Egy 22 éves nő halála után robbant ki az egyre csak terjedő tüntetéshullám

Egy hete forrong Irán, miután az erkölcsrendészet letartóztatásában életét vesztette Mahsza Amini. A 22 esztendős kurd nő szeptember 13-án érkezett Teheránba az ország nyugati határán található Szakkez városából, hogy elintézzen néhány dolgot küszöbön álló egyetemi tanulmányaihoz.

Szemtanúk szerint az 1979-es iszlamista forradalom óta érvényben lévő előírásoknak megfelelően sötét színű, a test vonalait elrejtő ruhát és fejkendőt viselt. Egy metrómegállónál azonban az iszlám szokások betartatásán őrködő karhatalmi szervezet emberei mégis egy „helytelen” öltözködés miatt előállított nőkkel teli kisbuszba tuszkolták – úgy tűnik, arra hivatkozva, hogy nem megfelelően viselte a fejkendőt –, hogy elszállítsák őket az ilyen esetekre előírt erkölcsi prédikációra.

Az Aminivel együtt utazó nők elmondása szerint azonban a fiatal nőt már a kisbuszban elkezdték kínozni; előbb botokkal ütötték, majd a fejét többször is odaverték a jármű oldalához. Bántalmazása után Amininek részt kellett vennie a helyes öltözködésről szóló előadáson, az egyik szünetben azonban összeesett, és három napra rá egy teheráni kórházban meghalt.

A bántalmazás szemtanúi, illetve az ütésnyomokat és az agysérülésre utaló jeleket felfedező kezelőorvosok beszámolói hamar elérték a gyászoló családot, és villámgyorsan terjedni kezdtek az interneten is.

2022-ben már a közhelyszótárba sem fér be a megállapítás, hogy a szóbeszédek leggyorsabban a közösségi platformokon terjednek, de ennek a közhelynek Iránban mégis van súlya, ugyanis a hipercenzúrázott nyilvánosság, a rendőrség által árgus szemekkel figyelt közterek miatt – ahogy Saghajeg Noruzi iráni emigráns aktivista megfogalmazta –

„az Instagramhoz hasonló platformok váltak a virtuális utcáinkká, ahol szabadon összegyűlhetünk és tiltakozhatunk. Erre ugyanis a valódi világban nincs lehetőségünk.”

Az Amini halála miatt kirobbant tiltakozások lökéshullámai azonban egyszerre terjedtek a virtuális és a fizikai térben. Mahsza Amini szeptember 17-én szülővárosában rendezett temetése tüntetésbe torkollt, és a fiatal nő napok alatt az elnyomó teokratikus rezsim mártírjává vált.

A vele szolidaritást vállaló nők sorra posztolták ki videóikat, melyeken hidzsábokat égetnek vagy levágják az iszlamista előírásoknak megfelelően hosszúra növesztett hajukat. A tiltakozók hamar utcára vonultak, az internetet bejárták az olyan felvételek, melyeken férfiak tartják távol a rendőröket a hajukat vágó nőktől, vagy olyan videók, melyeken látszik, hogy százak gyűlnek össze a nyilvános kendőégetéseken.

Egy ilyen videót posztolt ki a hidzsábellenes tüntetések jelképévé vált húszéves Hadisz Nadzsafi is még szombaton – és azóta nem tudni róla semmit. A halálát valószínűsítik a közösségi médiában, számos poszt jelent meg arról a Twitteren, hogy megölték, az információk szerint több lövés érte a mellkasán, arcán és nyakán.

Hivatalos információk nincsenek a fiatal nő sorsáról, hollétéről, a hatóságok nem cáfolták az eltűnése miatt a haláláról szóló híreszteléseket.

A szárba szökkenő, a BBC szerint legalább nyolcvan településre kiterjedő tiltakozáshullámról a nemzetközi média – a teheráni kormányzat totális médiamonopóliumának köszönhetően – csak töredékes információkkal rendelkezik, melyek leginkább emigráns irániak hazai ismerőseitől, közösségi médián terjedő videókból származnak. Így a tiltakozások kiterjedéséről is csak sejtéseink lehetnek – mondjuk, a sejtések és a többtucatnyi városból érkező felvételek alapján egyre biztosabb, hogy a 2019-es „üzemanyag-lázadás” óta nem látott tüntetéshullám zajlik.

