Tóth Gergely
A Szkripal-bizottság szerint Putyin erkölcsileg felelős a novicsokkal érintkező háromgyerekes nő...
Ismertették a 2018-as merényletkísérletet feltáró vizsgálat eredményeit, mely megállapította: a GRU ügynökei nem léptek volna akcióba az orosz elnök személyes jóváhagyása nélkül.
Lemondott az európai elitképző vezetéséről a korrupciós gyanúval letartóztatott volt uniós külügyi...
Federica Mogherinit egy kétes körülmények között elnyert uniós diplomataképzési program miatt vették őrizetbe.
Putyin egyértelművé tette, hogy akár harc árán is, de meg akarja tartani az elfoglalt ukrán...
Az orosz elnök szerint két választása van Ukrajnának: a harc vagy a visszavonulás.
Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
Oxigénmaszkot és egy kis felvágottat kapott az égő lakásból kimentett kutya
Rémült kutyát láttak el a rákoskeresztúri mentősök.
Trumpról nevezték el a washingtoni Békekutató Intézetet, amit korábban ő maga belezett ki
Az intézet hónapok óta nem működik, az egyik kirúgott alkalmazott szerint ironikus, hogy Trump egy olyan intézményre véseti fel a nevét, amit ő maga pusztított el.
Izrael megdöbbent azon, hogy a Hamász hírszerzése milyen adatokhoz jutott hozzá, a hadsereg...
Hamász hírszerzőközpontja, a „Pentagon” 2023. október 7-e előtt több százezer izraeli profil nyilvános posztjaiból mindent megtudott az IDF védelméről.
Trump „drónos sráca”, aki hirtelen a béketárgyalások egyik központi szereplője lett
A J. D. Vance alelnök régi barátjának számító Dan Driscoll eddig a hadsereg adminisztratív ügyeit intézte a Pentagonban, és épp a drónhadviselésről egyeztetett volna Kijevben, amikor megbízták az...
Az SS-veterán, akiből zsidó menekült, izraeli tiszt, majd egyiptomi ügynök lett
Az identitásról identitásra ugráló Ulrich Schnaftot volt szeretőjének a férje leplezte le, és a Moszad csalta csapdába.
Reuters: Trump a fegyverszállítás leállításával akarja belekényszeríteni Ukrajnát az oroszoknak...
Európai vezetők sora reagált az újabb amerikai fordulatra és az azt követő diplomáciai káoszra. Az EU szerint nem szabad jutalmazni az agresszort és büntetni az áldozatot.









