Szijjártó: A globális minimumadó munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe Magyarországon

2022. június 19. – 09:35

Másolás

Vágólapra másolva

„A globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek veszélybe kerülésével járna” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A globális minimumadóról

Arról, hogy Európában már a jövő évtől be akarják vezetni a globális minimumadót, míg a világ többi részén nincsenek ilyen tervek, Szijjártó azt mondta: egy ilyen döntés az európai vállalatoknak versenyhátrányt jelentene.

A külügyminiszter szerint a háborús infláció miatt mindenkinek nőnek a terhei. A termelő vállalatoknak komoly energiaigénye van a működéshez, az energiaárak emelkedése miatt pedig egyre nagyobb költségekkel kell szembenézni. „Ha még egy globális minimumadót is kivetünk rájuk, akkor jelentős részüknek működése ellehetetlenül, és megint munkahelyek tíz- és százezrei kerülnek veszélybe, hasonlóan ahhoz, mint a világjárvány alatt másfél-két éve” – mondta.

Szijjártó arról is beszélt, hogy külügyminiszteri és pénzügyminiszteri szinten is korrekt egyeztetés zajlott a globális minimumadót pártoló Egyesült Államok minisztereivel, de világossá tette, hogy a magyar kormány nem tudja támogatni az adó bevezetését. Hozzátette: az amerikai republikánusok és a magyar kormány között egyetértés van abban, hogy minél kisebbek a munkát terhelő adók, annál nagyobb növekedési lehetőségek vannak a gazdaság előtt. A miniszter szerdán arról írt közösségi oldalán, hogy szerinte a globális minimumadótól mélyütést kapna az európai versenyképesség.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond 2022. június 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond 2022. június 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A minimumadó egy 15 százalékos adó lenne, amelyet a legnagyobb vállalatoknak kellene fizetniük 750 millió euró csoportszintű árbevétel fölött. Az adóelkerülések érdekében a világ több mint 140 országában vezetnék be az OECD és a G20 országok égisze alatt, de ehhez kell igazítani az EU-s szabályozást. A minimumadó bevezetése 48 milliárd eurós bevételt jelentene évente az EU számára.

Az Európai Bizottság (EB) 2021. december 22-én tett javaslatot a nagy multik minimumadójára. Az EB ezzel azt akarja elérni, hogy az Európai Unióban működő, gazdasági tevékenységet egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben folytató jogalanyok ne részesülhessenek adókedvezményekben, és ne rójanak pénzügyi terhet az adófizetőkre. A javaslatnak a tagállamok általi elfogadása után 2024. január 1-jén kell hatályba lépnie.

Varga Mihály pénzügyminiszter tavaly októberben még úgy nyilatkozott, hogy sikerült kompromisszumra jutni a minimumadó kérdésében, és Magyarország is csatlakozik az arról szóló nemzetközi megállapodáshoz. Ehhez képest az elmúlt hetekben a magyar kormány határozottan állást foglalt a globális minimumadó bevezetésével szemben. Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács június 17-i ülését követően arról beszélt a sajtónak, hogy a magyar kormány nem támogatja a minimumadóról szóló uniós irányelv elfogadását, mivel álláspontjuk szerint ennek bevezetése adóemelést, a versenyképesség csökkenését és munkahelyek megszűnését jelentené Magyarországon.

Az orosz-ukrán háborúról

Az orosz-ukrán háborúról azt mondta: „Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen a szomszédban, a béke iránt tett erőfeszítések azonban mindeddig eredménytelenek maradtak.” Szijjártó reményét fejezte ki, hogy a NATO néhány nap múlva kezdődő madridi csúcstalálkozóján „a józan ész kerekedik felül, és semmilyen olyan döntést nem születik, amelyik a konfliktust eszkalálná”.

Kijelentette, hogy Magyarország földgázellátása, és összességében az ország energiaellátása teljesen biztos alapokon áll. „A földgáz és a kőolaj is minden nap szerződés szerint, menetrend szerint, zavartalanul és mindenfajta fennakadás nélkül érkezett”

– mondta, és hozzátette: Magyarországnak hosszú távú, tizenöt éves gázvásárlási szerződése van a Gazprommal.

Szijjártó azt mondta, amikor felmerültek olyan hírek, hogy egyes országokba a Gazprom leállítja a szállítást, telefonon beszélt a társaság vezérigazgatójával, valamint Oroszország energiaellátásért is felelős miniszterelnök-helyettesével, akik biztosították arról, hogy Magyarország felé teljesíteni fogják szerződéses kötelezettségeiket. „Sok más nyugat-európai vállalathoz hasonlóan az MVM is olyan módon fizet a földgázért, amit a szállító előír” – tette hozzá.

(MTI)