Biden tett egy lépést, hogy megmentse a bolygót, de másoknak is követniük kell
2022. augusztus 8. – 15:01
frissítve
Az amerikai törvényhozás felsőháza, a szenátus több mint egyéves huzavona és egy maratoni, 16 órás szavazási procedúra után, de vasárnap megszavazta Joe Biden elnökségének harmadik nagyobb gazdasági csomagját. Ez most visszakerül a képviselőház elé, ahol várhatóan elfogadják, utána pedig már csak az elnök aláírása fog hiányozni.
A demokrata párti politikusok és a sajtó által inflációcsökkentő törvényként emlegetett csomag valójában elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, az energiahatékonyság javításáról, valamint a gyógyszerárak letöréséről szól; az pedig vitatott, hogy az Egyesült Államokban is évtizedes csúcsokat döntögető infláció ellen mennyire lesz hatásos.
Ezzel együtt a név inkább a politikai brandingről szól: a Demokrata Párt és Biden számára a novemberi félidős választások előtt az infláció és különösen a magas benzinárak okozta népszerűségvesztés a fő kihívás. A hányattatott sorsú klímavédelmi csomag elfogadását emellett az is sürgette, hogy – pont a népszerűségvesztés miatt – nagy az esélye, hogy a demokraták elvesztik a többségüket a kongresszus legalább egyik, de akár mindkét házában, így már csak pár hónapjuk maradt Biden törvényhozást igénylő ígéreteinek megvalósítására.
A dolog belpolitikai vonzatai mellett a külvilág számára azért is fontos ez a csomag, mert
az becslések szerint jelentősen csökkentheti majd az Egyesült Államok üvegházgáz-kibocsátását, és ezáltal reálisabbá válhat a felmelegedés mértékének mérséklése.
Három csomagot hozott
Joe Biden eredeti ígéretei tízéves távlatban nagyságrendileg hatezermilliárd dollárnyi új állami forrást jelentettek volna a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítésére, az amerikai szociális rendszer bővítésére, az infrastruktúra fejlesztésére, valamint a kibocsátáscsökkentést és a megújulóenergia-használatot támogató beruházásokra. (Ez az összeg a szövetségi költségvetés egyéves összegének nagyjából 90 százaléka.)
Az már az elején látszott, hogy ezt nem lesz egyszerű átnyomni a kongresszuson, miután egyes centrista demokrata szenátorok is sokallták az ígéretek méretét, és azok irányával sem mindig értettek egyet. Ezzel szemben a párt balszárnyának pont az volt a baja, hogy Biden tervei így sem mennek elég messzire a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását és a szociális és egészségbiztosítási rendszer kiépítését illetően.
Végül a törvényhozásbeli fennakadások mentén három csomagra szakadt Biden ígérethalmaza:
- Az első, tízéves távlatban 1900 milliárd dolláros kiadást jelentő koronavírus-mentőcsomagot tavaly márciusban komolyabb ellenállás nélkül elfogadta a kongresszus demokrata párti többsége;
- az infrastrukturális beruházásokat célzó második csomag hosszabb huzavona után és az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában, a tervezett kétezer helyett tízéves távlatban 550 milliárdos pluszkiadással, de végül novemberben átment.
- A harmadik csapásirány egy, a klímacélok elérését, a zöldenergiai átállást, valamint a szociális rendszer kiszélesítését célzó csomag volt.
Ennek az eredeti árcédulája tízéves távlatban 3500 milliárd dollár volt, amelyet később a párton belüli egyezkedés során kétezermilliárdra alkudtak le. A törvényhozás alsóháza, a képviselőház novemberben el is fogadta az erről szóló törvényt, ám a felsőházban nem jutottak dűlőre a demokraták, miután Joe Manchin, az erősen konzervatív Nyugat-Virginia demokrata szenátora, a fosszilis energiatermelők régi védelmezője nem volt hajlandó belemenni egy ekkora csomagba.
Sokáig úgy tűnt, hogy Manchin ellenállása miatt nem is lesz belőle semmi, mígnem két hete Chuck Schumer, a demokraták felsőházi frakcióvezetője bejelentette, hogy kiegyezett Machinnal, és „inflációcsökkentő törvény” (Inflation Reduction Act, azaz IRA – nem összetévesztendő az IRA rövidítéssel emlegetett Irish Republican Army nevű északír terrorszervezettel) néven mégiscsak benyújtják a harmadik csomagot, bár az eredetinél jóval szerényebb formában. (Manchin az alacsony árcédula mellett néhány olaj- és földgázvezeték támogatását is kilobbizta.)
Mi van benne?
