Kínai vadászgépek és bombázók miatt forr a levegő Tajvan körül

• A kínai légierő október elején példátlan intenzitással kezdett el repkedni Tajvan szigete környékén.
• Közben az amerikai haditengerészet több szövetséges országgal nagyobb hadgyakorlatokat tart a térségben, és olykor demonstratíve elhajózik Kína által felségvizeinek tartott területeken.
• Kína saját részének tartja Tajvant, de a tajvani kormány autonóm entitásként szeretne működni a világban, aminek érdekében újabban hangsúlyosabb gazdasági és diplomáciai lépéseket tesz.
• Peking szerint az erődemonstráció a függetlenedés irányába tett tajvani lépéseknek és az azokat támogató amerikai aknamunkának szól.
• Elemzők szerint számos bel- és külpolitikai oka lehet a repüléseknek, hosszabb távon pedig Pekingnek áll a zászló.

Az Egyesült Államok és Kína a kereskedelmi háborútól kezdve az afrikai vagy éppen kelet-európai befektetéseken keresztül a haditengerészeti versengésig számos területen kóstolgatja egymást. Ezek mellé az utóbbi hetekben egy régi, de a fentieknél potenciálisan veszélyesebb konfliktusforrás is újra felütötte fejét.

Peking október eleje óta példátlan elánnal repteti vadászgépeit és bombázóit Tajvan környékén: a tajvani védelmi minisztérium szerint október első négy napjában a Kínai Népköztársaság harci repülőgépei 149-szer léptek be Tajvan légvédelmi azonosítási övezetébe. Bár nem újkeletű jelenségről van szó – a kínai gépek gyakran köröznek demonstratív jelleggel Tajvan környékén –, a tajvaniak októberben négy nap alatt több berepülést számoltak, mint az elmúlt egy év bármely más hónapjában összesen.

A berepülésekkel kapcsolatos amerikai és tajvani bírálatokat követően Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államelnök szombaton megerősítette, hogy „az újraegyesülés be fog teljesülni”,

bár azt is hozzátette, hogy „a kínai nemzet” érdekeivel a békés út vág egybe. Hszi júliusban egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Peking el fogja söpörni a tajvani függetlenségi törekvéseket. Caj Ing-ven tajvani elnök egy vasárnapi nagygyűlésen szólt vissza, hangsúlyozva, hogy nem kötnek kompromisszumot szabadság és szuverenitás terén.

A sziget vezetése szerint Peking és Tajpej viszonya négy évtizedes mélyponton van, és a Tajvant a saját területeként kezelő, a szigetre szakadár tartományként hivatkozó Kínai Népköztársaság néhány éven belül képes lehet ellenük az invázióra.

Bár a berepülések száma valóban szokatlan, arról megoszlanak a vélemények, hogy mennyire feszült a helyzet. A tajvani légvédelmi azonosítási övezetet egy egyoldalúan kijelölt terület, amelyet még a kínai polgárháború után, 1953-ban az Egyesült Államok hozott létre a potenciális veszélyek azonosítása végett. Az övezet emiatt például a „szárazföldi Kína” területének egy szeletét is magában foglalja, bár a kínai berepülésekről szóló adatok természetesen nem tartalmazzák a Kínai Népköztársaság légterében repülő gépeket.

Azaz nem arról van szó, hogy kínai bombázók köröznének a sziget felett: a kínai gépek nagyrészt a tajvani szárazföldtől távol, az övezet délnyugati csücskében repkednek, mint az az incidenseket részletező térképekből kiderül.

Kína hivatalosan a tajvani függetlenedési törekvésekkel és az Egyesült Államok felforgató tevékenységével indokolta a repüléseket, bár a nemzetközi sajtóban az időzítést illetően megjelent találgatások ennél tágabb okokra gyanakodnak.

Minek?

Az egyik elméletcsokor, hogy a Kínai Népköztársaság kikiáltásának október 1-i, illetve a Kínai Köztársaság kikiáltásának október 10-i évfordulója, illetve az ahhoz kapcsolódó üzengetési vágy áll a megnövekedett aktivitás mögött. (Tajvan hivatalosan a Kínai Köztársaság jogutódjának tartja magát, bár ezt a nemzetközi közösség hivatalosan nem ismeri el 1978 óta). Ugyanakkor ezt a verziót gyengíti, hogy az utóbbi években nem kísérte ehhez mérhető erődemonstráció az eseményeket.

