Ilyen látványosan még nem omlott össze az orosz hadsereg Ukrajnában, mint a harkivi ellentámadásnál

„Áram nincs, a net is akadozik, de valóban visszafoglaltuk a területeket”

– mondta a Telexnek egy ukrán védő Harkivból az orosz vonalakat 50 kilométerrel keletre toló ukrán ellentámadás után. A békeidőben 1,4 milliós Harkiv február óta nem volt ennyire távol a fronttól, mint most, amikor az ukrán erőknek keletre és északra, lényegében szinte az orosz határig sikerült visszaszerezniük az ellenőrzést a környező területek felett.

Az aktuális helyzetet itt lehet megnézni az Institute for the Study of War térképén:

Harkiv már nem frontvonal, de nem is biztonságos

Ukrajna második legnagyobb városa körül májusban már sikerült 5-10 kilométerre visszaszorítani a támadó orosz erőket, most azonban több, fél éven át orosz ellenőrzés alatt lévő környező települést is sikerült visszaszerezni, többek között Kozacsa Lopanyt. Igaz, a várost így is érik orosz tüzérségi támadások, ezek nyomán a napokban az áramszolgáltatás is megszűnt több körzetben.

A térségben május végén, június elején járt a Telex, az akkor orosz ellenőrzés alatt lévő települést és környékét az aktív harcok miatt csak néhány kilométerre lehetett megközelíteni. Az akkori beszámolót itt olvashatja, itt pedig annak a férfinak a történetét ismerheti meg, aki napokon át volt orosz fogságban Kozacsa Lopanyban, csak azért, mert civilként nem Oroszország felé, hanem az ukrán ellenőrzés alatt maradt területre akart elmenekülni.

Az elmúlt öt nap ukrajnai ellentámadása északkeleten az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háború egyik leglátványosabb sikere ukrán részről, ami alaposan átrajzolja az erőviszonyokat a térségben

– még ha a már 200 napja tartó háború végét nem is hozza belátható közelségbe. Ez egyúttal az orosz erők egyik leglátványosabb kudarca, amelyet Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) külső munkatársa értékelt a Telexnek.

Nem visszavonulás, hanem menekülés

„Az orosz vonal összeomlott. Néhány kivétellel szervezetlen, pánikszerű visszavonulás történt ezen a szakaszon” – jellemezte az orosz helyzetet a Harkiv megyei északkeleti fronton Rácz András.

A katonai szakértő szerint rendkívül beszédes, hogy az ukrán erők számottevő haditechnikát és érintetlen lőszerraktárakat is zsákmányoltak. „Az, hogy az adott raktárban egy gyújtózsinórt sem húztak ki, és nem robbantották fel” az oroszok, egyértelműen jelzi: „Innen menekültek az orosz erők.”

Valószínűleg alegységi szinten dőlhetett el, hogy ki mennyire rendezetten vonult vissza és mennyire semmisítette meg a maga eszközeit, nehogy azok használható állapotban az ukrán hadsereg kezébe kerüljenek. A sietség orosz részről érthető, az ukrán haderő jelenleg is könnyűgépesített eszközökkel üldözi az orosz erőket.

Az új vonalak egyelőre nem szilárdultak meg, kérdés, ez pontosan hol történhet meg. Rácz szerint

lehetséges, hogy ez az Oszkil folyónál lesz. A víztározókkal szélessé tett folyó alkalmas arra, hogy ott egy „de facto tűzszüneti vonal épüljön ki”.

Igaz, van már egy hídfőállása a folyón túl Ukrajnának, így kézenfekvően attól is függ az ellentámadás további alakulása, hogy valójában mekkora ukrán erő van a térségben, és mekkora orosz.

Utóbbi nem volt túl meggyőző: amikor „az ukrán erők áttörték a nem túl széles frontvonalat, nem volt mögötte sem megerődített orosz állás, sem más védelmi pont, sem tartalék”. Az oroszok hónapok óta megszállták a területet, mégsem foglalkoztak a frontközeli városok megerősítésével, ami orosz katonai szempontból érthetetlen hanyagság – vagy korlátozott lehetőségeik bizonyítéka.

