Abszurd ellenzéki kiállás, hogy az iráni vb-szurkolók egyszerre tapsolnak és fütyülnek
2022. november 21. – 17:35
![Abszurd ellenzéki kiállás, hogy az iráni vb-szurkolók egyszerre tapsolnak és fütyülnek](https://assets.telex.hu/images/20221121/1669045302-temp-hPELgl_hero-normal:xl.jpg)
A 6-2-re végződő Anglia–Irán világbajnoki mérkőzés az irániaknak nemcsak egy mérkőzés volt, hanem a jelenlegi hatalom elleni kiállás is. A játékosok némán tüntettek, miközben a szurkolók abszurd módszerrel szúrtak oda az országukat vezető rezsimnek. Mindehhez Doha és Katar eddigi legfontosabb sporttörténelmi helyszíne adta a hátteret.
Katar a klubvilágbajnokságon már futballal is tesztelte stadionjait, de a világbajnokság harmadik meccsének otthont adó Hálifa már korábban bebetonozta magát a helyi sporttörténelembe. Története szinte egyidős az országgal, Katar függetlenségének kikiáltása után öt évvel, 1976-ban már állt. Azóta többször felújították, és átélt már pár nagy pillanatot, például a 2006-os Ázsia-játékok megnyitója és a zárása is itt volt, de a Pánarab Játékok futballtornájának döntőjét is a Hálifában rendezték meg 2011-ben, aztán a foci-vb egyik nagy főpróbájának tekinthető 2019-es atlétikai világbajnokságnak is ezt a stadion lett a központi helyszíne. Három éve jól is vizsgázott, az októberi hőségben a nézőteret és a pályát is sikerült hűvösen tartaniuk a szervezőknek, és egy stadionnyi emberrel is megbirkóztak naponta, ahogy azt volt alkalmam tapasztalni.
![A Torch és a Hálifa Stadion – Fotó: Fehér János / Telex](https://assets.telex.hu/images/20221121/1669045347-temp-iDhenG_cikktorzs:xl.jpg)
Az egy jobb létre szenderült kérészt idéző kettős ívszerkezet egyből felismerhetővé teszi az arénát, de bent rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy nem igazi focistadion. A ma már megszokottnál jóval messzebb van a futballpálya a nézőtértől, hiszen állandó tartozék az atlétikai körpálya is, amelyet most műfűvel fedtek le, hogy zöldelljen az egész. A lelátókat nem mozgatták el, maradt az ókori amfiteátrumokra emlékeztető ovális a nézőtéren is. A mellvéd ráadásul úgy néz ki, mintha ágyúsorral lenne megpakolva. Csak itt a lőréseken a hideg levegőt fújják be, ha arra szükség van, de ez nem az az este volt.
Mivel a kapu mögötti lelátók szélei jó harminc méterre vannak az alapvonaltól, a két csapat keménymagja nem oda vette be magát, hanem a szögletzászlóknál lévő körcikkelyekbe koncentrálódtak. Az angol–iráni meccsen nagyjából 80-20 százalék volt az arány előbbiek javára, de a meccs előtt sokkal inkább tűnt úgy, hogy Irán a futballnagyhatalom, a szurkolóik jóval tüzesebbek és hangosabbak voltak. Már az aranymetróban (itt is színek alapján különböztetik meg a vonalakat) is énekeltek, majd az aluljáróban még hangosabbra vették a figurát, a stadion előtt pedig még vadabb dobolásba kezdtek.
Ehhez képest az angolok szinte feltűnés nélkül érkeztek meg Doha Sport Cityjébe. A Hálifa mellett rengeteg másik létesítmény tartozik ide, például a számtalan sportág utánpótlásműhelyének számító Aspire akadémia, vagy az Aspetar nevű sportegészségügyi létesítmény, de a helyet könnyű kiszúrni a 300 méter magas toronyról, a Torchról (Fáklya), amelyik szintén az Ázsia-játékokra épült, és jól megtestesíti Katar olimpiarendezési álmait is.
A meccs elején is kitartott ez az aránytalanság, bár nehéz volt elsőre dekódolni, hogy az irániak megnyilvánulásai mikor mit jelentenek. Például a himnuszt nem éneklő játékosokat is kifütyülték a szurkolók, legalábbis elsőre ezt gondolhatta egy kívülálló. Ennél viszont bonyolultabb a helyzet. A nyitómeccsen a szervezők egy iráni újságíró helyére ültettek le, és a kitúrt kollégával ma is összefutottam. Amikor megkérdeztem, hogy mi is történt a meccs elején, mielőtt válaszolt volna, félrevont a tribünön, mert szerinte bárhol lehallgathatnak minket. Amikor már biztonságban érezte magát – ehhez pár méter elég volt –, előadta a nyakatekert helyzetet.
Azt mondta, hogy az irániak nem a játékosokat fütyülték ki, hanem magát a himnuszt, amelyet nem véletlenül nem énekeltek a futballisták sem. Az iráni újságíró azt mondta, hogy a hivatalos himnusz nem a népé, hanem az elnyomó iszlám rezsimé, ezért nem tudnak azonosulni vele. Hogy ezt bebizonyítsa, előkapta a telefonját, és mutatta a videóján, hogy a szurkolóik egyszerre tapsoltak és a fütyültek a himnusz után. A taps ment a játékosoknak, a fütty pedig az utált himnusznak. Hogy a játékosok és a szurkolók valóban egy húron pendülnek, azt Ehsan Hadzsszafi, az iráni válogatott kapitányának hétfői nyilatkozata is megerősíteni látszik. A játékos az elnyomó rezsim elleni népmozgalom mellett állt ki.
Érezhető volt az ellenzéki hangulat a szurkolók között is, az egyikük például olyan angol feliratos pólót viselt, amelyen az állt, hogy 75 millió ember szabadságot érdemel, nem olyan vezetést, amelyik a pusztulásba vezeti őket. A városban már a meccs előtt is tüntettek irániak, az Aljazeera beszámolója szerint a szeptemberben a rendőrség brutális bántalmazásába belehalt Mahsza Amini nevét skandálta egy kisebb csoport.
Az iráni szurkolók a himnuszos abszurd után minden stílusban megmerítkeztek egy kicsit, elővették az izlandi tapsoltatóst, a vuvuzelára hasonlító dudálást, és a saját fejlesztésnek tűnő sivítós-fütyülőst, amiről nem könnyű eldönteni, hogy tetszésnyilvánítás vagy lehurrogás. Miután három góllal megszórta Anglia az iráni csapatot, már ők is elhallgattak, míg az angolok elővették a Jingle bellst, megelőlegezve a karácsonyi hangulatot.
![Az önjelölt angol királynő és a király is ellátogatott a meccsre – Fotó: Fehér János / Telex](https://assets.telex.hu/images/20221121/1669045398-temp-Oanecf_cikktorzs:xl.jpg)
Az angol ünnep azután tovább tartott, még három gólt kapott Irán, ami az utolsó percek videóbírós 11-eséig csak egyet tudott összehozni válaszul, még ha ennél többször is sikerült áthúzni magukat az angol védőkön. Iráni kollégám, aki védekezésként azt hozta föl, hogy a csapatuk a torna legöregebbje átlagéletkor szerint, nincs veszve semmi, még van hátra két meccsük, amelyekről akár tovább is juthatnak. Az biztos, hogy nekik több szempontból sem érdekük hamar hazamenni.