Az orosznak hitt ukrán város, amelybe beletört Putyin bicskája

Legfontosabb

2022. május 31. – 16:58

Az orosznak hitt ukrán város, amelybe beletört Putyin bicskája
Fotó: Huszti István / Telex

Ha lassan is, de kezd életre kelni Harkiv, amely az Ukrajna ellen indított orosz támadás célpontja volt az első naptól kezdve. Három hónap után sikerült hátrébb szorítani az orosz erőket, így a nyomás csökkent, bár a rakétatámadások nem szűntek meg teljesen, és a várostól északra összecsapások is vannak az orosz és az ukrán erők között. A város ukrán védelme azonban sikeresnek tűnik, ami súlyos presztízsveszteséget jelent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, aki a háború kezdetén kitért Harkiv stratégiai fontosságára. Így nem valószínű, hogy a Kreml végleg lemondott a békeidőben 1,4 milliós város megszerzéséről. Helyszíni riport.

„Február 24., hajnali 4:30, akkor kezdődött a háború, az a nap azóta sem ért véget. Nekem ugyanúgy tél van, nem is érzem, ha kisüt a nap” – a 48 éves Jevhenyija a ruhájára néz, „ez nem én vagyok, ezek nem mi vagyunk”, mutat az anyjára, aki a takaró alatt húzza meg magát a harkivi metró hideg sarkában. Három hónapja élnek így az egykor 1,4 milliós városban, amelyben becslések szerint 400 ezren maradhattak. A városba vezető utunkról itt olvashatja cikkünket.

Testvérnek tartották, most már ellenség

Jevhenyijáék alig néhány száz méterre laktak Harkiv szélétől, a városrész elsőként kapott a háborúból. Hogy mennyi maradt a házukból, azt nem tudják, a folyamatos tüzérségi veszély miatt nem is mernek visszamenni. Más meg sem tehetné, Marija faluja például orosz ellenőrzés alatt áll.

„Putyint kérdezze, mikor lesz vége ennek az egésznek. Kinek ártottunk, miért támadtak ránk? Úgy éltünk, mint két testvér, de ők most már az ellenségeink” – hangja nem indulatos, csak szomorú.

„Azt mondják, fel kell minket szabadítani, de hát ki alól? Jártak ide az oroszországi Belgorodból bevásárolni, jól megvoltunk, mondja meg, miért kellett ez az egész háború?” Marija férje mégis ott maradt a falujában, azt mondta, a saját kezével építette fel a házat, ha kell, ott is hal meg, de nem jön el. „Sokan Oroszország felé mentek. Hogy mennyire akarták ezt maguk is, azt nem tudom. Aki saját autóval ment, azok közül többen a Baltikumon át el tudtak jönni. De akiket buszokkal vittek, azokról semmit sem tudok” – mondta Marija, utalva azokra, akiket ukrán hírek szerint erőszakkal vittek el Oroszországba.

Előző nap még sminkelve, jól öltözötten mentem a munkahelyemre, másnap már hajléktalan voltam. Ez nem én vagyok – mesélte Jevhenyija, aki három hónapja él az óvóhelyként szolgáló harkivi metró végállomásán – Fotó: Huszti István / Telex Előző nap még sminkelve, jól öltözötten mentem a munkahelyemre, másnap már hajléktalan voltam. Ez nem én vagyok – mesélte Jevhenyija, aki három hónapja él az óvóhelyként szolgáló harkivi metró végállomásán – Fotó: Huszti István / Telex
Előző nap még sminkelve, jól öltözötten mentem a munkahelyemre, másnap már hajléktalan voltam. Ez nem én vagyok – mesélte Jevhenyija, aki három hónapja él az óvóhelyként szolgáló harkivi metró végállomásán – Fotó: Huszti István / Telex

Így egyelőre ő további 70 emberrel inkább marad a végállomáson, amely a metróhálózat utolsó óvóhelye. A többit visszaadták a közlekedésnek, negyedóránként jár a metró,

a fenyegetettség ellenére ugyanis Harkiv megpróbál új életet kezdeni.

