Putyin elszánt arra, hogy végigvigye az ukrajnai háborút – kerül, amibe kerül

• Bár komolyabbak az orosz veszteségek az ukránokéhoz képest, Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is elszánt abban, hogy végigvigyék az ukrajnai háborút – erről beszélt a Telexnek Rácz András. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa szerint jóval szerényebbek Moszkva céljai az eredeti tervekhez képest, de lépésről lépésre egyre beljebb haladnak a Donyec-medencében.
• Ezzel párhuzamosan viszont az ukránok vissza tudtak támadni Harkivnál, és néhány hétig sikerült mentesíteniük az orosz tüzérség alól a Kijev utáni második legnagyobb várost Ukrajnában – a napokban újból lőtték Harkivot az orosz erők. A logikus lépés Rácz szerint az lett volna, hogy a harkivi visszatámadás dél felé vegye az irányt – az üzemanyaghiány és a veszteségek miatt azonban ez a támadás mostanra lényegében kifulladt.
• Mariupolnál pedig az Azovsztal acélgyár védőinek kérdése okozhat aggodalmakat Kijevnek: Rácz nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy a végsőkig küzdő Azov-ezred katonáit Oroszország fogolycsere útján visszaadná Ukrajnának. Az is kérdéses, miből tudná újjáéleszteni Moszkva a délkelet-ukrajnai kikötővárost a nyolcvan napig tartó csata után – hiszen aligha lennének tömegek Oroszországban, akik benépesíthetnék az apokaliptikus állapotokig bombázott területet.

Kevésbé ambiciózusak az orosz tervek, de lépésről lépésre haladnak

„Amit a szembenálló erők veszteségéről és állapotáról jelenleg tudunk – és itt nagyon sok a fekete lyuk –, az alapján a harcok mostani intenzitása várhatóan a nyár végéig tud maximum fennmaradni” – mondta a hadi helyzetről Rácz András. „Utána muszáj lesz vagy lassítani a tempón, vagy nagy léptékben eszkalálni, tehát mondjuk mozgósítást elrendelni Oroszországban.”

Bár május 9. előtt nagyon sokan azt várták, hogy Vlagyimir Putyin a győzelem napi parádén eszkalációt vagy legalább részleges mozgósítást jelent be a beszédében, ezt nem tette meg. Ezzel együtt viszont így is „egy nagyon konzervatív, nagyon reakciós, nagyon háborúpárti beszéd” hangzott el Rácz szerint. „Oroszországot abszolút áldozati szerepbe helyezte, és megerősítette azt a narratívát, hogy a mostani konfliktus a Nyugat és Oroszország között zajlik. Lényegében a beszéd számomra azt üzente: egy lépést sem hátrálunk, és mindent folytatunk úgy, ahogy ment eddig.”

Rácz szerint elképzelhető, hogy Moszkva úgy számol: el tudja érni a kívánt eredményt a már meglévő erőkkel, valamint az alapvetően önkéntességre épülő mozgósítással, a tartalékosok kényszer nélküli bevonásával. Bár nagyon magasak az orosz veszteségek, így is vannak tartalékaik, és „nagyon lassan, kicsi lépésekkel, de egy-egy falut minden nap el tudnak foglalni”.

„A kezdetiekhez képest mostanra sokkal kevésbé ambiciózusak az orosz tervek, és lehet, hogy még további ambíciócsökkentésre lesz szükség, de ezzel együtt Moszkva nem áll meg”

– hangsúlyozta Rácz. Hozzátette: belátták az oroszok is, hogy csökkenteni kell azt a hadászati bekerítést, amivel a Donyec-medencei ukrán kiszögellést vennék be harapófogó-szerűen. „Most arra törekszenek, hogy ezt a kiszögellést kettévágják, és a legkeletibb résznél, a Szeverodonyeck és Liszicsanszk térségében védekező ukrán erőket bekerítsék és elvágják.” Ez utóbbival is jól haladnak: Szeverodonyeck várhatóan napokon belül elesik, és nem valószínű, hogy Liszicsanszkot sokkal tovább lehetne tartani.

