Az autóipar válsága gazdasági nagyhatalmat csinált egy 23 milliós szigetből

• Tajvan a csipgyártás egyik legfontosabb központja, a helyi cégek technológiailag és mennyiségben is globális vezető szerepet játszanak.
• A koronavírus-járvány és az amerikai-kínai kereskedelmi háború még inkább felértékelte Tajvan eleve fontos szerepét, a hab a tortán pedig az autóipart sújtó csiphiány volt.
• A német kormány kínai gazdasági érdekei miatt sokáig távol tartotta magát Tajvantól, mígnem januárban az Audi, a Volkswagen és a Mercedes megszorulása miatt bejelentkeztek a tajpeji vezetésnél. De Japán és az Egyesült Államok is kopogtatni kezdett.
• Egyes értékelések szerint a tajvani vezetés politikai tőkét próbál kovácsolni a stratégiai helyzetéből.
• Ugyanakkor ennek nem mindenki örül: a stratégiai szerepnek gazdasági és politikai hátulütői is vannak.

Az elmúlt hetekben, az autóipart sújtó globális csiphiány miatt Tajvan példátlan gazdaságdiplomáciai gócponttá vált. A világ vezető gazdasági hatalmai – az Egyesült Államok, Japán és Németország – egymás után jelentkeztek be a tajpeji vezetésnél egy nem is olyan kis szívességet kérve: a sziget vezetése ugyan nem sürgetné-e meg a kedvükért a helyi csipgyártó vállalatokat, és nem tudná-e kijárni, hogy a súlyos helyzet fényében külön elbírálást kapjanak a német, japán, amerikai autógyártók.

A helyzetet külön érdekessé teszi, hogy Tajvan politikai státusza meglehetősen szövevényes. A szigetet először ausztronéz törzsek népesítették be, korábbi feljegyzések szerint a késő ókorban jártak először kínai expedíciók arrafelé, a 17. században először holland, aztán kínai, aztán a 19. században japán uralom alá került a sziget, majd a II. világháború után formálisan a Kínai Köztársaság része lett. Nem sokra rá kitört a kínai polgárháború a köztársaságot irányító nacionalista Kuomintang és a kommunisták között, az előbbiek pedig vereségüket követően, 1949-ben Tajvanra menekültek, és ott rendezkedtek be, míg a kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.

A nyugati világ jó ideig a tajvani kormányt fogadta el a legitim kínai vezetésként, aztán az 1970-es években stratégiai okokból a kínai és a szovjet kommunisták összeveszését kihasználva az Egyesült Államok inkább Peking mellett döntött, és elfogadta az egy Kína-elvként emlegetett paradoxont, amely szerint Tajvan a Kínai Népköztársaság része, (Peking szerint „szakadár tartománya”). Ezzel együtt viszont az Egyesült Államok külön törvényben garantálta, hogy megvédi Tajvan önigazgatását, és a gyakorlatban Tajvan és néhány további, környékbeli sziget felett uralkodó tajpeji vezetés azóta is függetlenül működik. Peking pedig azóta is rutinszerűen ismételgeti, hogy ha békésen nem megy, erővel is hajlandó visszaszerezni a szigeteket, mire Amerika rutinszerűen kisebb-nagyobb jelzéseket ad róla, hogy ennek nem örülne, mire a média beszélő fejei rutinszerűen megismétlik, hogy ebből lehet a harmadik világháború.

Eközben Tajvan vezetése – főleg a balközép Demokratikus Progresszív Párt (DPP) kormányerőre emelkedése óta – nagyon szeretné, ha a világ elfogadná, hogy ők Pekingtől függetlenül létező politikai és gazdasági tényezők, még ha formálisan nem is merik kikiáltani a függetlenséget a kínai fenyegetések fényében. Ebben a helyzetben Tajvan a kínai gazdasági és politikai túlerővel szemben folyamatos manőverezéssel próbálja biztosítani a fennmaradását.

Egyes tisztviselők és elemzők szerint a mostani folyamatok azt jelzik, a manőverezésben az autóipari csiphiány, illetve általában véve Tajvan csipgyártásban beöltött globális szerepe fontos eszköz lehet. Vannak ugyanakkor olyan hangok is, amelyek szerint hosszabb távon nem jó dolog a stratégiai szerep.

