bahmut közelében fekvő Csasziv Jarban; a valójában már tizedik éve frontvonalban lévő Nyújorkban; északkeleten Limanyban, Kupjanszkban, Harkivban; a háború óta rakétával először megtámadott, a fronttól távol eső, de az orosz határhoz közeli Csernyihivben, ahol egy kislány halt meg a kultúrházba csapódó rakétától; és Kijevben, ahol Novák Katalin köztársasági elnök részt vett a Krími Platform nemzetközi fórumon.

A frontközeli városok helyzete érzékeny, de látványos az is, ahogyan 2022-höz képest magára talált a nyáron Odessza, hogyan kelt újra életre Mikolajiv, vagy a tavaly nyáron még frontközelben lévő Harkiv. Működnek az éttermek, boltok, gyorsan helyreállítják az infrastruktúrát. Kijevbe is százezrek áramlottak vissza, ami tulajdonképpen szintén az ukrán hadsereg sikerének tudható be.

A háború persze nem állt meg, eljutottunk lövészárkokba az orosz határ közelében, jártunk frontkórházban és olyan objektumban, ahonnan orosz célpontok koordinátáit küldik tovább a nehéztüzérség rejtőzködő egységeinek. Ezek az orosz dróntámadások kiemelt célpontjai, ezért csak az autókat távolabb hagyva lehet megközelíteni, nehogy kiszúrják helyszínt.

Jártunk aknaveszély miatt parlagon hagyott termőföldeken – Ukrajna részleges kiesése a gabonatermelésből globálisan is éreztette a hatását –, frontközeli településeken, ahol sokszor fűtés és áram nélkül, pincékbe bújva töltik napjaikat az ott maradottak. Például Orihivben, Zaporizzsjától 60 kilométerre, ahová márciusban még eljuthattunk, öt hónappal később azonban a közelében zajló harcok miatt már nem. Robotine és Verbove térségében előbb ukrán ellentámadás látszott kibontakozni, mostanra azonban az orosz erők kerültek helyzeti előnybe – bár ők sem tudnak érdemben előre mozdulni.

Van, ahol olcsón is fenntartható a háború

Az állóháború azonban Oroszországnak kevésbé fáj, mint Ukrajnának. Erre Herszon szolgáltatta az első látványos példát. A békeidőben 300 ezres várost 2022 márciusában foglalták el az oroszok, majd tavaly novemberben kellett feladniuk, a város azonban ezután sem lélegezhetett fel. Novemberben még 100 ezren éltek a településen, idén márciusra már csak 60-70 ezren. Az megszálló erők ugyanis a Dnyeperen túlról folyamatosan aknatűz alatt tartották a várost, így hiába sikerült részben helyreállítani az oroszok által a kivonulás után megrongált infrastruktúrát és biztosítani, hogy újra legyen gáz, áram, vezetékes víz, az élet mégsem állhatott vissza a békésebb hétköznapokra.

Erre tett rá a Dnyeper gátjának oroszok által végrehajtott felrobbantása, amely a nyáron hatalmas területeket árasztott el Herszonban, igaz, nagyobb részt az orosz ellenőrzés alatti oldalon, de így is csökkentve az esélyét annak, hogy az ukrán erők érdemi támadást indíthassanak abba az irányba az orosz erők ellen.

Herszon így sem teljesen élhetetlen, de az orosz tüzérségi fenyegetés folyamatos, december 24-én tízezreknél nem volt áram az orosz belövések miatt. A gát berobbantásáig főként aknavetőket használtak, azóta inkább rakéták és drónok jelentenek veszélyt, ahogyan azt a pénteki támadássorozat is mutatta. Ez Herszont is elérte, több épületet megsemmisítettek az oroszok.

Ezek a támadások azonban nem a terület elfoglalását célozzák, hanem Ukrajna kifárasztására mennek a front közelében és a fronttól távolabb is.

A frontvonalakon csak kisebb kiigazítások történnek, nagy mozgások nem. Egyik fél sem képes most nagy mozgásra, de a Kremlnek ez most elég is.

Herszontól 400 kilométerre északkeletre Limany, Kupjanszk helyzete még inkább mutatja, hogy a városok visszaszerzése önmagában még kevés a nyugalomhoz. Ezek a városok arányaiban nagyobb pusztítást szenvedtek el, mint délkeleten Herszon, az infrastruktúra is súlyosabban rongálódott, a tél itt még nagyobb kihívás az itt maradt civileknek akkor is, ha épp nem kell tartaniuk rakétatámadástól. Persze, attól is kell, az önkéntesek folyamatosan menekítik ki a térségből azokat a főként időseket, akik eddig kitartottak házaikban.

