Bedurvulás vagy irányváltás: mindenki azt várja, mit lép Trump a külpolitikában a félidős vereség után
Miután nagy pofonba szaladt bele a Republikánus Párt a Donald Trump eddigi politikájáról is ítéletet mondó félidős választásokon, amelyen a Demokrata Párt kényelmes többséget szerzett a szövetségi törvényhozás mindkét házában, alapvetően változnak meg az erőviszonyok az elnök és a kongresszus között. A széles körű elnöki hatalom azonban ezután is nagy mozgásteret biztosít Trumpnak külpolitikai téren, bár mindenképpen nehezebb dolga lesz, mint eddig.
Trump korábban utalt rá, hogy a félidős választás után így vagy úgy, de fordulópont jöhet az iráni háborúban, a legnagyobb kérdés most az, hogy a republikánusok súlyos veresége után is belekezd-e újra komolyabb csapássorozatba Iránnal szemben. A történelmi példák és Trump eddigi döntései alapján nagyon is benne van, hogy eszkaláció következik, de például J. D. Vance alelnök nyilatkozata alapján azt sem lehet kizárni, hogy legalábbis részben valamilyen irányváltás jön.
De Iránon túlnézve, Trumptól nem lenne meglepő, ha egyre ingatagabb politikai örökségét a korábbinál is aktívabb, a kongresszussal szembemenő külpolitikai lépésekkel igyekezne bebiztosítani. Az eddigi kabinetfőnök-helyettes Stephen Miller kinevezése kabinetfőnökké pénteken is a konfrontatív politika folytatására utal belpolitikai fronton.
Alább azt vesszük sorra, hogy mit tervezhet az elnök, és milyen konfliktusokkal kell számolnia akár a törvényhozással, akár saját kormányzatával a következő időszakban, elsősorban az iráni háború, Izrael támogatása, az orosz–ukrán háború, Kína, valamint Kuba kérdésében.
A vereség miatt felszínre kerültek a belső feszültségek
A külpolitika ezúttal hangsúlyos volt a választásokon, különösen az iráni háború, ami rendkívül népszerűtlen az amerikai lakosság körében, és hozzájárult az üzemanyagok árának emelkedéséhez. A félidős eredmények után a kormányon belül azért is kibukhatnak a korábban is létező ellentétek, mert a két év múlva, második ciklusa végén mindenképpen távozó Trumppal szemben az alelnöknek, J. D. Vance-nek vagy Marco Rubio külügyminiszternek gondolnia kell a 2028 utáni politikai karrierjére. Mindketten megcélozhatják jövőre a Republikánus Párt elnökjelölti pozícióját a 2028 novemberi elnökválasztásra, viszont mindketten komoly terhet kaptak a nyakukba a keddi eredményeket látva.
Az iráni háborút a színfalak mögött kezdettől ellenző Vance el is kezdte az óvatos elhatárolódást Trumptól egy hosszú X-bejegyzésben. „Az ok, amiért vesztettünk, a háború. Ezt tegnap este maga az elnök is elmondta” – írta Vance, noha addigra Trump csak annyit ismert el, hogy az iráni háború is hozzájárulhatott az eredményekhez. Vance azzal is kiszólt, amikor azt írta, bárki, aki azzal érvelne, hogy megérte hat évre elbukni a szenátust, az tegye csak meg.
Vance szerint a hozzá eljutott adatokból az olvasható ki, hogy a tőlük elforduló republikánusok négy dolgot akarnak leginkább: vessenek véget a háborúnak, fókuszáljanak a megélhetési nehézségekre, helyezzék az Egyesült Államok érdekeit mindenek fölé, és változtassák meg az Izraellel való kapcsolatukat.
Trump szerint a háború hozzájárult a választási vereséghez, de szerinte az csak egy elem volt a sokból. Ezt erősítik meg a különböző felmérések is, amik szerint a választókat jobban foglalkoztatták a megélhetési nehézségek és a demokrácia körüli aggodalmak, míg a vámok például kevésbé népszerűek, mint a háború. Trump azonban azt is kijelentette szerdán, hogy
a háború tekintetében semmit sem csinálna másként, és meg kell akadályozni, hogy Irán atomfegyverhez jusson.
