Távoli városokba szállítják tovább az Oroszországba átvitt mariupoli lakosokat

2022. március 20. – 16:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz csapatok – ahogy korábban is írtuk – több ezer mariupoli lakost szállítottak át először egy táborba, onnan pedig a Taganrog nevű orosz kikötővárosba. Ljudmjla Deniszova, az ukrán parlament emberi jogi biztosa szerint innen néhányukat átvitték Oroszország más pontjaira – írja a BBC.

A város gyakorlatilag elpusztult a bombázások során. Az oroszok azzal vádolják az ukrán védőket, hogy emberi pajzsként próbálják használni a lakosságot, de mégis úgy tűnik, hogy nem válogatnak a célpontok között.

A Reuters tudósító tudtak váltani néhány szót néhány menekülttel egy taganrogi sportközpontban. Egy idős házaspár azt mondta, hogy az orosz katonák mindössze 10 percet adtak nekik, hogy összepakoljanak, és vitték is őket a buszokhoz.

Orosz médiumok szerint 500 menekült már Jaroszlavlban van – egy orosz városban, ami 1500 kilométerre van Mariupoltól. Az nem derül ki az orosz híradásokból, hogy a menekültek szándékosan Oroszországba menekültek, ahogy az sem, hogy az állam hogyan segíti az áttelepítésüket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!