Már ahol lehet. A legnépesebb kerületében például nem. A város északkeleti részében fekvő Szaltyivkában a háború előtt 450 ezren laktak. Igen, a 10-25 emeletes házak adtak otthont a város harmadának, és ez a terület ma szinte teljesen kihalt, jelentős részben lakhatatlan: Szaltyivka hetven napon át folyamatosan a tűzvonalban volt, beomlott 16 emeletes épületek, kiégett tízemeletesek váltogatják egymást a megsemmisült bódésorokkal, kiégett benzinkutakkal, összeomlott áruházakkal szegélyezett út mentén.

Az egykor 450 ezres Szaltyivka északi része, a város peremén. Az orosz erők már odébb vannak, de a városrészt három hónapon át lőtték – Fotó: Huszti István / Telex
Az egykor 450 ezres Szaltyivka északi része, a város peremén. Az orosz erők már odébb vannak, de a városrészt három hónapon át lőtték – Fotó: Huszti István / Telex

Persze sok ház egyben maradt így is, és van is, aki visszatért Szaltyivkába, ha van olyan szerencséje, hogy az épületben van víz és villany.

„Most féljek, haver? Amikor majdnem leomlott a házunk, na, akkor féltem!”

– mondta keserűen legyintve egy láncdohányos vízvezeték-szerelő, aki végig a szaltyivkai lakásában maradt a nyolcadikon. Az elmúlt hónapokban volt ott védelmi hadállás is, a katonák onnan álltak készenlétben, hogy az orosz páncélosok betörésekor támadhassanak.

Moszkva azt hitte, hogy az oroszul beszélők az ő emberei

Volt is ilyen kísérlet még a háború második napján, amikor hat Tyigr (Tigris) páncélozott terepjárón egészen a belvárosig jutott kerülőutakon egy orosz különleges katonai egység, a Szpecnaz 20 tagja. A katonák szerint ezt helyi informátor nélkül aligha tudták volna megtenni. Az akciónak további támogatás nélkül sok értelme nem volt, visszafordultak, és a városból kifelé menet ütöttek rajtuk az ukránok egy iskolaépületnél, ahová az orosz egység bemenekült.

Vagy eleve oda tartott, legalábbis a helyiek szerint, mert az ellenállás erejéből arra következtettek, hogy ott már akár fegyverek is lehettek a pincében felhalmozva. Ha így történt, az annak idején csak helyi segítőkkel volt lehetséges.

Az iskola, ahová az orosz Szpecnaz befészkelte magát, amikor kerülőutakon bejutott a városba. Az épület az ellenük vívott harcban semmisült meg, az orosz különleges egység csaknem összes bent lévő tagjával együtt – Fotó: Huszti István / Telex
Az iskola, ahová az orosz Szpecnaz befészkelte magát, amikor kerülőutakon bejutott a városba. Az épület az ellenük vívott harcban semmisült meg, az orosz különleges egység csaknem összes bent lévő tagjával együtt – Fotó: Huszti István / Telex

Végül két tagot fogtak el élve, a többit likvidálták, lényegében az iskola épületével együtt. Most ott üszkös romok, csupasz falak állnak, a túloldalon viszont épen maradt a sportpálya és a játszótér, ahol az egykori iskola kisdiákjai hintáznak.
„Féltünk, a közelben lakunk, rengett az egész környék” – mesélte egy kislány, űrhajóskiképzésnek beillő lendülettel hintázás közben.

Ami az esetleges helyi informátorokat illeti, akik az oroszokat segíthették, valóban lehettek. A gyanú szerint a területvédelmi egység – a teroborona – bázisára civilek irányíthattak lézerfényt, ezzel jelezve az épületet, amelyet az oroszok meg is semmisítettek, több önkéntest a romok alá temetve.

A helyi katonák szerint azonban az ellenséget segítő civil informátorok már nincsenek: vagy azért, mert ők maguk is elmenekültek, vagy azért, mert ma már ők sem támogatnák az orosz katonákat.