Több az elszántság, mint az ember

A lövészárkokban kettősség uralkodik: egyfelől jellemző a bizonyosság afelől, hogy Oroszország nem nyerhet, másfelől azért elhangzik, hogy nincs elég katona. Van, aki közel két éve szinte folyamatosan szolgál – az ungvári egyetem fizika-matematika tanszékének docense, Traski Viktor az elsők között jelentkezett önkéntesnek és szolgált tüzérként Bahmutnál is –, van, aki a lábát elvesztve protézissel is kész visszatérni a háborúba, de szükség van új erőre. A békeidőben 43 milliósra becsült országban – népszámlálás utoljára 2001-ben volt – most nagyjából 30 millióan maradtak, közülük 9,5 millió nyugdíjas, 4,8 millió 15 évnél fiatalabb.

A fennmaradó 15 millió kevesebb mint a fele férfi, ez a 7 millió ember tehát a potenciális erőforrás a hadsereg számára, vagy legalábbis egyelőre.

A parlament januárban tárgyalja a mozgósításról szóló törvény módosítását, amely alapján nőket is nyilvántartásba vesznek, és kötelező részt venniük a behívottaknak a sorozáson

– a frontszolgálatra viszont továbbra sem kötelezhetők –, a férfiak szélesebb körben mozgósíthatók 25-60 évig, 18 és 25 között pedig nekik is kötelező lesz a 3 hónapos kiképzés. Nyilvántartásba veszik a tartósan külföldön élő ukránokat, és növelik a szolgálatra jelentkezés elkerüléséért kiszabható büntetés mértékét is, emellett korlátozhatók lesznek saját vagyonuk feletti rendelkezési jogukban, de az autóvezetésben is – írta a Tsn.ua.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök december közepén arról beszélt a törvénytervezetet indokolva, hogy 2024-ben 4-500 ezer ember mozgósítására lesz szükség, igaz, az ukrán elnök szavaitól óvatosan elhatárolódott Valerij Zaluzsnij. Az ukrán hadsereg főparancsnoka szerint szükséges gondoskodni az utánpótlásról, de egyszerre több százezer ember behívása nem célszerű – foglalta össze a varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) tanulmányát a Válasz Online.

Sok újabb konfliktus terelheti el a figyelmet

Az ukrán hadsereg főparancsnoka, Zaluzsnij szavainak mindig komoly súlya van, így annak az Economistnak adott interjúnak is, amelyben a fronton kialakult patthelyzetről beszélt. Igaz, sokan inkább csak azt hallották meg belőle, hogy az ukrán hadseregnek most nincs esélye az áttörésre, de a lényeg inkább az volt, hogy a főparancsnok elmondta, milyen nyugati támogatás kell ahhoz, hogy ez lehetséges legyen. Ütőképes légierő és fejlettebb technológia kell ahhoz, hogy az oroszok mennyiségi erőfölényével szemben esély legyen.

Mindennek anyagi feltételei is vannak, így nélkülözhetetlen a nyugati pénzügyi támogatás fenntartása. Ukrajna szerint csak az eddigieknél nagyobb támogatással mozdíthatók el a bemerevedett frontvonalak az orosz erőkkel szemben, de Kijev attól tart, az idő előrehaladtával egyre több lesz a bizonytalansági tényező, amelyek megakadályozhatják, hogy Ukrajna továbbra is tervezhető, érdemi segítséget kapjon. Ilyen a jövő novemberi amerikai elnökválasztás, amely az Ukrajna támogatását kevésbé szorgalmazó republikánusok legesélyesebb jelöltje, Donald Trump miatt jelent kockázatot, de ott vannak az újabb konfliktusok is, elsősorban Izrael gázai háborúja, de akár Venezuela újdonsült területi igénye is szomszédjával, Guyanával szemben, amely geopolitikai jelentőségénél, földrajzi fekvésénél fogva szintén elvonhatja az Egyesült Államok figyelmét Ukrajnáról – írtuk korábbi cikkünkben.

Az EU ugyan megadta a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez való hozzájárulását – Orbán Viktor mégsem vétózott –, viszont a magyar kormányfő megvétózta annak az 50 milliárd eurós csomagnak a megszavazását, amelyet Ukrajna kapott volna a következő három évben az EU-tól, így erről később lesz döntés. Orbán folyamatosan elutasítja, hogy Ukrajnát fegyverszállítmányokkal kellene segíteni, és bár ez az érvelés közvetve az orosz támadókat segíti, a magyar kormányfő mindezt békepártiságnak nevezi. A Financial Times szerint az uniós vezetők egy B terven dolgoznak arra az esetre, ha a magyar kormány februárban megint blokkolná az Ukrajnának szánt támogatást, egy 20 milliárd eurós manőverrel kerülhetnék meg Orbánt.