Trump azt sem feltétlenül ismeri el, hogy az Izrael oldalán indított iráni háború lenne az oka a magas dízeláraknak, pedig Amerika belelavírozta magát egy olyan helyzetbe, ahol napi több százezer dollárért kísér át tankerhajókat a Hormuzi-szoroson, amely a konfliktus előtt nyitva volt. Helyette inkább az orosz–ukrán háborút, pontosabban egyenesen az orosz olajfinomítókat célzó ukrán válaszcsapásokat okolta. Ez tehát már jelzi az ellentétet Trump és Vance között, utóbbi igyekszik mutatni, hogy korábban is ellenezte az iráni háborút, csak ezt eddig nem ennyire nyíltan a nyilvánosság előtt tette.
Miközben az erről szóló találgatásokra reagálva Rubio tagadta, hogy távozna a külügyminiszteri székből Trump mandátumának lejárta előtt, Pete Hegseth védelmi/hadügyminiszter rögtön támadások célpontjává vált a félidős választás eredményei után. Arról már lehetett korábban is hallani, hogy a republikánus kongresszusi vezetők sincsenek megelégedve a miniszterrel, akit többen is okolnak az iráni háború kudarcáért. Trumpnak számolnia kell azzal, hogy ilyen kérdésekben a vereség miatt már vele szemben is nagyobb ellenállásra hajlandó a Republikánus Párt, amelynek volt már olyan képviselője, aki jelezte, támogatna egy bizalmatlansági indítványt a miniszterrel szemben.
Egy demokrata képviselő már a leváltását célzó vádeljárás, az impeachment kezdeményezését is felvetette Hegsethtel szemben, akár már a jövő hétre. Ettől Hegsethnek egyelőre kevéssé kell tartania, hiszen a vádemeléshez csupán egyszerű többségre van szükség a képviselőházban, de az elítélés és az ezzel járó, tisztségéből való eltávolítás a szenátusban kétharmados többséget igényelne. Ettől a demokraták még a január elején felálló új szenátusban is messze lesznek, de az kérdés, hogy mennyi republikánus szavazna velük, ha esetleg újraindulnak az iráni hadműveletek.
Eddig még soha nem távolítottak el kormányzati tisztségviselőt ilyen módon. Ám egyes elemzők úgy látják, hogy a kongresszusi meghallgatásokkal járó negatív nyilvánosság önmagában Hegseth kirúgásához vezethet, főleg úgy, hogy Trump amúgy is szeretné valakivel elvitetni a balhét a háborús kudarcért. A demokraták Hegseth belengetett vizsgálatakor feltehetően elsősorban az iráni háborúval kapcsolatos intézkedéseire koncentrálnának, ideértve a polgári áldozatok számát, a lőszerhiányt, a kiadásokat, valamint a rosszul felkészített csapatokra és létesítményekre vonatkozó állításokat.
A CNN szerint csütörtökre már több republikánus is nyilvánosan bírálta Hegsethet, amire Trump azt mondta, elértek hozzá az elégedetlen hangok, de ettől még nem akar megválni miniszterétől. Hegseth egyelőre azzal számol, hogy stabil a pozíciója, ennek szellemében visszautasította a vádakat, egy harcias bejegyzésben politikai támadásnak minősítette a menesztéséről szóló híreket. A helyzet azonban gyorsan változhat a választási vereség utáni hangulatban.
A nagy kérdés: mit lép Trump Iránban?
A belső feszültségek is befolyásolhatják, hogy Trump végül milyen döntésre jut Irán esetében, de nem biztos, hogy ezek lesznek meghatározók. Trump ugyan nem kockáztatta meg, hogy a keddi választások előtt újabb nagy támadást rendeljen el Irán ellen, de a Hormuzi-szoros bejáratához közeli Kesm-sziget katonai létesítményei ellen azért egy védekező csapásnak minősített akciót végrehajtottak az amerikai erők még hétfőn, aminek hírére az olajár ismét megugrott.