Igaz, a fontosabb Donyeck megyei városok, mint Szlavjanszk és Kramatorszk még kívül esnek ezen a bekerítésen – megrekedt ugyanis az ezt célzó, Izjumtól délre haladó offenzíva. Ráadásul Harkivnál is vissza tudták szorítani az ukránok az orosz erőket, amit így lényegében felmentettek az ostrom alól:

„Most már eléggé visszaszorították az orosz erőket ahhoz, hogy Harkivot alig érik el hagyományos tüzérséggel. Harkiv pedig mégiscsak a második legnagyobb ukrán város, amit Ukrajna fel tudott szabadítani az orosz tüzérségi csapások alól – ez egy nagyon komoly eredmény és siker.”

Egyelőre úgy tűnik, a kelet-ukrajnai város bevételét az oroszok tartósan fel is adták: „A harkivi ukrán ellentámadás elől visszavonuló orosz erők felrobbantották maguk mögött a hidakat, haderők pedig jellemzően akkor robbantanak fel hidakat, ha biztosak benne, hogy belátható időn belül nem akarnak azon az útvonalon újra előrenyomulni. Nem látszik, hogy Oroszországnak szándékában lenne az, hogy belátható időn belül újra ostrom alá vegye Harkivot, meg az sem látszik, hogy honnan lenne mindehhez ereje. Lehet abban bízni, hogy Harkivban talán elkezd lassan-lassan normalizálódni az élet. Rakétacsapások, légicsapások lehetnek, de a tényleg pusztító, folyamatos tüzérségi tűz szerencsére véget ért.”

Rácz viszont úgy látja, az ukránok Harkiv közelében indított ellentámadása kifulladt, és egyelőre nem látszik az, hogy lenne elég erejük egy újabb offenzíva megindításához. „Ha mégis lennének ilyen, korábban nem látott tartalékaik, azokat a nagyon súlyos donbaszi helyzet enyhítésére volna logikus bevetniük.” A helyzetet a keleti frontvonalon az Institute for the Study of War térképén lehet megnézni:

Nincs elég ember Herszonban, aki az oroszokkal kollaborálna

Az ukrajnai tudósításokban a legtöbb figyelem most a Donyec-medencei összecsapásokra összpontosul. Azonban az Institute for the Study of War naponta közzétett térképein is látható, hogy a délnyugati fronton, Herszon és Zaporizzsja megyékben is intenzíven harcolnak egymással az ukrán és az orosz erők.

Rácz szerint a két délnyugat-ukrajnai megye oroszok által megszállt részein továbbra is erős a helyi lakosság ellenállása, formáját tekintve azonban ez átalakult: „A kezdeti időszakban szinte még naponta voltak nagy tüntetések a megszállók ellen, mostanra ezek a megmozdulások abbamaradtak. Egyszerűen túlságosan veszélyessé vált nyíltan tüntetni, aktívan felvállalni az ellenvéleményt. Az oroszok a korábbi hangadók közül sokakat elhurcoltak, megkínoztak, és vannak eltűnések is.”

A nyílt tüntetéseket mostanra felváltotta részben a passzív ellenállás, részben pedig az aktív partizántevékenység. „Ami a passzív ellenállást illeti, feltűnő, hogy az oroszok mennyire nem tudnak kollaboránsokat találni. Herszonban olyan szinten nincs tömegtámogatottságuk, hogy az általuk kinevezett szeparatista helyi vezető stábját sem tudták feltölteni.

És ehhez jön az erőszakos, aktív ellenállás. A megszállt területeken robbantottak már fel kollaboráns polgármestert – Andrij Sevcsiket Enerhodarban –, és lőttek agyon oroszbarát blogger-influenszert – Valerij Kulesovot Herszonban. Mindezek mellett egyre több a támadás az orosz katonai szállítmányok és a vasúti infrastruktúra ellen is.”

