Sokan tartanak Kína tajvani inváziójától, megnéztük a forgatókönyveket

Sokan tartanak Kína tajvani inváziójától, megnéztük a forgatókönyveket
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex
Bartók András
tanársegéd, NKE, ÁNTK, Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék

Másolás

Vágólapra másolva

Kína augusztus elején évtizedek óta nem látott mértékű hadgyakorlatokat tartott a Tajvant körülvevő vizeken és légtérben Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatására adott válaszreakcióként, majd másfél héttel később egy újabb amerikai delegáció útja miatt ismét hasonló erődemonstrációkba kezdett.

Ezt sokan „blokádként” értelmezték, de nem az, a blokád lényegében egy háborús cselekmény, és az adott szereplő tényleges elzárását jelenti a külvilágtól. Ezúttal azonban hajózási vagy légi közlekedést követő felületeken is jól látszott a ki-, be- és átmenő forgalom. A helyzet feszült, de hatalmas a különbség, ha összehasonlítjuk az Oroszország által ténylegesen megtámadott Ukrajnával.

Várhatóan mind a törvényhozói látogatások, mind a hadgyakorlatok és erődemonstrációk folytatódnak még egy darabig. Ráadásul az amerikai képviselők egy olyan új javaslatot nyújtottak be és készülnek majd megvitatni a nyári szünet után, amely jelentősen megnövelné a tajvani katonai üzletek kereteit, Tajpejt „fontos nem NATO-tag szövetséges” minőségre emelné. A kínai vezetés már most ingerült, pedig az amerikai képviselők csak szeptemberben fogják napirendre tűzni ezt a kérdést.

Érthető, hogy sokakat foglalkoztat, mi lesz a vége a jelenlegi – immár egyébként negyedik – „tajvani krízisnek”. Felvázoljuk, milyen erők néznek egymással farkasszemet a tengerszoros két oldalán, és milyen lehetőségei vannak Kínának, ha bármikor a jövőben katonai erővel akar országegyesítést kicsikarni vagy részleges területszerzést végrehajtani Tajvannal szemben, amitől sokan tartanak. (A Kínai Népköztársaság által a saját részének tekintett, de a gyakorlatban a pekingi rezsimtől függetlenül működő, jó három évtizede demokratikus politikai berendezkedésű Tajvan nemzetközi helyzetéről itt olvashat a Telexen részletesen.)

Nem tudhatjuk, pontosan milyen mérlegelést hajt végre a pekingi vezetés. De ha részletesebben megnézzük az erőviszonyokat, annyi talán látszik, hogy Kínának van hadászati képessége, ami elméleti lehetőséget ad katonai megoldásokra, nincs azonban meg az elsöprő erőfölény, ami magabiztossá tehetné. Számos körülmény nehezíti Kína dolgát, ráadásul egy tényleges inváziónak várhatóan lennének a mostani krízisnél jóval látványosabb logisztikai előkészületei, ezeket pedig nehéz lenne elrejteni a külvilág elől.

A szemben álló erők

Ebben az elemzésben azIISS brit kutatóintézet legfrissebb, a világ országainak katonai képességeit összesítő legfrissebb évkönyvét vesszük alapul, és így néhány fontosabb indikátor mentén összemérhetjük a kínai és tajvani képességeket.

Peking a tartalékos erőket nem nézve is jelentős létszámfölénnyel rendelkezik. Kína „házhoz menne”, tehát alapvetően a jól képzett, könnyen mozgósítható állományára és az ezt odajuttatni képes szállítókapacitásra van szüksége. Tajvan védekező félként a „hazai pálya előnye” mellett egy honvédő háborús helyzetben mozgósítana. Általában a különböző szimulációk 450-500 ezer fős tajvani védelemmel számolnak, de egy pesszimistább becsléssel is legalább 300 ezer fővel kalkulálhatunk.

A támadó katonai műveletek esetében a támadáshoz szükséges minimális arány 3:1 a támadó javára, így egy tajvani invázió esetén Pekingnek majd egymilliós inváziós erőre lenne szüksége. Mivel a terepviszonyok és a városi harcászat a védekező félnek kedvez, az ideális inkább az 5:1 lenne (1,5 milliós kínai kontingens). Kína erre elméletben képes lehet, de hogy hogyan szállít át 1-1,5 millió főt a Tajvani szoroson, az már nagyobb kihívás.