Hiánygazdaság

Az alaphelyzetről ebben a cikkünkben már írtunk korábban, de a dolog háttere, hogy

• Manapság az autókban a motorvezérléstől kezdve a Bluetooth-kihangosítón át a tolatóradarig szinte minden elektronikus funkció működtetéséért külön csipek felelnek. Különösen igaz ez az elektromos autókra, ahol eleve nagyobb a technológiai igény.
• Ezeket a csipeket csak kevés cég képes előállítani, emiatt a gyártási kapacitások szűkek.
• A szűkös kapacitások jelentős része Tajvanon található, amely az utóbbi évtizedekben a globális félvezetőgyártás egyik legfontosabb központjává vált, mind mennyiség, mind minőség terén. A TSMC nevű tajvani cég a koreai Samsung mellett az egyetlen a világon, amely képes a legapróbb, 3 és 5 nanométeres tranzisztorok előállítására. (A tranzisztor minél kisebb, annál több fér belőle egy csipre, és minél több fér fel, annál nagyobb számítási teljesítményt nyújt a csip.)
• Tajvan főleg a bérgyártásban kiemelten fontos, azaz más gyártók, például elektronikai cégek (Apple, Nvidia, Huawei, AMD, Qualcomm, stb.) vagy autóipari beszállítók (Renesans, NXP, Infineon) megrendelésére készítenek nagy tételben csipeket. A világ legnagyobb és negyedik legnagyobb bérgyártója a TSMC és a szintén tajvani United Microelectronics.
• A koronavírus-járvány miatt jelentősen megnőtt a globális kereslet az elektronikai kütyük, és ezen keresztül a csipek iránt.
• Eközben az amerikai-kínai gazdasági háború is megakasztotta a csipgyártás nemzetközi termelési láncait. Donald Trump kormánya tavaly technológiai embargót vetett ki egy sor kínai csipgyártóra és megrendelőre. Emiatt egyrészt a gyártás a szokásosnál is nehézkesebbé vált, másrészt a kereslet is növekedett, mert az embargó alá vont kínai csipfelhasználók növelték a beszerzéseiket, hogy még a szankciók életbe lépése előtt be tudjanak tárazni a következő évre, évekre. (Erről, valamint a csipgyártás nemzetközi összefonódásairól részletesen itt írtunk.)
• Az elektronikai piac nagyobb gyártói sokkal több és nagyobb teljesítményű, ezáltal pedig drágább csipet vásárolnak, mint az autóipar. Emellett pedig a nagyobb elektronikai cégek jellemzően közvetlenül vásárolnak a csipgyártóktól, míg az autóipar óriásai nem állnak közvetlen kapcsolatban velük, hanem beszállítóik rendelik a csipeket.
• Emiatt az elektronikai szektor jóval nagyobb lobbierővel bír. Következésképpen a csipgyártók a szűkös kapacitásaikat elsősorban az elektronikai szektor kiszolgálására mozgósították.
• Eközben az autógyártás a koronavírus-járvány alatt visszaesett, sok gyártó és beszállító rendelései megcsappantak. Amikor aztán az utóbbi hónapokban a járvány ázsiai lecsengésével ismét beindult a globális autópiac, a gyártók közül többen hoppon maradtak, ami súlyos termeléskiesést, gyárleállításokat okoz.
• Ebben a helyzetben Tajvan szerepe rendkívül felértékelődött, mivel a hoppon maradt cégek a tajvani bércsipgyártóktól remélnek segítséget.

A helyzet különösen egyes német gyártókat, így a Volkswagent, vagy a Magyarországon is jelenlévő Mercedest és az Audit sújtja, de a probléma globális jellege miatt az amerikai és japán gyártók között is bőven voltak áldozatok. Az utóbbi hetekben emiatt a német, az amerikai és a japán kormány és maguk az autóipari cégek is elkezdtek erősen lobbizni a tajvani kormánynál és a legfontosabb bércsipgyártóknál, a TSMC-nél és a United Microelectronicsnál, hogy soron kívüli elbírálásban részesülhessenek.

Ez merőben új helyzetet teremtett. „A múltban egyes országok úgy gondolták, hogy ha túl közel kerülnek Tajvanhoz, az bajt okoz, Kína megbüntetheti őket”, fogalmazott a Financial Timesnak John Teng, a tajpeji kormány kereskedelmi képviselője, aki szerint a mostani helyzet Tajvan kulcsfontosságú gazdasági szerepének bizonyítéka.

Központi szerep

Az irányváltás különösen a németek hozzáállását illetően szembetűnő. Mivel a kínai autópiac kiemelten fontos a német gyártók számára, Berlin hagyományosan erősen távol tartotta magát a tajvani kérdéstől és bármilyen más potenciális vitás ügytől, az emberi jogoktól kezdve a gazdasági jellegű nézeteltérésekig. A német, és ennek folyományaként az európai uniós Kína-politika alapja mindig is az volt, hogy semmiféle politikai feszültségek ne zavartassák a bizniszt.

Jellemző, hogy tavaly, amikor Tajvan a koronavírus-járvány első hónapjaiban arcmaszkokat adományozott Európának, a német kormányszóvivő újságírói kérdésre sem volt hajlandó kimondani, hogy a segítség Tajvanról érkezett. Ehhez képest idén januárban Berlinben hirtelen sikerült megtalálni a szigetet a térképen: Peter Altmaier német gazdasági miniszter tajvani kollégájától, Vang Mej-huától kért közvetlen segítséget a csipellátás biztosításához.

