Elon Musk többet veszített eddig idén, mint amennyit tavaly keresett

2022. december 21. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Bloomberg Billionaires Index szerdai állása szerint Elon Musk vagyona idén eddig mintegy 123 milliárd dollárral csökkent, ami azt jelenti, hogy a Tesla, a SpaceX és a Twitter vezetője idén többet veszített, mint amennyit tavaly keresett.

2021-ben ugyanis finoman szólva is sokkal jobban zárta az évét, 121 milliárd dollárt keresett egy év alatt.

Musk vagyona szerdán 148 milliárd dollár, amivel továbbra is csak a világ második leggazdagabb embere Bernard Arnault, az LVMH luxusipari csoport vezérigazgatója mögött.

Musk sok mindent elkövetett, hogy a vagyona kétéves mélypontra süllyedjen, a Twitter-üzlet például nemcsak a 44 milliárd dolláros kiadás miatt okozott neki károkat, hanem a hónapokig tartó jogi hercehurca miatt is. A Twitter felvásárlása körüli „cirkusz” a Tesla részvényárfolyamát is megterhelte (a tranzakcióhoz ugyanis több milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket Musk). „Musk a Tesla részvényeinek szuperhőséből gonosztevővé vált az utca szemében, a túlsúly pedig minden egyes tweettel nő” – nyilatkozta egy befektetési cég elemzője december elején a BBC-nek.

A Tesla befektetőit az is aggasztotta, hogy a vállalat elektromos autói iránti kereslet lelassulhat, mivel a gazdaság gyengül, a magasabb hitelköltségek elriasztják a vásárlókat, és más vállalatok is növelik elektromos járműkínálatukat. A Teslát visszahívások, valamint a balesetekkel és a robotpilóta funkcióval kapcsolatos kormányzati vizsgálatok is sújtották.

Musk december 15-én a Tesla újabb 22 millió részvényét értékesítette 3,58 milliárd dollár értékben. Azt egyelőre nem indokolta, hogy most miért adott el egy újabb pakkot. Novemberben egyébként 19,5 millió részvényt adott el.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a Tesláé az egyik legrosszabbul teljesítő részvény idén a nagy autógyártókat és technológiai cégeket tekintve. Tavaly még több mint egybillió dollár volt a cég értéke, de az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!