Trump az elmúlt időszakban többször is utalt rá, hogy a félidős választás után így vagy úgy, de valamilyen döntő lépésre szánja majd el magát Irán esetében. A New York Times forrásai szerint
a kérdés elsősorban arra irányult, hogy újraindítsanak-e egy korlátozott idejű, de intenzív és átfogó csapássorozatot iráni célpontok ellen.
A lapnak névtelenül nyilatkozó tisztviselők szerint az Egyesült Államok és Izrael kidolgozott olyan konkrét terveket egy rövid, de nagy hatásúnak szánt művelethez, amelynek célpontjai az iráni energiainfrastruktúra, nukleáris létesítmények és rakéta- és drónarzenál lehetnek. Trump többször is emlegette Pickaxe Mountain néven azt a létesítményt, ahol a feltételezések szerint fejlett urándúsító centrifugák lehetnek. Ezzel párhuzamosan a Pentagon nem csinált titkot abból, hogy milyen katonai erősítéseket küldött Irán közelébe, amerikai és izraeli vadászbombázók gyakorlatokat tartottak Irak felett, az amerikaiak pedig elővigyázatosságból személyzetet vontak ki bázisokról és más létesítményekről a régióban.
Csakhogy a keddi szavazáson újból kiderült, hogy mennyire népszerűtlen a Trump által indított háború az amerikaiak körében. A New York Times szerint amennyiben ezek után Vance álláspontja nyerne teret, Trump inkább a tárgyalások felélesztése felé mozdulhatna el, miközben a csapaterősítéseket az alkupozíciói javítására használhatja.
Ennek azonban ellentmond, hogy Trumpnak a korábbiaknál gyengébb lapjai vannak a tárgyaláshoz, és ezt az irániak is tudják. Vannak jelei, hogy az elmúlt időszakban alkalmazott gazdasági nyomásgyakorlásnak és a Hormuzi-szoros amerikai blokádjának is van hatása, de csak lassan, az iráni rezsim pedig nem valószínű, hogy olyan engedményeket tenne Trumpnak, amiket az elnök kilépési pontot jelentő győzelemként tudna felmutatni.
Ráadásul Trump a nyilatkozatai alapján sem osztja Vance álláspontját, és továbbra is gondolkozhat abban, hogy erővel próbálja meg előremozdítani a helyzetet. Ez azonban korábban nem vezetett eredményre, a rezsim pedig súlyos veszteségei ellenére nem omlott össze. A New York Times szerint viszont ha Trump tényleg hisz abban, hogy egy újabb bombázási hullám előnyt jelentene neki a tárgyalóasztalnál, akkor a kivárás nem neki kedvez. Eddigi lépései alapján pedig különösen sokat számíthat neki, hogy a világ más vezetői mennyire tekintenek rá béna kacsaként a félidős választás után, ami szintén arra sarkallhatja, hogy erőt próbáljon demonstrálni egy újabb eszkalációval.
A törvényhozás mozgástere ezen a téren korlátozott
A demokraták hatalmas győzelme a félidős választásokon elsősorban belpolitikai ügyek mentén érződhet igazán. Az új kongresszus bizottságaiban például középpontba kerülhet a Trump család körüli üzleti ügyek vizsgálata, de kellemetlen beszélgetésre kényszeríthetik akár az olyan, aktív szerepet is vállaló támogatókat, mint Elon Musk – írta a Reuters. Emellett egy sor törvénytervezetet csőre töltöttek, és ha ezek mindkét házon átmennek, akkor Trump vagy elfogadja ezeket, vagy rendre vétózásra kényszerülhet. Ezekről itt írtunk részletesen.
A külpolitika terén korábban is komoly viták voltak, de a törvényhozás érdemben nehezen tudja akadályozni az elnököt. Régóta folyik a vita arról, milyen korlátot szabhat a kongresszus abban, hogy az elnök külföldön bevesse a hadsereget, és most is külön meccs lehet a War Powers Resolution nevű törvény alkalmazása, amit már tavasszal belengettek a demokraták.