Nehéztechnikát tekintve egyértelmű a kínai fölény. Az nem kérdés, hogy ha minden nehéz harcjármű átjut a szoroson, a kínai hadsereg képes elfoglalni Tajvant. Az igen, hogy a kínai harckocsik mekkora része küzdene kihívásokkal a városi és hegyvidéki harcok során. A várható siker mellett is költséges és veszteséges vállalkozás lenne Tajvan nagyvárosainak páncélosokkal való lerohanása.

A rakéták terén Kína az egyik legnagyobb eszközparkkal rendelkezik (kb. 500 ballisztikusrakéta-indító platformot tart hadrendben), de érdemes számításba vennünk a tajvani elhárítórendszereket is (amerikai Patriot PAC-3 és tajvani Tien Kung III), ezek jelentősen csökkenthetik a kínai rakétaerők hatásfokát. Az is kérdés, mi a célja Pekingnek: porig akarja rombolni a világ 18. legnagyobb gazdaságát, vagy esetleg ép állapotban meghagyva elfoglalni.

Tajvan haditengerészete esélytelen a kínaival szemben, önmagában reálisan csak egy kínai inváziós flotta részleges pusztítására, gyengítésére alkalmas. Számottevő azonban az a főként hajó elleni rakétákra épülő tengeri területmegtagadó képességrendszer, amit Tajpej az utóbbi években kiépített.

A légierők tekintetében is hasonlóan jelentős a kínai fölény. A kínai gépek egy része azonban meglehetősen elavult, szovjet eredetű eszköz (régebbi MiG-ek kínai változatai: J–7, J–8), egy része pedig korszerűbb, az 1990-es években az oroszoktól vásárolt, illetve hazai fejlesztésű. A legkorszerűbb típusok a J–20 és a még csak prototípus J–31 alacsony észlelhetőségű („lopakodó”) vadászgépek, amelyek az amerikai F–22 és F–35 típusok kínai koppintásai. Tajvan ezzel szemben egy kisebb eszközparkkal rendelkezik, arányaiban viszont jóval több a korszerű eszköz.

Kína tehát egyértelmű számbeli fölényt élvez Tajvannal szemben. Még ha az elavult technológia egy az egyben alul is maradna a modernebb fegyverrendszerekkel szemben, a nagyszámú régi eszköz arra alkalmas, hogy túlterhelje az észlelési kapacitásokat, vagy egyszerűen sok lúd disznót győz alapon, akár elfogadva jelentősebb veszteségeket is, de elérje a műveleti célokat.

Ami Kína esetében szűk keresztmetszetet jelent, az a szállítókapacitás.

Ha Tajvant el akarná foglalni, a történelem legnagyobb inváziós kontingensét kellene áthajózni a Tajvani-szoroson. Ennek az inváziós erőnek – még jelentős előkészítő tüzérségi és rakétacsapások után is – egy olyan szigetcsoport felé kellene elindulnia, ahol talán a világon a legsűrűbben sorakoznak a partvonalon különböző eszközökről indított hajó elleni rakéták és csapásmérő képességek.

A kifejezetten partra szálló műveletekhez kialakított deszanthajók azok, amik várhatóan akár egy-két találat után is elérnék a partot, és meg tudnák kezdeni egy hídfőállás kialakítását. Kína 2022-ben nyolc darab partra szállító dokkhajóval (Yuzhao-osztály) és egy helikopter-hordozó rohamhajóval (Yushen-osztály, ezek is amerikai modellek kínai változatai) rendelkezett. Ezek együtt összesen nagyjából 7200 fő tengerészgyalogost tudnak szállítani egy fordulóval. Éppen ezért egy partra szálló művelethez a kínai erőknek nagyban kellene támaszkodniuk további kisebb, kevésbé védett, akár a kereskedelmi hajózásból elvont és átalakított hajókra.

