A magyar származású új izraeli kormányfő ugyanúgy mozog gazdasági szereplők között, mint egy tel-avivi diszkóban

Legfontosabb

2022. július 04. – 23:17

frissítve

A magyar származású új izraeli kormányfő ugyanúgy mozog gazdasági szereplők között, mint egy tel-avivi diszkóban
Jaír Lapid izraeli külügyminiszter részt vesz az izraeli parlament ülésén 2022. június 27-én Jeruzsálemben, Izraelben – Fotó: Amir Levy/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken lépett hivatalba Izrael 14. miniszterelnöke, a magyar származású Jaír Lapid, aki amatőr bokszolóból és slágerszerzőből lett talk-show-sztár, majd a „normális politika” önjelölt megmentője. Négy hónapja van arra, hogy meggyőzze a választókat, érdemes őt hatalmon tartani.

Miután június végén összeomlott az iszlamista araboktól a radikális baloldaliakon át a vallásos zsidó nacionalistákig ívelő izraeli szivárványkoalíció, az addig regnáló miniszterelnök, Naftáli Bennett bejelentette, hogy tiszteletben tartja a nem kevesebb, mint nyolc pártot összefogó 2021-es koalíciós szerződést, és az abban foglalt rotációs elv értelmében átadja az ügyvezető kormányzást a Jesh Atíd (Van Jövő) nevű párt elnökének, Jaír Lapidnak. A Benjámin Netanjahu-ellenes összefogás motorjának számító centrista politikusnak négy hónapja van a november 1-re kitűzött választásokig, hogy maradandót alkosson.

Egy új Hemingway akart lenni

Jaír Lapid 1963-ban született Tel-Avivban egy befolyásos értelmiségi családban, mely

több szálon is kötődött Magyarországhoz.

Apja, Tomi Lapid Lampel Tamásként született Újvidéken, és a holokauszt túlélőjeként – apja, Lampel Béla ügyvéd a mathauseni koncentrációs táborban fagyott halálra – emigrált a születőfélben lévő Izraelbe, ahol újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Egy időben az izraeli magyarok lapjának, az Új Keletnek is írt, és a Kádár-rendszer Izrael-ellenessége ellenére sem szakította meg a kapcsolatot Magyarországgal. Tomi Lapid Izraelben vette feleségül Sulámit Giladi írónőt, akinek a szülei a II. világháború előtt vándoroltak ki az erdélyi Szilágycsehiből.

Az ifjú Jaír még be sem fejezte a középiskolát, amikor maga is írógépet ragadott, és nem titkoltan Ernest Hemingway babérjaira pályázva a hadsereg lapjának háborús tudósítójaként vetette bele magát az 1982-ben kitört libanoni háborúba. De a hadsereg helyett a korban igen népszerű Maariv nevű lapnál ragadt meg, ahol húsz éven keresztül volt saját tárcarovata.

Egyik példaképe a híres izraeli-magyar író Efrájim Kishon volt, azonban Lapid stílusa lágyabb volt, és egy optimista víziót közvetített a napsütötte, szekuláris, nyitott Tel-Avivról. De tárcarovata mellett rengeteg mindenbe vágott bele, egy ideig amatőr szinten bokszolt, számos regényt, drámát, sőt egy befuccsolt sorozatot is írt, zeneszerzőként több izraeli sláger fűződik a nevéhez.

Igazi hírnévre azonban televíziós személyiségként tett szert. A Kettes Csatorna kereskedelmi televíziójában ő importálta elsőként sikerrel az ultralight amerikai talk-show műfaját, majd egy másik adóhoz igazolva megkapta az ország egyik legnézettebb közéleti műsorának vezetését. A nézők és a kritikusok túl pehelysúlyúnak, túl bulvárosnak tartották őt a közéleti kérdésekben való elmélyüléshez, ezért műsora első adásában így jelentkezett be:

Shabbat Shalom, Jaír Lapid vagyok, és nyakkendőt hordok.

Életrajzírói szerint Jaír Lapid egy született színész, aki minden szerepet ugyanolyan átéléssel és mélységgel tud előadni, és ugyanolyan fesztelenül mozog az izraeli gazdasági vezetők között, mint egy tel-avivi diszkóban. Azután, hogy politikai pályafutásának kezdeti szakaszára jellemző volt rá az arrogancia és a mohóság, Lapid megtanulta, hogy a politikában az eredményekre gyakran éveket kell várni, és nem kell mindig leszakítani az orra előtt himbálózó gyümölcsöt. Elemzők önmérsékletére vezetik vissza azt, hogy 2021-ben képes volt átengedni a miniszterelnöki rotáció első helyét egy kisebb párt vezetőjének, Naftáli Bennettnek.