Kivizsgálást ígérnek, de tarkólövéssel szolgáltatnak igazságot

Az 1979 előtt több évtizedig szekuláris országnak számító Iránban a hidzsáb viselése sokak számára nem a valláshoz, nem is valamilyen kulturális „hagyomány”-hoz, hanem az elnyomáshoz kapcsolódik. Ahogy Sirin Ebádi Nobel-békedíjas iráni bírónő (akitől a rezsim természetesen elvette díját, majd elüldözte hazájából) megfogalmazta:

„Habár az 1979-es iráni forradalmat gyakran iszlám forradalomnak szokták nevezni, valójában ugyanennyire nevezhetjük a férfiak nők elleni forradalmának.”

Az iráni kormány pont augusztus 15-én növelte meg az öltözködési rendszabályok online „kigúnyolásá”-ért kiszabható büntetés mértékét, szigorította tovább a hidzsáb viselésének követelményeit, és rendelte el az öltözködési szabályok arcfelismerő kamerákkal való ellenőrzését. Mindeközben az Amnesty International több olyan nőről tud, akiknek több évtizedes börtönbüntetést és száznál is több korbácsütést kellett elszenvedniük pusztán azért, mert nyilvánosság előtt követelték az öltözködés szabadságát.

Nem csoda, hogy az erkölcsrendészet brutalitását a közvélemény nem valamiféle túlkapásként, hanem a rezsim lényegének megnyilvánulásaként értelmezte, és ennek megfelelően a tiltakozáshullám már az első pillanattól kezdve markáns politikai jelleget öltött: az emberek letépték a házfalakról Ali Hamenei legfelsőbb vezető és Kászim Szulejmáni „mártír” (azaz egy amerikai drón által likvidált) tábornok képeit, és mindenhol azt skandálják: „Halál a diktátorra!”

A rezsim eleinte a rá jellemző merevséggel reagált a történtekre: a hatóságok ragaszkodtak ahhoz a magyarázathoz, miszerint Mahsza Amini halálát szívinfarktus vagy agyvérzés okozhatta (egy 22 éves nőről van szó), és csak a napokban jelentették be, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben – igaz, már Ebrahim Raiszi elnök szintjén kell magyarázkodniuk a történtek miatt. Ez a magyarázat nyilván nem csillapította az indulatokat – különösen úgy, hogy szülei a kórházban csak egy futó pillantást vethettek lányuk arcára, nem nézhették meg alaposabban a külsejét.

Közben az Iránban szokásos módon dologhoz láttak a karhatalmi szervezetek, a rendőrség mellett a tiltakozók leverésére szakosodott Baszídzs félkatonai erőket is bevetették;

emberi jogi szervezetek szerint péntekig legalább 36 ember vesztette életét,

a hatósági brutalitásra jellemző, hogy az Amnesty International négy olyan esetről is tud, melyben a biztonsági erők tagjai tarkólövéssel végeztek egy tüntetővel.

A hírek szerint a karhatalom oldaláról is több ember vesztette életét, mivel a tüntetők keményen ellenállást tanúsítanak, falkataktikával kerítik be a rendőröket, barikádokat emelnek és rendőrőrsöket gyújtanak fel. A CNN szerint legalább 1200 embert vettek őrizetbe a tüntetésekkel összefüggésben, de nem megerősített források szerint ez a szám sokkal magasabb lehet.

Amikor már az interneten is kijárási tilalom van

A hatóságok a 2019-es zavargásokhoz hasonlóan több helyen is lekapcsolták az internetet, hogy így nehezítsék meg a tiltakozó akciók szervezését, és így gátolják meg a nemzetközi nyilvánosságot felkavaró felvételek nyilvánosságra kerülését. Irán a WhatsAppon és az Instagramon kívül eleve blokkolja az összes közösségi és üzenetküldő alkalmazást, és Oroszországhoz hasonlóan évek óta dolgozik azon, hogy leválassza saját hálózatát a globális internetről.

Az internet-hozzáférés részleges vagy teljes korlátozása Szudántól Indiáig a hatóságok kedvelt eszköze a tiltakozó mozgalmak megfékezésére. Ahogy azonban azt a Stanford Egyetem kutatói három éve nem kevesebb mint 22 891 indiai tüntetés elemzésével megállapították, az „internetes kijárási tilalom”-nak is nevezett intézkedéseket követően a tüntetések az információs elszigeteltség miatti frusztráció következtében gyakrabban válnak erőszakossá, a koordináció lehetőségétől megfosztva az emberek hajlamosabbak az ösztönösebb, erőszakosabb taktikát választani.