A kollaboránsok hiánya és az aktív ellenállás okozhatja Rácz szerint azt, hogy továbbra is késik a tervezett harmadik szakadár kváziállam, az úgynevezett „Herszoni Népköztársaság” kikiáltása – és az ezt legitimálni hivatott népszavazás. Feltehetően ezt is teljes mértékben manipulálná az oroszbarát szakadár vezetés a kelet-ukrajnai referendumokhoz hasonlóan, de egy ilyen éles helyzetben „roppant veszélyes lenne akár szavazóbizottsági tagságot is vállalni” – mondta Rácz András.

Putyin folytatni akarja a háborút – kerül, amibe kerül

Rácz szerint nemcsak az orosz, de az ukrán veszteségek is igen súlyosak – esetükben viszont problémát jelent, hogy nem tudni ezek számáról.

„Az ukrán hadsereg továbbra is rendkívül zártan kommunikál, de azt tudjuk, hogy az üzemanyag- és a lőszerhiány nagyon súlyos probléma. Hiába ígéri az Európai Unió, hogy segítséget nyújt ebben, nyilván azért teljes egészében nem lehet kívülről ellátni egy háborúzó országot üzemanyaggal.”

Azonban mivel nincsenek pontos számok, egyelőre csak trendekre lehet következtetni – ezek alapján az orosz veszteségek szinte biztosan nagyobbak. Igaz, fontos indikátor, hogy nagy számban vetnek be területvédelmi zászlóaljakat Ukrajnában. „Ezek elvileg arra szolgálnának, hogy helyi alapon szerveződve az adott terület védelmét segítsék elő. A zászlóaljak önkéntesekből állnak, nincsenek rendesen összekovácsolva, tényleg csak alapszintű kiképzést kaptak.” Rácz szerint a területvédelmisek bevetése arra utalhat, hogy már nincs elég hadra fogható hivatásos és szerződéses katona, így az önkéntes zászlóaljakkal kell feltölteni a réseket.

Ukrajnában viszont nemrég meghosszabbították a teljes körű mozgósítást, így továbbra is jelentős számban tudnak embereket küldeni a frontra – ellentétben Oroszországgal. Igaz, Rácz András azt mondta, ha május 9-én nem is jelentett be Putyin semmiféle mozgósítást, az nem jelenti azt, hogy két hét múlva ne jelenthetnék be ezt: „Nekem a győzelem napi beszéd azt mutatta, hogy Putyin elszánt arra, hogy folytassa és végigvigye a háborút – kerül, amibe kerül lényegében.”

Annak ellenére, hogy a nyugati médiát is végigjárta egy nyugalmazott orosz ezredes nyilatkozata: az orosz állami tévé egyik talk-show-jában Mihail Hodorjonok szokatlanul élesen beszélt arról, hogy az ukránok mennyivel motiváltabbak a harcokban, és hogy az egész világ Oroszország ellen fordult. Azonban egy ilyen nyilatkozat feltehetően nem jelenhetett volna meg anélkül, hogy engedélyt kapjon legfelülről. Ráadásul korábban is ismert volt Hodorjonok kritikus véleménye az ukrajnai háborúval szemben – mondta Rácz András.

„Feltűnő elem, hogy az orosz állami médiában a háborúval szemben kritikus hangok nem véletlenszerűen, hanem bizonyos periodicitással jelennek meg. Kicsit olyan a helyzet, mintha azt szolgálná az ilyen vélemények beengedése a mainstream médiába, hogy utána erre hivatkozva szociológiai eszközökkel fel lehessen mérni, mennyire ért egyet a társadalom a »különleges katonai művelettel« szemben kritikus véleményekkel”

– mondta Rácz, de hozzátette: tényszerűen nem tudja, hogy valóban szondáztatják-e erről a közvéleményt.