1973-ban – ez arra a 26 éven át tartó időszakra esik, amikor mindkét ház demokrata többségű volt – a kongresszus kétpárti támogatással, a republikánus elnök, Richard Nixon által nem vétózható többséggel fogadta el a háború bevetését szabályozni hivatott War Powers Actet. Ez alapján az elnöknek a bevetés után 48 órán belül be kell számolnia a törvényhozásnak, amelynek hozzájárulása nélkül legfeljebb 60 napig tarthat a katonai akció, bár ehhez még további 30 nap kifutási időt kap a kivonás végrehajtásához.
Ez azonban érdemben később sem akadályozta az amerikai elnököket a bevetésben, a War Powers Act tulajdonképpen papíron maradt. A törvény elfogadása óta komoly alkotmányjogi viták övezik a rendelkezéseit, az amerikai alkotmány ugyanis a hadüzenet jogát a kongresszusra ruházza, miközben a hadsereg főparancsnokává az elnököt teszi meg.
A két hatalmi ág ezért évtizedek óta máshogy értelmezi, meddig terjed az elnök önálló mozgástere a katonai műveletek elrendelésében, és mikor van szükség a kongresszus jóváhagyására. Több elnöki adminisztráció is vitatta a törvény alkotmányosságát, a gyakorlatban pedig a kongresszusnak eddig nem sikerült kikényszerítenie az amerikai csapatok kivonását az elnök akarata ellenére. Szakértők szerint várható, hogy a legfelsőbb bíróságig jut majd az ügy, ahol az elnöki hatáskört rendre tágan értelmező konzervatív bírák vannak többségben.
Trump esetében sem várható, hogy az erre való hivatkozással a törvényhozás útját állhatná egy bevetésnek. Erre ugyanis már a republikánus többség alatt nyáron tettek kísérletet a demokraták, néhány republikánus támogatásával többséget szerezve mindkét házban arra, hogy állásfoglalást szavazzanak meg a War Powers Actre hivatkozva. Ez azonban törvényi kötelezettséget nem rótt az elnökre, aki a döntést figyelmen kívül is hagyta – vagy fügefalevélként bedobta, hogy éppen – aztán nem igazán működő – tűzszüneti megállapodás született, így épp nem is lehetett bevetésről beszélni. A történtek alapján nem ezen fog tehát múlni Trump döntése a jövőben sem, akár támogatja a közös határozatot a két ház, akár nem.
A költségvetési vita a törvényhozásra is visszaüthet
A hadsereg finanszírozásához azonban a törvényhozás hozzájárulása kell, ez egyelőre nem történt meg a Trump-kormányzat által igényelt, rekordösszegű, az előző évhez képest 60 százalékkal magasabb, összesen 1500 milliárd dolláros – Magyarország éves nominális GDP-jének hatszorosát kitevő – katonai költségvetéssel kapcsolatban. Valójában szélesebben az egész jövő évi költségvetés elfogadásáról van szó, ennek határideje jelenleg december 11., ha addig nem születik döntés, ismét kormányzati leállás jöhet, ahogyan tavaly, amikor 40 napra állt le a közszféra finanszírozása.
A Pentagon nemrég jelezte, hogy a háborús költségek elérték a 47 milliárd dollárt, és ebben még nincsenek benne a térségbeli amerikai bázisokat ért károk, valamint az átvitt költségek, mint az üzemanyagárak emelkedése. Trump és Hegseth azért is nehéz helyzetben van, mert a kongresszus eddig sem szavazott meg kiegészítő költségvetést az iráni háborúra, a demokrata többségű kongresszus pedig várhatóan végképp nem fog semmi ilyet átengedni.
A költségvetés – azon belül a katonai költségvetés – elutasítása azonban visszaüthet a törvényhozásra is, akár még a republikánus többségű kongresszusról, akár a januártól már demokrata többségűről van szó. Így hosszabb távon aligha a finanszírozás sokakat hátrányosan érintő, a nemzetbiztonságot is veszélyeztető megvonásával élne a törvényhozás az iráni háború leállításának kikényszerítésére.