Földrajz, időjárás és külső segítségnyújtás

Tajvan partvidéke sziklás, nagy szakaszokon sekély a vízmélység, kevés helyen alkalmas egy nagyobb inváziós erő partraszállására. Egy ilyen művelet során a nagy rohamhajók a merülésük miatt egy bizonyos ponton túl nem tudják megközelíteni a partokat, a megmaradt szakaszt kisebb, sérülékeny járműveken kell megtenni. Egy partraszállás során mindenki a lehető legkevesebb időt akarja csónakokban tölteni, ellenséges tűz alatt. Tajvan főszigetén két nagyobb szakasz alkalmas partraszállásra: Tajpej és partvidéke északkeleten, illetve Kaohsziung város és partvidéke délnyugaton. Az időjárás is fontos faktor (monszun, tájfun). Leginkább az év első két hónapja és az október–novemberi időszak kedvez egy kínai inváziónak. El lehet indulni „rossz időben is”, de akkor az amúgy is várható veszteségek mellé még a viharkárokkal is számolniuk kellene.

Az is kulcsfontosságú kérdés, hogy nyújtana-e bárki katonailag segítséget Tajvannak.

Az Egyesült Államok fegyvereladással támogatta eddig Tajpejt, és ugyan hivatalosan nem garantált katonai segítségnyújtást egy támadás esetére, ám valamiért évek óta arra készül, hogyan tudna megállítani egy kínai inváziót. Az USA elköteleződése egy úgynevezett „stratégiai kétértelműségen” alapszik, vagyis nem garantálja Tajvan számára a támogatást, de Kína számára sem garantálja, hogy nem avatkozik közbe. Az utóbbi években azonban egyre gyakoribbak voltak azok a nyilatkozatok, amelyek mintha elfelejtették volna ezt a kétértelműség-receptet, és egyre nyíltabban vállalták az amerikai segítségnyújtás ötletét Tajvan számára. Japán vezetése 2021 óta szintén egyre nyíltabban jelzi, hogy úgy látja, egy tajvani konfliktus áttételesen a szigetországot is fenyegetné, így akár az is elképzelhető, hogy Tajvan segítségére sietne valamilyen formában.

Caj Jing-ven tajvani elnök egy F–16V harci géppé átalakított korábbi F–16A/B repülő pilótafülkéjében a Tajvan délnyugati részén fekvő Csiaji légi támaszpontján 2021. november 18-án – Fotó: Ritchie B. Tongo / EPA / MTI
Caj Jing-ven tajvani elnök egy F–16V harci géppé átalakított korábbi F–16A/B repülő pilótafülkéjében a Tajvan délnyugati részén fekvő Csiaji légi támaszpontján 2021. november 18-án – Fotó: Ritchie B. Tongo / EPA / MTI

Kína számára egy invázió jobb oldali iránya viszonylag jól biztosított, a dél-kínai-tengeri kínai támaszpontok könnyen meg tudnak akasztani egy déli irányból érkező amerikai flottaharccsoportot. Tajpejtől északkeletre, a Kelet-kínai-tenger irányából azonban a japán támaszpontok, Okinava szigetén és Guamon az amerikai erők közel vannak, vagy háborítatlan útvonalat élveznek Tajvan irányába. Ha Kína biztosítani akarja ezt a szakaszt, erőket kell csoportosítania Japán irányába, akár megelőző jelleggel csapást mérhet amerikai és japán pozíciókra, vagy elfoglalja a vitatott Szenkaku/Tiaojü-szigeteket.

Az eddigi kínai hadgyakorlatok esetén két fontos szakasz elzárásának főpróbáját láthattuk, a Bashi-szorost délen és a Japán és Tajvan közötti Mijako-szorosban kijelölt műveleti zónát. Egy támadás esetén legkönnyebben az képzelhető el, hogy az USA (és Japán) hírszerzési és felderítési képességeiket vetnék latba, információt osztva meg Tajvannal – hasonlóan az ukrajnai helyzethez –, illetve bizonyos tengerszakaszokat igyekeznének elzárni a kínai műveletek elől.

Bizonytalanabb, hogy egy Tajvan elleni blokád esetén az amerikai haderő megpróbálná-e áttörni azt, de nem elképzelhetetlen. Ha Japánt áttételesen bármilyen támadás éri (akár távoli lakatlan szigeteit, akár blokád alá kerülnek tengervizei), várhatóan, még ha korlátozottan is, de részesévé válik a konfliktusnak. Nem elképzelhetetlen, de talán a legkevésbé az valószínű, hogy akár Washington, akár Tokió szárazföldi csapatokat küldene Tajvanra. Gyakorolni mindenesetre gyakorolják.

Mivel Tajvan egy szigetcsoport, a haditengerészeti képességeknek döntő szerepük lehet.

