Irán körül özönlenek az amerikai csapásmérő erők, de még senki sem tudja, mit akar Trump
Özönlenek az amerikai katonai egységek a Közel-Keletre, miután Donald Trump többször is katonai csapással fenyegette meg Iránt. Az amerikai elnök előtt a tömeggyilkos rezsim vezetőinek likvidálásától a romokban heverő nukleáris létesítmények még alaposabb lebombázásáig egy sor forgatókönyv hever. Az iráni megtorlástól és regionális instabilitástól tartó közel-keleti államok diplomáciai offenzívája sem Teheránban, sem Washingtonban nem hozott áttörést, de nehéz megmondani, mi sülhet ki az eszkalációból.
„Először is, nincs atom. Másodszor, hagyják abba a tüntetők gyilkolását”
– foglalta össze Iránnal szembeni követeléseit Donald Trump csütörtökön, a Jeff Bezos bőkezű támogatásával a feleségéről forgatott dokumentumfilm premierjén őt faggató újságíróknak. Az amerikai elnök az elmúlt napokhoz hasonlóan azzal fenyegette a teheráni teokratikus rezsimet, hogy „Nagyon nagy, nagyon erős hajónk halad épp Irán felé, és jó lenne, ha nem kéne használunk őket”. Arra már saját közösségi oldalán, a Truth Socialön szólította fel a rezsimet, hogy sürgősen üljenek tárgyalóasztalhoz és kössenek „méltányos és igazságos” megállapodást.
Mégsem volt úton a segítség
A teheráni rezsim azután került Trump célkeresztjébe, hogy a 2025 decemberében, a megélhetési válság miatt kirobbant, de hamar általános rendszerellenes mozgalommá dagadt tiltakozások ellen példátlan erőszakkal lépett fel. Január közepén már azzal biztatta a tüntetőket, hogy „a segítség úton van”, azonban a küszöbönálló akciót akkor regionális szövetségesei rábeszélésére, illetve Teherán önmérsékletről szóló ígéreteinek hatására lefújta. Az iráni tiltakozások azóta teljesen elhaltak. A szó szoros értelmében, ugyanis a karhatalom több ezer tüntetővel végzett, a hivatalos adatok is 3300 embert említenek, de a valós áldozatok száma ennek többszöröse is lehet. Irán pedig az ICE két tiltakozó megölésével véres erőszakba torkolló minneapolisi akciója és a Grönland bekebelezésére indított nyomásgyakorló kampány miatt kikerült Trump látóköréből.
Két hét elteltével Trump újra fenyegetni kezdte az iráni vezetést. Ezúttal elsősorban a nukleáris program létesítményeinek teljes leszerelését és a dúsított uránkészlet átadását követeli. A Teheránnak konkrétan átadott követelések között szerepel még a ballisztikusrakéta-erő számának és képességeinek visszanyesése, illetve a 2026-ra ugyancsak megtépázott közel-keleti nem állami szövetségeseknek nyújtott iráni támogatás teljes leállítása. Ha mindezt teljesítené, Irán lényegében lemondana teljes elrettentő és csapásmérő erejéről, és felszámolná szövetségi rendszerét. Ebbe péntekig Egyiptom, Törökország, Omán, Szaúd-Arábia és Katar közös győzködése ellenére sem volt hajlandó belemenni.
Pedig az Iránra nehezedő nyomást fokozza a Közel-Keletre áramló amerikai haderő is. Két hete pont egy ilyen erőközpontosítás hiánya sejtette, hogy Trump valójában nem akar katonai konfliktust, most a haditengerészet és a légierő egységeinek folyamatos érkezése növeli egy tényleges katonai konfrontáció valószínűségét. A megnövekedett forgalmat az Egyesült Államok Közel-keleti Parancsnoksága (CENTCOM) hivatalosan egy védelmi gyakorlattal magyarázza, Marco Rubio külügyminiszter és nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig Trump harcias posztjait ellenpontozandó „védekező jellegűnek” minősítette.