Vang a külföldi megkeresések után arra kérte a tajvani csipgyártókat, hogy segítsenek a „hasonlóan gondolkodó” gazdaságok problémáinak megoldásán, és amennyire kapacitásaik lehetővé teszik, vegyék előre az autóipari megrendeléseket. A TSMC pedig a gazdasági minisztérium szerint bejelentette, hogy ha a gyártás további optimalizálásával kapacitásai szabadulnak fel, akkor prioritást kapnak majd az autóipari csipek.

A jelek szerint a tajvani vezetés politikai tőkét remél a külvilág csipfüggésétől. John Teng, a tajvani kereskedelmi képviselő szerint a jelenlegi helyzet fényében „mindenki látja, hogy most már nem hagyhatják figyelmen kívül Tajvant”, ami „mindenképpen előnyös Tajvan kereskedelmi érdekeit illetően”. Ennél messzebbre ment Arisa Liu, egy tajvani gazdasági kutatóintézet elemzője, aki szerint

a csipek már nemcsak szimpla alkatrészek, hanem stratégiai erőforrásokká váltak, amely új helyzetet teremt Tajvan és a tajvani gyártók számára is.

„A csipek a globális ellátási láncok központi elemei. Mivel a TSMC világszerte megrendelők széles palettájának szállít, és a legmagasabb színvonalú csipeket gyártja, a legközpontibb szereplők között van” – fogalmazott. Hasonlóan értékelte a helyzetet a Nikkei japán üzleti lapnak egy iparági cégvezető: „Ameddig a TSMC-é a legfejlettebb technológia, Tajvan jó helyzetben lesz Kínával, az Egyesült Államokkal, Japánnal és Európával szemben, amelyek mind rá lesznek szorulva a cég csipjeire”.

Ez a fajta gazdasági biztosíték a jelenlegi helyzetben különösen jól jön a tajvani vezetésnek: az elődjéhez hasonlóan a Tajvan szabadsága melletti kiállást hangoztató Joe Biden amerikai elnök januári beiktatása után Peking szokásához híven háborúval fenyegette a szigetet, és a kínai légierő a rend kedvéért Tajvan elfoglalását szimuláló hadgyakorlatot is tartott.

Nem mindenki örül

Ez a helyzet persze nem véletlenül alakult így. Tajvan már az 1980-as évek óta tudatosan fejlesztette a hazai félvezetőgyártást, és fokozatosan átvette a termelést az inkább a tervezésre és termékfejlesztésre összpontosító japán és amerikai cégektől. Miközben a csipek iránti igény a globális okostelefon-boom és a mindennapi használati tárgyak elszámítógépesedésének farvizén hatalmasat nőtt (ma már egy jobb mérleg is tele van csipekkel), egyre népszerűbbé vált az Apple-éhez vagy az Nvidiáéhoz hasonló üzleti modell, ahol a kütyüket tervező és marketingelő cégek nem bíbelődnek a gyártással, hanem egy az egyben kiadják ázsiai beszállítóknak a feladatot.

Ennek a nagy nyertese a TSMC és néhány hasonló tajvani cég lett. Az OECD 2019-es jelentése szerint a cég piaci részesedése a csipbérgyártók között 54 százalékos volt, három további tajvani gyártó a piac további 12 százalékát uralta. A szektor fontosságát jelzi, hogy a TSMC idén 17 milliárd amerikai dollárt költött beruházásokra, ami azt jelenti, hogy

nagyjából az összes tajvani magánberuházás ötödéért ez az egyetlen cég felelt.

A világ egyik legsikeresebb járványkezelése mellett az elektronikai fellendülésnek köszönhető, hogy tavaly a Tajvani gazdaság 30 év után újra gyorsabban növekedett, mint a kínai. (Bár a lassabb növekedési ütem eddig is nagyrészt abból fakadt, hogy Tajvan egy jóval fejlettebb gazdaság.)

A növekedés egyhamar nem áll meg. Jövőre a TSMC 28 milliárd dollárra tervezi emelni beruházásait, hogy a piaci igényeknek megfelelően jelentősen bővíteni tudja kapacitásait. A finanszírozás előteremtése nem jelent gondot: a cég bevételei tavaly amerikai dollárban kifejezve 31,4 százalékkal 45,5 milliárd dollárra nőttek, nyereségük pedig 50 százalékkal 18,5 milliárd dollárra. Ezt a nyereségrátát még Mészáros Lőrinc is megirigyelné, így nem meglepő, hogy a cég részvényárfolyama 56 százalékot emelkedett tavaly. Az árfolyam idén sem fulladt ki, miután a cég kilátásai azóta csak javultak: nemrég például az Apple jelentette be, hogy a tajvaniakkal közösen kezdenek bele a következő generációs kijelzők kifejlesztésébe. A TSMC pedig nem az egyetlen cég, amely növeli a kapacitást, a kormány becslései szerint az utóbbi két évben 42,5 milliárd dollárnyi külföldi működőtőke érkezett a tajvani elektronikai iparba.