A flották tűzerejének egy fontos mutatója a „Battle Force Missile” (BFM, „Harccsoport Rakétaszám”) indikátor. Ez azt mutatja meg, hogy egy flotta nagyobb hajóegységei hány rakéta (+torpedó) indítására (indítókazetták, vetőcsövek stb. száma) képesek. Az aktuális kínai BFM 4617, a tajvani 1012. Az amerikai flotta mutatója nagyjából 13 000, a japán flotta esetében a BFM kb. 2800. Kína a tajvani flotta ellen 4,9:1 arányú fölénnyel bír (tajvani partvédelem nélkül). Hogy egy külső segítség ezt az előnyt eltüntesse, ahhoz az amerikai flotta 30 százalékát kéne mozgósítani, japán támogatással még ennél is kevesebbet. Ha a tajvani partvédelmi rakétákkal is számolunk, a flották tűzerejének paritásához viszonylag kis amerikai (és esetleg japán) mozgósítás is elegendő.

Képes-e Kína lerohanni Tajvant? Az erők ismert arányai alapján annyit elmondhatunk, hogy elméletileg igen, képes lenne egy Tajvannal szembeni invázióra. Viszont ez még Tajvant kívülről katonailag támogató erők nélkül is egy olyan lépés lenne, ahol a kínai döntéshozóknak magas veszteségekkel és ezek esetleges politikai következményeivel kell számolniuk, ha pedig érkezik külső segítség, könnyen elveszhet egyáltalán a támadás megindításához szükséges fölény.

Egy kínai–tajvani háború lehetséges változatai

Az erőösszevetésen túllépve a kínai katonai opciókat lényegében három kategóriába oszthatjuk.

  1. A kínai haderő elfoglalhat egyet vagy többet Tajvan távoli szigetei közül.
  2. A másik opció, hogy nem kockáztat egy várhatóan magas veszteségekkel járó inváziót, és Tajvant elzárja külvilágtól, tényleges blokád alá vonja.
  3. A harmadik, hogy megkísérel egy inváziót, kiiktatja a politikai vezetést, és megszállja a „szakadár tartományt”, megvalósítva a beígért országegyesítést.

Nézzük meg ezeket részletesebben.

1. Távoli szigetek: Csinmen, Macu, Penghu

Tajvan nem egyetlen szigetből áll, a fősziget mellett még számos kisebb sziget és atoll alkotja. Ezek közül két kisebb, Csinmen és Macu mindössze pár kilométerre van a kínai partoktól. Egy másik, nagyobb szigetcsoport, a Penghu, más néven Pescadores-szigetek a Tajvani-szorosban, a fősziget partjaitól 30-50 km-re helyezkednek el. Elképzelhető, hogy Kína ezeket a perifériás területeket támadná meg.

Egy ilyen lépésnek szimbolikus jelentősége lenne, mutatná, hogy Kína képes és hajlandó katonai erővel is területeket visszaszerezni az általa szakadár tartományként értelmezett Tajvantól. Tajvan mindegyik távoli szigetén állomásoztat kisebb számú katonai erőt, de ennek megvannak a fizikai korlátjai. Kínának ahhoz, hogy Csinment, Macut vagy a dél-kínai tengeri szigetek egyikét elfoglalja, viszonylag kis mozgósítás is elegendő lehet.

Az már más kérdés, hogy feltétlenül megérné-e Kínának elfoglalni a szigeteket. Ha ebben az esetben még külső katonai segítség nem is érkezne Tajvannak, valamilyen nemzetközi szankciós rezsimre lenne esély. Tajvan vélhetően igyekezne gazdasági eszközökkel (pl. mikrocsipek visszatartása) megtorolni az akciót. A kínai fenyegetésre épülő narratíva is megerősödne, könnyebbé téve a régióban Kínával szembeni koalíciós törekvéseket (pl. Japán, Dél-Korea, Vietnám). Ha Peking nyitva akarja hagyni a lehetőségét a fegyverek nélküli országegyesítésnek, azt ezzel lélektanilag teljesen ellehetetlenítené a következő évtizedekre.