Orosz felderítési hiba, hogy nem készültek Harkivnál

A múlt héten indított északkeleti ukrán ellentámadás az oroszok számára teljesen váratlan volt, mivel az előrejelzések inkább arról szóltak, hogy az ország déli-középső részén, Herszon megyénél lehet számítani nagyobb ukrán katonai akcióra.

Rácz szerint azonban arról lehetett tudni, hogy emellett készülhet akció máshol is, így az északkeleti orosz kudarc miatt orosz katonai körökben nagy a háborgás. A helyzet tehát nem az, amit az orosz védelmi minisztérium sugall, miszerint a Donbasz felszabadítására irányuló „különleges katonai hadművelet” céljainak elérése érdekében úgy döntöttek, hogy az orosz csapatokat átcsoportosítják Balaklija és Izjum körzetéből, hogy „fokozzák a donyecki irányú erőfeszítéseket”.

Ez tervezett visszavonulást jelentene, márpedig a használható állapotban hátrahagyott orosz haditechnika vagy az a tény, hogy ukrán hadifogságba került egy nyugati csoportosításért felelős orosz altábornagy, pánikszerű orosz menekülésre utal.

Mi adta az ukrán támadás erejét?

Hogy mekkora ukrán erőt vetettek be az ellentámadáshoz, az nem tudható, az viszont bizonyos, hogy a tüzérségi előkészítésben nagy szerepet játszottak a nyugati tüzérségi fegyverek – többek között az amerikai HIMARS, amely mélyen az orosz vonalak mögött lévő pontokat is képes elérni, veszélyeztetve az oroszok lőszerraktárait és logisztikai pontjait.

A támadásról készült ukrán felvételeken nagy számban láthatók nyugati páncélozott szállító járművek, gyalogsági harci járművek, de bőven van ukrán haditechnika is – jegyezte meg Rácz. Kiemelte, hogy

a nyugati segítség legfontosabb eleme inkább az információ lehetett: a nyugati technikai háttér biztosíthatta, hogy az ukrán erők feltérképezhették, északkeleten hol a leggyengébb az orosz védelem,

amely a túlzott önbizalom miatt egyébként sem kalkulált ellentámadással a térségben (a nyugati információs támogatásról itt írtunk részletesen). A katonai szakértő szerint a front északkeleti alakulásánál ismét megmutatkozott az orosz légierő rendkívül szerény teljesítménye is, amely a háború kezdete óta szembetűnő.

Hol az orosz légierő?

„A légierő kudarca a leglátványosabb. Próbálhatta volna támadni az ukrán ellentámadás logisztikáját, de ilyen nem történt. Nagyon gyenge az orosz légierő a harcászati támogatásban, semmiféle érdemi segítséget nem tudott adni saját támadás alatt álló csapatainak.”

Ebben közrejátszik az is, hogy orosz részről az ukrán ellentámadás alatt összeomlott a vezetésirányítási struktúra, amelyik hívhatott volna légi támogatást. „Ha az összekötő tiszt is menekül, akkor nincs vonal, amelynek a támogatására légitámadást lehet hívni.”

De a légierő kudarca rendszerszintű is: az oroszok jellemzően géppárban tudnak műveletet végrehajtani, azaz két gép dolgozik össze, és mér csapást az ellenségre, többnyire ezt gyakorolják, ebben van tapasztalatuk. Csakhogy ez a taktika, „amely jól mutat a hadgyakorlaton, statikus, ismert célpont ellen, amely nem is lő vissza, a valóságban meglepően alacsony színvonalat képvisel”.

„Az orosz légierő pilótái keveset repülnek, kevés éleslövészetük van, ennyit tudnak” – vont mérleget a katonai szakértő. Az orosz légierőnél nincsenek nagy magasságból bevethető, precíziós fegyverek.

