Jól jegyezze meg, akit érint: a 210-es buszt kell majd keresni májustól. A Gyöngyösi utcától indul majd, hétköznap a Svábhegyig, hétvégén a Normafáig megy.
Kisida Fumiót ki kellett menekíteni. Senki nem sérült meg, a feltételezett elkövetőt elfogták.
Az expolitikus a magyar állammal és államközeli cégekkel amúgy is szívesen bizniszelő vállalat kelet-európai koordinációs igazgatója lesz.
Az egyik dokumentum részletesen leír egy tervet, miszerint ukrán pilóták Horvátországból magyar légtéren át repülnek Ukrajnába adományozott harci helikopterekkel.
62-ről 64 évre nőhet a korhatár, és népszavazni sem lehet erről.
Nem is akárkivel randizik Chalamet, nem is akárhogyan ült az erkélyén Nicholson, nem is akármilyen felfedezést tett Fox alapítványa.
Az Európai Űrügynökség magyar idő szerint péntek délután egy Ariane 5 rakétával elindította a szondát, ha minden jól megy, nyolc év múlva szonda vizsgálja a bolygót és holdjait.
Nagyüzemben ellenőrzik a boltokat, hogy előírás szerint csinálják-e az árstopokat, több száz szabályszegőt büntettek már meg
Jászai Gellért, a 4iG vezére ül be Lantos Csaba miniszter helyére a Szegedi Tudományegyetem alapítványának kuratóriumába.
A VÁLSÁG ELLENÉRE KIROBBANÓ FORMÁBAN AZ OPUS. A közleményt a Whitedog Media megbízásából terjesztjük.