A háború valóban orosz anyanyelvűek millióinál írta felül az érzést, hogy Oroszország testvéri szomszéd. Odesszától Mikolajivon, Kijeven át Harkivig ezt nagyon sokan elmondták magukról. Sokaknál a fordulópont február 24. volt, de a folyamat a háború valódi kezdetekor, 2014-ben indult el, amikor Oroszország elfoglalta a Krímet és támogatásával létrejöttek a szakadár Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok (LNR, DNR).

Villámháború helyett hosszú csaták

„Eleinte még oroszul beszéltünk egymással, de már igyekszünk áttérni az ukránra” – mesélte egy önkéntes katona, aki maga is az orosz nyelvűként ismert Harkivban nőtt fel. De bőven vannak olyanok, akiknek ma is könnyebb oroszul beszélniük, ettől függetlenül azonban Oroszország nekik sem más, mint egy ellenség, amelyik megtámadta a hazájukat, Ukrajnát.

Már a háború első napjától az orosz tüzérség, majd a légierő is pusztította a várost, amelynek központjában a megyei tanács épülete is megsemmisült – Fotó: Huszti István / Telex
Már a háború első napjától az orosz tüzérség, majd a légierő is pusztította a várost, amelynek központjában a megyei tanács épülete is megsemmisült – Fotó: Huszti István / Telex

Ez az érzés volt a legfontosabb érzelmi hajtóereje annak, hogy Harkiv ellenállt. A Kreml tényleg arra számított, hogy az ország orosz nyelvű része pillanatok alatt átáll, aztán Kijev is gyorsan elesik. A villámháborús terv Ukrajna teljes behódolását célozta. Ehelyett a háború már több mint negyedéve tart, Kijevtől visszahúzódtak az orosz erők, Harkivtól május közepére sikerült távolabb tolni őket.

Egy millió feletti lakosú ellenséges város közvetlen megtámadását már nem kockáztatta meg az egyébként is veszteségeket elszenvedő orosz haderő, tudva, hogy az utcai harcokban a védők sokszoros túlerővel szemben is hatékonyak lehetnek.

Támadás veszélyére figyelmeztető furgonok Szaltyivkában – Fotó: Huszti István / Telex
Támadás veszélyére figyelmeztető furgonok Szaltyivkában – Fotó: Huszti István / Telex

A háború most orosz részről kisebb célokat tűzött maga elé, bár ez sem kevés: a 450 ezres Mariupol elpusztításával Ukrajnát elszakították az Azovi-tengertől, az ország déli, középső részén Herszon megye nagy részét megszerezték a névadó várossal együtt – legalábbis katonailag, mert a lakosság nem állt melléjük, ami a tiltakozó tüntetések mellett az elmeneküléssel annyira látványos volt, hogy az orosz erők ezt már nem is engedik, nehogy elszivárogjon a teljes lakosság.

Emellett az utóbbi két hétben fokozatosan haladtak előre Luhanszk és Donyeck megyében, közel kerülve Liszicsanszk és Szeverodonyeck megszerzéséhez. (Hétfőn a térségben támadás ért egy evakuációs konvojt, ahol az AFP egyik tudósítója is életét vesztette.)

Az is valószínű, hogy később még újabb hullámban megtámadhatja az orosz haderő Harkivot, szakértők szerint az ukrajnai háborút végigviszi Putyin, kerül, amibe kerül. A kelet-ukrajnai hadi helyzetről itt olvashatják elemzésünket. Igaz, az orosz erőforrások sem kimeríthetetlenek, jelzésértékű, hogy megemelték a szerződéses katonaságra jelentkezők korhatárát, és elkezdték leporolni a T-62-es tankokat is.

Drónok harca

Mindez azonban messze van az eredeti orosz tervektől, amelyeknek a nyugati katonai elemzők várakozásainál is erősebb ukrán ellenállás tett keresztbe. A győzelembe vetett hit persze kevés lett volna fegyverek nélkül: kiemelt szerep jutott az amerikai Javelin vállról indítható páncéltörő rakétáknak és a britek által leszállított NLAW (Új Generációs Könnyű Tankelhárító Fegyver) rakétáknak.

