Rengeteg tapasztalatunk van a kommunista vezetésű Kína működéséről, és ezt szívesen meg is osztjuk a magyarokkal

Lehet, hogy kissé banális kérdéssel kezdek, de Önök hogyan hívják az országukat? Annyiféle nevet hallok, mi leginkább Tajvant használjuk, az olimpián Chinese Taipei néven indulnak, és ismert a Kínai Köztársaság elnevezés (Republic of China) is.

A budapesti irodánk hivatalos neve Taipei Representative Office (Tajpeji Kirendeltség). A tokiói olimpián valóban a Chinese Taipei nevet használjuk, de ez csak egy a sportvilágra érvényes pragmatikus elnevezés. Emellett Európában és az Egyesült Államokban eltérő neveket használunk. Az Egyesült Államokban például TECRO az irodánk neve, abban is Tajpej szerepel. Hivatalosan nincsen diplomáciai kapcsolatunk az Egyesült Államokkal vagy Japánnal, de a nem hivatalos viszony nagyon jó, és folyamatosan fejlődik. Az utóbbi időkben fontos lépéseket tettünk, hogy mások is hangsúlyosabban fogadjanak el bennünket. A napokban Litvániában már Tajvani Kirendeltség néven nyitottunk irodát. Ez egy de facto nagykövetség, de nem nevezhetjük annak, mert Litvániának is van diplomáciai viszonya Kínával, utóbbi pedig minden országgal megszakítja a kapcsolatot, amely Tajvant nagykövetségként fogadja. A Kínai Népköztársaság ugyanis az „egy Kína” alapelvet vallja, amely szerint Tajvan nem egy ország, hanem Kína egy tartománya, de mi ezt nem fogadjuk el. Abban bízunk, hogy a jövőben további olyan irodákat tudunk nyitni, ahol a Tajvan nevet használjuk.

Ön tíz hónapja érkezett Magyarországra, hogyan látja a magyar–tajvani kapcsolatokat?

Tajvan már három évtizede itt van Magyarországon, ezalatt sok személyes, kulturális, illetve oktatási kapcsolat létesült, sokat fejlődött az együttműködés. Vannak ösztöndíjprogramjaink, tajvani diákok is jönnek Budapestre, de magyarok is kaphatnak ösztöndíjat hozzánk. Tajvan a dél-kelet-ázsiai térségben, de egész Ázsiában is az emberi jogok, a szabadság és a demokrácia erős bástyája. A gazdaságunk teljesen nyitott, a félvezetőiparban világelsők vagyunk, így azt gondolom, hogy Tajvan Magyarország megbízható partnere lehet akkor, amikor a pandémia után a globális ellátási láncok újraszerveződnek. A gazdasági kapcsolatok már ma is erősek, itt három nagy céget kiemelnék, a komáromi Foxconn, a gyöngyösi Giant kerékpárgyár és a Yageo Holding elektronikai komponensgyártó a legnagyobb tajvani befektetések. Érdekesség, hogy az EU 27 országából Tajvan Magyarországon fektette be a második legtöbb tőkét.

Hova ment a legtöbb?

Hollandiába. Mindenesetre ilyen komoly összeg nem jött volna Magyarországra, ha nem lennének jók a gazdasági kapcsolatok. A politikai kapcsolatrendszer ettől különbözik, és azt gondolom, hogy minden ország megválaszthatja a nemzeti célrendszerét. Természetesen mi értjük, hogy Magyarországnak a magyar–kínai kapcsolatok fontosak, de úgy látjuk, hogy például az említett három nagy tőkebefektető miatt a magyar kormány azért megpróbál kiegyensúlyozott kapcsolatokat fenntartani Kína mellett Tajvannal is. Az én egyik fő küldetésem, hogy minél több tajvani befektetőt idehívjak, minden magyar partneremnek üzenem, hogy tényleg ezért vagyok itt.

