Macron: Mindent megteszünk, hogy Magyarország ne blokkolja a globális minimumadót

2022. június 24. – 18:09

frissítve

Macron: Mindent megteszünk, hogy Magyarország ne blokkolja a globális minimumadót
Emmanuel Macron francia elnök az Európai Tanács pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatón – Fotó: Johanna Geron / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Mindent megtesznek az uniós vezetők azért, hogy Magyarország ne blokkolja a globális minimumadó bevezetését – erről beszélt az Európai Unió Tanácsa nevében Emmanuel Macron. Az Európai Tanács pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatón a francia elnök azt mondta, továbbra is egyeztetni próbálnak a magyar kormánnyal a 15 százalékos adókulcs bevezetéséről.

A csütörtökön és pénteken tartott uniós csúcstalálkozón döntöttek arról, hogy Ukrajna és Moldova hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltje lett – Grúzia azonban nem. Bár csütörtökön úgy tűnt, hogy Albánia és Észak-Macedónia EU-csatlakozási folyamata Bulgária vétója miatt nem tud továbbhaladni, pénteken a bolgár parlament úgy döntött, feloldja a vétót ezzel szemben.

Izlandtól Ukrajnáig szélesítenék az együttműködést

Az Európai Tanács ülése után a testület elnöke, Charles Michel arról beszélt, hogy szorosan együttműködnek a következő hónapokban az inflációra és az árnövekedésekre adott uniós válaszokon. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig egy közös európai energiaigény-csökkentési tervről számolt be – ennek részleteit júliusban hozzák nyilvánosságra.

Von der Leyen szerint a legfontosabb ügy most a fosszilis energiahordozóktól való függőség felszámolása – ehhez egyrészt diverzifikálni kell az EU energiaforrásait, másrészt csökkenteni kell az energiaigényt, harmadrészt pedig növelni kell a megújuló energia szerepét. Ehhez közel 300 milliárd eurónyi forrást biztosítanak majd a RePower EU programon keresztül, amiről itt írtunk részletesen.

Emmanuel Macron, Charles Michel és Ursula von der Leyen a pénteki sajtótájékoztató után – Fotó: Johanna Geron / Reuters
Emmanuel Macron, Charles Michel és Ursula von der Leyen a pénteki sajtótájékoztató után – Fotó: Johanna Geron / Reuters

Emmanuel Macron pedig hangsúlyozta a francia elnökség alatt meghirdetett tervét egy úgynevezett európai politikai közösség létrehozására: ez egy tágabb, „Izlandtól Ukrajnáig” tartó szövetség lenne az EU-val szoros együttműködésben. A tervek szerint először ősszel, a cseh uniós elnökség során ülhetnek össze a közösség tervezett tagországainak vezetői.

Visszatáncoltatnák Magyarországot a minimumadóba

Újságírói kérdésre Macron arról is beszélt, hogy bár a 27 tagállam közül 26-tal sikerült megállapodni a globális minimumadó bevezetéséről, Magyarország néhány nappal ezelőtt vétót emelt ez ellen. „Magyarország blokkolja a minimumadót, ez nem is kérdés. Próbálunk továbbra is egyeztetni erről, és mindent megteszünk azért, hogy ezt elkerüljük” – mondta a francia elnök pénteken.

A minimumadó egy olyan 15 százalékos adókulcs lenne, amelyet csak a legnagyobb vállalatoknak kellene befizetniük 750 millió euró csoportszintű árbevétel fölött. Bár Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly októberben még úgy nyilatkozott, hogy sikerült kompromisszumra jutni a minimumadó kérdésében, és Magyarország is csatlakozik az arról szóló nemzetközi megállapodáshoz, idén júniusban Varga mégis vétót emelt a bevezetése ellen az uniós tagországok pénzügyminisztereinek júniusi tanácskozásán.

Mivel Magyarországon a társasági adó kulcsa egységesen 9 százalék, így a minimumadó terve adóemelést jelentene, ami rontaná adószempontból Magyarország vonzóságát a nemzetközi befektetésekért zajló versenyben – vagy éppen az offshore-világban.

Szijjártó Péter külügyminiszter például arról beszélt az elmúlt napokban, hogy a minimumadótól „mélyütést kapna az európai versenyképesség”, és „munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe Magyarországon”. Persze hasonló érveléssel támadás érhetné a kormány 800 milliárdos megszorító csomagja által bevezetett extraprofitadókat is, de Szijjártó szerint azt „nem vetik ki a termelő vállalatokra”. Azt nem magyarázta el Szijjártó, miben különbözik a „termelő” vállalat a „nem-termelőtől”.

Az uniós csúcs végén tartott sajtótájékoztatón ezen kívül dicsérték a francia uniós elnökség alatt elért eredményeket, és sok sikert kívántak a munkát július 1-től átvevő Csehországnak.

Cikkünk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ az alábbiakat közölte: „Ahogyan számos alkalommal elhangzott a kormány képviselőitől, a globális minimumadó kétszeresére növelné a magyar vállalatok tényleges adókulcsát. Jelenleg nálunk 7,5 százalék az effektív társasági adókulcs, a globális minimumadó szerint ezt 2023-ban 15 százalékra kellene emelni. Ez kétszeres adóemelést jelent, éppen ezért ellenezzük.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!