Megnehezíti a környezetvédelmi szabályozást az amerikai legfelsőbb bíróság új döntése

2022. június 30. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új döntésével megnyirbálta az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) jogköreit az USA legfelsőbb bírósága – írja a BBC. Nyugat-Virginia vezetésével 19, leginkább republikánus vezetésű állam perelte be az ügynökséget, mert szerintük az EPA globális felmelegedést okozó károsanyag-kibocsátást korlátozó jogköre csak egyes erőművekre vonatkozik, nem államok teljes energiaszektorára.

A konzervatív többségű legfelsőbb bíróság 6-3 arányba a perelő államokkal értett egyet. A testület értelmezése szerint a törvényalkotók nem szándékoztak ekkora gazdasági és politikai horderejű döntéseket az ügynökségre bízni.

A döntéssel nem örökre korlátozták be az EPA jogköreit, de elvárják, hogy a Kongresszus konkrétan kimondja, ha ilyen hatalmat szánnak az ügynökségnek. Ennek egyelőre nincs túl nagy esélye, mert a Kongresszus korábban kaszálta már el az EPA károsanyag-kibocsátást csökkentő programjait.

A környezetvédelmi szervezetek nem örülnek a döntésnek, mert a 19 állam híresen kerüli a kitűzött klímacélok elérésért. Sok szenet használnak, és 2018-ban ezek az államok voltak felelősek az USA károsanyag-kibocsátásának 44 százalékáért. Ehhez képest 2000 óta átlagosan mindössze 7 százalékkal csökkentették a kibocsátásukat.

Ez nemcsak azért problémás, mert hátráltatják a klímacélok elérését, hanem azért is, mert Joe Biden többek között azzal kampányolt, hogy felpörgeti az USA környezetvédelmi intézkedéseit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!