Oroszország Észak-Koreától venne fegyvereket

2022. szeptember 7. – 05:55

frissítve

Oroszország Észak-Koreától venne fegyvereket
Fotó: KCNA via KN / AFP

Másolás

Vágólapra másolva


Az amerikai hírszerzés információi szerint Oroszország megkereste Észak-Koreát, hogy több millió rakéta és tüzérségi gránát beszerzéséről tárgyaljon – közölte az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője kedden, megerősítve a témáról szóló amerikai sajtóértesülést.

Pat Ryder dandártábornok egy sajtótájékoztatón hivatalosan annyit közölt: úgy tudják, kifejezetten Moszkva kereste meg a phenjani vezetést a vételi szándékkal, de arról egyelőre nincs tudomásuk, hogy létrejött-e már üzlet, és megkezdődtek-e a szállítások.

A szóvivő megjegyezte, hogy ez az értesülés „rámutat és aláhúzza Oroszország helyzetét, amelyben a háború miatt találta magát logisztikai téren és képességeinek fenntartását illetően Ukrajnában”.

Észak-Korea azon három ország közé tartozik – Oroszország és Szíria mellett –, amely függetlenként ismeri el az Ukrajnától elszakadását kimondó luhanszki és donyecki régiót. Az ország az elmúlt időszakban fokozta rakétakísérleteit is, idén eddig már mintegy harmincat hajtott végre, köztük 2017 óta először interkontinentális ballisztikus eszközt is tesztelt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök még augusztusban közölte Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel, hogy a két ország „közös erőfeszítésekkel bővíteni fogja az átfogó és konstruktív kétoldalú kapcsolatokat”. Kim Dzsongun nyáron arról beszélt, hogy az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea fokozódó együttműködése teszi indokolttá a katonai védelem további fokozását, majd közölte, hogy Észak-Korea akár nukleáris fegyvert is képes bevetni egy esetleges támadás esetén.

Az amerikai sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Oroszország az ukrajnai fronton bevethető, fegyverek szállítására alkalmas drónokat vásárolt Irántól, de nincs elájulva tőlük. A CNN azt jelentette, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket augusztusban katonai tehergépekkel szállították el egy iráni katonai repülőtérről Oroszországba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!