Mindenesetre erre utalhat az is, hogy a nyugalmazott ezredest néhány nappal a híressé vált szereplése után ismét meghívták egy talk-show-ba, ahol viszont már egy Kreml-kompatibilis álláspontot képviselt, és elmondása szerint „teljes mértékben revideálta a nézeteit”. „Érzékelhető tehát, hogy az állami media döntéshozói gyorsan »elvarrták a szálat«, és gondoskodtak róla, hogy a bomlasztó eszmék ne terjedjenek tovább. Ha a kritikus vélemény képernyőre engedése valóban egy szociológiai felmérés céljait szolgálta, akkor teljesen logikus lépés volt Hodorjonokot néhány nappal később lekeverni, hiszen a neki szánt feladatot már teljesítette.”

Szintén végigfutott a nyugati médiumokban annak az orosz diplomatának a nyílt levele, aki lemondott ENSZ-tanácsadói pozíciójáról az ukrajnai háború miatt. Borisz Bondarev levelére a Kreml úgy reagált, a diplomata „már nem velünk van, inkább ellenünk”. Rácz szerint azonban ennek a hírnek nincs túl nagy jelentősége: „Az óriási, sok-sok ezer fős orosz külügyi apparátusnak Bondarev egyetlen egy, nem is túl fontos eleme. Nem arról van szó, hogy mondjuk egy államtitkár vagy aktív nagykövet dezertált volna. Igazán csak azért lett látható az ő kilépése, mert az ENSZ-nél dolgozott. Ha egy Tádzsikisztánban dolgozó orosz diplomata állt volna fel, az valószínűleg kisebb hullámokat kavart volna.”

Parancs helyett pénzzel mozgósítanak az oroszok

A morál fenntartása kritikus fontosságú nemcsak a lakosság, de a katonák körében is: egyre több helyen lehet hallani arról, mennyire nem akarnak kimenni a frontra harcolni az oroszok, ráadásul a még Ukrajnában harcoló orosz erők morálja is általánosan alacsony. „Tudjuk, hogy magasak a veszteségeik, tudjuk, hogy érnek el ugyan eredményeket, de ezek az eredmények messze elmaradnak a várakozásoktól. Tudjuk, hogy igazából nincs nekik elmagyarázva, hogy miért harcolnak.

Az a narratíva, amit az orosz katonának mondanak, hogy neki itt fasiszták ellen kellene harcolnia. Amikor aztán az ukrán civilek megkérdezik tőle, hogy mégis mit keres itt, akkor a szegény orosz katona a legtöbb esetben azt mondja, hogy ő fasiszták ellen harcol – amikor pedig a civil közli az orosz katonával, hogy itt márpedig hetven éve járt az utolsó fasiszta, azt az orosz katona nem érti.

Mivel 2022 van, a területen tényleg 69-70 évvel ezelőtt jártak csak fasiszták. Azonban a katonák politikai felkészítése nagyjából eddig tartott, semmi többet nem mondanak nekik – így tulajdonképpen nem meglepő az, hogy arról is jönnek hírek, hogy megtagadják katonák a szolgálatot.” Rácz azért hozzátette, pontos adatokat erről nem tudni, és óva intett az adatok túlbecslésétől is. „Az, hogy Putyin nem hirdetett sem általános, sem részleges mozgósítást, nekem azt mutatja, hogy a most használt mozgósítási eszközök eredményével úgy tűnik, hogy elégedettek – vagy legalábbis megfelel nekik. Nem kényszerrel, hanem döntően pénzzel akarják rávenni a tartalékosokat arra, hogy jöjjenek harcolni. (…)

Azt tudjuk, hogy az Ukrajnában eddig bevetett orosz erők jelentős része Oroszország középső és keleti részeiről származik – végtelenül szegény és elmaradott régiókból. Nem annyira sok pénz is nagyon magas összegnek hathat az itt élő emberek számára.”