Egészen más stratégiai értékük lenne a Penghu-szigeteknek. Ha Kína el akarná foglalni, az már jóval nagyobb erőfeszítésbe kerülne. Lényegében majdnem ugyanazt a távolságot kellene megtenni, mint a fősziget inváziója esetén, és legalább 200-250 000 fős támadó erőt kellene a szigetekre juttatni. Kedvezőbbek viszont a földrajzi viszonyok, mint a főszigeten, arányaiban nagyobb a partszakasz (lévén szigetcsoport), távolabb van a japán és amerikai támaszpontoktól, a felderítési támogatás is csekélyebb lenne. Penghu esetén sem valószínű, hogy érkezne tényleges katonai segítségnyújtás.

A tajvani flotta közelebb van, talán tudna károkat okozni a kínai inváziós erőknek, így Kína számára nem lenne sétagalopp elfoglalni a Penghu-szigeteket. Azonban minden szimbolikus eredményt hozna, amit más távoli kis szigeteknél feltételezhetünk, és Peking így egy fontos előretolt állást alakíthatna ki Tajvan partjai mellett. Pár év alatt a Penghu-szigeteket erődítménnyé alakítva egy tökéletes ugródeszka lehet egy teljes invázióhoz. Közel van a Kaohsziung környékén feltételezhető, partra szálló szakaszhoz. Biztos, hogy valamelyest magával vonná a nemzetközi közösség ellenreakcióit, de inkább a Krím 2014-es orosz annexiójához hasonló, mérsékelten húsbavágó szankciós rezsimmel kellene csupán számolni.

2. Tajvan elzárása a külvilágtól

Az általános vélekedés az, hogy Kínának bőven módjában áll akár tengeri, akár légi, akár együttes módon elzárni Tajvant a külvilágtól. Ha csak a haditengerészeti képességeket nézzük, a tengeri blokád valószínűleg jelentősebb veszteségek nélkül megvalósítható lenne. Egy Tajvan feletti repüléstilalmi zóna kialakítása ennél valamivel kockázatosabb, kezdeni kell valamit a tajvani légvédelemmel. A kínai vadászgép-eszközpark korszerűbb eszközeit tekintve a 2:1 arányú fölény megvan, a 3:1 nincs. Kína képes lehet kivívni a légi fölényt Tajvan felett, de nem lenne egyszerű feladat, ha figyelembe vesszük a tajvani légvédelmet, még egy kizárólag légi háború is elég nagy veszteségekkel járhat Kínának.

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Tajvan környéki hadgyakorlatáról szóló tudósítás megy egy pekingi óriáskivetítőn 2022. augusztus 3-án – Fotó: Thomas Peter / Reuters
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Tajvan környéki hadgyakorlatáról szóló tudósítás megy egy pekingi óriáskivetítőn 2022. augusztus 3-án – Fotó: Thomas Peter / Reuters

A blokád célja az lenne, hogy Tajvant elvágja a külső erőforrásoktól. Nyitott kérdés, hogy az USA nyújtana-e valami segítséget ebben az esetben. Az amerikai számításokban valószínűleg a legfontosabb az esetleges veszteségek és a konfrontáció a kínai gépekkel. Ha Tajvan képes részleges lyukakat fenntartani a légtérzáron, akkor elképzelhető, hogy légi úton utánpótlás érkezzen az USA-tól. Kínai szempontból lényeges, mekkora terület felett jelölnek ki „no fly zone-t”. Ha a kínai légierő ki akarja küszöbölni, hogy Japán támaszpontokról felszálló egységek felderítő képességekkel támogassák Tajvant, vagy akár légi utántöltő segítséget nyújtsanak, könnyen lehet, hogy a repüléstilalmi övezetet Japán légterét sértő mértékig ki kellene terjeszteni. Ebben az esetben a japán válaszreakciót és mint szövetséges, az amerikai támogatást sokkal nehezebb kizárni.

3. Tajvan megszállása

Benne van a pakliban, hogy Kína lerohanja Tajvan főszigetét. Megpróbálhatja mindezt korlátozott módon végrehajtani. Ezzel az lenne a cél, hogy anélkül buktassa meg a tajvani kormányt, hogy egy totális háborút kelljen vívnia a nagy számban ellenálló lakossággal szemben, és nem pusztulna el annyi infrastruktúra sem. Ha sikerülne kiiktatni a tajvani politikai vezetést, akár kevesebb erő is elegendő lehetne. Ez az, ami az oroszoknak nem sikerült Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Tajvan terepadottságai és kormányzati infrastruktúrája miatt erre kevés esély látszik.