Így alacsony magasságból támadnak, ekkor viszont könnyen sebezhetővé válnak az ukrán erőknél lévő, vállról indítható légvédelmi rakétákkal szemben. Márpedig ebből az ukrán hadseregnek rengeteg van nyugati forrásból – mutatott rá Rácz.

„Az orosz helikoptereknél is ez a helyzet: hónapok óta annyi történik, hogy a helikopter a rakéta maximális lőtávjánál megemeli a gép orrát, 40-45 fokos szögben lő, és már fordul is meg, hogy meneküljön.”

Ebből adódóan viszont a lövés pontatlan is, ami részben magyarázatot adhat arra, miért ért annyi támadás katonailag irreleváns, civil célpontot. Feltételezhető, hogy az ilyen támadások legalább egy része nem az elrettentés miatti szándékos támadás volt. Ilyen is akadt persze, Harkivbvan Szaltyivka városrész lakótelepeit közvetlen közelről is lőtték az orosz erők a háború első napjaitól hónapokon át, erről itt olvashatja korábbi beszámolónkat.

Herszon más helyzetben van, a visszafoglalt részeken összegyűjthetik a kollaboránsokat

Úgy tűnik, inkább az információs hadviselés része volt, hogy a katonai források alapján inkább olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint az ország déli-középső részén, Herszon megye közelében várható ukrán ellentámadás, bár kisebb mozgások itt is voltak. Rácz szerint elképzelhető, hogy az orosz erők rövidíteni fogják frontvonalaikat – azaz kis mértékben visszavonulnak –, ez azonban rendezetten történik, megerősítésekkel, így látványos változásra itt kevésbé lehet számítani.

Már csak azért is, mert Herszon megyében 15-20 orosz zászlóaljharccsoport van, amelyek, ha nincsenek is teljesen feltöltve, így is legalább 10 ezer katonát jelentenek.

A visszafoglalt területeken most elsődleges az ukrán szempontból a belbiztonsági helyzet stabilizálása. Megindulhat a kollaboránsok begyűjtése is. Azt törvény is szabályozza, hogy ki számít olyan személynek, aki felróható módon működött együtt az orosz megszállókkal. Ehhez aktív politikai szerepet kell vállalni, önmagában az nem számít kollaborációnak, ha valaki továbbra is dolgozik eredeti beosztásában az önkormányzatnál, vagy folytatja a tanítást az iskolában.

Vasárnap őrizetbe vették az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) májusban leváltott vezetőjét, aki a februári orosz támadás idején előbb ellenszegült az ukrán haderő utasításainak, majd napokra eltűnt a térségből. Roman Dugyint többek között hazaárulással vádolják.

Kérdés, mennyien lehetnek kollaborációval gyanúsítható személyek, hiszen Harkiv megye nem egyenlő a 2014 óta orosz és szeparatista ellenőrzés alatt lévő donbaszi területekkel, és a megye megszállt részei csak fél éve vannak orosz ellenőrzés alatt. Ez a megye és a város az orosz nyelvű többsége ellenére 2014-ben sem támogatta a Moszkva-barát szeparatistákat, ráadásul azzal, hogy maga a város ellenállt az orosz ostromnak, eleve csökkentette a lehetséges kollaboránsok számát.

Igaz, olyan látványos civil ellenállás nem volt Harkiv megye keleti részén, mint Harkivban vagy az ország középső-déli részén lévő Herszon megyében. Mind Harkiv keleti részét, mind Herszon megye javát az első napokban szállták meg az orosz erők, utóbbiban azonban hosszú ideig voltak a megszállás ellen békés tüntetések az orosz fegyveresek közé vonulva is – amíg a fegyvertelen, mellesleg javarészt orosz nyelvű tüntetők közé nem lőttek az orosz katonák.