Persze akit kivezényeltek már a frontra, súlyos következményekkel nézhet szembe, ha megtagadja a parancsot. „Amíg a katonát nem vezényelték Ukrajnába, addig mondhatja azt, hogy ő nem hajlandó menni – és a legrosszabb, ami történhet vele, az, hogy elbocsátják. Ha viszont egy folyamatban lévő katonai műveletben, harci tevékenységben vesz részt, ott a parancsmegtagadás már sokkal súlyosabb elbírálás alá esik, és nehezebb ennek a jogi következményeit megúszni” – mondta Rácz.

Mariupol ukrán védői egyértelműen hősök

Egy komoly veszteséget már biztosan elszenvedett Ukrajna is: az oroszoknak hosszú és kitartó ostrom után sikerült bevenniük a mariupoli Azovsztal acélgyárat, és ezzel le is zárhatták a délkelet-ukrajnai kikötőváros ostromát. Rácz András szerint „rettenetes árat” fizettek ezért, de így is egyértelmű orosz győzelemről van szó:

„Ez a legnagyobb ukrán város, ami a kezükre került: eddig Herszon volt a legnagyobb, aminek a lakossága a háború előtt valamivel 300 ezer fő alatt volt – Mariupolnak pedig 450 ezer lakosa volt. Ilyen értelemben nyugodtan ki lehet mondani, hogy ez egy orosz győzelem: megszerezték az eddigi legnagyobb várost, az Azovi-tenger legfontosabb kikötőjét, és nem mellesleg legyőzték, megsemmisítették az ukrán haderő egyik legelitebb egységét, az Azov-ezredet.”

Utóbbiak sorsa pedig a történet egyik legfontosabb kérdése lehet az Oroszország-szakértő szerint: „A mariupoli védők egészen elképesztő ellenállást mutattak be, körülbelül nyolcvan napig tartották magukat. Senki sem gondolta, hogy ilyen sokáig bírják, én sem. Pontosan emlékszem, hogy én is hetekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy néhány napon belül elesik Mariupol – végül nyolcvan napig kitartottak.

Ezek az emberek katonai értelemben teljesen egyértelműen hősök. Olyan elszánt és kemény ellenállást hajtottak végre az elmúlt majdnem három hónapban, amire szerintem senki nem adott nekik semmiféle érdemi esélyt, hogy ez egyáltalán lehetséges.”

Azonban éppen ez a hősies kitartás lehet a katonák veszte is: az ukrán állam ugyan abban reménykedik, hogy egy fogolycsere keretében megkaphatják az orosz fennhatóságú területre került Azov-ezred katonáit, a hírek szerint azonban az orosz állam akár bírósági eljárás alá vonná az elit alakulatot. Rácz András sem optimista a katonák sorsát illetően: „Nem hiszem azt, hogy Oroszország hősöket akarna adni Ukrajnának. Az orosz közvéleményt hónapok óta azzal hergeli az állami propaganda, hogy Ukrajnában fasiszták ellen kell harcolni, és hogy a Mariupolban harcoló ukránok egytől egyig nácik, és az Azov-ezred virtigli nácikból áll. Ezen a ponton tartok tőle, hogy Oroszország nem fogja egyszerűen átadni ezeket az embereket, mert nagyon bután festene a saját korábbi propagandájához képest.”

Bár volt egy olyan felvetés, miszerint az Azov-ezred katonáiért – akik között valóban voltak neonácik, meg mindenféle más is – cserébe Oroszország visszakérné Ukrajnától a Putyin komájaként is emlegetett oroszbarát oligarchát, Viktor Medvedcsukot, Rácz András szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Moszkva azonnal belemenne egy ilyen alkuba. „Szerintem az ukrán vezetés az összesen körülbelül négyezer, Mariupolnál fogságba esett katonáját bármikor boldogan elcserélné Medvedcsukra, több okból is. Egyrészt Medvedcsuknak mostanra információs szempontból számukra már nincs értéke, mert minden relevánsat elmondattak vele, amit tud, nincs miért ragaszkodnia az ukránoknak ahhoz, hogy még tovább maradjon a fogságukban.

