Kijev utcai harcokra készül: „Ha betörnek a városba, kizavarjuk őket”

„Itt a jegyem, de már nem tudok feljutni, nézze, mi folyik ott” – a fiatal lányt a sírás kerülgeti hétfő este, de végül megállja, inkább két kutyája fejét cirógatja meg, hogy vigasztalódjon. Legalább nincs annyira elveszve egyedül az orosz támadástól fenyegetett Kijev főpályaudvarán, ahol egyre többen tolonganak, hogy felférjenek az utolsó és az utolsó utáni, Nyugat-Ukrajnába tartó vonat valamelyikére.

Vagy keletre, mert nemcsak menekülés van, hanem szétszakadt családok is, amelyek semmi mást nem akarnak, csak együtt lenni. A vasút kiszámíthatatlansága egészen meglepő, vasárnap este Kijevből még az ostrom alatt álló, az orosz hadsereg felől rakétavetőkkel lőtt Harkiv felé is indult vonat. „Ott van a feleségem és a gyerekem, most azt mondják, el lehet menni vonattal, inkább megyek” – mondta egy férfi.

Felvesznek, de nem mennek

Hétfő délután még elindultak a tömött vonatok, este nyolc után már csak befelé érkezett néhány szerelvény, kifelé egy sem indult, de amelyik órákon át állt, azokra is csak egy ideig engedték felszállni a menekülőket. A nap folyamán jegy nélkül is el lehetett indulni, estére ez már csak elméleti lehetőség maradt: az álló vonat ajtaján dörömbölőket helyenként a vasutasok úgy elküldték, mint a Kígyó-sziget ukrán határőrei az orosz hadihajót.

Ahhoz képest, hogy közben a távolból háborús dörrenések hallatszottak, egészen nyugodtan vették tudomásul a kudarcot a peronon maradók.

A pályaudvart nézve úgy tűnik, senki sem gondolkodik azon, hogy a békeidőben 2,8 milliós ukrán fővárosban maradna. Rohannak a gyerekekkel az anyukák, tülekednek fel a vonatra a csomagokkal az idősek, fiatalok, menekülnének a még itt ragadt külföldi diákok.

Aztán kiderül, hogy van, aki csak kikísérte az ismerőseit. Egy szíriai férfi, aki húsz éve él itt, közölte, hogy ő marad, és megvédi a várost. Egy nagypapa kipakolta az autóból a csomagokat, útnak indította az unokákat, de ő maga marad.

Egyelőre maradnak azok is, akik nem fértek fel egyik vonatra sem, de szemüket nem veszik le a folyamatosan változó menetrendről, hátha mégis van vonat Lvivbe, Ivano-Frankivszkbe vagy Ungvárra.

Az utcai harctól nem fél Kijev

A pályaudvar metrómegállójából folyamatosan érkeznek újabb emberek, akik felkapaszkodnának valami vonatra, de közben az óvóhelyként szolgáló megállóban is egyre többen telepednek meg. Meglepő módon a metró is működik. Legalábbis afféle háborús üzemmódban:

az egyik vágányon állandóan bent áll egy szerelvény, ott lehet aludni, pihenni, a másik vágányon oda-vissza jár néhány kocsi a következő megálló és a pályaudvar között.

A város láthatóan felkészült az utcai harcokra: sokfelé barikádok épültek, az elmúlt napokban civilek sokaságának is fegyvereket osztottak ki. A városi harc erejében sokan bíznak: a nyers katonai túlerőt nehezebb érvényesíteni, egy tank könnyebben intézhető el Molotov-koktélokkal, mint a nyílt terepen.

„Nézd meg, Harkivban is mi történik: távolról támadják az oroszok, aztán amikor betörnek a városba, kizavarjuk őket, Kijevből is kizavarjuk” – mondta egy aktivista, aki szerint nincs annyira felkészülve egy ilyen harcra az orosz hadsereg, mint elsőre tűnik. Ezért aztán az öt kilométer hosszú orosz katonai konvojról érkező hírekre is csak vállat rándít.

Ez a biztonságérzet van azokban is, akik a városban maradtak.

A feszültség persze érthetően magas, folyamatosak az ellenőrzések, a hadseregnek alárendelt, önkéntesekből álló területi védelmi hálózat (ukrán rövidítéssel a teroborona) tagjainak különösen az újságírók, a fényképezőgépeik és mobiltelefonjaik gyanúsak. A magyar újságírók ezenfelül sokszor azzal is szembesülnek, hogy a magyar kormány Ukrajnát érintő politikája miatt egyébként is bizalmatlanság veszi őket körül. Az ukrajnai nyelvtörvény miatti konfliktusból indult, válaszul egy ideig a miniszteri szintű NATO–Ukrajna-találkozókat blokkoló magyar kormányzati hozzáállást Kijevben nem egyszerűen a két ország vitájaként értelmezik, hanem az Oroszországgal zajló háború kontextusában, és innen nézve úgy tűnik, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnak tesz szívességet. Ezt a képet erősítette a magyar kormány döntése, amely szerint nem engedi át területén a NATO Ukrajnának szánt fegyvereit.