Egy másik elméletcsokor szerint az amerikai katonai manővereknek szól a felvonulás. Az amerikai törvényhozás alsóháza szeptember 30-án fogadta el a 2022-es év védelmi költségvetését, amelyben szerepelt egy – jogilag nem kötelező – ígéret a tajvani védelmi kapacitások fejlesztésének támogatásáról, valamint a tajvani haderő meghívásáról egy térségbeli hadgyakorlatra. A Wall Street Journal szerint egy kisebb amerikai különleges egység is tartózkodik a szigeten, a helyi erők kiképzését végzik. Tajvan katonai támogatására Peking mindig fenyegetésekkel reagál, azaz ez is egy potenciális ok.

Emellett az Egyesült Államok haditengerészete az utóbbi napokban az Egyesült Királyság, Japán, Kanada, Új-Zéland és Hollandia részvételével gyakorlatozott a Filippínó-tengeren, két repülőgép-hordozóval. Októberben pedig újabb nemzetközi hadgyakorlatokat tartanak a Tajvan-kérdés mellett számos területi vitával is terhelt Dél-kínai-tenger térségében. Itt a napokban egy amerikai atommeghajtású tengeralattjáró balesetet is szenvedett: ismeretlen tárgynak ütközött.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő kiemelte, hogy az amerikai fegyvereladások terve és az amerikai haditengerészet többszöri demonstratív átvonulása a Tajvan-szoroson Peking szemében provokáció, amely „aláássa a térség biztonságát és stabilitását”, ezért Kína „megteszi a megfelelő ellenlépéseket”. Mindazonáltal Kína korábban nem reagált hasonló erővel az amerikai manőverekre, ezért például egy szingapúri kutató szerint máshol kell keresni az okokat.

Mások szerint az erődemonstráció annak szól, hogy Tajvan vezetése az utóbbi időben élénkebben próbál lazítani nemzetközi politikai elszigeteltségén, amelyre Pekingben függetlenségi törekvésként, és ezáltal a kínai szuverenitás megsértéseként tekintenek. „A kínai kormány egy vörös vonalat akar húzni a nemzetközi közösség számára, figyelmeztetve őket, hogy ne támogassák Tajvant”, mondta Vang Ting-jü, a tajvani kormánypárt egy képviselője. A kínai sajtó nacionalista hangadói pedig a „kínai szuverenitás demonstrálásaként” üdvözölték a repüléseket.

A potenciális célok között szerepel továbbá a légtér feletti kínai kontroll kiterjesztése, az Egyesült Államok elszántságának kóstolgatása, és a Tajvan ügyéhez köthető nacionalista érzelmek felkorbácsolásától remélt belpolitikai pontszerzés is.

De olyanok is vannak, akik szerint a berepülések a kínai légierő kiképzéséről és egy jövőbeli invázió előkészítéséről szólnak. A kiképzőrepülések egyébként is gyakoriak a térségben, jelen esetben pedig újdonság, hogy a korábbinál többet repültek az éj leple alatt, ezért egyes tajpeji elemzők szerint az éjszakai csapásmérést gyakorolhatták. A repüléseknek kínai szempontból megvan az az előnyük is, hogy leterhelik a tajvani légierőt: a folyamatos készenlét jóval nagyobb relatív emberi és anyagi ráfordítást követel az összesen 23 millió lakosú szigettől, mint a több mint egymillió főt számláló kínai haderőtől.

Szövevényes viszonyok

Tajvan nemzetközi helyzete minimum összetett. A szigetet először ausztronéz törzsek népesítették be, korábbi feljegyzések szerint a késő ókorban jártak először kínai expedíciók arrafelé. A 17. században a hollandok gyarmatosították, majd kínai uralom alá került, ekkortájt jelentős han kínai bevándorlás indult. A 19. század végén japán fennhatóság alá került, majd a II. világháború után formálisan a Kínai Köztársaság része lett. Nem sokra rá kitört a kínai polgárháború a köztársaságot irányító nacionalista Kuomintang (KMT) és a kommunisták között, az előbbiek pedig vereségüket követően, 1949-ben Tajvanra menekültek, és ott rendezkedtek be, míg a kommunisták a „szárazföldi Kínában” kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.

