Trump ígérete ellenére még a félidős választások előtt iráni célpontokra mért csapásokat az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok „védekező jellegű” csapásokat mért több iráni célpontra a Hormuzi-szorosban – közölte a CNN. Az iráni állami televízió arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak a szoros bejáratánál fekvő Kesm-szigeten. A támadás hírére az olajár is megugrott.
Amerikai tisztviselők szerint a támadás célja a térségben található amerikai érdekeltségek védelme volt. Egy névtelenül nyilatkozó tisztviselő elmondta, hogy a csapások „amerikai célpontok ellen föld-levegő rakétákat bevető irániakra” irányultak. Mindezt úgy, hogy Donald Trump amerikai elnök a hónap elején még azt mondta, az Egyesült Államok a félidős választások előtt nem indít támadásokat Irán ellen, azt ugyanakkor mérlegeli, hogy ezután jelentős csapásokat mérjen Iránra.
Irán legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hamenei hétvégén arra utasította az ország három legmagasabb rangú katonai parancsnokát, hogy az Egyesült Államok és Izrael esetleges újabb támadására „azonnali és hatékony válaszlépéssel, földrajzi korlátozások nélkül” reagáljanak.
J. D. Vance hétfőn egyébként még azt mondta újságíróknak, hogy az Egyesült Államok és Irán „némi előrelépést tett” a konfliktus rendezésére. „Az irániak mindig kissé kiszámíthatatlanok, és ahogy az elnök mindig mondja, fenntartja a katonai és a nem katonai lehetőségeket is. De minden bizonnyal elértünk némi előrelépést. Meglátjuk, tudunk-e még többet elérni” – mondta az amerikai alelnök.
Az iráni külügyminisztérium hétfőn közölte, hajlandóak két napon belül újranyitni a Hormuzi-szorost, amennyiben az Egyesült Államok elfogadja a követeléseiket. Mindezt néhány órával azután, hogy Donald Trump egy kampányeseményen bedobta, hogy hajlandó lenne keményebben odacsapni Iránnak, ha nem jutnak hamar közös nevezőre.