Mariupol: a város, amit éppen leradíroznak a térképről

Amikor 2013-ban kitalálták, hogy a város születésnapjára kidekorálnak 80 óriási betontetrapodot, még senki nem sejtette, milyen tökéletes szimbólumot alkottak meg vele akaratlanul is a kelet-ukrajnai település lakói.

Mariupol tengerparti város, és tengerparti városokban a part erózióját megakadályozandó gyakran tesznek a víz mellé hatalmas négyágú térbeli betonelemeket, egyfajta négycsápú csillagot. Ezeket a húsztonnás betonelemeket festették meg különböző stílusokkal és technikákkal, majd állították ki őket a főterekre és az utcákra különleges streetart-látnivalókként.

Ám alig egy év múlva más feladatot kaptak a tetrapodok: a város körüli ellenőrző pontokra szállították őket, hogy ott védjék az orosz tankoktól és katonai járművektől. 2014-ben jártunk ekkor, a kijevi Majdan téri, nyugatbarát fordulatot hirdető ukrán forradalom után.

Az akkori eseményekből egyenesen következnek a mai történések, úgyhogy kanyarodjunk vissza az időben pár évszázadot, hogy a 2014-es, orosz irányból érkező agresszióra magyarázatot keressünk.

Orosz birodalomból Ukrajnába

Az Azovi-tenger partján fekvő kikötő- és iparváros területe már bő ezer éve is fontos kereskedelmi és védelmi útvonalra esett, de igazán a 16. században, a zaporizzsjai kozákok alatt indult gyors fejlődésnek, miközben a környékén lévő falvakat a Krím félszigetről érkező görögök népesítették be. Így lett a neve is görög eredetű, amikor az 1770-es évek végén hivatalosan is várossá lett. Mariupol az akkori Orosz Birodalomba tagozódott be, és rögtön az alapítás után görög ortodoxokat telepítettek át oda a Krímből.

A 19. század végén két fontos fémipari gyár létesült a városban, mind a kettőt államosították a szovjet időszak alatt, majd összevonva, Iljics néven működtek tovább. A harmincas években pedig beindult az Azovstal nevű, szintén fémipari óriásvállalat.

A szovjet léptékkel is nagy gyárak a II. világháborúban is jó szolgálatot tettek a szovjet hadiiparnak. A nácik 1941-ben foglalták el a várost, amely ostrom alatt maradt egészen 1943 szeptemberéig, amikor a Vörös Hadsereg visszafoglalta. 1948-tól 1989-ig az ott született kommunista politikus, Zsdanov nevét viselte, majd jött a Szovjetunió szétesése, létrejött az önálló Ukrajna, amelynek részei lettek a keleti határszél politikailag és nemzetiségileg is megosztott, részben ukrán, de részben orosz nemzetiségű területei – köztük a Donyecki régió és benne Mariupol.

2014 elején, a Majdan téri, nyugatbarát forradalom után sem dőlt el rögtön, hogy hova húz a város: orosz- és nyugatpárti tüntetések is zajlottak, majdnem a szeparatistákhoz csatlakoztak, majd az oroszbarát szakadárok és az ukránok között egyre intenzívebbek lettek az összecsapások. 2014 márciusában az oroszok bevonultak a Krímbe, áprilisban pedig a frissen kikiáltott oroszbarát, szeparatista „Donyecki Népköztársaság” katonái elfoglalták a mariupoli városházát, és kitűzték a zászlójukat rá. Csak két hónap múlva, júniusban tudta tőlük visszafoglalni a helyi, hírhedt Azov ezred.

Azov ezred: Putyin alapos oka a nácizásra

Két évig tartó csaták kezdődtek ekkor, de egy kicsit érdemes elidőzni az Azov ezrednél. A mariupoli főhadiszállású szervezet 2014 májusában alakult az ultranacionalista Ukrajna Patriótája (Patriot Ukrayíny) szervezetből és a szintén szélsőséges, neonáci eszméket is valló Ukrajna Szociálnemzeti Gyűléséből (S.N.A.). Miközben nagy részük orosz anyanyelvű, harcolnak az oroszok és a szeparatisták ellen, demokrácia- és liberalizmusellenesek is, sokan köztük vállaltan nácik. Az emblémájuk SS-jelképekre hasonlít, de egyes tagjaikon fotóztak már konkrétan náci jelképeket is. 2014 novemberében, Petro Porosenko elnöksége alatt hivatalosan az Ukrán Nemzeti Gárda részei lettek, pénzt a működésükre ukrán oligarcháktól kaptak.