A csomag 369 milliárd dollárt szán a globális felmelegedés lassítását és kezelését, valamint a zöldenergiai átállást támogató programokra. Ezek között vannak
- a lakóépületek energiahatékonyságát és a háztáji megújulóenergia-termelés ösztönzését célzó támogatások és adó-visszatérítések, valamint a közlekedés hatékonyságának növelését és kibocsátásának csökkentését célzó infrastrukturális programok;
- az elektromos járművek után járó adó-visszatérítés (4000 dollár a használt, 7500 dollár az új autók után);
- adókedvezmények, kedvezményes hitelek és vissza nem térítendő állami támogatás az amerikai napelem-, szélturbina- és akkumulátorgyártók számára, valamint az elektronikában használatos fémek belföldi bányászatára és feldolgozására;
- a zöldenergia-termelés adókönnyítéssel és 30 milliárd dollár összértékű támogatásokkal és hitelekkel való ösztönzése;
- az ipari, a mezőgazdasági és kereskedelmi kibocsátás csökkentését célzó programok;
- 27 milliárd dollár a kibocsátáscsökkentő technológiák fejlesztésére;
- és néhány milliárd jut az amerikai erdők fenntartására és a városok fásítására is.
A törvény egyes elemei az energetikai átállás mellett az amerikai gyártás és a Kínától való függés csökkentését is erősítik, bár kissé paradox módon ezzel vélhetően növelni fogják az inflációt, tekintve, hogy Amerikában napelemet gyártani jóval drágább, mint Kínában.
A törvény által érintett másik nagy terület az egészségügy, ahol a változások főleg az egyik állami egészségbiztosítási programot, a Medicare-t érintik, amely a 65 éven felüli, valamint a fogyatékossággal élő amerikaiak számára egészségügyi költségeit, illetve azok egy részét állja. Az egyik fő változás, hogy a törvény felhatalmazná a Medicare-t, hogy közvetlenül tárgyaljon a gyártókkal a vényköteles gyógyszerek áráról. Ez a várakozások szerint csökkentheti a gyógyszerárakat, miután a közel 60 millió embert biztosító, évi közel 800 milliárd dollárnyi állami pénzből működő Medicare sokkal nagyobb alkuerőt képvisel, és képes olcsóbb árakat kisajtolni, mint a kisebb biztosítók.
A másik fontos változás, hogy a Medicare alá esők számára évi kétezer dollárban maximalizálnák a biztosítás által nem, vagy csak részben fedezett gyógyszerekre és kezelésekre felszámolható összeget, és az alacsony bevétellel bírók számára lehetővé tennék az összeg havi részletekben való fedezését, hogy például a rákos betegeknek ne kelljen egyetlen gyógyszerért egy összegben sok ezer dollárt fizetniük.
Adóemelés
A demokraták állítása szerint a csomag tízéves távlatban 300 milliárd dollárral több bevételt hozna, mint kiadást, miután a fenti programokat nagyrészt adóemelésből fedeznék, valamint az adóbehajtást is felpörgetnék.
A legalább egymilliárd dolláros nyereséget bonyolító vállalatok számára 15 százalékos társaságiadó-minimumot vezetnek be. Az amerikai társasági adó kulcsa ennél magasabb, 21 százalékos, de a nagyvállalatok a valóságban nem fizetnek ennyit könyvelt nyereségük után, mert részben a kongresszus által szándékosan bevezetett ösztönzőket kihasználva (például a kutatás-fejlesztési költésük leírásával), részben szándékolatlan kiskapukat kihasználva csökkentik adóalapjukat. (Emellett természetesen a nemzetközi adóparadicsomok használata is bevett szokás, ezt a globális minimumadó tervével akarják ellehetetleníteni, amelyet Magyarország vétózik az EU-ban.)
Az új törvény ezen kiskapuk részleges bezárásával kötelezné arra a nagyobb vállalatokat, hogy ha a 21 százalékot nem is, de legalább 15 százalékot valóban befizessenek.
Ezzel együtt az kérdéses, hogy mekkora lesz a dolog hatása: az eredeti számolások 313 milliárd dolláros pluszbevételt vártak a dologtól, de Manchin mellett a demokrata szenátusi frakció másik fekete báránya, Kyrsten Sinema arizonai szenátor kilobbizott egyes – részben a kampányát erősen támogató magántőkealapok, részben az ipari termelők számára előnyös – változtatásokat, amelyek 40-45 milliárddal csökkentik a behajtható összeget.