„Na meg a drónoknak: van, amit eredetileg mezőgazdasági célokra használtak, most gránátokat szór a tankokra, de van olyan is, amelyikre mi nyomtattunk 3D-nyomtatóval eszközt, hogy ugyanerre alkalmas legyen”

– mondta egy katona, jelezve a kézműves megoldások erejét.

Ennek persze megvannak a korlátai: azt mondta, volt olyan kínai drón a DJI-tól, amely információt szolgáltatott az orosz félnek nemcsak a drón pozíciójáról, de a kezelő helyzetéről is. „Nálunk blokkolták ezeket az aeroszkópokat, de az oroszoknál nem” – állította egy ukrán védő, aki szerint ő maga is vesztette el társát emiatt. A DJI visszautasította, hogy adatokat küldene, majd arra hivatkozva, hogy termékei egyébként sem háborús használatra vannak szánva, felfüggesztette az ukrajnai és orosz beszállítást. Az ukrán védők tapasztalata szerint nekik a legtöbb fejfájást az orosz Orlan-10-es drónok okozták, amelyek 16 órányi működési idejük és 600 kilométeres hatótávolságok révén hatékony megfigyelésre képesek, és a továbbküldött adatokkal súlyos támadásokat készítenek elő.

Kiégett autó a Harkivtól keletre fekvő, Rohanyba vezető úton. A település hónapokon át volt célpontja az orosz erőknek – Fotó: Huszti István / Telex
Kiégett autó a Harkivtól keletre fekvő, Rohanyba vezető úton. A település hónapokon át volt célpontja az orosz erőknek – Fotó: Huszti István / Telex

Ezzel együtt azonban tény, hogy az orosz erők nem tudtak tartós fölényt szerezni Harkiv közelében, a város körbekerítése sem sikerült, így maradtak a rakétatámadások a település kisebb mértékű pusztítására, vagy egyszerűen arra, hogy a lakosság érezze: a háborús fenyegetettségnek nincs vége.

Ezt Harkivban érezhette is csütörtökön, amikor az orosz erők rakétacsapást mértek a belvárosra – itt kilenc ember, köztük egy csecsemő is meghalt –, de a hétvégén is ért támadás néhány utcát északkeleten, ahol többen megsérültek.

Harkivba jött Zelenszkij, dicsért és büntetett

De mindennek ellenére a város mégis mintha életre kelne. A boltokban az áruellátás folyamatos, működik néhány szálló, több étterem, kávézó, van némi autós forgalom – bár az üzemanyag beszerzése jóval nehezebb, mint békeidőben.

A város ukrán stabilizálását jelezte az is, hogy vasárnap meglátogatta az ukrán elnök is. Márpedig Volodimir Zelenszkij február 24. óta nem hagyta el Kijev környékét. A zárt rendezvényen katonákat tüntetett ki, meglátogatta a legsúlyosabb károkat szenvedett városrészeket, megdicsérte a hadsereget és a város civil vezetését – és leváltotta az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyi vezetőjét, akit 2020-ban maga nevezett ki. Zelenszkij nem részletezte, de elmondása szerint Roman Dugyin „a város védelme helyett a saját érdekeit nézte”, ezért eljárásra is számíthat. Harkivot azonban hős városként üdvözölte.

De miből élnek az emberek? Elsősorban a kereskedelem működik, valamint a szépségszalonok. Ukrajnában ez kifejezetten fejlett iparág – sokan menekültként hamar találtak maguknak piacot ezen a területen a szomszédos országokban –, emellett dolgoznak a tanárok – távoktatás folyik, amiben már a pandémia idején tapasztalatot szerezhettek –, működnek a kórházak, a tömegközlekedés, a szemétszállítás, a közművek és a városi kertészet is.

Igen, Harkivban a háborús romok tőszomszédságában is nyírják a füvet, ültetik a virágokat, újrafestik a zebrákat az egyelőre meglehetősen néptelen utakon.

