A kormány nem engedi, hogy Magyarországon keresztül szállítsák Ukrajnába az uniós fegyvereket

2022. február 28. – 16:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon keresztül nem szállítanak fegyvert Ukrajnának – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter hétfő délután Koszovóban.

Szijjártó azt mondta, olyan háború zajlik az ország határában, amit a magyar emberek nem akartak. „A magyarok békét akarnak, békét akarunk a szomszédságunkban, és békét akarunk a régióban is. (…) A magyar kormány legfontosabb kötelessége jelenleg az, hogy biztosítsa Magyarország és a magyar emberek biztonságát” – mondta Szijjártó, majd hozzátette, hogy vasárnap az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsán ő is hozzájárult, hogy az EU fegyvereket küldjön Ukrajnának.

„Azonban mi, magyarok egyértelművé tettük, hogy Magyarország nem küld csapatokat és fegyvereket Ukrajnába, mert nem szeretnénk bevonódni ebbe a háborúba. Ma pedig egy újabb döntést hoztunk: nem engedjük, hogy Magyarországon keresztül halált okozó fegyvereket szállítsanak Ukrajnának. Erre a döntésre azért volt szükség, hogy biztosítsuk Magyarország, illetve a kárpátaljai magyarság biztonságát” – mondta Szijjártó, és hozzátette, a döntés oka az, hogy ezek a szállítmányok erőszakos katonai akciók célpontjává válhatnak.

Orbán Viktor hétfőn délután megerősítette, hogy Magyarország nem enged át fegyvereket. Ő érvelésében Kárpátaljáról beszélt, illetve arról, hogy „háborús helyzetben nyugalomra van szükség”. Orbán hozzátette, a háborúból való „kimaradás” indokolja, hogy Magyarország sem fegyvert, sem katonákat nem küld Ukrajna háborús övezetébe.

A kormány ezzel tulajdonképpen végrehajtja a Mi Hazánk Mozgalom követelését. Toroczkai László pártja hétfő délelőtt közleményt adott ki arról, hogy a Pápán állomásozó NATO Nehéz Légiszállító Ezred egyik magyar felségjelzésű C-17 repülőgépe szállítja az Ukrajnának szánt Panzerfaust-3 páncéltörő eszközöket és Stinger vállról indítható légvédelmi rakétákat Hollandiából.

A Mi Hazánk tiltakozott ez ellen, és azt írták: „A Mi Hazánk ellenzi hazánk ilyen típusú részvételét is a háborúban, Orbán Viktor ezzel a felelőtlen fegyverszállítással engedett Márki-Zay Péter követelésének. A Honvédelmi Minisztérium február 19-én elismerte, hogy érkeznek hozzánk amerikai katonák és páncélosok hadgyakorlat jogcímén, ezért a Mi Hazánk Mozgalom tiltakozik az idegen katonák magyarországi állomásoztatása és hazánknak az orosz nukleáris erők célpontjává tétele ellen.

A Mi Hazánk ellenzi Magyarország katonai felvonulási területté válását, ami beláthatatlan következményekkel jár. A pápai Bázisrepülőtérre települt, döntően amerikai Nehéz Légiszállító Ezrednek (HAW) sem volna keresnivalója hazánkban. Magyarország a magyaroké!”

– írta a párt közleménye.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!