Joe Biden: Amerika kész erővel megakadályozni, hogy Irán atomfegyverhez jusson

2022. július 14. – 19:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök legvégső esetben akár erővel is megakadályozná, hogy Irán atomfegyverhez jusson, írja a BBC.

Biden közel-keleti körútján találkozott a magyar származású Jaír Lapid izraeli miniszterelnökkel, akinek megígérte, országa mindent megtesz, hogy Irán ne szerezzen atomfegyvereket. Újságírói kérdésre azt válaszolta, legvégső esetben ezt akár erővel is elérné.

A beszélgetés során Biden hangsúlyozta Izrael és az Egyesült Államok „betonbiztos” kapcsolatát, és egy sor stratégiai kötelezettségvállalást vázolt fel, amelyek értelmében Amerika fellép „a régiót destabilizáló iráni tevékenységével szemben”. A közel-keleti állam Oroszország legfőbb szövetségese a régióban, nemrég olyan hírek röppentek fel, hogy harci drónokkal támogatja az oroszok ukrajnai háborúját.

Izrael elemi fenyegetésként tekint az iráni atomprogramra, amely Irán szerint mindig is teljesen békés célú volt. Gyakoriak az iráni fejlesztések kulcsemberei ellen elkövetett merényletek, amelyek elkövetésével az irániak rendszeresen az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot vádolják. Legutóbb május végén gyilkolták meg az iráni Forradalmi Gárda egyik ezredesét Teheránban.

Joe Biden és Jaír Lapid Jeruzsálemben, 2022. július 14-én – Fotó: Mandel Ngan / AFP
Joe Biden és Jaír Lapid Jeruzsálemben, 2022. július 14-én – Fotó: Mandel Ngan / AFP

Irán és a világ vezető hatalmai még Barack Obama elnöksége alatt kötötték meg az atomalkut, melynek értelmében Irán a nyugati szankciók feloldásáért cserébe vállalta, hogy korlátozza atomtevékenységét. Izrael végig azt hangoztatta, hogy Irán átveri a nemzetközi megfigyelőket, és igazából tovább halad az atomfegyverek megszerzése felé.

2018-ban Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, és újabb szankciókat vezetett be az ország ellen, ám a lépést nem követték nyugati szövetségesei. A megállapodás jövője így erősen kérdéses, Joe Biden mindenesetre azzal kampányolt, hogy szigorúbb feltételekkel, de visszavezetné országát az alkuba.

Tavaly április óta zajlanak Bécsben egyeztetések az iráni atomalku megmentéséről. Gesztusértékű volt, hogy februárban az amerikai kormány feloldotta a szankciók egy részét Iránnal szemben.

Az izraeli miniszterelnök után Biden palesztin vezetőkkel találkozik, majd némileg vitatott módon Szaúd-Arábiába látogat Mohammed bin Szalmán trónörököshöz. A koronaherceget az amerikai hírszerzés azzal vádolja, hogy 2018-ban meggyilkoltatta Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus szaúdi újságírót. Biden korábban azt mondta, „páriává” teszi az elnyomó rezsimet, ám jelentős olajkitermelőként Szaúd-Arábia fontos geopolitikai partnernek számít, főleg az egekbe szökött olajárak idején.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!