Tajvan megszállása: Totális eszkaláció, atomfegyverek nélkül

Ha nincs lehetőség gyors, „különleges katonai művelettel” térdre kényszeríteni Tajvant, nem marad más, mint a tényleges invázió. Első lépésben szükséges lenne rakétacsapásokkal elpusztítani a tajvani védelem ismert állandó pozícióit (leszállópályákat, dokkokat, radarállomásokat, stb). A tajvani flotta vélhetően leghasznosabb felhasználása az lenne, ha szétszóródva elmenekülne, a nyílt óceánon megbújva tűzerejét tartogatná az inváziós kontingenssel szembeni csapásmérésre.

Az első csapást követően vagy azzal egy időben Kína meglépheti a Tajvan felmentésére érkező erők útvonalának elzárását. Ez egy előretolt jelenlétet tenne indokolttá, jelentős flottacsoportosításokkal elrettenteni Japánt és az USA-t a beavatkozástól. A kellő rakétás előkészítés után érkezne a légtérzár, ami ebben az esetben arra is hivatott lenne, hogy elzárja a japán és amerikai repülőgépek útvonalát. Ezt követné a legnagyobb tajvani katonai célpontokkal szembeni csapásmérés (pl. Csiasan és Taitung légi támaszpontok), illetve a tajvani és a kínai légierők összecsapása. Szintén szükséges lenne Tajvan délnyugati részén, a csendes-óceáni irányból esetlegesen érkező amerikai erők útvonalának elzárása.

Az előkészítő műveletek után megkezdődhet a partraszállás. Vélhetően Tajvan déli részén, Kaohsziung közelében, távolabb Guam és Okinava támaszpontjaitól. Az előkészítő műveletek sikereitől függően kisebb vagy nagyobb ellenállást tudna kifejteni a megmaradt tajvani haderő. A hegyvidéki területekre vonulna vissza a kormányzat (megmaradt része), a sűrűn lakott városi területeken a haderő mellett vélhetően a lakosság egy része is fegyvert ragadna. Kína eközben kénytelen lenne minél több ponton folyamatosan újabb erőket a szigetre juttatni, ami egy hosszú, bonyolult és sérülékeny logisztikai kihívás.

Az Egyesült Államok jelentős veszteségeket kockáztatna azzal, ha megpróbálna áttörni egy kínai vonalon és csapatokat szállítani Tajvan területére. Ha úgy dönt, hogy közbeavatkozik katonai erővel, kisebb kockázatot jelentene távoli csapásmérő eszközökkel célba venni a Tajvan körüli flottaerőket. Egy ilyen szituációban Japán szerepe is érdekes. Ha a szigetország, akár csak támogató jelleggel, de latba veti haditengerészetét és légierejét, elképzelhető, hogy sikerül megakasztani egy kínai inváziót, akár még olyan helyzet is kialakulhat, hogy Tajvan főszigetének egy részét Kína elfoglalja, egy része pedig Tajpej irányítása alatt marad, hasonlóan a jelenlegi ukrajnai konfliktushoz.

Atomfelhő a Csendes-óceán felett?

Ha az Egyesült Államok tényleges katonai résztvevőjévé válik a konfliktusnak, elképzelhető, hogy Kína offenzívája megakad. Ebben a helyzetben Kína akár egy atomfegyver figyelmeztető célzatú bevetésével igyekezhet egy olyan helyzetet teremteni, hogy mihamarabb tárgyalóasztal mellett rendezzék az ügyet. Ezt nevezik „nuclear signaling”-nak, jelzésértékű atomfegyver alkalmazásnak, ez lehet akár egy demonstratív atomkísérlet keretében is.

A kínai konvencionális csapásmérő eszközök azonos vezetésirányítási rendszereket használnak, mint a nukleáris fegyverek. Ha egy konfliktus során az USA kiiktat ilyen rendszereket, előállhat egy olyan helyzet, hogy a kínai fél nem lehet biztos benne, ténylegesen „csak” konvencionális csapásmérő képességeit akarják az amerikaiak erodálni, vagy ez előkészítése egy amerikai atomcsapásnak, és előtte ki akarják iktatni Kína válaszcsapás-képességeit. Emiatt akár szintén ösztönözve lehet az atomfegyver bevetésére, mielőtt elveszítené ezt a képességet, a nukleáris stratégiában ez a „use-it-or-loose-it” („használjuk most, vagy soha”) helyzet.