Visszafogottan, de már van, aki a lakás felújításába, vagy legalábbis a betört ablakok cseréjébe kezdett. Milliók élnek azonban jövedelem nélkül, tartalékokból, amelyek kiapadásával a felsorolt munkahelyek egy része is veszélybe kerül újra, hiszen alig lesz fizetőképes kereslet.

Északon háború, de a központban füvet nyírnak, kertet rendeznek, nem véletlenül kék és sárga virágokkal – Fotó: Huszti István / Telex Északon háború, de a központban füvet nyírnak, kertet rendeznek, nem véletlenül kék és sárga virágokkal – Fotó: Huszti István / Telex
Északon háború, de a központban füvet nyírnak, kertet rendeznek, nem véletlenül kék és sárga virágokkal – Fotó: Huszti István / Telex

Nyugdíjakat folyósítanak, és sokan a központi költségvetésből segélyeket is kapnak, ez azonban a minimális túléléshez elég. „A nagyanyámmal élek, most egy pékáruboltban dolgozik, napi 200 hrivnyáért” – mesélte egy diáklány (1 hrivnya 11 forint). Ez a munka havi 4 ezer hrivnyát hoz, ami lényegében az ételre elég, ha jól beosztják.

A szükség visz haza, nem a béke

Részben ez, a tartalékok felélése, nem pedig a béke közelségébe vetett hit az oka annak, hogy egyre többen térnek vissza otthonaikba. „Havi 30 ezer hrivnyáért lakást bérelni Lvivben nem sokáig lehet, ha nincs fizetés” – adott egyszerű választ a helyzetre Andrej, aki maga is visszatért a városba, miután családját sikerült külföldre menekítenie.

Lakása épen maradt, így legalább volt hova jönnie. Korábban egy amerikai, most egy helyi cégnél dolgozik, amely a termelést Kínában végzi, és nyugatra szállít. Neki tehát munkahelye is van, amelyből eltarthatja magát.

„Nem hittem, hogy háború lesz. Emlékszem, egy nappal korábban a barátainkkal beszéltünk arról, mi lehet a legrosszabb, aztán persze jót nevettünk azon, hogy orosz támadás esélyeit latolgatjuk, hiszen ez képtelenségnek tűnt. Hazafelé menet aztán felnéztem az égre és azon gondolkodtam, talán ez az utolsó alkalom, hogy békében láthatom az eget. Mondtam is magamnak, micsoda hülyeségeket gondolok. Másnap hajnalban viszont tényleg háborúra ébredtünk” – mondta Andrej. (A háború előtti napokban Harkivban készített helyszíni riportunk itt olvasható.) De mégis bizakodó, szerinte októberre családja is visszatérhet, és a háború Ukrajna győzelmével fog zárulni – idővel a szakadár Donyecket és Luhanszkot is visszaszerezve. A Krím félsziget helyzete más, de annak visszacsatolását sem tartja lehetetlennek.

Kávéárus Harkiv központjában, a Szabadság téren (Majdan Szvobodi), háttérben a szétlőtt megyeházával – Fotó: Huszti István / Telex
Kávéárus Harkiv központjában, a Szabadság téren (Majdan Szvobodi), háttérben a szétlőtt megyeházával – Fotó: Huszti István / Telex

Miközben Andrejjal beszélgetünk, a távolból folyamatos dörgés hallatszik: légvédelem, a rakétaelhárítás vagy épp az orosz rakétatámadás, esetleg az aknavetők hangja. Nem sokkal később a légiriadó is megszólalt, bár ez már nem változtatja meg a város ritmusát.

„Én már meg sem hallom” – mondja Harkiv központi terén, nem messze a megyeháza február végén szétlőtt épületétől egy kávésbódét üzemeltető fiatalember. Vevők vannak, „főleg katonák”. Elmenni nem akar, ahogyan a barátnője sem, „pedig ő még mindig fél a légiszirénák hangjától.”

„Itt születtem, itt nőttem fel, ez az én városom. Nem megyek el innen sehova, ha harcolni kell, harcolok. Tessék, itt a kávéja, sok tejjel, ahogy kérte.”