Kilépett a Beatricéből Nagy Feró fia

2024. január 2. – 22:40

Másolás

Vágólapra másolva

Kilép a Beatrice zenekarból Nagy Hunor Attila, Nagy Feró fia. A dobos a Facebookján jelentette be a hírt, ahol azt írta, saját döntéséből, tudatosan, barátsággal, tisztelettel távozik a zenekarból 13 év után.

„Az okokról szeretnék nektek beszélni mélyebben, amint megtalálom a megfelelő módot és csatornát, hogy ezt kellőképpen át tudjam adni” – írta még bejegyzésében Nagy Hunor Attila.

Ezzel párhuzamosan a zenekar másik tagja, Kékkői Zalán gitáros is bejelentette, hogy otthagyja a Beatricét. Kékkői 2018 óta volt tagja a zenekarnak.

A két kilépő zenész üzenetéhez a Beatrice végül annyit fűzött hozzá saját oldalán, hogy a zenekar 2024-ben megújult formában folytatja a koncertezést.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!