A nyugati világ jó ideig a tajvani kormányt fogadta el a legitim kínai vezetésként, mígnem az Egyesült Államok az 1970-es években a kínai és a szovjet kommunisták összeveszését kihasználva, stratégiai okokból kibékült Pekinggel, és elismerte a Kínai Népköztársaságot. Ezt követően Peking vált a hivatalosan elfogadott kínai kormánnyá. Bár a mai napig van pár ország, amely Tajpejt ismeri el, ezek száma gazdasági okokból erősen csökken.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kongresszusa a Kínai Kommunista Párttal (KKP) való kibéküléssel párhuzamosan külön törvényben garantálta 1979-ben, hogy megvédi Tajvan önigazgatását. Az amerikai kormány 1982-ben hat további biztosítékot nyújtott a tajvani vezetésnek, azóta pedig számos nyilatkozatban megerősítették, hogy Tajvan államiságának kérdése amerikai nézőpontból lezáratlan ügy. Washington azt sem tette világossá, hogy pontosan hogyan reagálna egy tajvani konfliktus esetén – a hivatalos stratégia a „stratégiai homály”.

Ugyanakkor a tajvani függetlenséget az Egyesült Államok sem támogatja, ezt a nyáron Kurt Campbell, az amerikai nemzetbiztonsági tanács ázsiai ügyekért felelős koordinátora is megerősítette.

A gyakorlatban Tajvan és néhány további, környékbeli sziget felett uralkodó tajpeji vezetés azóta is függetlenül működik, bár a feszültségek időről-időre kiújulnak. A helyzet legutóbb az 1990-es évek közepén vezetett katonai villongásokhoz, amikor a Kínai Népköztársaság rakétatesztekkel sorozta meg Tajvan környékén a tengert, mire az Egyesült Államok két repülőgéphordozó-csoporttal vonult fel.

Tajvani identitás

Azóta hasonló eset nem történt, de az Egyesült Államok tajvani fegyvereladásai minden esetben kínai fenyegetőzést és mérsékeltebb ellenlépéseket váltanak ki, és Peking arra is hasonlóan reagál, ha úgy érzi, a tajvani vezetés a függetlenség irányába araszol.

Ezek a törekvések főként a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) kormányerőre emelkedése óta erősödtek meg. Bár a Kuomintang eredetileg a kínai kommunisták elűzött ellensége volt, a nacionalista párt – amely az 1990-es évekig kemény és kegyetlen, az őslakosságot kizsákmányoló diktatúrát működtetett a szigeten – idővel gazdasági okokból stabil viszonyt alakított ki a KKP-val, és mára a Kína-barátabb politikai erővé vált a szigeten.

A KMT értelmezésében egy Kína van, és Tajvan része az egy Kínának. Erről 1992-ben meg is állapodott a KMT és Peking, azzal a kitétellel, hogy a két fél máshogy értelmezi, hogy ki a legitim vezetője az egy Kínának. Ez az apró nézeteltérés ugyanakkor nem okozott gondot a két fél kapcsolatában. A KMT-s Ma Jing-csiu elnök 2013-ban gazdasági megállapodást kötött Pekinggel, és 2015-ben Hszi Csin-pinggel is találkozott. A szárazföldi Kína ekkorra már rég Tajvan legfontosabb exportpiacává és a tajvani befektetések fő célpontjává vált, és a turizmus is beindult a két entitás között, azaz az üzleti érdekek a jó kapcsolat irányába mutattak.

A DPP azonban veszélyesnek tartja a közeledést, és az 1992-es konszenzusként emlegetett KMT-Peking megállapodást sem ismeri el. A párt értelmezésében a Kínai Köztársaság egy független államalakulat, amelynek semmi köze a Kínai Kommunista Párt uralma alatt lévő „szárazföldi Kínához”. A DPP szerint a sziget lakói a kínaitól eltérő, tajvani identitással bírnak. Egy tajvani egyetem éves felmérései szerint 2021-ben a sziget lakosságának 63 százaléka tartotta magát tajvaninak, 31 százaléka tajvani kínainak, és 2,7 százaléka kínainak. Az első felmérés idején, 1992-ben a tajvani identitást választók aránya csupán 17 százalék volt.