Másrészt viszont politikai és katonai szempontból is roppant fontos volna, hogy ki tudják szabadítani, ki tudják cserélni a Mariupolnál fogságba esett védőket. Ez ugyanis azt üzenné a többi harcoló ukrán katonának, hogy »az állam tényleg nem hagy titeket egyedül, és kihozunk benneteket a fogságból, bármi legyen is az ára«.”

Azonban Moszkvának egy ilyen csere kevésbé lenne sürgős, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek: „Oroszországnak az is megfelel, ha Medvedcsukot csak hónapok múlva cserélik ki. Annál is inkább, mert Moszkva abban biztos lehet, hogy Medvedcsuknak az ukrán fogságban túl nagy baja nem fog esni. Ez viszont a foglyul ejtett mariupoli védők és elsősorban az Azov-ezred tagjainak vonatkozásában egyáltalán nem triviális, főleg akkor nem, ha a donyecki szeparatisták igazságszolgáltatása elé kerülnek. Ilyen értelemben az idő ebben a történetben inkább Moszkvának dolgozik.”

Közigazgatásilag ugyanis Mariupol Donyeck megyéhez tartozik, ami Oroszország szerint az egyik kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár kváziállam, a Donyecki Népköztársaság területe. Mivel a katonák láthatóan a megye területén maradtak – részben egy katonai kórházba, részben pedig egy gyűjtőtáborba kerültek –, most jogilag a szeparatisták kezében vannak, nem Oroszország fogságában. „Így Kijev lehet, hogy arra kényszerül, hogy a szeparatistákkal tárgyaljon a fogolycseréről – valószínűleg ez az egyik mögöttes orosz cél, hogy rákényszerítsék Kijevet arra, hogy a szeparatistákkal közvetlenül tárgyaljon. Ez olyasmi, amit az ukrán vezetés politikailag nehezen tud megtenni.”

A Donyecki Népköztársasághoz hasonló szakadár entitások Rácz szerint pedig „nemzetközi jogi értelemben tökéletes fekete lyukak”. „Ott semmiféle jogrend vagy joguralom nem érvényesül, még annyira sem, mint Oroszországban. Persze ne gondoljuk azt, hogy a donyecki szeparatisták önállóak lennének, vagy hogy ebben a kérdésben bármit is Donyeckben döntenének el – itt Moszkva dönt.

De azzal, hogy Moszkva proxyként használja a donyeckieket, úgy téve, mintha ők önállóak lennének, így aztán rajtuk keresztül olyan dolgokat is megtehet, amiket mint Oroszország hivatalosan a saját zászlaja alatt nem tehetne meg, mert még tovább romlana az imidzse. Ha úgy tetszik, Oroszország ki tudja szervezni a kegyetlenkedéseket az általa fenntartott szeparatistáknak”

– mondta Rácz, hozzátéve: az ügyben felmerül egy döntéselméleti probléma is: „Ukrajna szeretné kicserélni az Azov-ezred katonáit – tehát Oroszország átadja az ukrán foglyokat, Ukrajna pedig cserébe átad orosz foglyokat –, és egy reciprocitást szeretnének érvényesíteni.”

A probléma az, hogy ha Oroszország úgy dönt, hogy példát statuál ezekkel a foglyokkal, és elítéli, börtönbe zárja, vagy akár kivégzi őket, akkor Ukrajna itt nem tud reciprok lépést tenni. Ukrajna nyilván nem fog ugyanígy bánni orosz hadifoglyokkal.

