Hongkongot ledarálta, és Amerikától is szabadulna Kína

2021. március 12. – 20:39

frissítve

Hongkongot ledarálta, és Amerikától is szabadulna Kína
Középen Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfő-központi katonai bizottsági elnök a Kínai Országos Népi Gyűlés negyedik plenáris ülésének záró eseményén, 2021. március 11-én – Fotó: Xie Huanchi / Xinhua / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Másfél év fokozatos szorítás után a jelek szerint kivéreztették az eddig is legfeljebb részleges hongkongi demokráciát, és lázasan készülnek az Egyesült Államoktól való technológiai függetlenségre, és a potenciális katonai konfliktusra is koncentrálnak üzenetek Kínában.

Ezekről a prioritásokról szólt a formálisan a törvényhozás szerepét betöltő, bár a gyakorlatban jó előre kidolgozott törvényeket kivétel nélkül nagy többséggel helyben hagyó kínai Országos Népi Gyűlés, valamint a pekingi politika főbb ügyeit áttekintő, Népi Politikai Konzultációs Konferencia Nemzeti Bizottsága nevű, sajátos politikai testület elmúlt szűk két hétben lebonyolított éves ülése.

Az ülésen a jövő kihívásainak fényében gazdasági modellváltást, minőségi növekedést és hazai csúcstechnológiák kifejlesztését is ígérték, bár a szkeptikusabb értékelések szerint elég kevés konkrétummal.

Hongkongot ledarálták

Az ülés egyik fő végeredménye a hongkongi választási rendszer demokratikus vadhajtásainak megnyirbálása volt. A Kínához tartozó, de nagyban autonóm város politikai rendszere bár tartalmaz demokratikus elemeket, bizonyos jellegzetességei miatt eddig is a Pekinghez lojális gazdasági és politikai érdekcsoportok intézményesített túlereje érvényesült. A törvényhozás 70 képviselőjének például a felét választják közvetlenül, a többieket gazdasági érdekcsoportok jelölik; a kormányzó személyéről pedig szintén döntően üzleti, szakmai szervezetek delegáltjaiból álló bizottság szavaz, a jelöltek pedig eleve csak Peking számára elfogadható politikusok lehetnek.

A most elfogadott reform ezt a túlerőt betonozza be azáltal, hogy további 20, nem választott pozícióval növeli a törvényhozás létszámát, és negyedével emeli a végrehajtó hatalom fejéről döntő testület létszámát. A biztonság kedvéért pedig a törvényhozási posztokért induló jelöltek „hazafiasságát” ezentúl egy külön bizottság fogja előzetesen ellenőrizni, aki pedig nem elkötelezett Kína iránt, az nem indulhat.

Az elmúlt szűk két év eseményei alapján a lépés nem meglepő: az már a hongkongi tüntetéshullám kezdetekor valószínűsíthető volt, hogy Peking nem a demokratikus jogok bővítésével, hanem azok elnyomásával reagál majd a demokráciát követelőknek. Ahogy egy publicista összefoglalja a dolog Peking-barát olvasatát, „az ellenzék és a kormányellenes mozgalom megalkuvásmentességét és fanatizmusát látva Pekingnek nem maradt más választása, ha fenn akarja tartani Hongkong kormányozhatóságát”.

A városban 2019 nyarán százezrek, egyes becslések szerint milliók vonultak utcára, eleinte egy, aktivisták szerint a Pekinggel szembeni autonómiát veszélyeztető kiadatási törvény elvetését, később általános választójog bevezetését követelve (a rendszer részleteiről annak idején írtunk). A hatóságok eleinte egy erőszakos kisebbség randalírozására hivatkozva azt hangoztatták, a tüntetők terroristák, és ennek ürügyén tavaly egy nemzetbiztonsági törvényt is keresztül toltak a helyi törvényhozáson.