A csomag részeként tíz év alatt 80 milliárd dollár többletforrást kap a szövetségi adóhivatal is, amelyet részben a szervezet általános modernizálására és létszámának növelésére, részben konkrétan a vagyonos amerikaiak bevételeinek tüzetesebb vizsgálatára szánnak. Emellett további 73 milliárdot remélnek a vállalati részvény-visszavásárlások megadóztatásától: az ilyen tranzakciókra 1 százalékos illetéket vetnek ki.
Viták
A Republikánus Párt politikusai természetesen élesen ellenzik az adóemelést, valamint a csomag több más részét is, beleértve a Medicare felhatalmazását a gyógyszerpiaci beavatkozásra. A párt egyes nyilatkozói arról beszéltek, hogy a vállalati adók emelése növelné az árakat és csökkenti a béreket, miután a vállalatok a plusz költségeiket áthárítják a fogyasztókra és dolgozóikra.
John Barrasso, Wyoming republikánus szenátora pedig arról beszélt, hogy „ha csökkenteni akarjuk az inflációt, az energiaárakat és a költségvetési hiányt, a recept világos: a kongresszusnak csökkentenie kell a kiadásokat, és szabadon kell engednie az amerikai olaj- és földgáztermelést”.
A csomag a Joint Committee on Taxation nevű független szervezet szerint növelni fogja a középosztálybeli amerikaiak adóterheit, a Pennsylvaniai Egyetem gazdálkodástudományi karának becslései szerint pedig a törvénynek nem sok hatása lesz az inflációra:
2024-ig valamivel még emeli is az árakat, azt követően pedig enyhén csökkenti azokat, de a teljes hatás „statisztikailag nem megkülönböztethető a nullától”.
Az amerikai vállalati szféra egyes érdekképviseleti szervei is bírálták a törvénycsomagot, az üzleti kerekasztal (Business Roundtable) nevű nagyvállalati lobbi például közölte, hogy a csökkenő GDP-adatok fényében elhibázott lépés az adóemelés. A Wall Street Journal konzervatív üzleti lap pedig amiatt aggódott, hogy a részvény-visszavásárlások megadóztatása árt a részvényeseknek, és rontja a befektetések hatékonyságát.
A Demokrata Párthoz közelebb álló közgazdászok viszont azt mondják, hogy a csomag teljes hatása inkább ár- és kiadáscsökkentő lesz: az adóemelés hatását ellensúlyozzák a potenciálisan alacsonyabb gyógyszer- és energiaárak. Chye-Ching Huang, a New York-i Egyetem adójogi kutatóközpontjának vezetője szerint az ennek ellenkezőjét állító elemzések túl szűken vizsgálják a csomag hatásait, figyelmen kívül hagyják a gyógyszerárak csökkenését és az energiahatékonyság növekedését, és nem számolnak a háztartások helyzetét javító egyéb, közvetett hatásokkal. Egy kapcsolódó ellenérv, hogy a klímaváltozás mérsékléséből, valamint az azzal járó szélsőséges időjárási események súlyosságának és esélyének csökkentéséből fakadó előnyök jóval túlmutatnak az adójogi költség-haszon elemzéseken.
Ezzel együtt az is elég valószínű, hogy önmagában nem ez a törvénycsomag fogja megmenteni a Föld éghajlatát. A Rhodium nevű elemzőcég számításai szerint az eddigi pálya alapján az Egyesült Államok üvegházgáz-kibocsátása 2030-ra 24-35 százalékkal csökkenne a 2005-ös szinthez képest;
a törvény elfogadása esetén 31-44 százalékra nőne a kibocsátáscsökkentés.
Ugyanakkor Amerika a 2016-os párizsi klímaegyezményben – amelyből az ország 2020-ban, Donald Trump elnöksége alatt kilépett, majd 2021-ben, Joe Biden hivatalba lépése után visszalépett – 50-52 százalékos csökkentést vállalt, azaz a félidős állás nem néz ki jól. Főleg annak függvényében, hogy számos klímakutató szerint a párizsi célok elérése sem lenne elég ahhoz, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését 1,5 Celsius-fok alatt tartsuk az ipari forradalom előtti szinthez képest, és ezáltal mérsékeljük a felmelegedés éghajlati, társadalmi és gazdasági kárait.
Ezzel együtt az sem mindegy, hogy a világ második legnagyobb károsanyag-kibocsátója határozott lépéseket tesz a jó irányba: más országok kibocsátáscsökkentő lépéseivel együtt ez jelentősen növeli a legrosszabb forgatókönyv elkerülésének valószínűségét.