Péntekig legalább 10 amerikai hadihajó érkezett a térségbe, élükön az Abraham Lincoln repülőgép-hordozóval és három kísérőhajójával. A hordozó fedélzetén található gépeken túl egy sor vadászbombázó- és támogatóegység is a régióba érkezett, köztük olyan, elektronikai hadviselésre vagy nukleáris felderítésre specializált gépek, amelyeknek fontos szerepük lehet egy Irán elleni támadásban. A támadó- és zavarógépek beérkezésén túl a szállítógépek is sűrűbben járnak, ezek az iráni ballisztikus rakéták és csapásmérő drónok ellen hatékony Patriot és THAAD légvédelmi rendszereket szállítanak az amerikai bázisokra. Az erőösszpontosításnál azt is érdemes észben tartani, hogy a Közel-Keletet eleve behálózzák az amerikai katonai bázisok; a CENTCOM békeidőben is 34 ezer katona felett rendelkezik.
Irán már a múlt héten deklarálta, hogy csapatai „teljes harckészültségben vannak, és felkészültek bármilyen agresszió elhárítására”. A héten pedig ezer, tengeri és légi célpont ellen bevethető drónt osztottak ki a hadsereg egységei között. Az iráni állami hírügynökség szerint olyanokat, amiket már a tavaly júniusi háború tapasztalatai alapján fejlesztettek. A hétvégén a Hormuzi-szorosban, nyilvánvalóan figyelmeztető szándékkal, lőgyakorlatot is tartanak.
A katonaság mellett a polgári védelem is elkezdett készülni a légicsapásokra. Teheránban óvóhelyeket alakítanak ki, a csaknem tízmilliós város polgármestere elrendelte a metróállomások és föld alatti garázsok felkészítését a menekülők befogadására. Egyes hírek szerint a legfelsőbb vezetés már napok óta egy biztonságosnak vélt föld alatti bunkerrendszerben él. Ezek alapján a napi ügyeket sem a 86 éves Ali Hamenei legfelsőbb vezető, hanem harmadszülött fia, Maszúd intézi. Ő tartja a kapcsolatot apja és a kormányszervek között is.
Trump asztalán hevernek a forgatókönyvek
Ahogy az lenni szokott, a Pentagon az elnök elé terjesztette a lehetséges katonai forgatókönyveket. A több amerikai lapban a részleteket mellőzve megszellőztetett opciók alapján úgy tűnik, hogy a Fehér Ház még arról sem döntött, pontosan mit is akar Iránban elérni. Az egész, Iránnal szembeni kampány értelme és időzítése is nehezen dekódolható. A CNN értesülései szerint a forgatókönyvek ugyanis a rezsim vérengzésekért felelős vezetőinek likvidálásától a még épségben maradt nukleáris létesítmények elpusztításáig és kormányzati épületek lebombázásáig terjednek.
Az biztos, hogy Donald Trump nem akar elhúzódó, jelentős katonai erőket igénylő műveletet. Mindemellett továbbra is napirenden van a rezsim megbuktatása, mert a Fehér Ház több befolyásos döntéshozója meg van győződve arról, hogy a tavaly nyári 12 napos háború és a vérbe fojtott tiltakozások után egy újabb amerikai támadás végzetes csapást mérhet a meggyengült rezsimre.
Ahogy azt minden, Iránnal kapcsolatos cikkünkben elmondjuk, az 1979 óta hatalmon lévő teokratikus rezsim stabilitására és belső viszonyaira nagyon csekély rálátásunk van. Mégis, egy kívülről támogatott rendszerváltással szemben erős kételyek merülnek fel. Már csak azért is, mert Iránban nincs szervezett, támogatható ellenzéki erő, és a hatalom katonai-politikai centrumának egysége sem bomlott meg. Arról nem is beszélve, hogy a hihetetlenül bátor és önfeláldozó tiltakozó mozgalmat mára sikerült vérbe fojtani, az iráni utcák újra csendesek. A vezetés lefejezésével az USA legfeljebb a síita teokratikus rezsim másodvonalát hozhatná helyzetbe, ez a rendszer demokratizálódása, vagy akár csak humanizálása szempontjából nem jelentene minőségi változást.
Az sem világos, mit lehet elérni katonai eszközökkel az iráni nukleáris programmal szemben.