A DPP a legutóbbi, 2020-as választásokon elsöprő győzelmet aratott, amelyet nagyrészt a Kínai Kommunista Párt erős kampánytevékenységének köszönhet. Bár a DPP és Caj Ing-ven elnök népszerűsége nem sokkal a választások előtt romokban hevert, amikor Hongkongban beindult a relatíve szabad helyi politikai rendszer szétverése, a DPP támogatottsága hirtelen megnőtt. A hongkongi eset pedig azt is demonstrálta Tajvan felé, hogy nem érdemes hinni a KKP azon ígéretében, miszerint a Kínai Népköztársasággal való egyesülés esetén az „egy ország, két rendszer” elve alapján megtarthatják a tajvani demokráciát.

Nemzetközi nyújtózkodás

Bár a formális függetlenséget nem merik meglépni, a tajvani vezetés közben igyekszik hangsúlyozni, hogy egy Pekingtől független, autonóm entitás, Ázsia egyik fejlett demokráciája, amelynek fennmaradása az Egyesült Államok és a nyugati világ elvi és elemi érdeke.

Caj Ing-ven legutóbb a washingtoni külügyi agytrösztvilág mértékadó lapjában, a Foreign Affairsben publikált egy hosszú írást arról, hogy a „demokratikus és nyugati, de kínai civilizáció és ázsiai hagyományok hatását is magán viselő Tajvan” a felemelkedő autokráciák – mindenekelőtt a Kínai Kommunista Párt – és a liberális demokráciák közti szembenállás frontvonalában van, a sziget veszte pedig az ázsiai béke és a demokratikus országok szövetségi rendszere számára is katasztrofális következményekkel járna. Ezért a sziget megóvása, sőt Tajvan nemzetközi szerepének növelése közös érdek, írta.

A tajvani kormány a koronavírus-járvány alatt erősen sérelmezte, hogy Peking ellenkezése miatt nem vehet részt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkájában, és sokáig vakcinákhoz sem juthatott hozzá.

Azóta viszont elért részsikereket.

Donald Trump kormánya az év elején, egyik utolsó lépéseként lazított a tajvani kormánnyal való érintkezésre vonatkozó korlátozásokon, és a kormányváltás után, áprilisban Joe Biden elnök is – hivatalosan nemhivatalos – delegációt küldött Tajvanra. Nemrég az is felmerült, hogy átnevezzék a sziget képviseleti irodáját tajpeji gazdasági és kulturális képviseleti irodáról tajvani képviseleti irodára. Bár ez elsőre nem hangzik valami radikális lépésnek, Kína számára a tajvani képviseleti iroda név szintén a szuverenitása feszegetésével ér fel.

Ezt Peking nemrég demonstrálta is Litvániával szemben: a balti állam hozzájárult, hogy Tajpej helyett Tajvan néven nyisson irodát fővárosában a sziget, mire Peking visszahívta vilniusi nagykövetét, és később Litvánia nagykövete is elhagyta Pekinget.

A héten francia szenátorok egy delegációja is meglátogatja a szigetet, ami szintén tiltakozást váltott ki Peking részéről, miután a hivatalos látogatásokat az egy Kína-elv feszegetésének tartja. Washington pedig a térségbeli szövetségeseit is igyekszik sorba állítani, a héten Japán és Ausztrália is beszólt Pekingnek a repülések miatt, és Japán Tajvan katonai védelmét illetően is kezd potenciális szereplővé válni az amerikaiak szemében.

Gazdasági terjeszkedés

Az utóbbi időben gazdaságdiplomáciai téren is megkavarták az állóvizet. A tajvani csipipar az autóipar és az elektronikai szektor egyik legfontosabb beszállítója, ezért a sziget az utóbbi hónapok krónikus csiphiányából is igyekezett diplomáciai előnyt kovácsolni, mint arról év elején részletesen is írtunk. A DPP kormánya emellett igyekszik diverzifikálni az egyébként Kínától erősen függő tajvani gazdaság nemzetközi kapcsolatait, és visszafogni a Kínába tartó tajvani befektetéseket.