Trump a választások napján jelentette be egy izraeli támogatás leállítását
Miközben a magas katonai költségvetés vitákat szült, Trump egy spórolást éppen a félidős választások napján jelentett be: közölte, hogy a jövő évtől felmondja a még Barack Obama demokrata elnök által kötött, eredetileg 2028-ig érvényes megállapodást, amely szerint Izrael évi 3,8 milliárd dollárt kap amerikai fegyverek vásárlására. „Ami Izrael finanszírozását illeti, Bibi Netanjahuval megállapodtunk abban, hogy évente 4 milliárd dollárt adunk Izraelnek, és már hónapokkal ezelőtt megállapodtunk arról, hogy ennek véget vetünk. Már megegyeztünk, hogy az év végével megszűnik az Izraelnek nyújtott támogatás. Ha Izraelnek szüksége lesz rá, akkor újra segíteni fogunk” – közölte Trump.
A félidős választás eredményét eleve aggodalommal vegyes bizonytalanság övezte Izraelben, ahol ezt csak növeli a félidős választások előtt egy héttel rendezett, nehezen feloldható patthelyzetet hozó parlamenti választás. Az izraeli közvélemény és a döntéshozók nagy része egyetért abban, hogy a demokrata söprés az Egyesült Államok feltétel nélküli katonai-diplomáciai támogatásának végét jelenti. A pártban ugyanis elsősorban a gázai háború pusztítása miatt megerősödött az Izraellel szembeni, évtizedeken át anatémának számított kritikus hozzáállás, és 2026-ban számos olyan baloldali politikus jutott mandátumhoz, akinek központi ígéretei közé tartozik a zsidó államnak folyósított támogatások és fegyvereladások felülvizsgálata.
Netanjahu egy májusi, a CBS-nek adott interjúban azt mondta, reményei szerint Izrael egy évtizeden belül függetleníteni tudja magát az amerikai katonai támogatástól. Egy amerikai kongresszusi képviselőnek júniusban írt levelében úgy fogalmazott, eljött az ideje, hogy Izrael kedvezményezettből partnerré váljon. Bár a Trump által a választáson teljes mellszélességgel támogatott Netanjahu az amerikai elnök lépését most is úgy kommentálta, hogy „a segélyről a partnerségre való átállás is mutatja a két ország kapcsolatának erejét és kifinomultságát”, ez megvalósulása esetén komoly költségvetési fejtörést okozna a novemberben megalakuló új kormánynak, függetlenül annak összetételétől.
Izrael sok más nyugati országhoz hasonlóan haderejét túlnyomórészt amerikai fegyverrendszerekre alapozza, és ezek leváltására nincs reális lehetőség, sem szándék. A gázai, majd az iráni háború ráadásul megmutatta, hogy a világ egyik legmodernebb és legütőképesebb hadseregével rendelkező Izrael képtelen amerikai utánpótlás nélkül harcolni – 2023. október 7., a Hamász véres terrortámadása óta az USA nem kevesebb mint 26 milliárd dollár értékű hadianyaggal támogatta szövetségesét.
A katonai segély korai kivezetését jogi komplikációk mellett még az a tény is megtorpedózhatja, hogy a segélyt Izrael amerikai cégeknél költi el. Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a jövőben a demokrata vezetésű kongresszus a segélyezés és a katonai együttműködés felett is sokkal szigorúbb kontrollt fog gyakorolni. A mindkét házban élvezett kényelmes többség egyfelől azt jelenti, hogy a demokrata frakciók nem lesznek feltétlenül ráutalva a most bejutott, Izrael-ellenes tagok szavazataira, másfelől azonban a mozgástér növekedése azt is jelenti, hogy a John Fettermanhez hasonló markánsan Izrael-párti politikusok befolyása is csökken.