Ahogy arról a 2025. júniusi háború eredményeit értékelő cikkünkben írtuk, az atomprogram három kulcslétesítményét, a natanzi és a fordói urándúsítót, illetve az iszfaháni kutatóintézetet az izraeli, majd az amerikai légicsapások súlyosan megrongálták – még ha nem is semmisítették meg. A New York Times által megkérdezett szakemberek és tisztségviselők egyöntetűen állítják, hogy Irán azóta se állította helyre nukleáris kapacitásait. Az elmúlt években a centrifugákban dúsított urán amerikai és izraeli hírszerzői jelentések szerint mélyen a romok alatt hever. Az iráni vezetés „bénultan” viselkedik az egész atomprogrammal kapcsolatban, néhány új bázis építésének előkészületein túl nem érezhető az eltökéltség. Ez alapján nem világos, hogy mit is akar elérni az Egyesült Államok egy újabb bombázóoffenzívával.
Az iráni csapásmérő képességek megnyirbálásának szempontjából jóval több értelmük lenne a konvencionális robbanófejeket hordozó, de így is igen nagy pusztítóerőt képviselő ballisztikusrakéta-erő elleni csapásoknak. Bár a júniusi háborúban Irán elhasználta vagy elvesztette ballisztikus rakétái javát, indítóállásai nagy részét pedig megsemmisítették, izraeli és nyugati elemzők szerint még így is nagyjából 100 ballisztikusrakéta-indítójuk és akár 1000-1500 rakétájuk lehet.
Amerika egyedül áll
Trump, ahogy Venezuelával, úgy Iránnal szemben sem törekszik nemzetközi szervezetek meggyőzésére, nemzetközi koalíció kialakítására. Pedig a karibi térséggel ellentétben a Közel-Keleten az Egyesült Államok hegemóniája nem megkérdőjelezhetetlen. Stratégiai kérdésekben figyelembe kell vennie a Washingtonban nagy lobbierővel bíró helyi szövetségeseinek szavát is. Ahogy arról részletesen írtunk, január közepén részben a regionális szövetségesek diplomáciai offenzívájának tulajdoníthatóan maradt el az amerikai támadás. Az elmúlt két hétben semmi sem történt, ami változtathatott volna a regionális hatalmak hozzáállásán.
Egy katonai konfliktus súlyos közvetlen károkkal fenyeget a világkereskedelemben fontos Hormuzi-szoros menetrendszerűen belengetett lezárásától a régióban pont a téli hónapokban virágzó turizmus beszakadásán át az olajipar elleni megtorló csapásokig. Irán destabilizálódása, az eleve meglévő etnikai-vallási feszültségek robbanásig hevülése közvetve a régió egészére negatív hatással lehet. Az Öböl-államok vonakodását jelzi, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is megtiltotta a területeiken található bázisok, vagy légterük használatát az Irán elleni csapásokhoz.
Miközben Venezuelában Kínának vagy Oroszországnak csak közvetlen érdekeltségei vannak, voltak, addig Irán az oroszoknak katonai-stratégiai szempontból, Kínának kőolajforrásként kiemelt partnere. A 12 napos háborúban világosan kiderült ugyan, hol húzódnak ennek a partnerségnek a korlátai, de a helyzet is más volt. Hszi és Putyin másként tekinthet egy amerikai segítséggel végrehajtott izraeli légi offenzívára, mint egy tisztán amerikai intervencióra.
Még az amúgy Irán meggyengítését nemzeti fontosságúnak tartó Izrael is ódzkodik a háborútól. Elsősorban azért, mert hírszerzése szerint Irán bármilyen amerikai támadást Izraelen torolna meg átfogó rakétaoffenzívával.
Izrael épp kezdi maga mögött hagyni a gázai háborút – a múlt héten visszaérkezett az utolsó elhurcolt túsz holtteste is. A 12 napos háborúban jócskán megcsappantak a rakétavédelmi készletei. Így bár Netanjahu decemberben egyeztetett Trumppal egy esetleges Irán elleni támadásról, két héttel ezelőtt ő maga is igyekezett lebeszélni az amerikai elnököt a katonai akcióról. Tény, hogy az ő számításait nagyban befolyásolhatja az amerikai erőösszpontosítás is. Ez Izrael számára is komolyabb rakétavédelmet jelent.
