Baljós ukrajnai füstoszlopoktól a porzó Jangcéig – 2022 legfontosabb képei

II. Erzsébet 1992. november 24-én, trónra lépésének 40 évfordulóját szűk körben és szolid külsőségek között ünnepelte. A néha brit uralkodó a visszafogottságot azzal magyarázta, hogy „1992 nem olyan év volt, melyre felhőtlen boldogsággal fogok visszaemlékezni, hanem egy annus horribilis”. A királyi család botrányai (ekkor jelent meg a Diana hercegnőről szóló botránykönyv), és a windsori palotatűz miatt bosszankodó II. Erzsébet a történelmi vívmányokat jegyző „csodálatos” évekre aggatott annus mirabilis kifejezést fordította visszájára. Harminc évvel később, 2022 végén nem kell sokat magyarázni, miért aggatjuk rá az elmúlt évre a néhai királynő – azóta persze sok évértékelőn elsütött – jelzőjét. Hiszen magának II. Erzsébetnek a halála is eltörpült az év valódi szörnyűségei, az Ukrajna elleni háború, a globális klíma- és élelmezési válság mellett.

Persze naivitás lenne a naptári esetlegességekhez kötni az eseményeket; elvégre az orosz agresszió gyökerei minimum 2014-re nyúlnak vissza, az energiaválság a kétezres évek, a klímaválság pedig az ipari forradalom óta érlelődik.

És amellett, hogy a konfliktus, a válság, az emberi szenvedés képei égnek bele legkönnyebben a retinánkba, azért nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország Moszkviccsal hajtott neki a pofonfának; hadseregéről kiderült, hogy a szíriai és krími izmozások, a győzelem napi csodafegyver-parádék ellenére nem több, mint egy korrupt rezsim szétlopott erőszakszervezete. Ezzel szemben a NATO-ról és az Európai Unióról kiderült, hogy képesek az egységes, hatékony és kitartó (oké, az elmúlt tíz hónapban kitartó) fellépésre.

Bár a 2008-as gazdasági válság óta eltelt időszakban már rengetegen temették, évtizedek óta nem tűnt olyan valószínűtlennek a nyugati világrend bukása, mint 2022 végén. Ezzel szemben a lelkesen keletre tárt ablakokon hullaszag tódul be: mind a maszkulin és keresztény-konzervatív pózokból álló Putyin-rendszer, mind pedig a falanszter-kapitalista Hszi-rendszer más-más területeken bár, de súlyos kudarcokat volt kénytelen elkönyvelni. Az Egyesült Államok félidős választásán az ultraradikális jelöltek jelentős része kínos vereségekbe szaladt bele, a teheráni rezsim pedig a mai napig képtelen elfojtani a rendszerváltást követelő mozgalmakat.

Mondjuk, a klímaválságban 2022-ben nehéz volt meglátni a reménysugarat: a háború miatt – talán csak ideiglenesen – újra teret nyertek a nyugdíjba küldött fosszilis energiahordozók, az ENSZ klímacsúcsa megint keserű szájízt hagyott maga után, Joe Biden „inflációcsökkentő”-nek álcázott klímavédelmi intézkedéscsomagjának ígéreteire baljós árnyékot vetett a legfelsőbb bíróság, amikor megnyirbálta a Környezetvédelmi Ügynökség jogköreit.

A nyugati titkosszolgálatok 2021 őszétől egyre sűrűbben érkező figyelmeztetései ellenére senki nem gondolta volna, hogy Vlagyimir Putyin lángszóróval esik neki a befagyott konfliktusnak tekintett ukrán háború kiolvasztásának, és három oldalról lát neki Ukrajna bekebelezésnek – netán csak kibelezésének, ez még most sem egészen világos. A 2022. február 24-én megindult invázió nemcsak az Európában negyedszázada – a Jugoszlávia felbomlását kísérő véres miniháborúk óta – uralkodó békét és stabilitást rengette meg, de lökéshullámai az egész világon, a jemeni éhínségtől az elszálló amerikai inflációig mindenhol éreztették hatásukat.

Az Ukrajna elleni invázió azonnal óriási menekülthullámot indított el nyugat, azaz Lengyelország, Magyarország és Románia felé. Hazánkba az első néhány nap alatt 80 ezer menekült érkezett, és az év végére csaknem kétmillióra nőtt a menedékkérők száma. Az ukrán menekültekkel a magyar kormány és a magyar társadalom sokkal humánusabban bánt, mint a 2015-ös közel-keleti eredetű menekültválságban érkezőkkel – ennek ellenére a hozzánk érkezőknek töredéke maradt csak Magyarországon, és még azok közül is sokan a hazatérést vagy a továbbutazást választották, akik eredetileg még kértek hivatalos engedélyt az országban maradáshoz. Az ENSZ adatai szerint idén nagyjából 8 millióan menekültek el Ukrajnából – igaz, közülük 3 millióan már hazatértek –, és mintegy 6 és fél millióra tehető a belső menekültek száma.