Izraelnek az amerikai pozíciói meggyengülésén túl a félidős választások után stratégiai bizonytalansággal is szembe kell néznie. Nem tudni ugyanis, milyen irányban és intenzitással folytatódik az Egyesült Államok Irán elleni háborúja. A háború kirobbantásában kulcsszerepet játszó Netanjahu már Trump eddigi fordulatait is nehezen tudta követni, és mindkét izraeli politikai tömb tart attól, hogy a demokrata párt fokozott törvényhozási ellenőrzése és politikai nyomásgyakorlása miatt beszűkül Izraelnek a Közel-Kelet nagy részén élvezett, példátlan mértékű cselekvési szabadsága.
Ukrajna jól is kijöhet a félidős választásból
Trump a Fehér Házba visszatérve mindvégig ellentmondásosan viszonyult az Oroszország által indított háborúban lassan öt éve védekező Ukrajnához. Elvágta a még demokrata elődje alatt indított, költségvetésből finanszírozott katonai szállítmányokat, igaz, európai finanszírozással, piaci alapon továbbra is juttatott létfontosságú fegyvereket Ukrajnának. Aztán volt, hogy ideiglenesen leállíttatta az ukrán védekezést komolyan segítő műholdas információszerzést, és egy időre korlátozták a hozzáférésüket a Starlink és annak katonai része, a Starshield műholdjaihoz is, amelyek az Oroszország által megszállt ukrán területeken az orosz állások ellen végrehajtandó dróntámadásokhoz kellenek. Ukrajna az orosz területek elleni rakéta- és dróntámadásait önállóan oldotta meg korábban is.
Trump alatt a napokban döntés született arról, hogy Ukrajna 500 Patriot-rakétát kaphat, ám a védelmi képességet alapvetően befolyásoló ütőerőt jelentő mennyiség csak 2030-ban érkezne meg, így a háború menetére nem lenne hatással. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szerdai interjúban reményét fejezte ki, hogy a félidős választások eredménye és a demokraták előretörése több segítséget jelent majd Ukrajnának.
A demokraták ugyanis határozottabban kiállnak Ukrajna támogatása mellett. A Reuters szerint annak is megvan az esélye, hogy a demokrata többségű kongresszus republikánus támogatókat is szerezve kétharmados többséggel fogadhat el határozatot Ukrajna támogatásának megújításáról, azaz, olyan többséggel, amelyet a „Mr. Vétó” szerepének felvételét ígérő Trump sem bírálhat felül.
Emellett a demokraták és a republikánusok egy része is rossz szemmel nézte Trump váratlan megállapodását Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy Oroszország a dízel világpiaci árának mérséklése érdekében, ideiglenes felmentést kapva a szállítást tiltó amerikai szankciók alól, a világpiacra és az Egyesült Államokba is szállíthatna néhány hónapon keresztül dízelt és kőolajat. Az orosz vezetés helyzetét könnyítő döntés nemzetközi vonatkozásairól ebben a cikkünkben olvashat bővebben. A demokraták azt ígérték, hogy az ehhez kapcsolódó személyeket, bankokat és cégeket is vizsgálnák majd.
De Trump megint csak az oroszokkal tárgyalt
Trump közben viszont megint az oroszoknak kedvezhet: csütörtökön a Fehér Házban találkozott Kirill Dmitrijevvel, az orosz elnök megbízottjával, majd arról beszélt, hogy nagyszabású megállapodás van készülőben Európa biztonságával kapcsolatban. Az AP szerint az amerikai elnök nem osztott meg részleteket a tárgyalás témájáról, és azt is elmondta, hogy ukrán tisztviselőkkel ő személyesen nem találkozott. „Lesz majd egy megállapodás, egy nagy megállapodás. Ez Ukrajnánál többről fog szólni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az egyezség akár Európa egészét is magába foglalhatja. Miközben Trump Putyin küldöttjével találkozott, az európai és az ukrán tisztviselőkkel csak az amerikai elnök emberei folytattak tárgyalást.
Trump érezhetően csalódott, hogy a választási kampánya alatt még egy nap alatt lezárhatónak vélt orosz–ukrán háborúban nem ért el eredményt, bár ezt a csalódottságát inkább Zelenszkijre vetítette ki, nem pedig Putyinra, aki rendszeresen lesöpörte az amerikai békekezdeményezéseket.