Egy hét elteltével, az egyre feszesebb információs karantén közepette természetesen nem lehet megjósolni, mi lesz a zavargások kimenetele.

A korábbi tiltakozó mozgalmak sorsát látva úgy tűnhet, hogy a brutális módszereket magától értetődő természetességgel alkalmazó iráni karhatalmi erők ( „brutális módszer” alatt nem gumibotozást-könnygázgránátozást, hanem százak halálát eredményező sortüzeket és tömeges kivégzéseket kell érteni) előbb-utóbb a hidzsábforradalmat is le fogják verni. Irán azonban bel- és külpolitikai szempontból is igen kényes helyzetben van.

Recseg-ropog a rendszer

Irán évek óta súlyos gazdasági és szociális válsággal küzd; melyért egyszerre lehet hibáztatni a teheráni vezetés inkompetenciáját, az országot a kezdetektől fogva különösen keményen sújtó koronavírus-járványt és az iráni atomalkut 2018-ban felmondó Egyesült Államok nemzetközi szankcióit. Az állampolgárok egyre feszesebb ellenőrzése ellenére az országban lényegében állandósultak az üzemanyaghiány, az élelmiszer-ellátás akadozása vagy az ivóvíz-korlátozások miatti tiltakozó akciók.

A rezsim stabilitását az alulról jövő nyomás mellett az is befolyásolhatja, hogy Ali Hamenei ajatollah, a legfelsőbb vezető – azaz az összes fontos állami tevékenységet ellenőrző teokratikus vezető – egészségi állapotáról is érkeztek olyan nem megerősített hírek, hogy egy időre orvosi felügyelet alá kellett helyezni, miután bélelzáródással műtötték. A Hamenei egészségi állapotáról szóló információkat évtizedek óta államtitokként őrzi a teheráni apparátus.

Irán, az iráni emberek, a sok szempontból egyedülálló iráni síita teokrácia sorsa ráadásul azért is különösen érdekes, mivel az ország még jelenlegi állapotában is a Közel-Kelet egyik legbefolyásosabb hatalma. Súlyát meghatványozhatja, ha a 2018 után felpörgetett atomprogramban sikerül nukleáris robbanótöltetekhez elegendő mennyiségű hasadóanyagot előállítania. Ennek önmagában már a lehetősége is komoly fegyver Teherán kezében, mellyel igyekszik az Egyesült Államokat és a nemzetközi közösséget egy számára kedvező új atomalkuba beterelni – miközben az USA kezében is ott villog a szankciós fegyver, amivel sakkban tartja a hatalmas kőolaj- és földgázkészletekkel rendelkező országot.

Az alkun csavar egyet, hogy mivel Irán valószínűleg nem csak a hivatalos retorika alapján került karnyújtásnyira az atombombához, ezzel ugyancsak karnyújtásnyira került egy, a nukleáris létesítményei elleni nagyszabású (az Egyesült Államok támogatását élvező) izraeli katonai akció is. Izrael ugyanis egzisztenciális kérdésnek tartja, hogy a nyíltan elpusztítására törekvő Irán ne jusson tömegpusztító fegyverekhez, és évek óta titkosszolgálati akciókkal próbálja hátráltatni a teheráni törekvéseket.

Amellett, hogy az újabb nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások már-már kilátástalanul elnyúlnak, Irán az orosz–ukrán háború nemzetközi rendszert felrázó hatásait is igyekszik a maga javára fordítani. Már-már szövetségesi szintre fejlesztette partnerségi viszonyát Oroszországgal; Vlagyimir Putyinnál elsősorban a hadviselésben egyre nélkülözhetetlenebb csapásmérő és felderítődrónok szállításával és egy gázkitermelési megállapodással szerzett jó pontokat. De Teherán az Egyesült Államokkal évről évre egyre több ponton összezördülő Pekinggel is szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatait; szeptemberben formalizálta felvételi kérelmét az orosz és kínai mellett egy sor ázsiai országot soraiban tudó Sanghaji Együttműködési Szervezetbe.