Politikai területre is léptek, alapító vezérük, Andrej Biletszkij 2014 és 2019 között parlamenti képviselő volt Ukrajnában. Ez idő alatt, 2015-16-ban az Azov kegyetlenkedéseket követett el civilek ellen egy ENSZ-jelentés szerint, majd 2018-ban romákat és melegeket támadott meg szervezetten Kijevben.

Az amerikai külügy gyűlöletcsoportnak nevezte őket 2018-ban, a Facebook 2019-ben kitiltotta őket a platformról. „Ukrajna a világ egyetlen nemzete, amelynek a fegyveres erői között neonáci formáció van”, írta a Nation amerikai magazin 2019-ben. Az USA ennek ellenére 2016-tól engedi finanszírozni őket, és 2019-ben is sikertelen volt 40 Demokrata-párti képviselő kezdeményezése, hogy nyilvánítsák terrorszervezetté az Azov ezredet.

A 2022-es orosz támadás napján a Facebook feloldotta a tiltást az Azovra.

Ha összességében abszurdnak és mondvacsinált indoknak is tűnik Vlagyimir Putyin követelése Ukrajna kormányának nácitlanítására, főleg úgy, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök zsidó származású, a mariupoli Azov ezred történetét és bekötöttségét ismerve nem is teljesen légből kapott az irány, hogy a legdurvább oroszellenes félkatonai szárnyat el akarja tüntetni.

Évekkel ezelőtt kezdődött

2014-ben járunk tehát, Mariupolt éppen visszafoglalja az Azov ezred. Az oroszbarát erők pedig azóta fenik rá a fogukat, és nemcsak azért, mert fontos kikötőváros, ahonnan az ukrán export nagy része útnak indul, és ahonnan kontrollálni lehet az Azovi-tenger forgalmát, és nem is csak azért, mert két fontos vas- és acélfeldolgozó van a városban, hanem mert szárazföldi összeköttetést nyit az oroszok által annektált Krím és a Donyecki Népköztársaság szakadár területe között.

A helyiek ekkoriban a közös történelem miatt jó viszonyt akartak a szomszédos szeparatista területekkel, de csatlakozni még az oroszpártiak is egyre kevésbé akartak az elszegényedő részekhez, magyarázta egy helyi az Irish Timesnak idén februárban.

A békés együttélés esélye azonban gyorsan szertefoszlott: 2015. január 24-én minimum 154 rakéta hullott a városra orosz gyártmányú Grad-sorozatvetőkből, nem katonai célpontokra, többek között egy iskolára is. 31 ember meghalt, több mint százan megsebesültek. A rakéták becsapódását egy autó kamerája is felvette, ide kattintva pedig a támadás utáni pillanatok láthatók, beleértve a halottakat is – csak erős idegzetűeknek. A szeparatisták és az orosz külügy tagadta a tüzet, szerintük Ukrajna vagy véletlenül lőtt saját területre, vagy hamis zászlós műveletet hajtott végre, hogy provokáljon – mindkét állítás elhangzott.

A normalitás jó ideig nem tért vissza a városba: amikor a Deutsche Welle 2016-ban Mariupolban járt, azt írták, kihalt volt a város este és éjszaka, a taxik biztonsági okok miatt nem álltak meg a leintésre. De még így is több mint 100 ezren menekültek Mariupolba azokban az években olyanok, akiknek a helyzetük ennél is szörnyűbb volt, például a szeparatista területeken, írta a Deutsche Welle.

Szintén 2016-ban járt a Global Voices újságírója Mariopulban, és a hibrid háború miatt megfagyott hangulatról, egy lehetséges invázió kommunikációs előkészítésének légköréről ír, amelyben az ott lakók élni kénytelenek.

„Mariupol nyugodt, az utcái csendesek. Talán jó metafora most azt mondani, hogy a város visszafojtja a lélegzetét”,

írta.

2019-ben újra erőre kapott a tetrapoddíszítés, ukrán népművészeti dizájnnal, kék-sárga virágokkal, napraforgókkal festettek meg pár betontömböt. Optimisták voltak a művészek: Mariupol amulettjének, a béke szimbólumának nevezték a tetrapodokat, és a tengerpartra helyezték őket, hogy mindenki megcsodálhassa.

A mariupoliak még 2021-ben sem dolgozták fel a 2015-ös rakétázásokat. A megkérdezettek nem akartak beszélni róla, vagy könny szökött a szemükbe, tapasztalta az AOAV újságírója. A meglőtt iskola igazgatója elmesélte, hogy a gyerekeknek milyen pszichés problémákat okozott átélni a dolgot, hogy a szülők nem merték iskolába vinni utána őket, hogy hogyan romlottak le a jegyeik a támadás után. A szél még akkor is gyakran hozott lövéshangokat a távoli frontról, a szeparatista területekről, de a gyerekek megtanulták figyelmen kívül hagyni.