Ennek azonban megvannak a hátrányai is, a csipboom ugyanis jelentős egyensúlytalanságokat szül a tajvani gazdaságban. A kapacitásnöveléshez a csipgyártó cégek elszívják a szűkös munkaerőt, beruházásaikkal felhajtják az ingatlan- és energiaárakat, sőt egyes területeken vízhiányt is okozott a gyors gyárbővítés. A helyzetet bonyolítja, hogy a koronavírus-járvány miatt nehezebb munkaerőt és nyersanyagokat importálni. Ez a munkásoknak jól jön: az építkezéseken a bérek a duplájukra nőttek. A tajvani gazdaság kevésbé mély zsebű szereplői viszont arra panaszkodnak, hogy a csipgyártók terjeszkedése minden más gazdasági tevékenységet fojtogat a szigeten.

Manőverezni kell

A helyi sajtóban emellett a kormány helyezkedése sem okozott osztatlan sikert. Egyes véleménycikkek szerint butaság a németek kedvében járni, hiszen Berlin eddig már jó párszor bizonyította, hogy elsősorban a (kínai) pénz érdekli a nemzetközi kapcsolataiban, emiatt Tajvan politikai támogatást nem remélhet a németektől. Hátránya viszont még lehet a gazsulálásnak: ha most az Audi és a Volkswagen kedvéért növeli a német kitettségét, a jövőben nagyobb kár érheti, ha a németek (erősebb kínai érdekeik miatt) elfordulnak tőle.

Más vélemények általában véve az üzleti életbe való politikai beavatkozás tényét kárhoztatják, és a sajtóhírek szerint természetesen a csipgyártók sem örülnek neki, hogy a kormány akar diktálni nekik. A csipgyártás által megalapozott politikai függetlenség narratívája pedig a puszta piaci megfontolásoknak is ellentmond: a tajvani csipipar megrendelőinek jelentős része vagy kínai gyártó, vagy a kínai piacra is termelő cég.

De az egész tajvani gazdaságra jellemző, hogy rendkívül szorosan össze van fonódva Kínával: hagyományosan a sziget külső befektetéseinek több mint fele Kínába tart, és hiába indított befektetésdiverzifikációs kampányt a kormány az utóbbi években, még 2019-ben is 38 százalék volt az arány. Bár a a kormányzó Demokratikus Progresszív Párt erről kevésbé szeret beszélni, a tajvani gazdasági sikerek nagyrészt a kínai növekedésnek is köszönhetők, és a jelen helyzetben nem úgy tűnik, hogy reális lenne a két gazdaság szétválasztása.

Megint mások pedig arra figyelmeztetnek, hogy Tajvan központi szerepe hátrányokkal is jár. Egyrészt a világjárvány okozta logisztikai fennakadások során számos nyugati ország számára világossá vált, hogy a termelés kiszervezése, a külföldi gyártásra hagyatkozás sebezhetőséget jelent, ezért a nagyobb gazdaságok az utóbbi időben a csipgyártás terén is a hazai gyártás fejlesztésére ösztökélik cégeiket, vélte Arisa Liu. De a csipgyártást természetesen Kínában is stratégiai ágazatként kezelik, és irtózatos pénzeket költenek rá, hogy behozzák az egyelőre elég komoly technológiai lemaradásukat.

Willy Shih, a Harvard professzora pedig azt is felvetette a Nikkeinek, hogy a TSMC és a tajvani kormány számára is stratégiai kihívást jelent, hogy hogyan kezeljék a mostani politikai nyomást. „Amitől sokan tartanak, de senki nem mondja ki, hogy a legegyszerűbb út Kína számára a félvezetőipari vezető szerep eléréséhez Tajvan elfoglalásán keresztül vezet”, mondta.

Mindenesetre a belső növekedési lehetőségek korlátai és a nemzetközi nyomás miatt a TSMC mostanában az Egyesült Államokban és Japánban is bővíti kapacitásait. Egyelőre pedig a konkurenciától sem kell tartaniuk, a várakozások szerint a tajvani cég lesz az első, amely nagy tételben gyártja majd a legfejlettebb, 3 nanométeres csipeket. Ettől persze az autóipar problémái még nem fognak egyhamar megoldódni, még az optimistább iparági szereplők is sokhónapos csiphiányra és termelési kiesésre számítanak.