Hollywood-híradó: Timothée Chalamet randizik, Jack Nicholson végre felbukkant, Michael J. Foxnak brutál éve van

2023. április 14. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

A világért sem szeretnénk megfosztani kedves olvasóinkat az igazán fontos hírektől, úgyhogy nézzük, mit kell tudni mostanában kedvenc színművészeink alakításairól, eszközrendszereiről, gondolatairól életéről.

  • Timothée Chalamet állítólag Kylie Jennerrel randizik, legalábbis a PageSix szerint Jenner fekete Range Roverjét Timothée Chalamet Beverly Hills-i házánál látták.
  • Az 1991-ben Parkinson-kórral diagnosztizált Michael J. Fox friss beszámolót adott az egészségi állapotáról, és amellett, hogy nem tudott túl pozitív hírekkel szolgálni, viszonylag optimista volt: „borzasztó év ez”, mondta a People beszámolója szerint, de hozzátette azt is, hogy most kicsit jobban érzi magát, és felhívta a figyelmet egy új tanulmányra, amit az alapítványa finanszírozásában készült, és amely a Lancetben jelent meg. A kutatás szerint a Parkinson a gerincvelői folyadék vizsgálatával is kimutatható, ami lehetővé teszi a mostaninál korábbi diagnózist és kezelést. „Ez hatalmas dolog, ez a nagy jutalom, a nagy trófea”, mondta Fox az alapítványának a munkájára utalva.
  • Jack Nicholsont két éve nem látta már a nagyközönség, most viszont lefotózták a 85 éves színészt a saját erkélyén. Egyes médiumok szerint borzasztóan néz ki, és borzalmas állapotban van, mások szerint megnyugtatta az érte aggódókat azzal, hogy felbukkant, és egyébként is, hogy kéne kinéznie egy 85 éves embernek, ha nem így.
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!