Egy másik, érdekesebb történet, hogy Peking szeptember végén beadta csatlakozási kérelmét az Átfogó és Haladó Megállapodás a Csendes-óceáni Partnerségért (Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership – CPTPP) nevű gazdasági szerződéshez, majd néhány napra rá a tajvani kormány is hasonlóképpen tett. Erre Kína természetesen közölte, hogy ellenzik Tajvan csatlakozását bármiféle nemzetközi egyezményhez, mivel a sziget Kína elidegeníthetetlen része. Tajvan pedig azt hangoztatta, hogy Kínát nem szabad beengedni a CPTPP-be, mert gazdaságpolitikája nem összeegyeztethető a szabadkereskedelmi szabályokkal.

De az Európai Unió is kokettál Tajvannal, az Európai Bizottság által szeptemberben kiadott, az indiai-óceáni és csendes-óceáni térségre vonatkozó külpolitikai stratégiában szerepel egy potenciális gazdasági megállapodás a szigettel. Ezt ugyanakkor természetesen nem lesz könnyű elfogadtatni a tagsággal, miután sok uniós állam, például Magyarország is a kínai gazdasági érdekeit priorizálja.

Kicsit megpihennek

A katonai feszültségek mindenesetre egyelőre alábbhagytak. Joe Biden amerikai elnök azt mondta, telefonon beszélt Hszi Csin-pinggel, és megegyeztek, hogy tartják magukat a „tajvani megállapodáshoz” (Bár az nem világos, hogy ez alatt mit értett: több szakértő is azzal reagált a nyilatkozatára, hogy „milyen megállapodáshoz?”)

A napokban pedig Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és az elnök után a legfontosabb kínai külpolitikai döntéshozó, Jang Csie-cse, a kommunista párt politikai bizottságának tagja és a párt külügyi bizottságának elnöke Zürichben találkozott egy békülési menetre, amelyen egyebek mellett

abban is megállapodtak, hogy Biden és Hszi az év végéig virtuális csúcsot tart majd.

Az persze kérdéses, hogy ez meddig nyújt majd gyógyírt a tajvani kérdésre. Peking számára egyre nehezebben tolerálható a függetlenség felé ficánkoló Tajvan, és számos olyan elemzés született az utóbbi években, amely szerint az Egyesült Államok sem tudja majd megakadályozni a sziget bekebelezését. Charles Glaser, a George Washington Egyetem professzora például egy 2015-ös cikkében azt írta, az amerikai-kínai szembenállás egy potenciális megoldása egy olyan alku lenne, amely keretében az Egyesült Államok feladja Tajvan védelmét, Kína pedig cserébe békésen rendezi egyéb, térségbeli területi vitáit, és elfogadja az Egyesült Államok ázsiai katonai jelenlétét. A többi opció szerinte ennél rosszabb helyzetbe hozná Washingtont.

Egy idei, a Foreign Affairsben megjelent, nagy vitákat kavaró cikk úgy vélte, Peking számára az amerikai katonai fenyegetés sem jelent komoly féket, mivel a kínai haderő fejlesztésével lassan eljutnak oda, hogy az amerikai beavatkozás esetén is képesek lehetnek elfoglalni a szigetet. A szerző, a Georgetown Egyetemen tanító Oriana Skylar Mastro szerint az egyetlen hatékony útja a kínai invázió elkerülésének, ha Amerika egy széles nemzetközi koalíciót tud létrehozni, amely gazdasági, politikai és katonai eszközökkel is hajlandó és képes kiállni Tajvan védelme mellett – amely az utóbbi évek tendenciái alapján nem tűnik különösen reális lehetőségnek.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó mindenesetre a BBC-nek a Janggal való találkozója után adott interjújában azt mondta, hogy az Egyesült Államok fel fog lépni a „destabilizáló” kínai lépések ellen, és visszautasította azt a felvetést, hogy Washington az afganisztáni kivonulás után tartózkodna a katonai erő alkalmazásától. Szerinte Kína „erőteljesen védelmezi a saját elképzeléseit a világgal kapcsolatban, ezért az Egyesült Államokra hárul a felelősség, hogy szövetségeseivel és partnereivel közösen fellépjünk a barátainkért és az érdekeinkért, és így is fogunk tenni”.

Ezzel szemben Ma Hsziao-kuang, a kínai kormány tajvani ügyekért felelős irodájának vezetője azt mondta, hogy „a tajvani kérdés a kínai nemzet gyengeségének és káoszának következményeként jött létre, amely a nemzeti megújulás valósággá válásával megoldódik majd”.