Az amerikai legfelsőbb bíróság 49 évvel ezelőtti döntését felülbírálva eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét

2022. június 24. – 16:32

frissítve

Az amerikai legfelsőbb bíróság 49 évvel ezelőtti döntését felülbírálva eltörölte az abortusz alkotmányos védelmét
Abortuszpárti és abortuszellenes tüntetők az amerikai legfelsőbb bíróság épülete előtt 2022. június 23-án – Fotó: Allison Bailey / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai legfelsőbb bíróság felülbírálta a fél évszázados „Roe v Wade” néven elhíresült bírósági precedenst, a döntéssel megszűnt az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme az Egyesült Államokban, írja a CNN.

A döntést 5-4 arányban hozta meg a konzervatív többségű testület. Ezzel a legfelsőbb bíróság saját, 49 évvel korábbi korszakos döntését felülbírálva veszik ki az abortuszt az egyéni jogok közül, és a terhességmegszakításról szóló szabályozást a tagállami törvényhozások jogkörébe teszik át. A mostani döntés hátteréről és jelentőségéről itt írtunk bővebben.

A többségi véleményt Samuel Alito konzervatív bíró jegyezte. „Roe a kezdetektől fogva egy égbekiáltóan téves döntés volt. Az indoklása rendkívül gyenge, a következményei pedig károsak voltak. Ahelyett, hogy országos szinten rendezte volna az abortusz kérdését, inkább növelte a megosztottságot.”

Konzervatív többség

Alkotmányos védelem híján a jövőben az egyes államoknak lesz lehetősége megszabni az abortuszra vonatkozó törvényeket, ami akár az abortusz teljes betiltásához is vezethet több helyen. Mint korábban írtuk, az USA 22, republikánus vezetésű tagállamában azonnal abortusztilalom léphet életbe.

A döntés jogi hátterét Mississippi állam egy 2018-ban hozott abortusztörvénye adta, amiben betiltották (pár kivételtől eltekintve) az abortuszt a terhesség tizenötödik hete után. A törvényjavaslatot az állam egyetlen abortuszintézménye, a Jackson Women's Health Organization megtámadta, majd szövetségi bíróságok alkotmányellenesnek ítélték a tervezetet. Az állam azonban a legfelsőbb bíróságnál fellebbezett, ami 6-3 arányban alkotmányosnak találta a törvényt. Az abortusz alkotmányos védelmének ügyében viszont a konzervatív John Roberts, a testület főbírája nem csatlakozott társaihoz.

Clarence Thomas bíró – akit széles körben a legfelsőbb bíróság legkonzervatívabb tagjának tekintenek – a döntés támogatása mellett egy saját véleményben más alkotmányos jogok megvizsgálását is sürgette. Név szerint említette a Griswold és az Obergefell-döntést: előbbi a fogamzásgátláshoz való jogot, míg utóbbi a melegházasság alkotmányos jogát állapítja meg.

Donald Trump elnöksége alatt három konzervatív bíró kinevezésével 6-3-as többségbe kerültek a republikánus elnökök által kinevezett bírák a testületben. Az abortuszellenes bírósági légkört megérezve egyre-másra hozták a szigorúbbnál szigorúbb abortusztörvényeket a különböző republikánus vezetésű államok. Május végén fogadták el Oklahomában az Egyesült Államok legszigorúbb abortuszszabályozását, amely a fogantatás pillanatától tiltja a terhességmegszakítást.

A republikánusok által benyújtott és május közepén elsöprő többséggel elfogadott törvényjavaslat a texasi abortuszellenes törvény mintájára készült, amely lehetővé teszi, hogy bárki beperelje az abortuszszolgáltatókat.

Megosztó kérdés

A legfelsőbb bíróság pénteki döntése nem volt teljes meglepetés. Még májusban szivárgott ki egy februári határozattervezet, amiben a testület a precedens felülbírálása mellett döntött volna. A kiszivárgott vázlat többségi véleményét is Alito jegyezte, aki a dokumentumban pontosan ugyanazokkal a szavakkal minősítette a fél évszázados precedenst, mint a végleges döntésben.

Az amerikai lakosság többsége nem támogatta a precedens felülbírálását. A kiszivárogtatást követően több közvélemény-kutatás (CNN, NPR) is bőven 50 százalék fölöttire mérte az abortuszhoz való alkotmányos jog támogatottságát. A CNN saját, 1989-ig visszamenő állandó mérései szerint soha nem emelkedett 36 százalék fölé azok aránya, akik teljesen el kívánták törölni a Roe v Wade-et.

Az ítéletnek akár komoly hatása is lehet az amerikai pártpolitikára is. Az abortusz alapvetően nem tartozik az embereket leginkább foglalkoztató politikai kérdések közé, a 2022 őszén esedékes félidős választás esélyeit jelenleg jobban befolyásolja az infláció vagy a gazdaság teljesítménye. Utóbbi tényezők – megfejelve a félidős választások vastörvényével, miszerint két elnökválasztás között a választók mindig az elnök pártját büntetik – egy republikánus győzelmet vetítenek előre.

Azonban a texasi abortusztörvény 2021 őszi elfogadása óta a terhességmegszakítással kapcsolatos jogok védelme a felmérések összesítése alapján hónapok alatt a demokrata szavazók által említett egyik legfontosabb üggyé vált. Elképzelhető tehát, hogy az abortusztilalom mozgósítani tudja a demokrata szavazókat az őszi választásra.

Biden: Még nincs vége

Joe Biden amerikai elnök is megszólalt nem sokkal az ítélet kihirdetése után. „A bíróságnak és az országnak is szomorú nap a mai”, kezdte beszédét, majd rátért a döntésre, ami szerinte egy „szélsőséges ideológia évtizedek óta tartó munkájának az eredménye”. Az ítélet egy „hiba”, aminek során „a legfelsőbb bíróság olyat tett, amit eddig soha: rengeteg amerikait megfosztott egy alapvető alkotmányos jogától”.

Joe Biden beszédet mond 2022. június 24-én – Fotó: Mandel Ngan / AFP
Joe Biden beszédet mond 2022. június 24-én – Fotó: Mandel Ngan / AFP

Biden szerint azonban a harc még nem fejeződött be. Megfogadta, kormánya megvédi a nők szabad mozgásához való jogát, amivel olyan államokba tudnak utazni, ahol engedélyezett az abortusz. Felszólította a kongresszust, hogy kodifikálják a Roe v Wade-döntést, amivel szövetségi szinten tudnák szabályozni az abortusz korlátozását. Ehhez azonban egyrészt jelenleg sincsen meg a demokraták szenátusi többsége, másrészt alkotmányos védelem híján egy republikánus vezetésű törvényhozás egyszerűen eltörölheti azt.

Végezetül Biden arra kért mindenkit, a tüntetések legyenek békések. Beszédét korábbi gondolatának ismétlésével zárta: „Az utolsó szó még mindig lehet az amerikai népé. Ennek még nincs vége.”

Több vezető amerikai politikus is megszólalt a döntést követően. Barack Obama volt amerikai elnök szerint „amerikaiak millióinak alapvető szabadságjogát” támadta meg az ítélet, míg Donald Trump a Fox News műsorában azt mondta,

„a döntést Isten hozta meg”.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke azt állította, a bírósági ítélettel a Republikánus Párt végre elérte célját, hogy elvegye a nőktől a jogot a saját reproduktív egészségügyi döntéseik meghozatalára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!