A háború egyik legsötétebb vonása az ellenség oldalán harcolók következetes dehumanizálása a propagandában. Ez ukrán oldalról is több dokumentált atrocitást eredményezett, de ahogy az ENSZ szeptemberi jelentése is megállapította, a konfliktusban óriási többségben vannak az orosz katonák által elkövetett háborús bűncselekmények, egyebek mellett a nemi erőszak, a civilek elleni atrocitások, az ukrán etnikumú lakosság erőszakos deportálása.

A civil lakosság válogatás nélküli legyilkolása Bucsát és Izjumot a népirtások dicstelen történelmének olyan ikonikus települései sorába emelte, mint Srebrenica, Babij Jar vagy Malatja. Ezek az atrocitások ráadásul nem a háborúkban szinte elkerülhetetlenül felbukkanó túlkapásokra vezethetők vissza, hanem az orosz inváziónak az azt igazoló propagandából fakadó rendszerszintű jellegzetessége.

II. Erzsébet júniusban még családja körében ünnepelte trónra lépésének 70. évfordulóját, de alig több mint két hónappal később kiderült, hogy ez volt uralkodásának utolsó nagyszabású ünnepsége. Szeptember 8-i halálát egy hosszú korszak lezárásaként élte meg a britek többsége: II. Erzsébet volt a leghosszabb ideig trónon lévő brit uralkodó, és az egyedüli, aki platinajubileumot ünnepelhetett, miközben uralkodása generációkon és a világot teljesen megváltoztató eseményeken ívelt át. Nem csoda, hogy a nemzeti gyász sok külső szemlélő számára bizarr tömeghisztériát váltott ki, a temetésen pedig nem kevesebb mint kétezer magas rangú nemzetközi vendég vett részt. Akármit is gondolunk a monarchia létjogosultságáról és magáról II. Erzsébetről, a mai napig furcsa leírni azt a nevet, hogy „III. Károly király”, és az angol fociválogatottnak is nagyon oda kell figyelnie, nehogy a királynőre kérjen isteni oltalmat a vébémeccsek előtti himnuszéneklésnél.

A gyász eredményezte nosztalgikus-emelkedett pillanatok természetesen csak a bulvárlapok szalagcímeiben egyesítették a nemzetet, a 2022-as év a brit politikában ugyanis ugyanúgy ér véget, mint ahogy elkezdődött: súlyos társadalmi és politikai válsággal. Idén két konzervatív miniszterelnök is megbukott: júliusra a botrányról botrányra evickélő Boris Johnson mögül kihátrált szinte a teljes kabinet és a frakció többsége, a tagság által megválasztott utód, Liz Truss szinte be sem tudott költözni a Downing Street 10.-be, miniszterelnöki ciklusa csaknem százéves rekordot megdöntve, 44 nap alatt ért véget. Novemberre már mindkettőjükre csak olyan, az exminiszterelnökök protokolláris feladatai hárultak, mint például az első világháborút lezáró fegyverszünet évfordulós ünnepségén való részvétel.

Magányos bevásárlókocsik Manchesterben. 2022-ban véget ért a fejlett országok által élvezett élelmiszerbőség hetven esztendeje is. Bár a nemzetközi szervezetek már évek óta kongatták a vészharangokat, hogy globális szinten is gond lehet az élelmiszer-ellátással (sőt, már tavaly is több mint 800 millió ember éhezett), a háború megadta azt a lökést, ami mindenhol – így például a felkészületlen, devizagondokkal is küzdő Magyarországon – meredeken emelkedő pályára állította az élelmiszerárakat.

A háború megzavarta a világ alapból harmadik és negyedik legnagyobb gabonaexportőrének számító Oroszország és Ukrajna kereskedelmét, és ha ez nem lett volna elég, a globális élelmiszer-termelésnek az orosz üzemanyag- és műtrágyaexport részleges kiesése is odavágott, nem is beszélve a mezőgazdaságot Kínától Egyiptomig elsorvasztó aszályról.

Idén nyáron a klímakatasztrófa számos izzó jele tűnt fel: Nagy-Britanniát példátlan hőhullám lepte el, fél Európában – és már Magyarországon is – súlyos erdőtüzekkel kellett viaskodni, a La Niña nevű meteorológiai jelenséggel súlyosbított éghajlatváltozás világszerte súlyos szárazságot idézett elő. Ahogy az a képen is látható, a világ egyik legnagyobb folyója, a Jangce vízhozama a töredékére csökkent, miután Kínát és különösen annak déli régióit júniustól augusztus végéig olyan súlyos aszály sújtotta, amilyenre a kínai meteorológiai szolgálat adatgyűjtésének 1961-es kezdete óta nem volt példa. Az aszály a kínai hatóságok felkészültsége ellenére is súlyos károkat okozott a mezőgazdaságban, de újabb pofont adott a koronavírus-járvány miatt még mindig szédelgő globális ellátási láncolatoknak is.