A magyar kormányzat előszeretettel beszél „keleti nyitásról”, ami azért sokakban úgy csapódik le, hogy „kínai nyitás”. Hogy érzik, a keleti nyitás politikájának más térségbeli országok is haszonélvezői lehetnek, vagy ez valóban csak egy kínai program?

Azt látom, hogy más ázsiai országokból is érkeznek tőkebefektetések Magyarországra. Tőlünk, Dél-Koreából, Japánból, vagyis nem egyszerűsíteném le a keleti nyitást csak Kínára. Szívesen elmesélem, hogy nálunk ez hogyan zajlott. Mi eredetileg nyugati nyitásnak neveztük ezt a programot, mert Kína nyugatra van Tajvantól. A kilencvenes években a program megállíthatatlannak tűnt. Olcsó volt a kínai munkaerő, egy nyelvet beszéltünk, azonos volt a történelmi, a kulturális hátterünk, egyre több volt a tőkebefektetés, az export. Már a tajvani export 40 százaléka Kínába irányult, aztán valamikor 2013 körül volt egy törés. A kínai munkaerő drágább lett, az adminisztratív szabályok is változtak, olcsóbb piacokat találtunk, előtérbe került Vietnám, Malajzia, Indonézia és egyre inkább India is.

Vagyis gazdasági okokból váltottak orientációt, nem politikai okokból?

Igen, alapvetően gazdasági okokból. A Kínában dolgozó tajvani cégek elkezdtek délre tekinteni. Főleg a klasszikus feldolgozóipar váltott, ahol nagyon fontos a munkaerő ára. A legnagyobb sportcipőgyártók például sokáig Kínában gyártottak, újabban átköltöztek Vietnámba. A tajvani kormány pedig új programot indított, a New Southbond Policy, vagyis a déli nyitás az új ázsiai regionális stratégiánk, amelynek céljai egybeesnek a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) hasonló céljaival. Az is gyorsította a folyamatot, hogy a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborút indított Kína ellen.

Ebben a háborúban egy Kínában gyártó tajvani cég is kínainak minősül, és nem Kína ellenpontjának?

Igen, és ezért még több tajvani cég gondolkodik a váltáson. Egy ideig főleg Ázsia többi részét figyeltük, de egyre inkább Kelet-Közép-Európára tekintünk. Nyugat-Európa már nagyon iparosodott, az kevésbé jön szóba, de a CEE-térség kiemelten fontos régió számunkra. A Giant bicikligyárat érdemes megkérdezni. A Giant is érezte a kereskedelmi háború nyomását, és olyan közel szeretett volna kerülni a piacaihoz, amennyire csak lehet. Ma már a gyártás 50 százaléka Európában zajlik. Ez egy általános tajvani irányváltás, ezért is mondom azt, hogy a keleti nyitásban nem érdemes mindent csak Kínára feltenni.

Magyarországon sokáig nem volt erős társadalmi vita a kínai befolyás káros elemeiről, de az elmúlt hónapokban két méretes beruházás, a Budapest–Belgrád vasút, illetve a Fudan Egyetem költségei miatt felerősödött a politikai és a közéleti vita. Hogyan látja ezt, mennyire tud veszélyes lenni a kínai befolyás növekedése?

Diplomata vagyok, Magyarország belügyeiről, a magyar kormány konkrét megállapodásairól nem szeretnék nyilatkozni, de a Kínával kapcsolatos tapasztalataimat szívesen megosztom. Kezdjük ott, hogy a magánemberek szintjén a kínai és a tajvani emberek között is jó a kapcsolat, és mi ezt továbbra is szeretnénk bátorítani, hiszen említettem, hogy ugyanaz a nyelvünk, a történelmünk, a kulturális örökségünk, gyakoriak a találkozások, legalább egymillió ember utazik évente a két ország között.

Ez ilyen egyszerűen megtehető?