Herszon azonban a megszálláskor 450 ezres város volt, könnyebben összegyűlhetett nagyobb tiltakozó tömeg. A Zaporizzsja megyében lévő Enerhodar 57 ezres városában is voltak többezres tüntetések az elfoglalt atomerőmű felé vezető úton, végül itt is fegyvert vetettek be az orosz erők. Harkiv megye keleti részein nem voltak hasonló tiltakozások, ebben szerepet játszhat, hogy itt nem voltak nagyobb városok, érthető, hogy néhány tucat vagy néhány száz fős tiltakozásokra nem vállalkoztak az orosz fegyverek árnyékában.

Meddig tarthat az anyagháború?

Nyilván nem tudható, hogy a harcok meddig folyhatnak, hiszen ezt a politikai, társadalmi tényezők is meghatározzák, becslések viszont vannak arra, hogy a jelenlegi hadműveleti tempó alapján mennyi ideig bírhatják ismert lőszerkészleteikkel és termelési kapacitással a harcoló felek.

Oroszországra vonatkozóan 11–23 hónapos becslésekről számolt be a katonai szakértő. A csaknem kétéves időtartam azonban egy elméleti határ, amely az utolsó gránátig szól, márpedig Oroszország nyilván nem mehet el eddig, hiszen a hatalmas ország 22 ezer kilométer hosszú szárazföldi és 37 ezer kilométer hosszú tengeri határainak őrizetére is gondolnia kell.

A becsléseket azonban rengeteg ismeretlen tényező árnyalhatja: mennyire pörgette fel az orosz hadiipar a termelést? Mennyire lassítanak azon a nyugati szankciók, amelyek miatt bizonyos technológiákhoz Oroszország már nem juthat hozzá? Sikerül-e a szovjet, orosz fegyverrendszerekkel kompatibilis lőszereket beszereznie külföldről, például Észak-Koreából? Vannak az utóbbira utaló lépések, egyelőre azonban nincsen arról hír, hogy ezek megjelentek volna a háborúban.

Ukrán részről az egyenlet szintén sokismeretlenes: sok múlik a nyugati katonai szállítmányok folyamatosságán és azon, hogy számíthat-e Ukrajna a korábbi szovjet fegyverrendszereket használó országok lőszereire. Abban aktív diplomáciai segítséget nyújt az Egyesült Államok, hogy Ukrajna ilyen forrásokhoz hozzájusson a volt szocialista országoktól. Állítólag Görögországon keresztül még Szerbiából is juthattak lőszerek Ukrajnába, ami Belgrád és Moszkva látszólag szoros kapcsolatának ismeretében váratlan, a reálpolitika alapján azonban nem is annyira.

Az orosz tüzérség a háború bő fél éve alatt tízszer annyi lőszert lőtt el, mint az ukrán, de az ukrán erők az orosz tüzérségi fölény ellenére is képesek voltak megtartani az donbaszi front nagy részét.

Rácz szerint bizonyos, hogy a háború egyhamar nem fog befejeződni, legalábbis lőszerhiány miatt biztosan nem.

Egyébként Magyarországon is lehetnek olyan lőszerek, amelyeket Ukrajna saját fegyvereivel bevethetne, hiszen a Magyar Honvédségnél is van még rendszerben 152 milliméteres D–20-as tarack, de ez csupán elvi lehetőség, hiszen a magyar kormány kategorikusan elzárkózik Ukrajna ilyesfajta megsegítésétől, és hangosan kritizálja azokat az országokat, amelyek viszont ezt megteszik.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a nyugati katonai segítség csupán elnyújtja a háborút, amelyben az EU a szankciókkal csak saját magát gyengíti, és eljátssza esélyét, hogy a rendezésben önálló szerepet játsszon, nem véletlen, hogy Moszkva csak Washingtont tekinti tárgyalópartnernek. Igaz, ezekből a kormányfői és hasonló kormányzati nyilatkozatokból nem derül ki, milyen érdemi javaslattal állt elő az orosz fél, ami tárgyalási alapnak volna tekinthető, és nem Ukrajna kapitulációját, valamint a NATO kelet-közép-európai visszaszorítását jelentené, kiüresítve például a magyar NATO-tagságot is.