A mariupoli gyár ukrán védőit a nemzetközi egyezményeknek megfelelően kezelik, ígéri Putyin

2022. május 17. – 17:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A mariupoli acélgyárban magukat megadó ukrán katonákat a nemzetközi egyezményeknek megfelelően fogják kezelni – közölte az orosz elnöki hivatal. „Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosított erről” – mondta Dmitrij Peszkov szóvivő. A teljesen körülzárt és rommá lőtt Azovsztal gyárból eddig kiengedett 260 ukrán katonát a hírek szerint orosz ellenőrzés alatt álló területre vitték, hozzátartozóik egyelőre nem tudják, mikor találkozhatnak velük. Vannak, akik attól tartanak, ők is úgy járnak, mint a 2014-ben Kelet-Ukrajnában fogságba esett katonák, akiket csak több év után cseréltek ki orosz katonákra.

Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP
Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP

Az orosz főügyész közben arra kérte a legfelsőbb bíróságot, hogy az ukrán Azov-ezredet minősítsék terrorszervezetnek. Erről az orosz legfelsőbb bíróság a tervek szerint május 26-án tárgyal. A dolog jelentősége abban van, hogy az acélgyárat védő ukrán erők jelentős része az egyik legjobban kiképzett alakulat, az Azov-ezred tagjaiból került ki. Ehhez kapcsolódva Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke azt javasolta: az oroszok által „nácinak” tartott Azov-brigád tagjait ne lehessen fogolycserékhez használni. Emellett Leonyid Szluckij, aki Oroszország nevében tárgyalásokat folytat Ukrajnával, halálbüntetést követel az ukrán háborús bűnösökre. „Nem érdemlik meg, hogy éljenek, tekintettel azokra a szörnyű emberi jogi bűncselekményekre, amelyeket a foglyaink ellen követtek el és követnek el” – mondta Szluckij. (Guardian, FAZ)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!