Sok közvetlen repülőjárat jár Tajvan és a fontos kínai nagyvárosok között, egy tárgyalás kedvéért akár egy napon belül is meg lehet tenni a távolságot. A pandémia miatt ugyan ez most egy kicsit nehezebb, de ez nem politikai kérdés. A gazdaságban is sok a kapcsolat. Ugyanakkor a kínai kormány továbbra is az „egy Kína” alapelvet követi, ebben a gondolkodásban Tajvan nem önálló állam, csak egy része az országnak. A tajvani emberek többsége azonban nem így látja ezt a kérdést, különösen azok után nem, hogy követhették a hongkongi híreket.

Ahol folyamatosan csorbulnak a szabadságjogok.

Igen, az „egy ország, két politikai rendszer” immár látványosan nem működik. A tajvani kormány célja Kínával kapcsolatban az, hogy a magánkapcsolatok és az üzleti kapcsolatok fejlődjenek, ne legyenek adminisztratív akadályok, mi a hivatalos politikai kapcsolatokat is szorgalmazzuk, de azok valóban hűvösek. A kínai hekkerek ugyanis egyfajta információs háborút vívnak ellenünk, sokféle, részben rejtett módon igyekeznek befolyásolni a tajvani társadalmat. Sok bizonyítékunk van arra, hogy különösen a választások idején hogyan aktivizálják magukat álhírek gyártásával, a demokráciánk sokszor állt ilyen támadások alatt. Ez tehát a mi tapasztalatunk, természetesen nem hiszem, hogy egy európai országban is teljesen azonos módon lépne fel Kína.

Ez már csak azért is különösen aktuális, mert a napokban Magyarországon, illetve konkrétan a mi lapunkban is egy hasonló történet, a Pegasus-megfigyelés a fő téma. Ön szerint akkor hogyan kell kezelni Kínát?

A magyar társadalomnak ezzel kapcsolatban én azt tanácsolnám, hogy mindenkivel érdemes kapcsolatot létesíteni és barátkozni, Kína ráadásul valóban egy méretes potenciális piac. Ám a kínai terjeszkedésnél, az Egy Út, Egy Övezet programnál érdemes különösen is óvatosnak lenni, arra figyelni, hogy a projektek, a szerződések legyenek transzparensek, a beruházások ne csak kínaiaknak adjanak munkát, hanem a helyieknek is. Ezek a kérdések meghatározók, miközben azt én ismételten szeretném aláhúzni, hogy nem gondolom, hogy konkrétan a Budapest–Belgrád vasút vagy a Fudan Egyetem ügyében nekem kellene véleményeznem a magyar döntéseket, de minden tapasztalatomat szívesen megosztom az ilyen nemzetközi együttműködésekről. Kína tényleg egy kommunista vezetésű ország, amelynek működéséről nekünk rengeteg tapasztalatunk van. Az NGO-kkal, a kormánnyal, a szolgálatokkal is szívesen szóba állunk, és elmeséljük, hogy mi miképpen őriztük eddig meg a függetlenségüket a sok támadás és ezen információs háború ellenére.

Ha a magánemberek és cégek között lehet kínai–tajvani kapcsolat, akkor hogyan menedzselhető, hogy politikai szinten nincs semmi? Egyáltalán nem találkoznak a miniszterek, nincsenek állami szintű gazdasági kapcsolatok?

Hivatalosan nincsen ilyen, de azért mindkét ország létrehozott egy félhivatalos fórumot, és ezen intézményeknek delegálta a kapcsolattartást. Tajvanban a SEF (Straits Exchange Foundation), Kínában pedig az ARATS (Association for Relations Across the Taiwan Straits) nevű szervezet feladata a kapcsolattartás, ezek hivatalosan nem kormányzati szervek, de a kormánynak is vannak emberei az egyeztetési mechanizmusra. Amióta Tajvant a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) vezeti, a kínai fél jegeli ezt a kapcsolatot.

Viszont ha a gazdasági kapcsolatok jók, például Kínában tudnak együtt dolgozni, ráadásul Tajvan és Kína is fontosnak tartja a kelet-európai piacot, akár az is elképzelhetőnek tartja, hogy egy-egy nagy európai projekt, korábban ilyen volt a szinte felfoghatatlan méretű Duna–Odera–Elba-csatornarendszer terve, kínai és tajvani cégek kooperációjában valósuljanak meg?