Jaír Lapid a "Túl az óperencián" című izraeli filmben 1991-ben – Forrás: Transfax Film
Jaír Lapid a "Túl az óperencián" című izraeli filmben 1991-ben – Forrás: Transfax Film

A Facebook politikai optimalizálására is hamar ráérzett, a platform felívelésének idején mém – és egy Lapidomator nevű bullshitgenerátor – vált Lapid üzenőfalakat elöntő semmitmondó szépelgéseiből. Azonban Lapid soha nem vált szélsőségessé, központi politikai üzenete jó évtizede az, hogy ő a „normális politikát” képviseli a nemcsak politikailag, hanem társadalmilag, etnikailag és vallásilag is elképesztően tagolt Izraelben.

Közeli ismerősei (nyilván kritikával olvasandó) elbeszélései szerint Lapid egy mélyen együttérző ember, aki nem a médiaszemélyiségként eleve bezsebelt pénz és hírnév miatt szállt be a politikába, hanem őszintén jobbá akarja tenni az országot. Jellemszilárdságára és együttérző természetére sokan abban látják a bizonyítékot, hogy milyen sokat törődik harmadik, súlyos autizmussal diagnosztizált gyerekével. Jaél konkrétan nem beszél, ezért apja csak azzal a feltétellel vállalta eddig miniszteri megbízatásait, ha kőbe vésheti a lányával együtt töltött időt.

Jaír Lapid 2012-ben váltott a médiáról a politikára, és alapította meg a nevére tudatosan rímelő Jesh Atíd liberális centrumpártot,

mely a megélhetési lehetőségeivel elégedetlen, a hangját 2011-ben százezres demonstrációkban hallató középosztály szavazatait célozta meg. Izraelben az arányos választási rendszer és a relatíve alacsony (a folyamatos növelés ellenére még mindig csak 3,25 százalékos) parlamentbe jutási küszöb állandóan pártalapításra csábítja a politikai karrierre vágyókat, és nincs olyan választás, melyen ne jutna be valamilyen új vagy legalább újrakonfigurált politikai formáció.

De azért ritka, hogy egy frissen alakult párt első választásán olyan jó eredményt érjen el, mint a Jesh Atíd 2013-ban, amikor óriási meglepetésre a lehetséges 120 parlamenti mandátumból 19-et nyert el, amivel a Benjámin Netanjahu által vezetett Likud mögött a második helyet érte el.

Jaír Lapid pózol egy támogatójával, miközben egy szavazóhelyiségbe megy, hogy leadja szavazatát az izraeli választásokon 2013. január 22-én – Fotó: Ilia Yefimovich / Getty Images
Jaír Lapid pózol egy támogatójával, miközben egy szavazóhelyiségbe megy, hogy leadja szavazatát az izraeli választásokon 2013. január 22-én – Fotó: Ilia Yefimovich / Getty Images

Megégette magát Netanjahuval

A párt sikere után csatlakozott is a Netanjahu által összegereblyézett kormánykoalícióhoz, Lapid pedig pénzügyminiszterként kapott lehetőséget az általa hangoztatott reformok megvalósítására. Azonban Lapid is megtapasztalhatta, hogy Netanjahu milyen cinikusan használja fel koalíciós partnereit saját céljaira, és igyekszik rájuk kenni a kormányzás során felfröccsenő sarat (nem véletlen, hogy a Likud ellenzékének magját mára már Netanjahu egykori kollégái alkotják). A kezdő politikus és pártja népszerűsége egy év kormányzás után csaknem felére zuhant, 2014 decemberében pedig Netanjahu kirúgta centrista minisztereit, és felrobbantotta a koalíciót a vallásos-ultraortodox pártokkal való összefogás kedvéért.

Miután csúnyán megégette magát Netanjahuval, Lapid a Likud-kormányok egyik legkövetkezetesebb ellenfelévé vált. 2019-ben az épp aktuális politikai üstökössel, Benni Ganccal állt össze Netanjahu megbuktatására, a Kék-Fehér néven futó párt azonban 2020-ban felbomlott, amikor a volt vezérkari főnök a járvány miatti válsághelyzetre hivatkozva – Lapid intelme ellenére – belement egy nagykoalícióba a jobboldal örökös miniszterelnökével. Ahogy azt várni lehetett, a nagykoalíció csak Netanjahu mandátumának néhány hónapos kitolását szolgálta, és 2021-ben két éven belül már negyedszerre kellett az izraeli választóknak az urnák elé járulniuk.