A jelenlegi törvény nélkül „reménytelenül messze lennénk a klímacéljainktól”, és a jogszabály elfogadása „lehetővé teszi, hogy elnöki rendeletekkel, állami és helyi önkormányzati intézkedésekkel és a magánszektor vezetésével elérjük” a párizsi ígéreteket, mondta Jesse Jenkins, a Princeton Egyetem kutatója. Mások azt is kiemelték, hogy a világ más kormányainak lépéseire is hatással lesz, ha az Egyesült Államok komolyan veszi a kibocsátáscsökkentést.
Mi lesz novemberben?
Az mindenesetre kérdéses, hogy a csomag milyen hatással lesz a Demokrata Párt szereplésére a félidős választásokon, miközben Joe Biden népszerűsége jelenleg annál is alacsonyabb, mint Donald Trumpé volt elnöksége azonos időszakában. Ehhez persze kellett az is, hogy az infláció az Egyesült Államokban is évtizedes csúcson van, amiért az ellenzék személyesen Joe Bident és az 1900 milliárdos élénkítőcsomagot okolja.
Nem segíti az elnököt, hogy az amerikai gazdasági adatok teljesen skizofrén képet festenek. A bruttó hazai termék, azaz a GDP az idei év első két negyedévében reálértéken (azaz inflációval korrigálva) alacsonyabb volt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ugyanakkor a foglalkoztatás töretlenül nő, és a fogyasztás is erős maradt; júliusban félmillióval nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig fél évszázada nem volt ilyen alacsony. A béremelkedés üteme viszont már bebukott az inflációs ráta alá, azaz a bérek reálértéke csökken.
Biden és a demokraták a sikereiket sem igazán tudják eladni. Egy közelmúltbeli felmérés szerint a választók háromnegyede nem is tud róla, hogy Biden alatt elfogadtak egy – amerikai szinten – jelentős infrastruktúra-beruházási programot, holott ez az elnök fontos kampányígérete és eddigi egyik legnagyobb politikai eredménye volt.
Bár a fegyvertartás korlátozásától az amerikai technológiai fölényt célzó programokon át az al-Kaida terrorszervezet elfojtásáig és Oroszország ukrajnai feltartóztatásáig Biden alatt több más területen is történtek fontos lépések,
ebből kevés csorgott le a közéleti vitákba, ami pedig igen, azt a kultúrharc és az infláció hangja nagyrészt elnyomta. Ezt jelzi Biden és Trump hasonló országos megítélése: Biden számai úgy is rosszabbak, hogy a törvényhozásbeli aktivitás tekintetében ég és Föld a két elnök (illetve pártjaik) teljesítménye.
Ezzel együtt van egy, Biden számára hízelgőbb történelmi összehasonlítás is: a hasonló inflációs válsággal küzdő Ronald Reagan számai másfél év után nagyjából Bidenével azonosak voltak, ám az infláció mérséklődésével töretlenül felfelé ívelt népszerűsége, és később magabiztosan újraválasztották.
A demokratákat a választási rendszerből fakadó egyenlőtlenségek is sújtják, és az elnök pártja eleve hagyományosan rosszul szerepel a novemberben esedékes félidős választásokon, amikor a képviselőház teljes tagságát, valamint a szenátus tagjainak harmadát választják újra. A fenti problémák miatt pedig hetekkel ezelőtt úgy állt, hogy a demokraták mindkét házat bukni fogják, és Joe Bidennek 2024-ig republikánus törvényhozás mellett kell majd kormányoznia, amely Barack Obama elnöksége alatt is meglehetősen problémás volt.
Ugyanakkor érzékelhetően javította a Demokrata Párt megítélését, és rontotta a republikánusok novemberi esélyeit, hogy a legfelsőbb bíróság konzervatív többsége júniusban eltörölte az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét jelentő precedenst (ennek belpolitikai vonzatairól itt írtunk részletesen). Hogy ez a fajta doktríner konzervativizmus még a republikánus táborban sem népszerű,
azt jelzi, hogy az erősen jobboldali Kansas nemrég népszavazáson döntött az abortuszhoz való jog védelméről.
Emiatt egyes várakozások szerint visszaüt majd, hogy a republikánus többségű államok törvényhozásai az utóbbi hetekben egymás után fogadják el az abortuszhoz való hozzáférést durvábbnál durvábban ellehetetlenítő törvényeket, és sorban kerültek ki a Trumphoz hiperlojális, azonban megosztó jelöltek a republikánus előválasztásokon. A FiveThirtyEight választási modellje júniusban, a legfelsőbb bírósági döntés kihirdetése előtt 60 százalékos esélyt adott arra, hogy a republikánusok kerülnek többségbe a szenátusban novemberben; most 59 százalékot ad a demokrata győzelemre – bár a képviselőházban vélhetően így is republikánus többség lesz majd a felmérések szerint.