Mariupol alpolgármestere: Sokakat úgy kellett eltemetnünk, hogy azonosítani sem tudtuk őket

2022. március 10. – 16:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ostromlott déli Mariupol alpolgármestere szerint nem lehet tudni, hány ember halt meg a támadásokban, de a legutóbbi adatok alapján úgy tudja, 1207-en biztosan. „Ezek azon holttesteknek a száma, amelyeket az utcákról gyűjtöttünk össze”, mondta Serhiy Orlov a BBC-nek.

Azt mondta, eddig 47-en kerültek tömegsírba, mert „nincs lehetőségünk jelenleg magánsírokba temetkezni”. Hozzátette, sok eltemetett személyt nem tudtak azonosítani sem. Orlov kitért arra is, hogy a valós halálozások száma háromszor-négyszer több lehet, mint amiről jelenleg tudnak. Elmondta azt is, hogy Mariupol halottasházai jelenleg tömve vannak.

Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol is azon városok közé tartozott, amelyet szerdán humanitárius folyosón hagyhattak el civilek, de ukrán beszámolók szerint az orosz erők nem tartották be a tíz órára megkötött tűzszünetet, és folyamatosan lőtték a várost. A mariupoli kórház elleni szerdai támadásnak például három halálos áldozata lett, köztük egy hatéves gyermek. 17 terhes nő sebesült meg a támadásban, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök háborús bűnnek minősített.

A Vöröskereszt beszámolói szerint olyan borzasztó állapotok uralkodnak a városban, hogy az emberek már egymást támadják élelemért.

(bbc, sky)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!