Azonban a minimális mandátumváltozásoknak és a Likud szféráján kívüli pártok Netanjahuval szembeni bizalmatlanságának köszönhetően ezúttal sikerült egy nyolcpárti koalícióval véget vetni, pontosabban egy időre megszakítani a 13 éve tartó Netanjahu-korszakot. A koalíció két motorja Netanjahu egykori nemzetvédelmi minisztere, Naftáli Bennett és Lapid volt, akik megállapodtak a kormányfői poszt rotációjában.

Naftali Bennett és Jaír Lapid külügyminiszter gesztusokat tesz, miután a parlament megszavazta az új kormányt 2021. június 13-án – Fotó: Amir Levy / Getty Images
Naftali Bennett és Jaír Lapid külügyminiszter gesztusokat tesz, miután a parlament megszavazta az új kormányt 2021. június 13-án – Fotó: Amir Levy / Getty Images

Azonban a radikális ideológiai különbségek mellett a koalíciónak egyetlen egy mandátumnyi többsége volt a 120 fős knesszetben, ezért minden egyes ügy, botrány és szavazás koalíciós szakítópróbának számított, és tulajdonképpen már az is óriási politikai csodának számít, hogy Bennett egy évig kihúzta a kormány élén.

Lapid a Bennett-kormányzatban a nagy presztízsű külügyminiszteri posztot foglalta el, és a protokolláris eseményeken túl nagy elánnal folytatta a Netanjahu-kabinet arab országokkal kezdeményezett megbékélési politikáját.

Amikor Bennett június végén szembesült azzal, hogy elfogyott a többsége, és elfogadták a törvényt az izraeli törvényhozás feloszlatásáról – ami automatikusan maga után vonja az új választás kiírását –, a kormányfő bejelentette, hogy lemond pártjának elnöki posztjáról, és novemberben visszavonul a politikától, az ideiglenes miniszterelnökséget pedig átadja Jaír Lapidnak.

Ez a megbízatása valószínűleg csak néhány hónapra szól, hiszen november 1-én tartják az új választást, mely után a Likud és szövetségesei a jelenlegi felállás szerint kellőképpen meg tudnak erősödni ahhoz, hogy Netanjahu visszatérhessen a hatalomba. Azonban az izraeli pártpolitika hajtűkanyarjait ismerve az sem lenne annyira meglepő, ha a választás után sem jönne létre életképes kormánytöbbség, és Jaír Lapid újabb hónapokig ügyvezethetné a zsidó államot.

Ehhez azonban Lapidnak is oda kell tennie magát. A belpolitikában ugyanúgy az ország lakóit sújtó áremelkedésekkel és megélhetési gondokkal kell szembesülnie, mint amikor tíz évvel ezelőtt elkezdett politizálni – annyi különbséggel, hogy a zsidó középosztály mellett mára hangsúlyossá vált az ország lakosságának ötödét kitevő arab kisebbség felzárkóztatása/integrálása is. A külpolitikában pedig… szóval Izraelről van szó, ahol a külpolitikában kis túlzással a válságkezelés jelenti a normális ügymenetet.

Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök, Jaír Lapid ügyvezető miniszterelnök, és Shalom Shlomo kabinetfőnök részt vesznek a kabinet első ülésén Jeruzsálemben 2022. július 3-án – Fotó: GIL COHEN-MAGEN / POOL / AFP
Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök, Jaír Lapid ügyvezető miniszterelnök, és Shalom Shlomo kabinetfőnök részt vesznek a kabinet első ülésén Jeruzsálemben 2022. július 3-án – Fotó: GIL COHEN-MAGEN / POOL / AFP

A politikai elit többségéhez hasonlóan Lapid is a kemény kéz politikáját alkalmazná Izrael idegesítő, de katonai-titkosszolgálati eszközökkel jól kordában tartott ellenségeivel, Iránnal és a Teherán által támogatott Hezbollahhal szemben. A liberális tel-avivi elitből érkező miniszterelnök a palesztin kérdésben azonban talán kevésbé keményvonalas, mint a telepesmozgalmári múlttal rendelkező elődje, bár valószínűleg az ő ciklusa alatt sem valósul meg – a Ciszjordániába irányuló zsidó betelepítés méretei és a nemzetközi politikai nyomás enyhülése miatt egyre inkább illúziónak tűnő – kétállami megoldás.

A cikkbe nem linkelt források:

  • Yair Lapid's Journey: From Late-night Host to Israel's Prime Minister (Haaretz)
  • Yair Lapid’s unlikely rise from TV star to Israel’s incoming prime minister (The Times of Israel)
  • Israel’s New Prime Minister, Yair Lapid, Played the Long Game to Power (The New York Times)
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!