„Nemcsak azért, mert az ukrán haderő másképp működik, hanem azért is, mert az orosz hadifoglyokkal szembeni bármiféle államilag elrendelt kegyetlenkedés azonnal a nyugati szimpátia elvesztését vonná maga után. Tartok tőle, hogy Oroszország ezt az aszimmetriát ki fogja használni. Nagyon remélem, hogy nem ez lesz az Azovsztal védőinek a sorsa, de sajnos nem tudom kizárni” – mondta Rácz András.

Az oroszok sem tudják, mit kezdjenek Mariupollal

Még ha lenne is fogolycsere egyébként az Azov-ezred és egyes Ukrajnában tartott orosz foglyok között, valószínűleg az sem jelentené azt, hogy a harcok alábbhagyhatnak a két fél között: „Úgy tudom, eddig hét környi fogolycsere volt, de az eddigiek semmit sem csökkentettek a konfliktus intenzitásán. Ezek integráns részei ennek a háborúnak – korábban is voltak egyébként fogolycserék az elmúlt hét-nyolc évben.”

Mariupol ostromának a vége egyébként nem sokat változtat Rácz szerint a Donyec-medencében folyó harcokon. A kikötővárosnál harcoló orosz erők „rettenetesen kimerültek”, hiszen nyolcvan napon keresztül folyamatosan harcoltak az ukránokkal. „Veszteségeik vannak, kimerültek, elfáradtak, pihentetni kell őket, karban kell tartani a haditechnikát – ezek most már nagyon leharcolt egységek, fel kell őket tölteni.”

Jóval nagyobb a politikai jelentősége az Azovsztal elfoglalásának, hiszen így Oroszország „el tudja kezdeni a megszállás politikai értelemben vett konszolidációját”, és betagolni a még ott maradt, még életben lévő helyi lakosságot szisztematikusan az orosz megszállási struktúrákba. „Amíg folytak a harcok, ezt kevésbé lehetett megcsinálni, most már viszont, hogy nincs ellenállás, innentől megszállási logika fog érvényesülni egész Mariupolra” – mondta Rácz.

Igaz, egyelőre nem látszik az, hogy Oroszországnak honnan lenne tőkéje vagy akár hajlandósága a város újjáélesztésére: „Szerintem ők maguk sem tudják, hogy pontosan mit lehetne Mariupollal kezdeni. A háború elején több orosz oligarcha is reménykedett abban, hogy épségben a kezükre tudnak kerülni a nehézipari üzemek, melyeket valamelyikük majd átvehet. Mariupolban két nagy acélipari kombinát van: mindenki az Azovsztalról beszél, de van egy másik is, az Iljics, ami relatív épségben került orosz kézre. Itt valószínűleg nem lehetetlen a termelés újraindítása – nyilván csökkentett kapacitással, de az talán tud működni.

Az Azovsztal viszont teljesen elpusztult. A szeparatista vezetés már be is jelentette, hogy le akarják bontani a gyár romjait, és a helyén majd valamiféle üdülőövezetet alakítanának ki. Kérdés persze, hogy ez utóbbi mennyire lehet reális.”

Problémás lehet az is a termelés és a város újraindításánál, hogy honnan lesznek munkások egyáltalán: „A város kilencven százaléka lepusztult. Még ha az Iljics üzemet technikai értelemben újra is lehetne indítani, honnan lenne ehhez hozzáértő munkaerő?”

Rácz szerint nem valószínű, hogy az oroszok arra készülnének, hogy Oroszország távoli, szegényebb, keleti területeiből telepítsenek embereket Mariupolba: „Akármilyen szegény régióból származik valaki, azért mégiscsak van egy orosz állampolgársága, van ott helyben valamiféle picike szegény egzisztenciája – miért adná fel ezt azért, hogy egy szanaszét lőtt romvárosba költözzön, ahol nem működnek a közszolgáltatások, ami jogilag egy fekete lyuk, állandó az életveszély az aknák és a fel nem robbant lőszerek miatt, és egy merő nyomor az egész. Miért tenné ezt bárki?”