A jövő héten újabb próbálkozás következik, ezúttal Abu-Dzabiban találkozik az orosz és az ukrán delegáció, hogy amerikai közvetítéssel tárgyaljanak, ahogyan erre egy eredménytelen kísérletet már tettek az év elején Genfben. Bár az EU nem képviselteti magát a találkozón, az európaiak hiányérzetét enyhítheti, hogy az amerikai tárgyalók a héten Brüsszelbe utaznak, hogy ott találkozzanak Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, az Európai Unió és a NATO képviselőivel, és megvitassák az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat.
A háború lezárását korábban az ukránok rovására, az orosz érdekek előtérbe helyezésével, az európai szempontok figyelmen kívül hagyásával is lehetségesnek vélő Trump egyes vélekedések szerint talán most kevésbé menne szembe a NATO európai tagjaival – épp elég konfliktusa van ahhoz, hogy a választások után meggyengülve ne rontson tovább legalább a transzatlanti kapcsolatokon.
Könnyen lehet azonban, hogy Moszkva, ahogy eddig, most még inkább félre fogja tolni az amerikai kezdeményezéseket, abban bízva, hogy udvarias formulákkal rájátszva Trump hiúságára ismét a maga oldala felé húzhatja az elnököt, hogy meggyőzze arról, hogy az orosz szempontok alapján kellene lezárni a háborút. Azaz Ukrajnának érdemi nyugati katonai garanciák nélkül kellene békét kötnie, jogilag is lemondva az ország már elfoglalt ötödéről és Donyeck megye még el nem foglalt részeiről – nyitva hagyva a kérdést Herszon és Zaporizzsja megyékkel kapcsolatban, amelyeket Oroszország nagyjából felerészben már elfoglalt és egyoldalú népszavazások alapján magáénak tekint.
Trump különmegbízottja, a diplomáciai tapasztalatok nélküli Steve Witkoff és az elnök veje, Jared Kushner rendszeresen tárgyalt Putyinnal, aki láthatóan sikerrel állította maga mellé az amerikai VIP-delegációt. Az orosz elnök bízhat abban, hogy ez a jövőben is így marad, ezért is érdeke, hogy az EU-t mellőző tárgyalásokon beszéljenek az ukrajnai háború lezárásáról.
Trump meggyengülése előny Moszkvának és Pekingnek
Erre közvetlenül akár alkalmuk is lehet, ugyanis Trump Putyinnal és Hszi Csin-pinggel is találkozhat az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november közepén Sencsenben tartandó csúcstalálkozóján, ahol a kínai elnök lesz a házigazda. Igaz, azt a kínai fél nem erősítette meg, hogy Ukrajna szóba kerülne, ez Trump szerint sem lenne elsődleges, de például az orosz elnök tanácsadója, Jurij Usakov nem zárta ki teljesen, legfeljebb abban volt biztos, hogy egyetlen találkozón nem rendezhető minden kérdés.
Márpedig kérdés van bőven, Irán bizonyosan nem marad ki a témák közül, elvégre Kína az iráni kőolaj legnagyobb felvásárlója, Oroszországnak pedig hosszú kapcsolata van a teheráni rezsimmel nukleáris és hadiipari területen. Bizonyos fokig mindkettejük érdeke, hogy a feszültség megmaradjon Irán és az Egyesült Államok között, amely Patriot-rakétakészletének jelentős részét elhasználta Iránra, így Tajvan védelmére vagy Ukrajna támogatására is kevesebb jut.
Kérdés, hogy mire lehet számítani Trumptól, nehéz eldönteni, hogy megtévesztésből vagy ismerethiányból írta a napokban két tárgyalópartneréről a következőket: „Rengeteg radikális baloldali idióta és őrült azt mondja, hogy Kína és Oroszország támogatja a »csodálatos« Iráni Iszlám Köztársaságot. Ha így is van, akkor is csak nagyon csekély mértékben, de én egyáltalán nem hiszem, hogy így lenne. Túl sokat veszíthetnének ezzel, és mi biztosan tudomást szereznénk róla, méghozzá nagyon gyorsan!” – írta a Truth Social-posztban.