Nagyobb gond Ukrajnának, hogy az anyagi támogatás azonban az Egyesült Államok felől sem eldöntött kérdés 2024-re, és

súlyos ára lehet annak, hogy alkuk és zsarolások terepe lett a támogatás kérdése.

Egy utolsó, 250 millió dolláros csomagot küld még idén az Egyesült Államok, de egyelőre a törvényhozás nem szavazta meg a költségvetés kiegészítését, amely alapján jövőre is juttathatna támogatást Ukrajnának. Ez a déli határvédelemmel érvelő republikánusok ellenállásán akadt fenn, a Biden-kormányzat reméli, hogy januárban mégis megszavazzák a csomagját. Az Egyesült Államok eddig is kimagasló összegű támogatást nyújtott, kulcsfontosságú ennek fenntartása.

Moszkva lebeszélné a Nyugatot Ukrajnáról

Részben ez a nyugati bizonytalankodás magyarázhatja, hogy Moszkva december végére időzítette látványos légicsapását, amelyre 1,3 milliárd dollár értékben használt fel drónokat és rakétákat, miközben három Szu-34-es vadászgépet is elveszített.

Ezzel azokat akarja erősíteni nyugaton, akik szerint nem kellene támogatni a korábbi szinten Ukrajnát, mert úgysem képes ellenállni. Emellett általánosságban az ukrán társadalom harcok iránti elkötelezettségét akarja megtörni, belföldön pedig azt hivatott mutatni, hogy a veszteségek és annak ellenére, hogy az eredeti célok távol vannak, Oroszország ütőképes és megingathatatlan. Mindez a márciusi elnökválasztás miatt is fontos Putyinnak, elvégre hiába formális aktus az elnökválasztás, arra azért szüksége van a rendszernek, hogy egy szavazással legitimálja eddigi cselekedeteit. A propagandagépezet és a kézi vezérlés ugyanis csak akkor hatékony, ha van olyan rétege a társadalomnak, amely meggyőződésből valóban az elnökre szavaz.

A támadás végül nyomatékosíthatja a Kreml reményei szerint azt az állítólagos békeajánlatot is, amelyről a New York Timesnak beszéltek amerikai források. A cikk szerint az orosz elnök már szeptember óta küld jelzéseket különböző csatornákon, hogy a jelenleg már meghódított területekért cserébe kész lenne a tűzszünetre.

Ukrajna szerint ezt a cikket oroszok által beszervezett amerikai újságírók hozták össze, Putyinnak nincs valódi békeajánlata, egyébként is elfogadhatatlan alkualap Ukrajna területeinek feladása. Ráadásul szerintük az oroszok amúgy is csak időt akarnának nyerni, hogy megerősödve, a hódítást stabilizálva folytassák a harcot Ukrajna és végső soron az egész Nyugat ellen.

Ukrajna legnagyobb sikerét alulértékelik

Oroszországnak valóban érdeke lehet az időnyerés, ugyanis az ukrán áttörés ugyan nem következett be a szárazföldön, de Ukrajna nem futott bele súlyos vereségbe sem, és számos, az ellentámadásra tervezett dandárt végül nem vetett be. Ezzel szemben az orosz haderő súlyos kudarcokat könyvelhet el, ráadásul éppen ott, ahol tulajdonképpen ellenfele sem volt: a Fekete-tengeren.

Mivel a sikert sokan inkább a szárazföldi ellentámadásban mérnék, nem kapott kellő hangsúlyt, hogy az orosz hadiflotta egységei, bázisai, infrastruktúrája komoly károkat szenvedett, miközben Ukrajnának nincs bevethető haditengerészete.

Kilőtték a szevasztopoli fekete-tengeri flottaparancsnokságot, a Kilo-osztályú tengeralattjárót és partraszállító-hajót. „Az orosz Fekete-tengeri Flotta gyakorlatilag megszűnt a Fekete-tengeren működni: nem tud már ott feladatokat végrehajtani, és ilyen módon egyre jobban tud működni az Ukrajna számára létfontosságú gabonaexport-korridor is” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő novemberi elemzésünkben.

Hogy miként alakul a háború menete, az megjósolhatatlan – kérdés, milyen lesz a nyugati támogatás Ukrajna felé, elrendel-e Oroszország mozgósítást az elnökválasztás után –, de az bizonyos, hogy 2024-ben Ukrajnában még háború lesz, akkor is, ha a magyar miniszterelnök olykor nem annak hívja.