A „Pearl Harbor”-forgatókönyv

Kína számára egy Tajvannal szembeni invázió számos kockázattal járna. Önmagában a tajvani ellenállás is komoly nehezítő tényezőt jelent, a teljes lerohanás esetén döntő mégis az USA esetleges támogatása. Sokan úgy gondolják emiatt, ha Kína abban az időszakban döntene a Tajvan elleni invázió végrehajtása mellett, amíg nem érte utol az amerikai flotta erőfölényét, nem maradna más választása, mint reális veszélyként kalkulálni azzal, hogy az USA megpróbál közbeavatkozni. Ebből pedig akár következhet az is, hogy Kínának bármilyen jelentősebb Tajvan elleni támadást megelőzően az USA jelentette problémával kell kezdeni valamit.

Kínai alakulatok partraszállást gyakorolnak Fucsien tartományban 2022. augusztus 14-én – Fotó: Reuters
Kínai alakulatok partraszállást gyakorolnak Fucsien tartományban 2022. augusztus 14-én – Fotó: Reuters

Mivel az USA összesített ereje egyelőre jelentős fölényben lenne, így ha Kína a konfrontáció mellett dönt, váratlan és bénító csapást kellene mérnie az amerikai erőkre a csendes-óceáni térségben. Ez leginkább egy, a Pearl Harbor elleni japán támadásra emlékeztető lépés lehetne, akár az Okinaván, Guamon vagy Hawaiin állomásozó amerikai és várhatóan japán erők ellen.

Mire érdemes odafigyelnünk?

Talán annyit sikerült vázolni, hogy korántsem lenne egyszerű feladat Tajvan elfoglalása. Kína adott esetben akár komoly veszteségekkel és a részt vevő erők arányát tekintve a fősziget elfoglalása esetén akár még félsikerekkel vagy legrosszabb esetben kudarccal is számolhat. Sokkal valószínűbb, hogy a jelenlegi kínai politikai és katonai vezetés számára az erők mostani mérlege mellett túl magas a veszteségkalkuláció, így talán még korai attól tartani, hogy Peking elszánja magát egy invázióra.

Más azonban a helyzet, ha a kínai vezetés első lépésben Tajvan távoli szigeteit veszi célba. Itt jóval kisebb esetleges veszteségekkel kell számolni, és az esetleges kudarc kockázata is elhanyagolható. A legkevésbé a távoli szigetek esetében kell félni egy Tajvan támogatására érkező külső beavatkozástól. A legvonzóbb célpont valószínűleg a Penghu szigetcsoport, amely – még ha nagyon sok szempontból nem is összevethető – könnyen válhat Kelet-Ázsia „Krím félszigetévé”. Kína ráadásul könnyen lehet, hogy a világ közvéleménye számára mindenféle intő jel nélkül is elő tudja készíteni ezt a műveletet.

Egy főszigettel szembeni invázió előkészítése már nagyobb kihívás. A kínai szállítókapacitás hiányosságai miatt Kína várhatóan kénytelen lehet átalakítani kereskedelmi rendeltetésű szállítóhajókat, ennek pedig könnyen elképzelhető, hogy lesznek nyomai. Az ukrajnai invázió előtt számos műholdfelvételt láthattunk az orosz erők csoportosításairól. Hasonlót el tudunk képzelni egy tajvani konfliktust megelőző hónapokban is, főként Kína déli tartományainak, például Fucsiennek a kikötőiben.

Barkácsolás alatt álló konténerhajók, felhalmozott haditechnika, ellátmány, lőszer. Egy ilyen előkészület akár már komoly indikátora lehet egy közelgő konfliktusnak.

Összességében tehát talán pánikra nincsen ok, de nem is érdemes lesöpörni az asztalról egy következő, a világra komoly hatást gyakorló konfliktus lehetőségét, ezúttal nem Európában, hanem Kelet-Ázsiában.

A szerző tanársegéd az NKE, ÁNTK, Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszéken; alelnök a Biztonságpolitikai Szakkollégiumban. Kutatási területe Kelet-Ázsia biztonságpolitikai folyamatai; Japán, Kína és Tajvan biztonság- és védelempolitikái.

Kövess minket Facebookon is!