2022: A háború

Február 23-án Msztyiszláv Csernov ukrajnai származású videós-újságíró az AP amerikai hírügynökségnek dolgozva Mariupolba indult. Putyin ekkorra már elismerte a szakadár köztársaságokat, és elmondta híressé vált beszédét.

Az újságíró az éjjel közepén, fél négykor keresett egy boltot, ahol beszélgetésbe elegyedett az eladóval, és mondta neki, hogy a háború miatt jött. A kasszás úgy nézett rá, mint egy őrültre. Egy óra múlva elkezdődött a háború.

Az orosz hadsereg gyakorlatilag azonnal ostrom alá helyezte a várost. Még aznap elindultak a rakéták, és pár nap múlva már 42 ezer helyen nem volt áram, 54 házban nem volt fűtés. A tömegközlekedés csak napi kétszer három órát járt.

A városból kezdettől fogva folyamatosan érkeztek a hírek a lakóépületek ágyúzásáról, a veszteségekről, az áram-, víz- és gyógyszerhiányról, hogy hánynál tart a civil áldozatok száma (már 2000 felett), és hogy hányan hagyták el a várost (rögtön az első napokban a 450 ezres város negyede elmenekülhetett, a legfrissebb hírek szerint most 100-200 ezer ember van a körbevett és ostromlott településen. Lerombolták az Azovstal gyárát is.

És jönnek a hírek a háborús helyzethez képest is kegyetlennek számító támadásokról. Az ukrán és nemzetközi közlések szerint:

• ágyúztak egy szülészeti klinikát, a hordágyon fekvő sebesült nő képe bejárta a világot. Ő később meghalt.
• Találat ért egy óvóhelyként is üzemelő színházat, amely köré nagybetűkkel a „gyerekek” szó volt felfestve az aszfaltra. A legutóbbi hírek szerint a támadás után körülbelül 200 túlélőt helyeztek biztonságba. Az első közlések alapján ezren lehettek az épületben a támadáskor, de az ostromállapot miatt a hatóságok azóta sem tudnak konkrétumot mondani a mentésről.
• Ágyúztak egy mecsetet, amelyben 80 civil volt, gyerekek és felnőttek vegyesen.
• Egy művészeti iskolát is lőttek, amelyet 400 civil használt óvóhelyként.
• Találat ért egy uszodát is, ahol gyerekek és várandós nők szorultak a romok alá.
• Az oroszok elfoglalták a legnagyobb kórházat is, és az ukránok szerint a személyzetet és a pácienseket gyakorlatilag túszul ejtették.
• Ukrajna szerint lőtték a humanitárius folyosón menekülni próbáló civileket,
• elraboltak segélymunkásokat,
• és érkezett hír arról is, hogy az oroszok áttelepítenek embereket Oroszországba.

Az oroszok tagadják, hogy lakóépületekre, civilekre támadtak volna.

A város épületeinek 90 százaléka megrongálódott vagy megsemmisült, a helyi önkormányzat közlése szerint az infrastruktúra 80 százaléka megsemmisült, amiből 30 százalékot nem lehet újjáépíteni. Az emberek egymásra támadnak az élelemért, sok halottat azonosítás nélkül, tömegsírba kellett temetni, gyermekek halnak és sebesülnek meg a szüleik szeme láttára, a menekülők beszámolói szerint az utcákon holttestek hevernek. A városban ragadtaknak a külvilággal nincs kapcsolatuk, segítséget nem tudnak kérni.

„Az elmúlt húsz napban folyamatos volt a bombázás” – mondta az AP-nek a Lengyelországba menekült Viktoria Totszen. „Az utolsó öt napban öt másodpercenként repültek el felettünk a repülők, és bombáztak mindent, lakóépületet, óvodát, iskolát, mindent.” A Pentagon szerint az oroszok már a tengerről, hadihajókról is lövik a várost.

Egy helyi görög diplomata úgy fogalmazott, a város felkerül majd a háborúkban totálisan elpusztított városok listájára, Sztálingrád, Aleppo, Guernica, Groznij mellé. Az oroszok március 21-e, hétfő hajnali 5 óráig adtak ultimátumot a városnak: adják meg magukat. Mariupol nemet mondott, és harcol tovább.

Zelenszkij pár napja úgy fogalmazott: „Mariupol ostroma olyan terror, amire évszázadokig emlékezni fogunk.”

A cikkben nem linkelt további fontosabb források: Al Jazeera, AP, BalcaniCaucasio, Atlantic Council