Én ilyen joint venture-ről még nem hallottam, azért a kínai cégek ezeket a projekteket alapvetően a saját embereikkel szoktak felépíteni.

Már jó ideje beszélünk Kínáról és Tajvanról, de hogyan tudná leírni a különbséget a kínai és a tajvani hétköznapok között?

Tajvan szigetén teljesen normális élet zajlik, az emberek száz százalékban élvezhetik a gyülekezési, a sajtó- vagy a véleményszabadságot. Az alkotmány mindenkinek biztosítja ezeket a jogokat, nyugodtan lehet kritizálni a politikai vezetőinket, a kormányt. Ez néha furcsa is a kínai turistáknak. A kínai vendégek ugyanolyan fontosak számunkra, mint a bármely más országból érkező vendégeink. Amikor megérkeznek, sokszor a szállodai szobájukban maradnak, mert olyan érdekes nekik, hogy a tévéviták nyíltak, a riporterek kritikusak a politikai vezetőkkel. A pluralizmus nagyon fontos nekünk, mert bár nagyon fiatal a demokráciánk, a nyolcvanas évek végén nyitottunk, de nálunk tényleg szabadon működhet 300 párt, amelyek közül valódi befolyása természetesen csak 4-5-nek lehet, viszont ennek a pluralizmusnak a megőrzése az egyik fő törekvésünk. Mindezek nagyon erősen megkülönböztetik a kínai és a tajvani társadalmat.

A vívmányok megőrzése közben ugyanakkor arról is hallani, hogy Kína olykor nyomást gyakorol, nemrég például egy hadgyakorlat borzolta a kedélyeket.

Az „egy Kína” elv miatt a kínai kormány próbál bennünket nemzetközileg izolálni, feszültséget növel, nemzetbiztonsági akciókat kezdeményez. Ugyanakkor ez olykor annyiban segít is nekünk, hogy a nemzetközi világ egyre jobban látja, hogy stabil demokráciaként az emberi jogok fontos védelmezői vagyunk a térségben, Sok nyugati országnak, így az Egyesült Államoknak, de Japánnak és Ausztráliának is amolyan stratégiai hídfőállásai vagyunk. És igen, valóban, szinte hetente vannak olyan kínai akciók, amikor kínai gépek berepülnek a légterünkbe, a közelünkben hadgyakorlatoznak, kiképzéseket tartanak Tajvan környékén, ilyenkor Japán, Ausztrália vagy éppen a Fülöp-szigetek eléggé ideges lesz. Viszont ilyenkor nagyobb támogatást is kapunk Washingtontól, Tokiótól, Canberrától.

Kijelenthető, hogy Tajvan felértékelődött az utóbbi időben?

Igen, mi ezt érezzük, főleg a hongkongi események után, nemrég a G7 is hitet tett amellett, hogy Tajvan a béke és a stabilitás őre. Amikor Joe Biden átvette az amerikai elnöki tisztséget, volt egy félelem, hogy Donald Trump erős Tajvan-pártisága után milyen lesz az új adminisztráció, de azt érezzük, hogy Joe Biden talán még erősebben érzékelteti, hogy ott a helyünk a nemzetközi szervezetekben. Nem árulok el titkot, mert az Egyesült Államok követsége is kiposztolta a FB-oldalán, hogy nemrég meghívtak egy ebédre az amerikai nagyköveti rezidenciára, ez volt az első ilyen alkalom a mi öt évtizedes nem hivatalos kapcsolatunkban.

Olyan is akad, hogy egy budapesti diplomáciai eseményen egyszerre jelenik meg a kínai követ és a tajvani kirendeltségvezető?

Ez nem igazán jellemző, bár részünkről természetesen ennek nem lenne akadálya.

Térjünk vissza egy pillanatra a gazdasághoz! Az idei év egyik legerősebb nemzetközi üzleti történése volt a csiphiány. Tajvan ebben az iparágban nagyon erős, a világ egyik legfontosabb félvezetőgyártója. Ilyenkor önök profitálnak a nagy keresletből, vagy éppen hogy hátrányos a piaci zavar?

A digitalizáció, a chipgyártás és az oltóanyaggyártás ma már mind-mind stratégiai, nemzetbiztonsági kérdéssé vált. Tajvan a chipekben, a félvezetőgyártásban kulcsfontosságú szereplő, amolyan gamechanger. Nemrég a német kormány nyilvánosan kérte a tajvani cégeket, hogy elegendő chipet biztosítsanak a német autóiparnak. Az amerikai és a japán kormány pedig megkereste a TSMC-t (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company), a világ legnagyobb félvezető vállalatát, hogy új beruházásokat indítson az országaikban. Ez megmagyarázza, hogy az Egyesült Államok, Japán és más nagy országok miért tekintenek Tajvanra úgy, mint a nemzetközi biztonság fontos pillérére.

Akkor a félvezetőgyártásuk is a függetlenség egyfajta záloga?

Igen, és a csipek mellett valami hasonló szerepre törünk a vakcinagyártásban is.

Van saját vakcinájuk?

Három párhuzamos fejlesztés zajlik, közülük egy, a Medigen már nagyon közel van ahhoz, hogy a piacra léphessen, már felvettük az egészségügyi programunkba. Lehet, hogy ez a tudás már nem is csak a mostani, hanem egy következő járvány idején is alkalmazható lesz.

Sokáig Tajvan szinte fertőzés nélküli állam volt, most hogy állnak?

Valóban, március előtt egészen kiváló helyzetben voltunk, összesen 1100 megbetegedésünk volt, mindössze 20 halálos áldozattal. Aztán az elmúlt hónapokban nálunk is romlottak a mutatók, de a mai adatok [július 28-i adatok szerint] alapján is 15 619 fertőzésnél és 779 halálos áldozatnál tartunk. Vannak bizonyos korlátozások, de azért általános lezárásra nem volt szükség. Viszont a korábbi kedvező helyzetnek volt egy negatívuma, lassabban indultunk el az oltásokkal. Az emberek nem érezték ezt szükségesnek, mert nem nagyon találkoztak korábban a betegséggel. Most aztán felgyorsítottuk a programot, jelenleg a lakosság 25 százaléka van átoltva, hamarosan elérjük a 30 százalékot. Több ország is segített, sok vakcinát kaptunk Japántól, az Egyesült Államoktól, de még Litvánia, Csehország és Szlovákia is segített nekünk.

Sokfélét használnak?

Egyelőre Astra Zenecát, Modernát, hamarosan lesz egy nagyobb adag Pfizerünk is, és beléphet lassan az említett saját fejlesztésünk.

Eddig főleg Tajvanról kérdeztem, de már tíz hónapja itt van, megismerhette az országunkat is. Milyennek látja a magyar viszonyokat, az itteni demokráciát?

Tudom, hogy akárcsak Tajvan, úgy Magyarország is fontos választáshoz közeledik, sok fontos hazai és külpolitikai kihívás és kérdés van napirenden, a járvány, a gazdaság talpra állítása, a mentőcsomagok, a klímaválság, az áradások. Ahogy említettem, nem tartanám diplomatikusnak, ha magyar belpolitikai kérdésekben nyilatkoznék, de biztos vagyok benne, hogy a magyar választók majd jó választási döntést hoznak, és nagyon remélem, hogy mindenféle területen tudjuk bővíteni a kapcsolatainkat. Amiben tudunk, befektetésekkel, a tapasztalatainkkal szívesen segítünk, és mi is támogatást remélünk Magyarországtól, például akkor, amikor jobban be szeretnénk kapcsolódni a különböző nemzetközi szervezetek munkájába. Egy konkrét intézményt megnevezve, a WHO munkáját például biztosan tudnánk segíteni a mi Covid-tapasztalatainkkal is.