Mindenesetre a fenti optimizmussal ellentétben kézenfekvő a feltételezés, hogy Trump otthoni meggyengülését megérezve Kína és Oroszország is saját szempontjainak érvényesítését reméli az amerikai elnöknél – idézte a CNBC a washingtoni Brookings Institution elemzőjét. Robert Kagan szerint Trump most kerülné a konfrontációt Kínával, és inkább kizárólag gazdasági megállapodásra törekedne – ez is épp elég éles kérdés az amerikai elnök által indított vámháború után –, de a pekingi vezetés, ráérezve az amerikai elnök meggyengülésére, többet is elérhet a találkozón. A két ország között a legélesebb kérdés a de facto önálló, de Kína szerint hozzá tartozó Tajvan, amelynek védelmét évtizedek óta az Egyesült Államok szavatolja, ám Trump ezen a téren is tett már tajvani fegyvereladásokra vonatkozó, elbizonytalanító kijelentést.
Kubára fordulhat rá Trump?
Bár az elmúlt két évben a külpolitikai fókuszt leginkább az orosz–ukrán és az iráni háború, Kína és általában a globális vámháború vitte el, Trump elnökségének radarján Kuba is ott volt – ahogyan az amerikai külpolitikában mindig is, legfeljebb az érdeklődés intenzitása vagy a hozzáállás minősége változott.
Trumptól nem meglepő módon most inkább a radikális nyilatkozatok dominálnak, miután gazdasági téren próbálta megroppantani a kubai vezetést. Október végén megismételte év eleji utalását, hogy akár amerikai katonák is megjelenhetnek Kubában. Persze ezt is trumposan jelentette be: „Valójában azt fogjuk tenni Kubával, hogy visszafelé jövünk Iránból. Azok a gyönyörű hajók elhaladnak Kuba mellett. Az egyiket megállítjuk nagyjából 50 yardra [kb. 45 méterre] a parttól. Ők felemelik majd a kezüket, aztán beküldjük Marco Rubiót, hogy lezárja az ügyletet.”
Igaz, Iránnal sincs még semmi lezárva, így még odébb van ennek a „kis megállónak a beiktatása”, ahogyan Trump nevezte. Viszont még ha az utóbbi időben erről kevesebbet is beszélt, tény, hogy Kuba kommunista rezsimjének megdöntése régóta fontos cél mind Trumpnak, mind Rubiónak, akit származása révén – szülei Kubából, néhány évvel a kommunista fordulat előtt jöttek az Egyesült Államokba – személyes érintettség is motiválhat ebben a kérdésben.
Nem elképzelhetetlen, hogy a jelek szerint jól körülhatárolható céllal nem lezárható iráni beavatkozás után, az orosz–ukrán háború gyors rendezésének reménye nélkül Trump saját politikai örökségének megformálásához Kuba felé fordulna. Az, hogy a 67 éve fennálló kommunista rendszer megdöntése után mi várna a szigetországra, kérdés, de Trump rövid távon remélhetné, hogy a főleg Floridában élő kubai bevándorlók révén megerősíthetné a Republikánus Párt pozícióit.
Miközben Rubio és Vance már eltávolítanák maguktól az iráni beavatkozást, a kubai ügyben Trump jó eséllyel partnerre találhat a külügyminiszterében, aki talán önálló arculatának felépítésének a lehetőségét is láthatja ebben, felkészülve a bejelentkezésre a 2028-as elnökjelöltségért. Igaz, az elnök környezetének és a Republikánus Pártnak a félidős választások történelmi veresége után kevésbé lesz érdeke magát Trumphoz kötni, így arra is lehet számítani, hogy a Trump utáni politikai jövőjüket tervező republikánusok, beleértve Vance-t és Rubiót is, egyszerre próbálják képviselni a trumpi örökséget, a MAGA-eszmét és a megújuló republikánus szellemet, óvatosan távolodva az elnöktől.
Az amerikai félidős választás eredményeiről több másik mellett ebben a cikkünkben olvashatják fő elemzésünket, és érdemes megnézni a témába vágó stúdiós beszélgetést is:
