A nyomorból menekültek a hadseregbe az Ukrajnában meghalt orosz katonák

2022. április 13. – 13:32

frissítve

A nyomorból menekültek a hadseregbe az Ukrajnában meghalt orosz katonák
Kijev közelében, Lukjanivka mellett megsemmisült orosz harckocsi 2022. március 30-án – Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC elemezte az Ukrajnában megölt, hivatalosan források által is elismert 1083 orosz katonáról rendelkezésre álló, nyilvánosan hozzáférhető információkat. Arra voltak kíváncsiak, milyen háttérrel rendelkeztek, milyen társadalmi helyzetűek voltak azok a katonák, akik aztán Ukrajnában vesztették életüket. A következőket állapították meg:

A legtöbb katona olyan régiókból érkezett, ahol magas a munkanélküliség és alacsony az életszínvonal. Az ilyen helyeken, mint például Dagesztán vagy Burjátföld szinte semmilyen munkát nem találni, nemhogy olyan jól fizetettet, mint a katonaság.

Az oroszok által „különleges katonai műveletnek” nevezett háborúban részt vevő gyalogos közlegények fizetése ugyanis a pótlékokkal, jutalmakkal együtt elérheti a 2200 dollárt (750 ezer forint), az őrvezetők, tizedesek pedig 2600 dollárt (900 ezer forint) is kaphatnak. Az említett régiókban ez elképzelhetetlenül mesés összeg, de az orosz átlagnak is mintegy négyszerese.

A hivatalos források által is elismerten meghalt katonák 20%-a Oroszország tíz legszegényebb régiójából érkezett Ukrajnába, de 80%-a is fejletlen, szegény területen lépett be a seregbe. Ezzel szemben egyetlen moszkvai katona sem vesztette életét.

Ennek két magyarázata is lehet:

  • a fővárosban viszonylag kevés katonai egység van, illetve
  • a moszkvaiak ritkábban csatlakoznak a hadsereghez.

Az említett szegényebb orosz régiók kisvárosaiból és falvaiból származó fiatalok viszont szívesen választják a katonaságot, közülük sokan a hadseregben látják az egyetlen elérhető lehetőséget a boldogulásra, az orosz hadsereg kiemelkedő munkaadója az ilyen helyekről származó embereknek.

„A hadsereghez való csatlakozás stabil fizetést és létbiztonságot ad”

– mondták a BBC-nek a szakértők. A fiatal férfiak iskola után hiába próbálnak elhelyezkedni, ha nem találnak stabil munkát, hogy eltartsák a családjukat, milyen más lehetőségük marad? A hadsereg.

Az Ukrajnában meghalt katonák papíron mind orosz állampolgárok voltak, de ez nem jelenti azt, hogy orosz nemzetiségűek is. A 2000-es évek elején a posztszovjet tagállamokban élők számára az egyetlen lehetőség az orosz állampolgárság megszerzésére, és így a nyomorból való kiemelkedésre az volt, ha beléptek az orosz hadseregbe. Ez a lehetőség ugyan azóta megszűnt, de néhány kiskaput kihasználva most is járható út, amit az orosz sikerpropaganda még vonzóbbá is tesz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!