A félkatonai szervezetek brutalitása, a több száz halott és a szervezést nehezítő súlyos internetkorlátozások ellenére az iráni fundamentalista rezsim szeptember közepe óta képtelen elnyomni azt az országos tiltakozáshullámot, mely amiatt robbant ki, mert a vallási előírások betartatását felügyelő erkölcsrendészet Teheránban halálra vert egy 22 esztendős kurd nőt, aki állításuk szerint „nem megfelelően” viselte a fejét takaró hidzsábot. Mahsza Amini halála után nők égették el az utcán a fátylaikat, vágták le muszájból növesztett hajukat. A városokban lekaparták a propagandafestményeket, az iráni válogatott a vébén tiltakozott a teheráni rezsim brutalitása ellen. Az iráni rendszerellenes mozgalom minden bizonnyal velünk marad 2023-ban is – annak ellenére, hogy eddig nem volt képes megrendítő csapást mérni a hatalomra.

Turisták figyelik a kontinentális Kína Tajvanhoz legközelebb eső része, Pingtan szigete felett manőverező kínai katonai helikoptert. A Kínai Népköztársaságnak a szigetország feletti jogigénye és annak 1949 óta tartó tényleges szuverenitása közti ellentmondást az utóbbi évekig a felek és a regionális hatalmak igyekeztek tompítani. Az utóbbi években azonban a törékeny diplomáciai egyensúlyt több oldalról is elkezdték ingatni, Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök júliusi demonstratív látogatása pedig nagyszabású kínai katonai mozgósítást váltott ki. A Hongkong sorsát iszonyodva figyelő Tajvan nem kér a kínai uralomból, egy esetleges kínai invázió pedig Ukrajna után a következő nagyhatalmi konfliktus kirobbantójává válhat. Az amúgy egyre harciasabb hangot megütő pekingi vezetést ugyanakkor visszafoghatja az ukrajnai invázióra adott erélyes nyugati válasz.

Ha a klímakatasztrófák, háborúk és válságok nem lennének elegendők, Kínának még a közelmúlt legijesztőbb árnyával, a koronavírus-járvánnyal is meg kell küzdenie. A diktatúra a maga totális hatalmat gyakorló apparátusával két éven keresztül drákói szigorral igyekezett betartatni a dogmává merevedett „dinamikus zéró-Covid-politiká”-t, ami rendszeresen tízmilliós városok lezárásával, a helyi lakossággal szembeni embertelen bánásmóddal járt. Az indokolatlannak tűnő szigor miatt kirobbanó tiltakozáshullámtól tartó pekingi vezetés 2022 decemberére azonban kis túlzással a vírusmutációk közé dobta a gyeplőt, mire látványosan meg is ugrott a zéró-Covid-politika ellenére suttyomban addig is emelkedő fertőzésszám, és idén télre virológusok a lakosság körülbelül 60 százalékának átfertőződését várják. 800 millió ember rövid időn belül történő fertőzése egyebek mellett azért is aggasztó, mivel Kínában viszonylag gyenge az átoltottság, ráadásul a nyugati, mRNS-alapú vakcinák elutasításával az oltási programot is kizárólag a relatíve gyenge védettséget adó kínai vakcinákkal hajtották végre.

Elon Musk egyetlen év alatt befutotta a maga Tony Montana-ciklusát: 51 éves korára 2022-re a világ leggazdagabb és egyben legérdekesebb emberévé vált; Ukrajnában órák alatt biztosította az internetszolgáltatást, amivel a szabadság bajnokának kiáltották ki, aztán viszont mintha kissé beleőrült volna e címbe. Jött a Twitter felvásárlása és szétbarmolása, a bizarr üzleti ötletelések, a gyűlölet és álhírek eddig is hézagos szűrőinek eltávolítása, egyes neki nem tetsző újságírók cenzúrázása. Miközben saját profilja egyre inkább másodlagos frissességű mémek (oké, ez még a legártatlanabb), összeesküvés-elméletek, alt-rightos politikai hőbörgések és orosz dezinformáció megafonjává vált, Musk legnagyobb fejőstehene, a Tesla autógyártó mintegy 800 milliárd dollárt veszített az értékéből, és egyre kevésbé látni, hogyan tarthatja meg piacvezető pozícióját az elektromos autózás területén. Decemberre a Tesla-részvényeit sorra eladogató milliárdos személyes vagyona is megcsappant, és – most álljon meg az olvasásban, hogy elmorzsoljon érte egy könnycseppet – száz-egynéhány milliárd dolláros vagyonával már csak a világ második leggazdagabb emberének számít.