A gyerekkórház is háborús üzemmódban él

Az általános bizalmatlanság és gyanakvás a mobiltelefonnal felvételeket készítő újságírókkal szemben nem meglepő, hiszen több száz orosz diverzánsról terjedtek el a hírek, akik akár hónapok óta bérelt lakásokban éltek Kijevben, hogy most aktivizálják magukat. „Nehéz persze kiszűrni őket, de ha épp jelet tesz egy házra, akkor elkapják, volt már ilyenre is példa” – mesélte Volodimir, aki

családjával és a macskájukkal két napja jött le egy belvárosi kávézóba, amelyik óvóhellyé alakult át, mivel egy pincében van.

De nemcsak megbújó és harcoló kijeviek és katonák vannak, hanem továbbra is működtetett infrastruktúra, egyelőre vízzel, villannyal, internettel és kórházzal.

Ukrajna legnagyobb gyerekkórháza persze szintén háborús rezsimben működik. Az Ohmatdit hétszáz gyereket lát el, most csak kétszáz maradt, akiknél életveszélyt jelentene az otthoni gondozás, a többi helyet azért szabadították fel, hogy tudjanak fogadni olyan gyerekeket, akik a harci cselekményekben sérülnek meg.

Sajnos már érkezett is ilyen: Kijev külvárosában még szombaton találat ért egy autót, amelyben egy család utazott.

Egy felnőtt meghalt a helyszínen, két gyerek súlyosan megsérült. Még hétfőn is az életéért küzdöttek a kórháznak abban az új részében, amelyet a tervezettnél előbb nyitottak meg, mert itt a földszinten rendezhették be a műtőt gyorsított ütemben. A régi szárnyban ugyanis a hatodikon volt sok műtő, ami háborús viszonyok között nagy hátrány, amikor rakétatámadástól kell tartani.

„Az orosz mégiscsak testvérnép, nem hiszem, hogy támadás érne egy kórházat” – mondta Volodimir Zsovnir. A kórházigazgató optimista szavait árnyalja, hogy szinte ugyanekkor Harkivban egy lakónegyedet ért rakétasorozat-vető támadása, a hírek szerint 11 ember meghalt. Az igazgató is közelgő humanitárius katasztrófáról beszél, és a kórház nagyon is készül a lehetséges találatokra.

Az itt ápolt betegek az újszülöttektől kezdve a nagyobb gyerekekig már mind megjárták a kórház pincéit, az éjszakákat is rendszeresen ott töltik. „Negyedik napja itt vagyunk” – mondta a pincében elterített matracokon üldögélve egy édesanya, ölében cukorbeteg kisbabájával. Az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete előtt jött vele a kórházba, de azt mondta, nem ezen múlt, hogy Kijevben maradtak. „Nem akarunk elmenni a városból” – mondta.

Az orvosok és nővérek sem mennek el, nem csak a városból, a kórházból sem: mivel egy részüket nem tudják leváltani azok, akik a harcok miatt otthon vagy az óvóhelyeken ragadtak, azok sem tudnak hazamenni pihenni, akik még el tudnának oda jutni. Legtöbb esetben a válasz arra, hogy mióta van szolgálatban: február 24. (vagyis az orosz offenzíva kezdete) óta.

„Senki sem hitte, hogy ez megtörténhet” – mondta Pavlo Plavszkij. Az idegsebész gyermekorvos is csak akkor hitte el, hogy tényleg háború tört ki, amikor csütörtök hajnalban megindultak a rakétatámadások Kijevben, Harkivban és az ország több pontján.

„Hogy mit mondanék Putyinnak? Tudja azt maga, hogy mit mondanék, amit mindenki mond”

– az idegsebész nem mondta ki, de ebből is világos volt, hogy az orosz elnököt sajátos nyelvújító káromkodással illető, egy harkivi tüntetésről indult „Putin hujlo”-ra gondol, amit 2014 óta futballszurkolók skandálnak, dalba foglaltak, és Ukrajnában Putyintól elválaszthatatlan mém lett.

Plavszkij a saját családját sem tudta nyugatra indítani, most ők is a kórházban húzzák meg magukat. Nem neheztelt azért az ukrán vezetésre, hogy az utolsó pillanatig arról beszéltek kormányzati és katonai szinten is, hogy adataik alapján nem készül az orosz hadsereg általános támadásra. Ezzel a pánikot akarhatták elkerülni, de talán több idő lett volna arra, hogy mindenki végiggondolja, hová mehetne, míg most sokan egyszerre próbálnak biztonságosabbnak tartott helyre jutni. „Senki sem hitt ebben a félelmetes agresszióban. Mindannyian a józan észben bíztunk, nem hittük, hogy békés polgárok halnak majd meg.”

Ukrajnai adatok szerint 350 civil halt meg a támadásokban, köztük 16 gyerek. A 45 milliós országot félmillióan hagyták el az ENSZ képviselője szerint. Ez a lakosság alig egy százaléka – kevesebb, mint amennyi ukrán állampolgár csak Lengyelországban dolgozik.