Marco Rubio és Pete Hegseth leváltását is tagadja a Fehér Ház, a külügyminiszter 2028-ig Trump mellett maradna

Marco Rubio csütörtökön a The New York Timesnak adott interjúban cáfolta azokat a híreket, miszerint a republikánusok veresége után azt fontolgatná, hogy távozik Donald Trump kormányából. Azt mondta: mindig is az volt a szándéka, hogy Trump mandátuma végéig mellette dolgozzon.
„Őszintén szólva nem tudom, honnan származnak ezek az információk” – válaszolta, amikor a kormányból való távozásáról szóló cikkekről kérdezték. Arról beszélt, hogy szereti a munkáját, és mindig nevet, amikor azt híresztelik, hogy otthagyja az állását. „Ilyenkor mindig azt kérdezem: »Melyiket?«” A Fehér Ház szintén tagadta, hogy Rubio és Pete Hegseth védelmi miniszter távozna a posztjáról a félidős választás után.
Az MTI összefoglalója szerint a külügyminisztert Trump egyik lehetséges utódjaként emlegetik a 2028-as elnökválasztás előtt. A félidős választás kampányában közösen is részt vettek egy kampánygyűlésen, a The New York Timesnak adott interjúban Rubio azonban nem válaszolt arra, amikor politikai jövőjéről és a 2028-as választásról kérdezték.
A Bloomberg csütörtökön írt arról, hogy Rubio fontolgatja, hogy távozik a kormányból, de még nem hozott döntést. A lap információi szerint a külügyminiszter egyeztetett a lemondásáról a Fehér Ház vezetőivel, de ők arra kérték, maradjon. Dylan Johnson, a közügyekért felelős külügyi államtitkár-helyettes úgy reagált, hogy a „teljesen kitalált”. A külügyminiszter korábban azt ígérte, hogy támogatni fogja J. D. Vance alelnök jelöltségét, amennyiben ő úgy dönt, hogy indul a 2028-as elnökválasztásokon.
A BBC cikke szerint Pete Hegseth védelmi miniszter jövője bizonytalanabb, miután Trump és Vance is az iráni háborút nevezte meg a republikánusok vereségének fő okaként. Állítólag több republikánus is felszólította Trumpot, hogy váltsa le a védelmi miniszterét. Egy leköszönő republikánus kongresszusi képviselő egyenesen azzal fenyegetőzött, hogy már a jövő héten bizalmatlansági szavazást indít Hegseth ellen. Az ABC Newsnak adott interjúban Trump elismerte, hogy kapott hívásokat Hegseth-tel kapcsolatban, de mindenképp meg akarja tartani őt. Később a Fehér Házban azt is mondta, hogy a védelmi miniszter fantasztikus munkát végez, példaként Nicolás Maduro venezuelai elnök januári letartóztatását és a kilenc hónapja elhúzódó iráni háborút említette.