Tüntető tömeg Hongkongban 2019. július 27-én – Fotó: Philip Fong / AFP

Bár az ellenzék 2019 őszén elsöprő győzelmet aratott a kerületi önkormányzati választásokon, az akkor elnyert pozíciók nem rendelkeznek különösebb döntési jogkörrel. A 2020 szeptemberére tervezett törvényhozási választásokat pedig a koronavírus-járványra hivatkozva elhalasztották. Azóta a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva novemberben négy ellenzéki képviselőt kiebrudaltak a törvényhozásból, amelyre válaszként a teljes ellenzék lemondott. Idén aztán további négy tucat ellenzéki aktivistát és politikust vádoltak meg államellenes bűncselekményekkel. Ennek, illetve a mostani törvénymódosításnak a fényében a hongkongi ellenzék szerint nem maradt értelme részt venniük a teljesen kiüresített választásokon.

Technológiai önellátás

Most fogadták el hivatalosan a tizennegyedik ötéves gazdasági tervet, valamint egy távlatibb, a 2035-ig tartó időszak gazdasági céljait, és az ezek eléréséhez vezető stratégiát taglaló dokumentumot is kiadtak.

A Cajhszin üzleti lap összefoglalója szerint a kutatás-fejlesztésre fordított összegeket évi 7 százalékkal, a kifejezetten alapkutatásokra költött állami forrásokat évi 10,6 százalékkal növelik, és a miniszterelnök ígérete szerint a kutatóintézetek nagyobb szabadságot kapnak a pénz felhasználásában – legalábbis ami a technológiai és reáltudományokat illeti. A „digitális gazdaság” hozzáadott értékét a mostani 7,8-ról 10 százalékra akarják emelni 2025-re, és ugyanezen időszak alatt megdupláznák az egy főre eső „magas hozzáadott értékű szabadalmak” arányát. Mindemellett pedig a magasan képzett munkaerő bevándorlását is támogatni tervezik. A kiemelt technológiai kategóriák között kvantumszámítógépek, a mesterséges intelligencia, a blokklánc és a félvezetőgyártás, de a hagyományosabb ipari kategóriák is szerepelnek. A nagy techcégek szabályozása viszont ettől függetlenül szigorodhat, miután az Alibaba-féle óriások elburjánzása a jelek szerint politikai és gazdasági feszültségeket keltett.

A technológiai felzárkózás természetesen már jó ideje cél, a hat éve bejelentett, „Made in China 2025” nevű korábbi, Nyugat-Európában és Amerikában sokat cincált stratégia szintén 2025-re ígérte, hogy a kínai cégek a fontosabb technológiai szektorokban elérik a legfejlettebb vetélytársak szintjét. Azóta a Huawei, illetve az egész kínai félvezetőgyártás ellehetetlenítését célzó amerikai szankciók bonyolítottak a helyzeten: egyrészt (egyelőre) elzárták a kínai techipar egyes fontos részeit egyes alapvető technológiáktól, megnehezítve a felzárkózást; másrészt pont emiatt sokkal sürgősebbé tették Kína számára az önellátás kialakítását. (A Made in China 2025 emlegetését bár jegelték, de a konkrét célok nem nagyon változtak.)

A dolgozók hegesztenek egy autógyártó vállalat műhelyében Kína keleti részén 2021. február 28-án – Fotó: Wang Jilin / Xinhua / AFP

„Az Egyesült Államok által tiltólistára tett cégeket megnézve látszik, hogy a fejlett feldolgozóipar, például a csipgyártás és a (csipgyártásban használt) fotolitográfia elfojtása zajlik. A kínai hatóságok a feldolgozóiparba csatornázzák a forrásokat és a tehetséget, mert tisztában vannak ennek veszélyeivel”, nyilatkozta a jelenségről Li Ji, a sanghaji társadalomtudományi akadémia nevű agytröszt kutatója.

Utóbbi téren Kína az elmúlt években elért jelentős sikereket. Részben ezen kínai sikerekre, részben más ázsiai országok célzott iparfejlesztési politikájára hivatkozva manapság Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is egyre több közgazdász és lobbiszervezet sürgeti az iparpolitika feltámasztását. Az iparpolitikai reneszánsz bírálói viszont azt hozzák fel, hogy ez csak a sztori egyik része: az állami segítséggel kitermelt kínai nagyvállalatok többsége nem valami sikeres, az igazán innovatív techcégek pont az állami bábáskodástól mentes szektorokban törtek fel, az innováció bizonyos formáit pedig eleve nem lehet állami eszközökkel kitermelni.

Minőség, nem mennyiség

A technológiai önellátással párhuzamosan visszaköszönt az új tervből a tavaly ősszel meglebegtetett új gazdaságpolitikai szlogen is, amely két körre osztja a kínai gazdaságot: a külső kör, amely nagyjából a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat jelöli, és a belső kör, amely a kínai belső piacot. A terv szerint Kína innentől inkább a „belső körre” összpontosít, és a belső fogyasztás felpörgetésével akarja fenntarthatóvá tenni a növekedést, a belső fogyasztást pedig minél inkább hazai termékekkel akarja kielégíteni.

Bár ezt egyesek bezárkózásként értékelik, a kínai funkcionáriusok azt hangoztatják, hogy ettől még a „külső kör” is integráns része marad a pekingi stratégiának. Ahogy Jü Jong-ting, a kínai társadalomtudományi akadémia világgazdasági intézetének vezetője írja, pusztán arról van szó, hogy az exportvezérelt növekedés egy ponton túl mind gazdasági, mind politikai szempontból fenntarthatatlan.

Más megközelítésből arról van szó, hogy a mennyiségi helyett a minőségi szempontokat szeretnék előtérbe helyezni, és olyan dolgokat hangsúlyoznak, mint a mélyszegénység felszámolása, a gyenge termelékenység javítása, a belső erőforrások hatékonyabb felhasználása. Erről árulkodik, hogy idénre „6 százalék feletti” gazdasági növekedési célt határoztak meg, dacára annak, hogy elemzők és nemzetközi szervezetek ennél jóval magasabbra teszik a 2021-es kínai növekedési potenciált a tavalyi gyengébb év után.

A szkeptikusok szerint ugyanakkor ezek az ötletek különböző formákban már 2007 óta jelen vannak a pekingi retorikában, de a beruházásokra és újabban növekvő adósságra épülő növekedési modell mélyebb reformja továbbra is várat magára. A belső körről szóló narratívát pedig az is gyengíti, hogy a kínai növekedést (részben pont a koronavírus-járvány miatt) az utóbbi szűk egy évben pont a rekordokat döntögető export tartotta fent.

Teherszállító hajó Dalian kikötőben, Kína északi részén 2020 decemberében – Fotó: Yao Jianfeng / Xinhua / AFP

Hanyatló Nyugat, ókori görögök

Nem meglepő módon nagy teret kapott a geopolitika, és az Egyesült Államokról is esett szó. Hszü Csi-liang tábornok, a kínai hadsereg második számú vezetője (Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfő-központi katonai bizottsági elnök után) azt mondta, hogy fel kell készülni a „Thuküdidész csapdára”, azaz az Egyesült Államok és a Kína közti potenciális háborúra. (Erről a manapság rendkívül népszerű, bár nem különösebben erős lábakon álló elméletről korábban részletesen is írtunk.)

Hasonló húrokat pengetett főnöke, Hszi pártfőtitkár és közeli munkatársai, akik különböző idei beszédeikben azt hangoztatták, hogy az Egyesült Államok instabilitást hoz a világra, és fenyegeti Kínát; viszont azt is kiemelték, hogy a Nyugat hanyatlik, míg a Kelet felemelkedőben van. Nis Grünberg, a berlini Mercator Intézet elemzője például azt mondta, szerinte a kínai vezetés szemében már meg is nyerték a versenyfutást.

Visszatérő eleme a retorikának, hogy a koronavírus-járvány kezelése ismét rámutatott a kínai rendszer felsőbbrendűségére, és az egyetlen, növekedést felmutatni képes nagy gazdaságként Peking megerősödött helyzetben jött ki az elmúlt egy évből.

Bár különösen az akadémiai szférában többen hangoztatják, hogy Peking számára kifizetődőbb taktika lenne nagyobb önmérsékletet tanúsítani, a hivatalos retorika a jelek szerint inkább a keményebb üzenetek irányába mozog. A gyakorlati diplomácia terén ugyanakkor még pislákol a fény az alagút végén, legalábbis az Egyesült Államok és Kína képviselői a jövő héten Alaszkában találkoznak majd azzal a céllal, hogy valamiféle stabil mederbe tereljék kapcsolataikat.